Vad és szabad

Minden jó dolog vad és szabad.

A sötétség nélkül sosem látnánk a csillagokat.

Csak akkor döbbenek rá, hogy régóta kocsikázom vele, amikor meglátom a Manchester táblát az út mentén. Dylan végiggurul a városon és leparkol egy nagy utcafronti háromemeletes sorházi épület előtt.

• Miért álltunk meg itt?
• Mert itt lakom.
• A szüleiddel.
• Nyaralni vannak. Bejössz? - kérdezi, de csak akkor állítja le a motort, amikor rábólintok. Körbenézek a kihalt utcán, amíg Dylan kinyitja a bejárati ajtót. Behúz és becsukja maga mögött. - Lezuhanyzok.
• Öhm… oké - Dylan az emeleten  a folyosó végén egy saját zuhanyzós szobába vezet. A küszöbön megállok. Ez egy fiúszoba. Nem kérdés. A falak kékek és a szemközti falon végig grafiti van, egy hatalmas felirat. Nem igazán tudom kiolvasni, hogy mi lehet. De az biztos, hogy mellbe vág. A szobában fekete bőrfotelek és egy fekete keretes ágy áll, halszálkás ágyneműhuzattal. Dylan elindít egy számot a gépén. Az íróasztalán egy keverőpult és rengeteg cd nagy részük szanaszét a szobában, a gépe kéken világít, ahogy a hangfalak is. S van jó pár belőlük a szobában. Még be se fejezem a nézelődést Dylan már megengedte a zuhanyvizet. Lepillantok a lemezekre. Kicsit álmosít a zene, lehet, hogy zenével is alszik? Leereszkedek a forgószékére és merengve nézem a bézs szín szőnyeget a lábam alatt. Mit keresek én itt? S ez a mondat ismétlődik újra és újra a fejemben.

Mindaddig, míg Dylan ki nem lép a zuhanyzóból. A tekintetéből kiolvasom mit akar. Nincsenek kérdések. Egyértelmű. S ettől felborul a légzésem. Csak hullámzó kebellel figyelem, ahogy közelít hozzám. Mezítláb van. Fariban és egy pólóban, az alkarján ott van a testszín alkartakaró. Annyira kíváncsi lennék, hogy mit rejt. Mi van, ha tényleg vágásnyomok? Dylan elém lép és felhúz a székből. Nem hagy szóhoz jutni, ajkait rászorítja az enyémre. Fogat mosott. De enyhén még így is érzem a cigaretta halvány kesernyés ízét a szájában, bár sokat javított az ízén a fogkrém. Aztán már nem az ízét érzem, csak a technikáját. Beleremegek, annyira jól csókol. Nagyon jó a ritmusa. Nem kapkodós, nem lassú, pont jó.

 Annyira beleszédülök, hogy csak tompán érzékelem, hogy az ágyára döntött és kezével végigsimítja a testem. Járatlan a kezem ezen az úton. Megriadok, ahogy érzem, hogy nedves a haja, mert hajat mosott. Felrévedek kábulatomból és homlokráncolva próbálok rájönni, hogy mi is van egyáltalán énrajtam. Felül csak egy  bordó alakformáló body, sifon ujjakkal, Dylannak bele is telik egy kis időbe, mire rájön, hogy a felsőm egészen a lábam közéig ér, de inkább tetszik neki, hogy ilyen gyorsan megérinthet ott. A bodyn csak egy nyári szoknya van, sima fekete, az alja nem egyenletesen hosszú, hanem különböző hosszúságú lapokból áll. Nincs rajtam harisnya, így Dylan tenyere a meztelen lábaimat simítja. Olyan forró a tenyere. Határozottan ér hozzám. Mint, aki fejben ezerszer lejátszotta ezt. Nem tétovázik sehol.  Céltudatos. Lehúzza rólam a szoknyát, a bodyt.

Istenem, milyen alsó van rajtam? Egy sima fekete pamutbugyi volt rajtam. Semmi extra. Vékony csipkeszegéllyel. Dylant látszólag egyáltalán nem foglalkoztatja a ruhadarabjaim külleme. Kihámoz a fekete melltartómból is és a tenyerébe markolja a melleimet. A kezében sokkal jobban néz ki a mellem. Gondolom nem ilyen mellekhez van szokva. Fiatal lányok hetyke melleihez, és remegős mellbimbóihoz, amilyen valaha nekem is volt. Még Liv előtt. De Dylan semmire nem reagál, nem tesz megjegyzést. Túlságosan lefoglalja, hogy felfedezze a testem. Egyszerűen csak ámulok, hatalmas szemekkel nézek rá, ahogy feltérdel az ágyon, és a zsebéből egy óvszert húz elő.

• Erre szükség lesz? - kérdezi rekedtes hangon, mire hangtalanul bólogatok.  Esküszöm nem tudom mi történik velem. Nem is érdekel. Mindenem feszülő ideg. Robbanni készülő kazán. Egyszerűen elvarázsolódtam. Dylan lerúgja magáról a nadrágot és átbújtatja a fején a pólót. Döbbenten bámulom meztelenségét. Csak élvezni akarom ezt a figyelmet. Ezt a gyengéd érintést. Hogy nem kell semmitől sem tartanom. Hogy átadhatom magam valakinek, aki örömet akar okozni és nem fájdalmat. Aki olyan lelkesen ostromolja megtört testemet. Dylan betakar meztelen testével, ami csupa energia, és nedves vibrálás, és szédítő tusfürdő illata van, és mámorító hallani, ahogy egyszerre szakad fel belőlünk a sóhaj, ahogy egyesülünk. Amit elkezdett… ezt nem akarom soha többet abbahagyni, annyira jó.  Dylan tényleg fiatal. Jól bírja nagyon az iramot az ágyban. Nem áll meg, nem fullad ki, nem habozik, végigviszi, istenesen végigcsinálja az egészet.  Mellém zuhan az ágyon, és szürkéskék szemei fürkészve néznek.
• Ez de kurva jó kör volt! Jól esett? - kérdezi levegő után kapkodva.
• Nagyon - nyalom meg cserepes ajkaimat. Egy ideig simogat a tekintetével, aztán a takaróját rám igazgatja.
• Bocs, el kell szívnom egy cigit - nyúl az éjjeliszekrényére, s kihúz a dobozból egy szálat, s az öngyújtóval a kezében, ahogy feláll, magára húzza a farmert, és a pólót. Megnyitja az ablakot és kikönyököl.
• Honnan tudtad? - kérdezek rá.
• Ha nem akartad volna, akkor pofon csapsz, amikor megcsókollak ott a legelején - szívja meg a szálat Dylan. - De ha nem is akkor, hát amikor ott a padon… na ott tuti. Onnantól már tudtam, hogy bármikor megtehetnénk.

Nézem, ahogy enyhén felém fordulva a párkányra támaszkodik tenyérrel, és fújja ki az ablakon a füstöt. Nem akarom elhinni, hogy ez a valóság. Egy huszonhárom éves hangtechnikus srác ágyában fekszem. Zavartan pöckölöm vékony karikagyűrűmet az ujjamon. Jól néz ki ez a srác. Tetszik nekem, tényleg. Tetszik, hogy annyira egyenes, céltudatos, nem beszél fölöslegesen.

A takarója alatt meztelen vagyok. A hamusban elnyomja a cigit, és bezárja az ablakot. Az éjjeliszerkényről egy mentolos rágót vesz elő. Amikor nyelve a számban van, akkor döbbenek rá, hogy azért rágózik, hogy ne érezzem a cigi ízét a szájában. Még mindig szól a zene, s Dylan újra felhúz mindkettőnket. A lepedőjét markolom magam alatt, ahogy egész testemben megfeszülök. A sötétben zuhan rám a gyönyör. Annyira kielégültem, hogy szinte azonnal kiájulok.

Hirtelen felriadok. Idegen illatok vesznek körül. Egyértelműen valami nagyon finom férfias illat, arcszesz vagy tusfürdő, olyan kék óceán érzetem van. A résnyire nyíló szemeim egy hatalmas mélykék grafitire tévednek. Egész testemben megfeszülök. Úristen! Elaludtam. Mennyi az idő?

• Nyugi. Fél négy van - Dylan karja a derekamon van, ujjaival lustán simít végig a fenekemen. Még mindig meztelen vagyok a takaró alatt. Rajta még mindig mindkét karján ott az alkartakaró. A fejem a vállgödrében van, most döbbenek rá, hogy együtt aludtunk. Egészen átölelve egymást. A szabad keze, amivel nem karol át, a takaró felett van. A csuklójánál a mutatóujjammal feljebb húzom az alkartakarót. Az ütőerénél nem látok vágásokat.
• Mit takarnak? - suttogom halkan. - Megnézhetem? - nézek fel rá. Dylan csak biccent  és lehúzza a testszín anyagot a karjáról.  Bevallom megkönnyebbülök. Aggódtam volna ezért a srácért, ha vágásnyomokat látok a karján végig. De szerencsére nem. Két szép, döntött betűkkel felvitt sor az. Dylan a másik karjáról is lehúzza és ahogy ott fekszem a vállán a fejem felé tartja a karjait, hogy elolvashassam. Az ujjaimmal végigsimítom a tetovált feliratokat. Két-két sor a két alkarján. “Minden jó dolog vad és szabad. A sötétség nélkül sosem látnánk a csillagokat.  - Ne álmodd az életed, hanem éld az álmodat! Minden sötét éjszaka után jön egy fényesebb nap.”
• Másra számítottál? - kérdezi rekedten.
• Igen - bólintok. - Miért ezek?
• Iránymutatás, hogy ne felejtsem el, hogyan akarok élni. Soha - hosszan nézem Dylan szürkéskék, komoly szemeit. Ez a srác tök mindegy hány éves. Értelmesebb, és komolyabb, mint bárki, akivel eddig találkoztam. Felé fordulok, és Dylan megérzi mit szeretnék, mert ajkaival az ajkaimra hajol és úgy csókol, hogy mindent elfelejtek. Mindent. Csak érzek. Csupa érzelem vagyok, csupa remegő ideg, és vágy, és vad akarás. Dylan ágyába süppedünk. Nagyon jó ágy, mert minden egymásnak feszülésünk érződik.

Dylan zuhanyzójában engedem magamra a zuhanyvizet. Enyhén a hajam is nedves lesz. Dylan fürdőlepedőjébe törölközöm meg. S kapkodva öltözöm fel. Dylan egy cigit szív, amikor kilépek. Végigmér. Perzsel a tekintete. Bárcsak ki se kellene moccannom ebből a szobából, soha többet. Elnézem életem végéig ezt a grafitis falat. Mert végre lélegzek, végre… élek. Dylan elnyomja a cigit és kézen fog. Lehúz maga után az emeletről. Kicsit hűvös a reggel. A sifonujjakon át érzem a reggeli hideget. Sietve ülök Dylan kocsijába.

• A vár? - kérdezi Dylan, mire csak biccentek. Én nem tudok úgy élni, mint Dylan. Máris rágom magam. Az éjszakán. Kimaradtam egy este. Életemben nem csináltam ilyet. Még lánykoromban sem. Ugyanakkor nem akarom abbahagyni. Nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarok visszamenni az életembe.
• Mi lesz velünk Dylan? - kérdezem és remeg a hangom. Úgy kérdezem, mintha nem én lennék az idősebb. De most nem számit a korom. Ezen a pályán kezdő vagyok, és tanácstalan. Dylan cigire gyújt. Egy ideig mered maga elé az útra, a hamut kipöccinti a résnyire nyitott ablakon. Már egészen azt hiszem, hogy nem fog megszólalni. Végül feszültséggel teli hangon, de halkan szól:
• Bántani fog?
• Nem… nem tudom - keresztbe teszem a karom, és a körmömet rágom. - Kiszámíthatatlan, nem tudom mit fog tenni.
• Ha hozzád mer érni, és bánt, esküszöm, hogy beverem az arcát - néz rám komolyan.
• Nem akarom, hogy téged bántson.
• Kisujjból leverem - néz rám és a szeme most nagyon szürke. - Ha bánt… elmondod?
• Nem tudom.
• Marianne!
• Féltelek. Ha elborul, nem normális.
• Engem ne félts. Én téged féltelek. Visszaengedni, ahhoz az agresszív baromhoz - Dylan hosszan szívja a cigit. - Van terved?
• Van.
• Ne bízz a családodban, teljesen szemellenzősek - néz rám futólag.
• Nem...nem közvetlen családtag.
• Jó… ha bármi van tudod, hol érsz el. Tizenegyre én is jövök a várba - Dylan nem jön végig a várig, az utolsó forduló előtt megáll. Okos. Ahogy kiszállok, az ő szemében is nyugtalanságot látok. Ökölbe szorítom a kezem, és mély levegőt veszek, ahogy ránézek. Vissza kell mennem.