Építkezés

Hétvégén érzem, hogy kezd rámszakadni ez az egész. Otthonról dolgozom. Az a röhej, hogy nekem a hétvége is munka. Mert  főleg hétvégén jut időm tervezni. Rendes mérnöki asztala csak Liamnak van az irodában, én Liamnál a gépi szerkesztéseket szoktam csinálni, mindent amit szabadkézzel kell rajzolni, mérnöki asztalnál, azt itthon csinálom, vagy ha minden kötél szakad akkor Liam asztalánál. De arra már jó rég volt példa.  Hiába van az ablaknál az asztalom, semmit sem ér. Világtást kell kapcsolnom. Kint sűrű köd ül a tavon. A fák fekete ágai még lehangolóbbá teszik az egészet. Semmi szín. Végre befejeztem a modellezést.

Liam egyáltalán nem jó a modellkészítésben, tehát ezek az elemek mindig rám szakadnak. Ami azért gáz, mert Liamnak is én csinálom. Persze általában közös projektünk van. De akad, hogy Liam rajzolja és szerkeszti és én készítek hozzá modellt. Ez főleg a nagyobb projektek sajátja. Ahol már teret is kell érzékeltetni. S ez Liamtól nagyon távol áll. Ő nem tájépítész, neki nem annyira számít, hogy mi van odakint. Tehát általában a térrendezést is én szoktam megszerkeszteni az épületeihez.

Amikor összeakadtunk ott az egyetemen akkor is ezt a lehetőséget láttuk meg egymásban. Nem titkolom nagyban közrejátszott részemről, hogy Liam rendelkezett tőkével és tudta már akkor, hogy saját cége lesz. Ott első évfolyamon nem sokan jelentették ezt ki ilyen tökös magabiztossággal, hogy nem téma, saját cégem lesz. Tehát nagyrészt anyagilag tudtam, hogy Liammal érdemes lesz szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. Liamnak pedig azért kellettem, mert már hallgatóként is állandóan versenyeztem. Egy tucat pályázatra beadtam a jelentkezésemet, és egyet-kettőt tényleg el is nyertem. Az én tervem lett az ász. Plusz ugye én már akkor is modelleztem.

Kiegészítettük egymás. Na meg hát szobatársak voltunk. Kialakult az a rendszer, hogy egymás mellett dolgoztunk, és ötleteltünk. S ez nagyon sokat adott pluszban. Ha valaki tényleg segítően képes a munkádhoz hozzáállni és építeni és jobbá tenni. Liammal nagyon gyorsan ráálltunk erre. Volt egy feladat és együtt alkottunk. Amiből sütött, hogy mennyire jól tudunk együtt dolgozni, kiegészíteni a másikat. Persze ez most is megvan.

Jelenleg valahogy úgy érzem, anyagilag sokat dobott Liam rajtam. De minden másban én szopok. Liam kapásból csak fél kilenckor kel, hiszen én megyek hozzá. Liam nem érzékeli azt a kurva sok időt, amit én egy modellel eltökölök. Tényleg minden hétvégém erre megy rá. Míg ő isten tudja mit csinál a hétvégéin. S ráadásul teljesen más  spektrumban kell gondolkodnunk. Én kisebb egységekben, de nagyobb térbeli látványban, Liam konkrét feladatban, adott épületen belül kell, hogy nagyot alkosson. Egy bazi nagy épület külső  megjelenését kell megálmodnia. Szinte mindig. Liam a nagy projekteket szereti, mert azokból nagyokat szakít. Én szeretem a kihívásos feladatokat.  Ami  persze nem fogja meghatározni egy város arculatát ( kivéve ha az éppen egy főtér) de egyébként valami kisebb, eldugottabb nem annyira monumentális felé törekszem. Mint amilyen egy kilátó torony.

De ma nem megy a tervezés. Érzem, hogy nyom össze ez az egész és nem nagyon tudok rendet rakni az életemben. Belefolyok egy csomó mindenbe. Egyszerűen hagyom, hogy megtörténjenek. Mint ez az egész Stefivel. Eddig az egyetem volt az életem legnyugisabb pontja, de most hatalmas nagy nagy kaki az egész. Nem tudom, hogy nézek rá. De én is érzem, hogy… szinte izzik a levegő. Lehet, hogy a csoport már tudja. Nem tudom a tanszéken mennyi jött le ebből. Nem kell hozzá akadémiai doktori, hogy levágják mi a szitu.

Nicole-t nem hívtam. S természetesen ő nem hív. Valahogy nagyon döglődött már az a kapcsolat. Én tényleg megkértem, tényleg építkezni akartam. Mint egy építész. De ő nem akarta még az alapokat sem lerakni. S közben berobbant az életembe ez az egész Stefivel. Valahogy elvitte mindentől az időt.

Műegyetemi buliest. Már megint. A tanári karból néhányan kivonultak. Nem nagyon lehetett kimenteni magam. Mivel tudtam, hogy előbb utóbb Stefi is ott fogja rázni, kicsit vonakodtam megjelenni. Sean figyelmeztetése óta igyekszem kerülni a feltűnést. Főleg Stefivel. Most is Seannal, a közvetlen kollégámmal dumálunk. Bár elég sűrűn elmegy dohányozni.  S tudom, hogy Sean mit ajánlott fel. Neki is van egy kis cége. Na ő például tipikusan nőket vesz maga mellé. Nem akarom azt mondani, hogy mindegyik befeküdte magát a cégébe, de azt kell mondjam, hogy tényleg. Nyolc építészcsaja van. Fogalmam sincs, hogy az idei felhozatalból kit szemelt ki magának. Talán Patty lenne  legesélyesebb, mert valamiért szereti ezeket a barna hajú barna szemű lányokat. Az összes építésze ilyen. A végzős évfolyamból valami Sandrával kavar most. Már bevitte a céghez építész asszisztensnek. Nem annyira az építészképességeik miatt kerültek oda ahova. Amúgy csak családiházakat csinálnak, és van nyolc féle modelljük ezt csinálják újra és újra. Ők nem úgy dolgoznak mint mi.

Nekik az a menet, hogy megveszik a telket, felhúzzák a házat aztán azt eladásra kínálják. Ez sorozatgyártás és nem tervezés. Mármint mi Liammal pont az ilyenektől hányunk. Persze ez a legstabilabb megélhetés. Ráálltak  Manchester egyik külvárosára és vásárolják a telkeket és húzzák a sorozatházakat. Max más a homlokzatszín.  Ez tök jó ezeknek a csajoknak, mert élhetnek Manchesterben, lehet családjuk, és úgy tesznek, mintha terveznének. Valójában ugyanazt eladják százszor.

Liammal elvből nem építjük meg kétszer ugyanazt a tervet. Ha nincs ötletünk akkor kész, lehúzzuk a rolót, de nem fogom kétszer ugyanazt a tervet eladni. Mert egyszerűen nem sorozatot akarok gyártani. Nekünk nem ez az alapkoncepciónk. Igen ezért van az, hogy mi négyszeres árat kérünk a tervezésért.  Tehát ők azok, akik megélnek a tervezésből, de nem akasztanak nagyokat. Nem úgy mint mi. Ők az átlag építészek csapata.Ezek a csajok amúgy nem nálam tanultak, mert fix, hogy én nem engedem át őket. Valami fura csavarral Sean kipályáztatta a kiválasztottjait Franciaországba és valami haverja kint megadta nekik a jegyeket, itthon csak elfogadtatták és itt vették át a diplomát. Na ilyen kanyarokat lehet tenni.

Aztán meglátom a táncolók közt Stefit. Pattyval tombolnak és elég jó kedvük van. Stefi a rossz tanárt választotta. Ha akarnám se tudnám bevinni a céghez, mert Liam nem ilyen. S övé a cég szóval… lehet megemlítem Stefinek, hogy ha ilyen tervei vannak a kollégánál próbálkozzon.

A sarokasztalnál ülök egyedül, mert épp cigiszüneten van a kollégám,  sört iszogatok, amikor Stefi megáll előttem.

• Leülhetek?
• Természetesen - Stefi leteszi a poharát az asztalkára és rámnéz. Ahogy mozdul megcsap a parfümillata.  - Táncolsz? - intek a  fejemmel a tömeg felé.
• Fel akartalak kérni - mosolyog rám.
• Benne vagyok, ha rajzolunk egy kicsit - vigyorgok rá.
• Itt? Sötét van - rázza a fejét Stefi.
• Ugye tudod, hogy a homlokzatrajzot legalább közepesre meg kell csinálnod, hogy vizsgázhass? - kérdezem. - Nem azért, hogy zrikáljalak, de Stefi tudod… hogy ezt a tárgyat már harmadjára ismétled?
• A homlokzat nehéz!
• Stefi, ha meglátsz egy épületet, mit látsz? Ablakokat és homlokzatot. Ez a legmeghatározóbb feladata egy építésznek, hogy  ránézésre mit tud nyújtani. Érted?
• Igen, értem.
• Szeretném, ha átengedhetnélek tényleg.
• Akkor tedd meg - kacsint rám.
• Stefi… ez nem így megy. Azokat a rajzokat a szemináriumi tanárod is látja, én is, ha bármi gond van… akkor a tanszékvezető is. Érted? Nem írhatok rá hasra ütve jegyeket. Nem azért húztalak meg kétszer is…. mármint a tárgyból - belezavarodok a mondandómba. - … mert utálom a lányokat a mérnöki pályán, hanem azért, mert gyenge a teljesítményed. - Stefi a számra tapasztja a száját és ezzel elhallgattat. A térde a térdemnek ütődik, egy hete nem voltunk együtt. Nekem is iszonyatosan hiányzik a csaj. De egyetemi közegben vissza kellene fognunk magunkat. Nem csak az én pályám, de Stefi tanulmányai is veszélyben lesznek így. Az ujjaimmal lassan végigsimítom az alkarját, miközben elhúzódom. - Stephanie!
• Bocs.. annyira hiányzott az ízed - zihálja teljesen felpörögve.
• Táncoljunk - húzom fel az asztal mellől. Miközben a karjaimba vonom tovább fűzöm.
• A héten lesz egy megbeszélésem két végzős sráccal. Őket versenypályázatra készítem fel. Legalább arra gyere be és figyelj! Jó?
• Jól van - karolja át a nyakam bizalmasan Stefi és hozzámdörzsöli a csípőjét.  Érzem, hogy kezdek felkeményedni rá.
• Figyelj Stefi, ha… ezzel az egésszel az a célod, hogy bejuss egy építész céghez, akkor tényleg… nem én vagyok az embered.
• Már megint soviniszta és szexista dumád van - néz rám Stefi fátyolosan.
• Jó, csak szeretném, ha nem lennének félreértések. Az a cég, ahol én vagyok nem ilyen. Oda.... nagyon kell tudni érted? Tíz éve tanítok és nincs egy tanítványom se ott érted?
• Értem, lehet hogy épszerből szar vagyok, de nem vagyok hülye. Le akarsz koptatni vagy mi van?
• Nem, csak nem igazán értem ezt, hogy miért én?
• Mert nagyon beindítasz? - vihogja és ezzel elárulja hogy rendesen be van állva. Gyorsan döntök úgy, hogy ideje távoznunk a buliból.

Angela lakásában általában mindig valami karbantartást végzek. Angela mindig összegyűjti, hogy éppen milyen technikai gondok akadtak és azokat szoktam megcsinálni neki. Miközben csavarhúzóval a kezemben járkálok, Angela az ablakban lóg.

• Áruld el mit művelsz az ablakban? - állok meg mellette. De Angela el is lök onnan.
• Ne gyere az ablakba! Ha pasival lát még azt hiszi van valakim! - dörren rám Angela.
• Jó, bocs. Szóval valaki a szomszédból? - ülök le a szőnyegre és figyelem Angelát.
• Aham, most költözött be egy cuki srác. Csupa izom, magas, barna és reggelente az erkélyen nyújtózkodik és ásít. Még boxeralsóban.
• Azt hiszem mákom, hogy nem én lakom itt és nézem végig ahogy reggel megmozgatja a tökét a friss levegőn - jegyzem meg.
• Jaj te ezt nem érted! Már egyszer idebiccentett köszönésképp!
• Gondolom azóta egész nap az ablakban lógsz.
• Lehet.
• Ezzel csak azt éred el, hogy többet nem fog kijönni.
• Komoly? - Angela rámnéz elgondolkodva, és behúzódik az ablakból.
• Én biztos nem mennék ki - bólintok és nézem ahogy felhúzza a lábait a kanapéra.
• Akkor mit csináljak?
• Nem tudom vetkőzz az ablak előtt. Hátha meglát - vigyorgom rá.
• Semmi hasznos tanácsot nem tudsz adni, pedig te pasi vagy. Neked tudnod kellene, hogy hogy jönnél össze egy ilyen lánnyal, aki a szomszédban lakik.
• Ha elfelejtenéd én sem vagyok éppen ász a szerelmi ügyekben.
• De legalább akire te rástartolsz az nagy eséllyel beadja a derekát.
• Kire gondolsz?  Vanessa zsigerből elutasított. Nicole, felajánlotta, hogy legyünk együtt. Jennyt megkérdeztem beleugrott, de tudod mit? szerintem aznap bárki megkúrhatta volna. Stefi szó szerint rámnyomult.
• Pedig azt hittem a pasiknak ezerszer könnyebb. hiszen ti úgyis csak azt akarjátok. Nektek csak arra kell egy csaj.
• Mert mit gondolsz ránézek valakire és arra gondolok, ó igen ezt akarom az oltár elé cipelni? Ezzel a nővel akarok házassági csip-csup ügyeket és veszekedéseket lezavarni? Egy pasi zsigerből nem ilyen Angie! Ennél sokkal rövidebb távú céljaink vannak. Többnyire az ágyban.
• Hát most aztán lelket öntöttél belém, kösz.
• Menj kopogj át, kérdezd meg, hogy átjönne-e az ágyadba - vigyorgok rá. - Vagy te befeküdhetnél-e az övébe. Nem is, jobb ötletem van, ajánld fel neki, hogy leszopod.
• Hülye vagy. Inkább csinálok egy teát.
• Na látod máris hasznos dolgokat tudsz csinálni - nézek a húgom után, aki ajakbiggyesztve teszi fel a vizet forrni.

Egy szemináriumi teremben ülök a két sráccal. Stephanie kicsit megkésve esik be, s beül a hátsó padba. Felpillantok a pályázati felhívásból és találkozik a tekintetünk. Őrület, hogy egy pillantással be tud indítani.

• Stephanie kedvéért még egyszer összefoglalom. A fiúkkal egy nemzetközi díjra pályázunk. A kiírás szerint az idősek és gyermekek kommunikációja lesz a téma s mindkét korcsoport számára megfelelő közösségi tér kialakításáról beszélünk. Bár ez most egy tájépítészeti pályázat, mindenből tanulhatunk. Mire kell figyelnünk ha közösségi terekről beszélünk?
• A létszámnövekedést figyelembe kell venni, elkerülve a túlzsúfoltságot a térhasználatkor - mondja az egyik srác.
• Jó, nagyon jó. Mi még a feladat?
• Megközelíthetőség,
• Biztonság.
• Szükségletkielégítés.
• Jó. amikor a tervet csináljátok a következőre gondoljatok. Az egyik legfontosabb szempont a mai tervezésnél a környezettudatos anyaghasználat. Mire gondolok itt?
• Faanyagok - a két srác összeröhög.
• Most mit röhögtök? - nézek rájuk.
• Tanár úrnál mindig fával kell dolgozni. Az összes ZH-ra ha odaírtuk hogy fa akkor már garantáltan jót írtunk - megvakarom a nyakam és én is elnevetem magam.
• Jól van. Istenem, hát szakmai ártalom.  A cégnél szinte csak fára építkezünk, hiszen egy egész Faipari vállalatra támaszkodhatunk. De a DeNoir iroda pont ezzel futott be ne feledjétek. Ez a jövő! Környezettudatos anyaghasználat. Egyenlő fa. Kíméljük a környezetet csak természetes anyagok… minél emberbarátibb és humánusabb anyagok  - a táblához lépek és felírom a két témát.
• Tehát, idősek és gyerekek. Mire gondolunk, ha gyerekek használnak egy teret?
• Játszótér.
• Világos. Mindenképpen kell egy fajátszótéri elemet beilleszteni a térbe. Aztán. - A fiúk tanácstalanul összenéznek. Tovább töltöm a sorokat a táblán. - Szinte minden srác vagy bicajozik, vagy deszkázik, vagy görkoriznak. Csinálnotok kell egy olyan helyet a téren, ahol ezt biztonságosan tehetik, úgy, hogy senkit nem zavarnak. Fából. Igen. - fordulok feléjük és összeröhögünk. - Mit csinálnak egy téren az idősek?
• Hát…. izé ülnek? - rántják meg a vállukat.
• Többnyire igen - biccentek. - De nem mindegy, hogy min. Ki kell lépni a szokványos formákból. Az egyik parkomban például ilyen padok vannak  - felrajzolom a hullámvonalas padot, amin ülni és kifeküdni is lehet. Egy Dél-Angliai parkban csináltam, az egyik díjnyertes parkom lett. - Gondoljatok arra, hogy itt mindenféle korosztály lesz. A csajok kifekszenek a padra és napoznak, végigmérheti mindenki a hullámokat és völgyeket - vigyorgok rájuk. - A gyerekek ezeken fognak szaladgálni le és fel a hullámokon egyikről a másikra… az idősek csak üldögélnek és olvasnak. A közelébe lehet tenni egy aprócska tavat csakis alacsony térdig érő vízzel, amin átmegy egy alacsony deszkahíd, amire bicajjal is fel lehet menni, babakocsit tologatnak az anyukák, a gyerekek átgörkoriznak rajta, az öregek a víz körül nézik őket, átsétálnak a deszkapallón, a vízen vadkacsák úsznak, odadobnak nekik egy-két falatot. Nézik a gyerekek és az idősek is. Beszédbe elegyednek… - A fiúk jegyzetelnek, Stephanie csak engem csodál. Mint általában. - Még tovább fokozhatjuk az élvezetet, ha a tó szélére ülőpadsávot teszünk, ahova ki lehet ülni este romantikázni. Víz, csillagok, egy padon egymáshoz közel és kész, már dúl a szerelem - a fiúk röhögnek. Fiatalok!
• Soha nem leszünk ennyire profik - rázzák a fejüket a fiúk.
• Csak engedjétek el a fantáziátokat. Ki akartok ülni abba a parkba, korzózni akartok azon a téren, mit láttok? Minden korosztály igényét ki kell elégíteni. Ez a közösségi térhasználat. Többfunkciós tereket kell alkotni ez a jelen, olyan teret alkossatok, amit életetek végéig használhattok. Ahol összejöttök a barátnőtökkel, ahol majd a gyereketeket sétáltatjátok, ahova lementek idős korotokban kutyát sétáltatni. Ahol jól érzi magát az öcséd, az anyád, a nagyapád és te is.

Elérkezett a skót szakasz is a kivitelezéshez,vagyis terepre megyünk. Elméletileg két hét alatt lezavarunk mindent. Ez Liam favoritja. Ő szereti alakulásában látni a dolgokat. Amit papírra álmodott az megvalósul, kiemelkedik a földből és hatalmas nagy monstrum lesz. Megint egy böhöm nagy irodaház. Ezek Liam kis kedvencei. Liam irodájában a kész munkákról vannak felvételek  kirakva a fal mentén sorra, bekeretezve és egyre több ilyen kis szörnyeteg néz rám abban az irodában. Az elején annyira ledöbbentem, amikor elnyertük ezeket a pályázatokat. Mármint nekem messze nincs ekkora önbizalmam és egóm, mint Liamnak, aki azt mondta: Megcsináljuk, persze, és elnyerjük. Mintha ez olyan magától értetődő dolog lett volna.  Liam ha eltökélt, akkor szörnyen magabiztos. Na ezért lett övé Vanessa. Az irodában még összepakolom a terveket, a laptopomat és a kartotékszekrényben keresgélek. Liam asztalán egy kép van az esküvőről. A húgom csinálta. Csak kicsit idegel az az esküvői kép, ami persze Liammal van szembefordítva, így én csak a hátulját látom a képkeretnek, de akkor is tudom, hogy mi van benne. Liam egy extrém nagy bőröndöt cipel le a Mokkához.

• Csak két hétre megyünk nem? - szólok ki az irodából.
• Ja, csak Vanessa is jön.
• Mi van? - bezárom a szekrényt és kijövök az irodából. Vanessa felöltözve útra készen.
• Külön kocsival megyünk? - nézem, ahogy Vanessa a hátsó ülésre készíti a nasikat, az üdítőt a kötött takarót.
• Dehogy, marad a felállás a Mokkával megyünk -  Liam hátrahúzza az anyósülést és az én bőröndömet is bedobja a kocsiba.
• Nem akarok zavarni - nyögöm.
• Nem zavarsz, igyekezz mert sötétedés előtt oda akarok érni -  Liam beigazítja a saját ülését is aztán beül.  Bepakolok a csomagtartójába mindent és a laptoppal az ölemben előreülök Liam mellé.
• Mint egy családi kirándulás - nevet Vanessa hátul, ahogy lezárva a házat bemászik mögénk és felbont egy kekszes zacsit.
• Csakhogy én nem vagyok családtag - kacsintok rá hátra és bekapcsolom a gépet.  Liam még megigazítja a visszapillantót, aztán ráadja a gyújtást.  - Amúgy hogy hogy most jössz?
• Ovuláció - mondja Vanessa.
• A hónapban még nem volt - magyarázza Liam. - Nem akarunk lemaradni róla.
• Aham - a laptopomon pötyögök. - Nem akarok tudni a részletekről - felhúzom a lábam és belemélyedek a gépembe. Liam a telefonján válogat a zenék közül és végül Nightwisht kapunk totálba a kocsiba.  Ásítok egyet és ráfordulunk Ezüstharmat főutcájára.
• Alex! - szól rám Liam. Felnézek rá oldalt. - Elképzelhető, hogy a héten valamikor egy-két napra csak te mégy ki az építkezésre.
• Oké, nem gond voltam már építkezésen. Tudom hogy mit akartok művelni egész nap, nem kell ecsetelned - morgom és visszazuhanok a gépem magányába. Kizárva a Liam és Vanessa kettőst, akik elkezdik végigvenni a listát, hogy mindent bepakoltak-e. Tudom, hogy Liam is beszélt anno az érdekemben. Mert mondta. Egy szavam se lehet rá. Liam egy nagyon jó barát. Tényleg próbálta rámbeszélni Vanessát. Tudta, hogy akarom a csajt, mert mondtam neki. De Vani az istennek sem akart kötélnek állni.  Mondjuk lehet van a családjában valaki, aki olyan mint Vanessa... - Te Vani! Nincs véletlen egy húgod?
• Nincs.
• Nővéred?
• Az sincs.
• Unokahúg vagy nővér?
• Nincsenek házasulandó korban lévő nőági rokonaim - mondja végül Vanessa.
• Kár - nézek rá hátra.
• Egyél kekszet! - nyújtja előre Vanessa, a csomagot és végül kiveszek egyet és rágcsálom, miközben tovább pötyögök a gépen. Vanessa mindig édességgel vigasztalódik. Gondolja rám is hat? Fel sem nézek. Liam nagyon nyugodtan vezet. Ő a vezetők ásza.  Nem szokott úgy lassítgatni és kigyorsítani, mint én.  Nincsenek hirtelen fékezések, nincsen vad előzgetés. Liam rááll egy tempóra és megy. Liam az, aki szeret az autópályán egy-egy autósegget bámulni. Leköveti órákon át azt az egy segget.  Szóval nem nagy látványosság Liam mellett ülni. Ezért szoktam magam lekötni mondjuk egy laptoppal. Addig félig megszerkesztek egy házat. Vanessa bealszik a hátsó ülésen. Elkezd szakadni az eső. Éljen észak!  Átléptük a határt, már Skóciában vagyunk.
• Szerintem jót fog tenni nektek ez a kirándulás - szólalok meg hirtelen, de fel sem nézek a laptopomból.
• Azt mondod?
• Aham, sokszor mondják, hogy egy kirándulás és összejön a baba. Érted, nincs stressz, pihentek, nem kell otthoni ügyekkel foglalkozni - sorolom, miközben váltogatom a képeket egyik fülről a másikra kattintva.
• Igen, az lehet - könyököl az ablakba Liam. Lazán tartja a kormányt, utazósebességen vagyunk. Az egyetemi emailem csippan.  A második tervrajzok futnak be. Mivel ábécé sorrendben vannak, Stefié a második rajz.
• Ó bassza meg! - morgom, és továbbkattintok.
• Mi van?
• Tudtam, hogy nem fogja tudni megcsinálni.
• Mit?
• Meg kell húznom épszerből - fújtatok. - A csaj, akit meghúztam….
• Mindenféle formában meghúzod?
• Figyelmeztettem, hogy  kezdjen valamit magával - lecsapom a laptop tetejét. - Állj meg! - intem a legközelebbi pihenőhöz.
• Most mi van?
• Teát ittam, hugyoznom kell - morgom és kimászok az ülésről. A benzinkútnál  átmosom az arcom és nézem magam a tükörben. Lennének eszközeim?  Ha átengedem megkérdik mi az oka, hogy éppen Stephanie Brooks sorsát viselem a lelkemen? Belefér ez nekem? Erkölcsileg? Nem értem a lányt. Felajánlottam neki, hogy segítek. De… mégsem kérte végülis sose, hogy nézzünk át bármit is. Nem akartam ebbe belemélyedni, hogy miért? Kerülni akarta a tényt, hogy a tanára vagyok? Zavarta a korkülönbség? Nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy csak szexeljünk? Tényleg nem tudom. De azt tudom, hogy ez a Stefivel való dolgaimat alapjaiban rengeti meg. Akármi is volt ez közöttünk.