Az utam Kyle kocsmájáig

Az első hetek a legrosszabbak. Ezt tudom jól. Liam ezért igyekszik skót projekteket elnyerni, főleg most itt a családalapítás tájékán, mert azokat viszonylag gyorsan lehet pörgetni. Minél messzebb van egy projekt annál ritkábban jutsz haza. Bár Jenny miatt kicsit aggódom a távollét miatt. Ugyanakkor arra gondolok, hogy ez tényleg a kapcsolatunk megmérettetése is. Ha kibírjuk, akkor ebből tényleg lesz valami. Tehát reménykedem.

A másik szempontból viszont itt Dél-Franciaországban élni igazi felüdülés. Süt a nap, jó idő van, s borzalmasan élvezem ezt az életigenlő helyet, ezt az optimista napsugárzást. Mert a hangulatom is jelentősen javult. Egyszerre látok valami értelmes jövőkezdeményt. Jennyvel. Már kezdek belemenni abba is, hogy mégiscsak megpróbálom az életet Ezüstharmaton. Jenny miatt. Ami nálam nagy dolog. Hiszen a városi életet adom fel egy kisvárosira. Tehát egészen úgy érzem, hogy jó felé haladok úgy érzelmileg és gondolatilag is. Annyira, hogy három hét után úgy döntök, mégiscsak hazautaztok. Jennyhez. Repülővel megyek Manchesterig. S a húgom teremgarázsából kihozom a jaguárt. Már Ezüstharmat felé tartok, amikor Jennyt hívom.

• Szia!
• Meglepetés - vigyorgom.
• Hogy érted? milyen típusú?
• Egy óra múlva nálad vagyok - mondom.
• Angliában vagy? - Jenny sikítása betölti a jaguárt.
• Igen, hazajöttem… hozzád - előzgetek, s a gázra lépek.
• Alex! Jaj Alex! - Jenny hangja izgatott, s még pár percig beszélünk, de aztán ő is készülődni akar. Jenny már az ajtóban vár és egyenesen rám ugrik.
• Hazajöttél! - kapkodva csókolom,  Jenny zihálva reszket a karjaimban és a kezem mindenütt bejárja a hajlatait. Csak köntösben van, úgyhogy elég könnyen lemeztelenítem. A hálószobában a franciaágyra zuhanunk és ujjaimmal nedves csiklóján csúszok. Jenny hátraveti a fejét és a hajamba túr. Hosszan sóhajtozik és most nagyon szeretném lassan csinálni, de képtelen vagyok. Nagyon régen voltunk együtt. Feltolom a lábait és ahogy felékönyökölök, Jenny felkínálja az ajkait a csókra. Amíg lehet csókolódzunk, de aztán gyorsítanom kell, így elszakítom az ajkainkat és a falnak csapódik az ágy, ahogy igazán ráadom a tempót. Jenny minden lökésnél tompa levegőfútjatással fogad és nyöszörögve mélyeszti a körmeit a vállamba, csak azt várom, hogy ő elélvezzen, mert én már az első öt percben elmentem volna. Jenny végre megremeg és apró magas sikolyokkal elélvez. Egyszerre megyünk el. Bágyadtan fekszünk egymás mellett az ágyban. Egy kicsit be is aludtam.  Jenny hozzámbújik és hallgatja a szívverésemet. A derekát simogatom és az ujjainkat egymásba fonom. Le-fel simogatom a tenyerét a hüvelykujjammal.
• Meddig tudsz maradni?
• Holnap reggel indulnom kell vissza - sóhajtom.
• Hogy halad az a pályázat?
• Alakul. A teljes teret szétszedték, tehát most kezd körvonalazódni az egész.
• Izgalmas lehet látni, ahogy jönnek-mennek a gépek és szépen lassan megszületik mindaz, amit megálmodtál.
• Igen, valahol az. Bár én ezt kicsit a munka unalmasabb szakaszának tartom. Tudod ott vagy az építkezésen és csak várod hogy csinálják, amit papírra vetettél. Jobb felügyelni a helyzetet, mert néha képtelenek elolvasni azt, ami a papíron van. Ugye két külön nyelv. Én mint mérnök tudom, hogy mi van ott, mert megtanultam írni. De ha a kivitelezők nem tudják elolvasni, ami oda van írva, akkor az bukta - Jenny simogatni kezdi a mellkasomat és tudom, hogy ez egy ráadást fog jelenteni. Abbahagyom a beszédet és helyette mással foglalom el magam.

Angelát hívom miközben Franciaország felé tartok. Olyan sokáig kicseng, hogy már kezdek aggódni. Szóval Manchasterben mégiscsak Angela felé viszem az irányt. A kapucsengőhöz sem ér ki senki. Mi a franc van? A lépcsőházban anyámat hívom.

• Szia! Mi tudsz Angeláról?
• Mit kellene tudnom?
• Mit tudom én, itt vagyok nála és nem veszi se a telefont, se a kaputelefont. Hétvégén. Valami programja van?
• Nem tudok róla.
• Benézek hozzá, visszahívlak.
• Rendben - kinyomom anyámat és a kulccsal csörgök. Ahogy benyitok a szemem egy férficipőre esik. Becsapom az ajtót magam mögött.
• Angie? - kiáltom be.
• Alex? - lassan lépkedek és a kanapén a húgom éppen a zokniját húzza. A haja borzas és totál vörös a feje. Mellette egy pasas. Mindketten totál ziláltak. Basszus! Ezek kúrtak! Csessze meg, én meg rájuk nyitottam.
• Izé, helósztok, bocs… Angie nem vetted a telefonod, azt hittem… baj van…  már megyek is - nyögöm ki.
• Alex, ne… semmi baj. Még úgysem ismeritek egymást.  Ő Michael, a… a szomszédban lakik itt… szemben - Angela egyszerre röhög és vörös. Kérdőn felvonom a szemöldököm.
• Szóval Michael… nagyon örülök. Alex…. Angela bátyja vagyok - Michael feláll és kezet fogunk. Magas srác. Olyan nagyobb típus. Vannak izmai, de mellette enyhén hasa is van, szóval nem az a kigyúrt alak, inkább, aki a munkában edzi magát. Barna szeme és haja van. Tényleg az a típus, aki kiáll gatyában az erkélyre nyújtózkodni. Laza csávó. Láttam már rosszabb alakokat is Angelánál szóval, amikor Angela aggódó kérdő tekintetével találkozik a pillantásom csak rákacsintok.
• Teázzunk! - csapja össze a tenyerét Angela és gyorsan vizet tesz fel forrni.
• Bocs, hogy rátok nyitottam tényleg, nem vetted a telefonod, és… nem tudtam mi van. Most úgyis átutazóban voltam. Egyhamar nem tudok rádnézni ha valami van - Ennek a Michaelnek a javára legyen mondva, hogy annyira nincs zavarban. Hogy majdnem in flagranti találtam őket. - Többet nem fordul elő. Inkább várom, hogy visszahívj. Addig elvagyok itt a ház előtt is a parkolóban - Angela a kezembe nyomja a teásdobozt, hogy válasszak.
• Ne pofázz már annyit - szól rám feddőn.
• Oké, bocs. Szófosásom van. Szóval Michael, most költöztél a környékre? - érdeklődöm és kiválasztok egy filtert Angela teakínálatából.
• Igen. Bár nem itt dolgozom. Csak a környékben. De annyi rosszat hallani manapság a kisvárosokról. Eddig Stoke-on Tentben éltem. De undorító hely. Tele van drogosokkal, menedékkérőkkel, egyedülálló anyákkal, meg edzőnadrágban rohangálókkal.  Nagyon el akartam már költözni. Csak itt Manchesterben drágák az albérletek. Először Rochdale-be jöttem, az Manchester szeméttelepe. Komolyan. Én kifogom ezeket a drogos helyeket, úgy látszik. Még az utcán is árulják csak úgy. Lepukkant környék tényleg. Segélyekből élő alakokkal, meg minden nő igénytelen arra is. Úgyhogy most megváltás itt lakni.
• Hogy tettél szert erre a remek fekvésre? - vigyorgok rá. A lapos tekintetem a kanapét fürkészi, és Michael az asztalon pihenteti a kezét.
• Ahol most lakom az egyik haverom lakása, csak ő Londonban van.
• Mázli.
• Az.
• Mi újság Jennyvel? - hozza a csészéket egy tálcán Angela és leül hozzánk a konyhaasztalhoz. Angelának modern üvegasztala van, fémlábas székekkel, és fehér alapon fekete körmintás bőrhuzattal. Nagyon modern és fiatalos, mint egy reggelizőhely a sarkon. Szeretek Angelánál teázni tényleg.
• Jenny? Képzeld, hármasikreket vár tőlem - bököm ki. Angela majdnem feldönti a forróvizes kancsót.
• Mi van? - kitágult szemekkel néz rám.
• Csak hülyülök - röhögöm el magam.
• Alex! Kikészítesz - lök meg Angela és ő is filtert dob a csészéjébe. Angela és Michael zavartan  néznek össze.
• S ti mióta kavartok? - kortyolok a teámba.
• Még nagyon friss a dolog - nyögi Angela. - Elmentél Franciaországba és valahogy nem jött úgy ki sose a beszélgetésünk.
• Ja vágom - bólintok.
• Szóval átutazóban? - néz rám Michael az új fiú.
• Vissza le a francia riviérára - vigyorgok.- Hát ezerszer jobb, mint ez a szutyok idő itt Manchasterben. - kinézek a folyton szemerkélő manchesteri időjárásra. - Lehet ott maradok örökre.
• Na és mi lesz Jennyvel?
• Viszem magammal - jelentem ki határozottan.
• Jaj Alex, komolyodj már meg! - szól rám Angela. Ó hogy hányszor megkaptam már ezt a megjegyzést. Aki ismer mindig ezzel jön. Pedig szerintem elég komoly vagyok. Elvégre betöltöttem a harmincötöt. Miért nem veszik észre, hogy én komoly vagyok? Miért tűnök én olyannak, mint aki nem az? Nem is értem. Komolyan nem értem. Annyira komoly vagyok, hogy komolyan nem értem. Szerintem ezért nem vesznek komolyan a nők sem.

Franciaországban a bérelt lakásomban esténként a szokott dolgokkal ütöm el az időm.  Pályázatokat figyelek. Illetve kinéztem magamnak egy Nemzetközi Építészkongresszust, amire biztos, hogy el akarok menni. Berlinben lesz, és elég nagy nevek jönnek el, és főleg olyan dolgokról lesz szó, ami engem is érdekel. Az Építész Kamarai tagságom nyilvántartási számát keresgélem a külső merevlemezemen. Ezer helyre leadtam, és most mégsem találom, szóval ezzel eltöltök egy fél éjszakát mire ráakadok. Lehet memorizálnom kellene és akkor nem kell mindig előkeresnem minden pályázati anyagnál. A Kongresszus programjában épület látogatások is vannak és ez különösen izgat, mert a németek nagyon erősek minden pályázaton. Már többször figyeltem az egyetemistáikat is és nagyon ott vannak. Tényleg tudnak.

A téma főleg az anyagismeret,  s az anyag átváltozása az építészetben. Nálunk a cégnél eleve nagyon alapvető kérdés, hogy milyen anyagokkal dolgozunk, tekintve hogy a környezettudatos anyagokkal futottunk be. Úgyhogy az új és újabb anyagok ismerete elengedhetetlenek. A franciaágyon végignyúlva a telefonomért tapogatózom az éjjeliszekrényen. Kikeresem Liam számát.

• Szia! Milyen az élet franciahonban?
• Süt a nap, jól öltözöttek a nők és szoknyában járnak - vázolom címszavakban.
• Jól hangzik.
• Farokállítóan jól. Figyelj, találtam valamit, ami érdekes lehet számunkra.
• Mond!
• Egy építészkongresszust szerveznek idén Berlinben.
• Berlin?
• Nem opció. Vanessával a tengerhez megyünk majdnem egy hónapra. Utána meg be kell hoznom, hogy egy hónapig senki sincs az irodában.
• Még mindig a babaprojekt?
• Jah, rájöttem, ha én is dolgozok ez nem fog összejönni, szóval…
• Oké, figyelj a leveleket nézem én, legalább azokra válaszolok.
• Kösz, az sokat segítene.
• Én azért elmegyek. Anyagismeret lesz a téma.
• Jól hangzik. Hátha jön egy-két új ötlet nekünk is.
• Na nem zavarlak. Dolgozzatok az ágyban - nevetek és leteszem a telefont, s tovább töltöm a jelentkezési lapot.  A húgomat is felhívom, aztán Jennyt.
• Szia, későn?
• Kicsit. Elég fáradt vagyok Alex.
• Sok munka van?
• Tudod mindenki most akar könyvelőt. Adóügyek… most kapnak észhez. Teljes a káosz. Alig aludtam az elmúlt napokban.
• Hiányzol.
• Te is nekem. Mikor jössz haza?
• Még nem tudom.
• Értem. Jól van.
• Nem tartalak fel. Pihend ki magad. Jó éjt!

Tényleg esélyem sincs hazajutni. Nap közben az építkezésen vagyok, este pedig a céglevelezést viszem mindhármunk helyett. Ha hazaérek  Manchesterbe, akkor meg tömbösített órákat kell tartanom hétvégenként a diákjaimnak.

Néhány héttel később Jennyvel szemben állok és nem értem a választ. Értem. De nem akarom felfogni. Nem akarom elhinni, hogy a húgom mégiscsak bölcs életlátással rendelkezik, ami a családunkat illeti. Nem akarom, hogy igaza legyen. Mert én nagyon szerettem volna kitörni a Goodwin féle karmából. Tényleg mindent megtettem érte, s lám itt állok bambán egy szikrázó eljegyzési gyűrűvel, francia luxuscikk és… nem tudom felfogni, hogy igen... ez is velem történik meg.

Ugye azon merengtem, hogy hol szoktam elrontani a kapcsolatokat. Visszagondolva, már tudom, hogy hol csesztem el. Jennynél ott indult, hogy a jaguárral jöttem le Franciaországba, mert úgy gondoltam, így nem leszek járatokhoz kötve. Ha gondolok egyet beülök a kocsiba, levezetek az én tempómban mondjuk 12-14 órát pihenőkkel, mindennel együtt, és itt vagyok Jennynél. De… ha valami kéznél van, akkor lustul el a leginkább az ember. Vagyis nem mentem haza. Lezártam a projektet, kész volt a szép új városközpont. Ismét valami, ahol otthagytam a kézjegyem. Alex Goodwin tervezte városkép. Egy parkosított, modern, elegáns, környezettudatos tér. Az utolsó héten már nagyon mehetnékem volt Franciaországból. Már megvettem a gyűrűt, már minden kész volt.  Útra készen. Csak az átadás-átvételi engedélyeket vártam az utolsó papírmunkákat.

A következő elcseszésem az volt, hogy ahogy elindultam belefutottam az Alpok időjárási és útviszonyaiba. Mert havazott. Nem kicsit. Nagyon. Elakadtam. Ott voltam a Jaguárban a sötétben és csak vártam, hogy végre továbbjussak ezen a bazi nagy országon. Utána már csak szakadt és szakadt az eső. Az történt, amit annyira utáltam egész Kendalban. Meg egész északban. Óceáni éghajlat. Nem esik, ömlik az eső. Patakokban. Folyik és mossa a jaguárt. Alig lehet haladni. Minden nedves és nedves. A kocsiban kevertem a levegőt, mert párásodnak állandóan az ablakok. Mire átjutottam a csalagúton és végre itthon voltam, már úgy az egészből elegem volt. De Jennynél akartam lenni. Tehát hetekkel megkésve, elcsigázottan, egy borzalmas úttal a hátam mögött, megérkeztem Jennyhez.

Már ott is hibáztam, hogy azt kértem, ne mondjon semmit. Mert előbb én akarok neki mondani valamit. A zakózsebemből elővettem a gyűrűt és már most nem is emlékszem, hogy feltettem-e a kérdést. Vagy csak akartam. Mert Jenny meglátta, és elsírta magát. Hááát… valahogy sejtettem, hogy ezek nem örömkönnyek lesznek. S kezdtem nagyon magamba mélyedni, hogy már megint mit műveltem. Aztán kimondta, amit biztos, hogy soha, de soha többet nem akarnék hallani senkitől. Inkább szerzetesnek állok, de soha az életben még egyszer ezt nem.

• Alex, én… nem bírtam tovább várni. Én… összejöttem valakivel… úgy sajnálom… nekem ez nem megy. Hogy sose tudom, hogy akkor most ezen a héten, vagy a jövőhéten jössz, hogy van, hogy itt vagy, és minden csodás, de aztán elmégy, és nem tudom, mikor jössz, és nem tudom, hogy ott mit csinálsz és … nekem hiányzott a szex. Tudod, az elején megmondtam… én… nagyon szeretek dugni, nekem ez nem megy, hogy én hónapokig csak várok arra, hogy majd egy-két éjszaka kielégítsenek. Én… nem vagyok ilyen… és aztán olyan ritkán beszéltünk, mert mindig fáradt voltál.... meg mindig hajtogattad, hogy majd otthon… és… én nem is tudom, úgy érzékeltem, hogy te már ezt nem akarod… aztán...megtörtént. Ő… itt lakik Ezüstharmaton… - és csak sírt és mondta és mondta és...én csak ledermedve pislogtam.

Szóval gondoltam megtaláltam. Nem Nicole, nem hideg, nem egy kődarab a patakparton. Még tényleg egész jól elbeszélgettünk, tényleg a szex is jó volt. Egészen jól jött ki a Vanessával való összeméricskélésekből is, tehát úgy egészen klappolt a dolog. Gondoltam, miért ne? Úgy tűnt, Jenny független nő, aki kedvel, aki talán többet is akarna velem. Aki tényleg vár haza…

De… csak én tudom ennyire benézni a dolgokat egy kapcsolatban. Tényleg senkit nem ismerek, aki ennyire brutálisan be tud égni egy lánykéréssel, mint én. Szóval nem tudom pontosan, hogy pattintottam össze a bársonytokot, és hogy tettem vissza a zsebembe, hogy elköszöntem-e Jennytől. Hogy hogy jutottam le az utcára és be a jaguárba. Hogy vezettem végig Kendalig. De az biztos, hogy most beültem abba az undorító lepukkant kis utcasarki kocsmába, ami mellett mindig elmentem és arra gondoltam, ki az a szánalmas alak, aki erre az igénytelen helyre beül, hogy akárki elhalad az ablak előtt és benéz ebbe az opálos sárga világításba a kicsit mázgás és maszatos ablaküvegen át, meglássák, és azt gondolják, ki az, aki le tud idáig süllyedni. Hát én. Alex Goodwin.

Az asztalra tettem a gyűrűt, és azt mondtam, ezzel fizetek. A tokot kidobtam a szemetesbe és nekiláttam végiginni a legdrágább whiskyket, amik évtizedek óta ott porosodtak a polcon.

A pultossal, Kyle-al, akiről kiderült, hogy ő a tulaj, összehaverkodtam. Zárás után is maradtam és együtt iszogattunk. Megtudtam, hogy itt lakik a kocsmája felett, és valóban nem megy már olyan jól a  bolt, de egy-két törzsvendége azért akad. Amúgy földmérőnek tanult, de talán be sem fejezte a sulit, mert megnyitotta a kocsmát. Egy egy éjszakás kalandjából lett egy gyereke, elvette a lányt, de alapvetően nem tűnt klappolósnak az a házasság sem. Úgyhogy erre jól eliszogattunk. És miután részletesen leírtam a Jennyvel való leégésemet, már én is törzsvendégévé fogadkoztam magam. Kyle azt mondta, jöjjek, amikor akarok, majd szól, ha már  fizetnem is kell. Ötezer fontos eljegyzési gyűrű volt. Szerintem párszor még biztos eliszogathatok itt.

Egy hétvégéig vergődtem a részegségben, aztán beláttam, hogy ideje kimosnom magam a szarból. Megvártam, amíg kijózanodok. Aztán elindítottam a hetet. Hétfőn levezettem Ezüstharmatig. Most már itt is van valami, ami miatt sötétebbek a fellegek és komorabbak a fák. Liam erdei háza tényleg jól néz ki. Egy építészeti kuriózum. Még nekem is tetszik. Ha egy katalógusban látnám, biztos, hogy megvenném. Annyira nyirkos a levegő, hogy kicsapódik még  a homlokomra is, meg a hajamra. Ahogy benyitok, Vanessa felnéz rám és ezervattos a mosolya.

• Kizárt, hogy csak nekem örülsz ennyire  - teszem be magam mögött az ajtót. Sosem fogadott még ekkora kitörő örömmel, szóval, levágom még mielőtt kimondaná:
• Gyereket várok - fújja ki a levegőt izgatottan és csupa csillogás a szeme, csupa izgalom a hangja, és érzem, ahogy a gyomromban valami kőkeménnyé válik.
• Ó Vanessa! Ez, szuper! - odalépek hozzá, és felhúzom a székből, és átölelem. - Gratulálok! Tudtam, hogy jók lesztek együtt - magamhoz szorítom és belélegzem az illatát. Ez az a pillanat, amikor az élet be tud mutatni, de úgy igazán. Bele az arcomba. Az én világom széthullóban, de itt nekik az erdő mélyén épül egy egész világegyetem. Ezernyi érzés és gondolat cikáz bennem, és nem tudom melyik az erősebb, mert minden csak zúdul rám. Ez a kapkodó kapcsolat Jennyvel, az a félresikerült lánykérés, és Vanessa, aki várandós. Négy napja jöttem haza, de itt az egész világ megváltozott.
• Jaj Alex! Még fel sem dolgoztam! Tegnap csináltam meg a tesztet. Nem mertem hamarabb!
• Hú azt hiszem rúgott egyet! - vigyorgok le rá, ahogy magamhoz szorítom.
• Alex! - Vanessa  nevetve elhúzódik, felnéz rám, de aztán újra megszorít. - Te vagy az első aki megtudta!
• Hűha kivételes helyzetben vagyok - szorítom magamhoz egészen közel. Még a régi Vanessa, akit megismertem, de hamarosan egészen más lesz.  Utálom az egészet, hogy annyira akartam volna magamnak ezt a nőt. Annyira nagyon kellett volna nekem, s mégsem lett az enyém. Soha. Esélyem se volt rá, még egy gondolatnyi ideig sem. Még egy lehelletig sem. - De azért Liamnak már elmondtad ugye?  Vagy… én vagyok az apa? Mert akkor… lehet kiesett pár dolog úgy az emlékezetemből… - nézek rá vigyorogva és Vanessa csak kacag.
• Alex, mindig bolondozol! - kiszabadul a karjaim közül és bekapcsolja a vízforralót.- Persze, hogy Liam már tudja.
• Ez… izgalmas szakasz  -biccentek és bekukkantok az irodába. Liam a tervezőasztalnál van.  - Gratulálok, kemény menet volt - Liammal kezet fogok és megcsapkodom a vállát. Liam arca totál kisimult. Szó szerint látom rajta a megkönnyebbülést. Engedett az a görcs, ami már hónapok óta rajtuk ült, ha nem évek óta. Ki tudja már. Vanessa kapott termékenységi injekciót és amíg Franciaországban voltam ők elmentek arra a hosszú nyaralásra. Liam lemondott mindent. Kihúzták a zsinórt. Azt hiszem mindig is ez kellett volna. Pihenni. Nem két projekt közt Vanessát hurcolgatni, mert Liam attól ugyanúgy ideges volt és dolgozott. Egyszerre nagyon fiatalnak, boldognak és elégedettnek tűnnek.
• Kösz - Liam  nézi Vanessát, ahogy bejön, és durván szerelmes pillantásokat váltanak. Mehetek lehúzni magam a klotyón.