Szerkezettan

Ahogy leparkolok az egyetem elé, sok diáklány nézi végig a kocsit. És lassítanak, sokan, meg is állnak hirtelen beszélgetni. Megvárják, hogy ki száll ki a kocsiból.  Próbálok nem vigyorogni, bár nagyon jólesne.  A tanszéken szokásos a nyüzsgés. Felveszem a titkárnőtől a teremkulcsot. Már tíz perce megy az órám, vagy csak öt. Ha nem tökölök annyit a hülye céges email rendszerfrissítéssel út közben, akkor már itt lennék. Bosszúsan nyitom ki a terem ajtaját. Épületszerkezettan óra lesz, huszonöt hallgatóval. Ebből kettő lány. Rejtély előttem, hogy egy nő miért akar mérnök lenni. De komolyan. Mind a ketten nagyon gyengék. Csoda, hogy épszer egyből és kettőből nem buktattam meg őket. Van a fiúk közt is egy-kettő, aki ránézésre sem lesz építész. De itt az egyetemen az az elvárás, hogy ne nagyon szórjuk a diákokat. Ők az első két lemorzsolódási szakaszon átjutottak. Most jön a harmadik.

• Jó napot! Mint tudják, idén sem lesz könnyebb az épületszerkezettan. Ismét két lépcsős vizsgáztatás lesz. Tehát a szemináriumi rajzokat megkapom, értékelem, ha átjutottak akkor maradnak, ha nem, akkor Épszer háromból már nem jutnak tovább. Még két félévben lehet ismételni az épszert, utána sajnos búcsút intünk egymásnak - futólag felnézek a padokban szórtan ülő társaságra. - Kik vannak most a veszélyzónában? Még a kezüket sem kell nyújtani, mert kinyomtattam a neveket: - Lepillantok az online rendszerből kinyomtatott névsorra. -  Tehát a két hölgy szerzeményünk akiket körünkben köszönthetünk, Patty és Stefi illetve három úriember, Bred, Chris és  Matt. Van kérdés? Ha nincs kezdhetünk is - már kinyitom a jegyzeteimet, de torokköszörülés.
• Nekem lenne egy kérdésem. Miért nem tanár úr tartja a szemináriumokat, ha a rajzok alapján dönti el, hogy kit enged vizsgára, ezt én nem értem? - hosszú szőke haj, széles fekete szemüvegkeret és most feljebb tolja az orrán.
• Az oktatásszervezőt kérdezze  Miss Brooks - felelem hidegen.
• Már megtettem. Ő mondta, hogy magát kérdezzem - mély levegőt veszek. Istenem. Nők!
• Én csak óraadó vagyok Miss Brooks, ha nem felel meg önnek a dékánián jóváhagyott óraelosztás, akkor ezt ott jelezze - farkasszemet nézek a lánnyal, meg a szemüvegével. Még levegőt vesz és meg akar szólalni, de végül mégsem teszi. Biccentek és a tábla felé fordulok.
• Idén homlokzatburkolattal és nyílászárószerkezetekkel fogunk foglalkozni. A külső kéreg kialakításával kapcsolatos feladatok a statika, épületfizika,  konstrukció és formálás. Statikán belül a terhelések meghatározása, mint önsúly, hasznos teher, meteorológiai terhek, valamint a méretezés, úgy mint anyagjellemzők, támaszköz, alátámasztások és rögzítések…

Hatra érek át az ügyvédi irodába.  Nicole a jogászunk, vékony, magas nő, egyenes hamvasszőke hajjal és szürkésbarna szemekkel. Tehát festi a haját. A legtöbb nőnek alig lehet kideríteni az eredeti hajszínét. A kapucsengőt hosszan nyomom, mire csak sípolás a válasz. Az első emeleten van Nicole irodája Manchesterben.  Benyitok, és a kis belső folyosón végigmegyek. Igényes nagynégyzetes járólapja van. Nicole még az asztalán pakol,  a szerződésdokumentum nyitva van a gépén.

• Szia! Bocs már végeztem, csak… - félszegen mosolyog és imádom, ezt a vonakodó mosolyát. Puhán nyomom az ajkaimat a szájára.
• Ezt neked hoztam - teszem az asztalára a rózsacsokrot.
• Hányra foglaltál asztalt?
• Fél hét, időnk mint a tenger - mosolygok rá.
• Milyen napod volt?
• Fárasztó. Kint Liamnél, az egyetem… Neked?
• Két tárgyalásom volt.
• Nekem is.
• Tényleg?
• Nem, csak jól hangzott - vigyorgok rá.
• Alex! - Nicole még kinyomtatja a szerződést, három példányban, az ügyvédi pecsétje közé szorítja a lapokat és egy mappába rakja. - Szép a csokor - néz rá futólag Nicole.
• Épp mint te - vigyorgok rá.  Nicole nem reagál. - Mi a baj?
• Áh, nem tudom, bocs sok minden volt ma. Még fejben mindig valahol lemaradtam a délutáni időszakban - kimegy a mosdóba és kezet mos. - Átöltözzek?
• Nekem tökéletes vagy így is.
• Ühüm az jó - néz rám merően, majd bemegy a hátsó szobába, ahol az ügyvédi talárját is tartja és átcseréli a blúzát. Nem igazán értem, akkor miért kérdezett meg, ha már eldöntötte, hogy átöltözik. Nicole nagyon önálló személyiség, és ezért nehéz megérteni. Egyelőre nem is említem neki, hogy lehet, hogy a cégnél hamarosan már nem lesz rá szükség, mert Vanessa fogja átvenni a helyét. Már csak azt várjuk, hogy megkapja a diplomáját. Addig még van időnk, arra is, hogy kiforrjon ez az egész Nicole-lal.  
• Mehetünk? - kérdezem és Nicole egy könnyű kabátot kap magára, bezárja az irodát és lemegy előttem a lépcsőn. Cipője koppanása visszhangzik a lépcsőházban. Kilép az utcára és megáll a kocsimnál. Futólag rámosolyog a szembejövőkre, amíg én kinyitom az autót. Beülünk és áthajtok az étteremhez. Minden héten ugyanez a menetrendünk. Ha az egyetemen vagyok Manchesterben, akkor együtt vacsorázunk. Nicole nagyon máshol jár. Szörnyen nehéz felvenni vele a beszélgetést. - mi bánt?
• Kihozhattam volna egy ügyet jobban is. Most ezen rágom magam - feleli miközben kortyol a borból.  Én szinte állandóan csak vizet iszom. Mire oda érek, hogy ihatnék már túl késő van. Ez van, ha túl sokat kell valakinek vezetnie. Tulajdonképpen én is ihatnék bort, ha otthon vacsoráznék. De Nicole Manchesterben lakik.
• Gyere ki hozzám éjszakára Kendalba - vetem fel újra.
• Ó nem, nagyon kint van nekem. És reggel korán kellene kelnem, hogy beérjek, nyolcra ügyfelet várok.
• Van bélyeggyűjteményem - vigyorgok rá. Nicole szárazon néz rám vissza. - Rendben. Fáradt vagy. Megértem.
• Ne haragudj Alex! - néz rám mosolyogva.
• Semmi baj. Szeretek egyedül autókázni haza. Néha szórakoztatom is magam. Gyorsulási versenyt rendezek a többi köcsöggel az úton. Jó móka! - felelem és vizet iszok rá. Nicole bágyadtan mosolyog. Most olyan, mint amilyenek holnap lesznek a rózsái, amiket nem tett vízbe. Nicole funkcionálisan eszik. Ő ilyen. Ha otthon lenne napilapot olvasna hozzá, mert úgy hasznosabb az időtöltés. Néha komolyan azt érzem, hogy untatom.  Ami elég kemény arcul csapás az egómnak. Valószínűleg ezért nem annyira jó a jogban Vanessa, mert ő egyáltalán nem ilyen. Vagy csak jobb a humorérzéke. Esküszöm mindent megtettem, hogy összejöjjek vele. De hát Liamot nehéz lekörözni. Még az egyetemen is így volt. Egyszerűen klasszisokkal jobb nálam. Kemény egy ilyen barát mellett érvényesülni. Fél nyolcra végzünk a vacsorával. Nicole nem kér desszertet. Ha Vanessával lennék kettőt is rendelne, egyet nekem egyet magának és mindkettőt ő enné meg. Nem értem miért hasonlítom állandóan Vanessához Nicolet. De tudom, hogy ez nem túl jó pontja a kapcsolatunknak. Fizetek, és Nicole már a kabátját veszi.
• Hozzád vagy az irodába? - kérdezem nyugodtan.
• Az irodába. Még elhozom az aktatáskám - feleli. Nicole játszmái. Nem értem, ha tudta, hogy úgyis kell akkor miért nem hozta eredetileg magával. Persze értem, azért, hogy egyértelműen az irodába menjünk vissza. Bekapcsolom a hátmasszírozót a jaguárban.  Tíz perc és ott vagyunk az irodánál. Nicole nem olt lámpát. Letolom a válláról a kabátot, kigombolom a blúzát és lefejtem róla a fehérneműjét. Eléggé megvan a ritmusa minden esténknek. Semmi extázis. Ismerem a kanapéját is a hátsó szobában a gardróbszekrény mellett. Egy kihúzható méregzöld bőrkanapé. Elgondolkodom, hogy vajon behívta-e már egyetlen ügyfelét is. Még ha nem is túl etikus dolog. Az ügyvédek sem különbek.  Egy ideig egymás mellett fekszünk. Nézzük a mennyezeten az utcán elhajtó autók fényszórójának fényét, ahogy áthalad a mennyezeten egyik saroktól a másikig.
• Későre jár - szólal meg. Negyed tíz van. Mire hazaérek Kendalba az tíz. Reggel kilencre Liamhez megyek.
• Igen, indulok már - nem tűnt sürgetésnek a megjegyzése, de tudom, hogy mélyen belül az volt. felöltözök, és arcon csókolom.
• Csütörtök?
• Nem, most egy Skóciai projektünk van, két hétig odavagyok a felföldön.
• Akkor majd hívsz.
• Persze. Jó éjt Nicole! - felveszem a zakóm és visszamegyek a kocsimhoz. Egyedül autózok haza. A telefonomat csak most nézem meg, és látom, hogy Angela már vagy tucatszor keresett. Ha az embernek kisebb testvére van garantáltan azt kell pátyolgatni. Megnyomom a visszahívást, miközben sávot váltok és kigyorsítok.
• Alex, gyere és verd meg!
• Kinek kell átalakítanom az arcát - ásítok egy nagyot. S Angela ismét belekezd egy végeláthatatlan szerelmi történetbe…

A skóciai két hét után reggel ahogy felkelek látom, hogy már megint takony idő van. Én Dél-Angliában nőttem fel. Ott azért néha még napozni is lehet. Itt meg állandóan szürke minden. Totál rányomja az időjárás a hangulatomra is ezt a szart. Összenyom ez a szürke unalom, ami itt megy. Kocsiba ülök és levezetek negyven percet ebben az undorító takony időben.

Ahogy beérek Liam házához, és benyitok, már látom, hogy ma nem csak az időjárás ilyen takony. Vanessa a gép előtt ül és fújja az orrát. Azért szemet szúr, hogy nem csak az orra piros, de a szeme is.

• Helo. Megfáztál? - Ahogy rámnéz látom, hogy hülye kérdés, mert éppen most is sír. - Jó a szemfestéked. - gyorsan mentő szöveget kell nyomni, mielőtt kirobban valami konfliktus. Ja gyorsan egy dícsérettel helyreigazítani a hibát.
• Szia Alex. Ma nincs jó napom - próbál meg mosolyogni. S tényleg értékelem az igyekezetét. Vanessa egy tök jó csaj. Annyira bejön nekem, hogy legszívesebben lépten-nyomon lesmárolnám. Függetlenül, hogy már házas. Nem tudom mi van mostanság Liam és közte, de egyre többet kell tapasztalnom ezeket a súrlódásaikat.
• Figyu, ha unod ezt a barmot. Én még mindig itt vagyok. - vigyorgok rá szélesen. - Nézd jó széles mellkas lehet rajta sírni meg minden.  - Vigyorgva megtapogatom a mellkasom. Vanessa csak bágyadt mosollyal néz.
• Kösz, de nem.
• Ok. Egy próbát megért - kacsintok rá, ahogy elindulok Liam irodája felé.  Liam idegesre túrta a haját odabent.
• Csá. Jöttem. Látom ismét egy remek nap az irodában - zökkenek le a székembe és figyelem Liam reakcióját. Liam morcos. Bakker mi van ezekkel? A hosszú utak után általában Liamot ki kell vakarni az ágyból. Az elején állandóan végignéztem ahogy egy szétkefélt éjszaka után levánszorognak az emeletről. Valami gebasz van. Még nem tudom, hogy mi, de kiderítem. Előkapom a mobilom, hogy Vanessa ne hallja miről dumálunk.
• Hogy halad a csarnokterv? - dobom fel a labdát miközben pötyögök a telefonon.
• Még a közművesítést várom - pillant rá a telefonra Liam.

ÉN: Mi a franc van? Vani kint úszik a takonyban.

LIAM: Törődj a magad dolgával.

ÉN: Veszekedtetek.

LIAM: Vmi olyasmi

ÉN: Mi ez az állandó veszekedés ?

LIAM: Hagyjuk. Nők.

ÉN :Ok. Megjött neki.

Vigyorgok és el akarom tenni a telefont,  de akkor meglátom Liam arcának torzulását. Megakadok a mozdulatban. Vanessa kint sír, Liam meg ideges. Kezdem összerakni a képet.

ÉN: Ez a gáz? Hogy menstruál?

Ennek általában megkönnyebbülve örülni kell, de ha ők mégsem, akkor az azt jelenti...

LIAM: Amig oda voltunk Skóciában volt a holtszezon.  Vártuk mi lesz. Aztán  tegnap este…

ÉN Nem tudtam. Mióta próbálkoztok?

Feszengve ülök a székemben és most még lejjebb zuhan a hangulatom.

LIAM: Már elég rég.

ÉN: ???

LIAM: Közel egy éve.

Miért nem említették soha? Oké nem vagyok családtag. De...azért már egy éve  a családtervezésen voltak? Vanessa bejön és hoz nekem forralt vizet, Liam elé is odateszi a kávét. Liam meg akarja fogni a kezét és magához vonni, de Vanessa elhúzza a kezét. Most látva a mozdulatsort dereng fel, hogy már nem először látom ezeket a néma testbeszédeket tőlük. Liam kiengesztelő mozdulatai, s Vanessa elhúzódása. Csak valahogy nem vettem a jeleket.  Az irodában Vanessa nem nagyon szerette az intimitást, úgyhogy annyira azért nem figyeltem fel. De azt tudom, hogy ha egy év után sem sikerül, akkor baj van.  Vanessa kimegy és mivel látja, hogy dolgozunk behúzza az ajtót. Szerintem csak nem akarja, hogy halljuk, hogy fújja az orrát. Pontosabban, nem akarja, hogy én halljam. Ketten maradunk. Liam a kávéját kavargatja, a szerkesztőben csinálja a terveket.

• És most mi lesz? - kérdezek rá.
• Eddig vártunk a kivizsgálásokkal. De most már semmit sem tehetünk. Meg kell néznünk, hogy mi a helyzet.  Nem sok kedvem van ennek a procedúrának kitenni a házasságunkat -  Liam a fiókból erősebbet vesz elő és tölt magának két ujjnyi whiskyt. Mióta tart vajon Liam a zárható  íróasztali szekrényében whiskyt az irodában?
• Gondolod, hogy… - most az egyszer tényleg nem arra gondolok, hogy akkor talán még lenne esélyem Vanessánál. Egyszerre eléggé tapintatlannak találom magamat ebben a szituban. - … rámegy a házasságotok?
• Az biztos, hogy nem megerősíti - kortyolgatja a whiskyt Liam.
• Sajnálom.
• Én csesztem el. Hülye barom vagyok! - sziszegi Liam
• Mert?
• Mert állandóan azt hajtogattam, hogy én nem akarok gyereket. Tehát most Vanessa is hozzám vágja, hogy azért mert én nem is akarom. Sosem akartam és most sem akarom.
• S így van?
• Deehogy! Már tényleg meg akarom adni neki, hogy végre béke legyen. De...eszembe se jutott, hogy nem fog összejönni. Alapvetően nem erre gondolsz, amikor valakit éppen teherbe akarsz ejteni.
• Ez szívás!
• Az. Jövőhéten megyünk a kivizsgálásokra - Liam annyira lehangoltan mondja, hogy én is elgondolkodom, hogy meghúzom azt a whiskysüveget. De végül mégsem teszem, mert… még vezetek.
•