A gyöngyök

Vanessa

Egy elfojtott sóhaj kíséretében visszafordulok a monitoromhoz. Nagyestélyi? Hirtelen fogalmam sincs hogy néz ki egy nagyestélyi, úgyhogy rákeresek a neten.  Ahogy az ujjaim futnak a billentyűzet felett erősen gondolkodom, mit tudok a nagyestélyikről. Azt tudom, hogy én személy szerint még életemben nem viseltem. Drága ruhákra gondolok, nagy abroncsos szoknyákra. Valami olyasmira ami ellentettje a kis feketének. Ahogy a kereső kiadja a képtalálatokat eléggé képzavarba kerülök, mert főleg menyasszonyi-ruhaszerű ruhákat látok. Aztán arra gondolok, hogy végülis a filmpremierekre is ilyesmibe mennek a színésznők.  S ilyesmit kölcsönözni is lehet. Bár a főnököm nem említette, hogy mi a költségkeretem erre a mulatságra, így úgy döntök, hogy beleválogatok. Ha három napos a szállítás, akkor még ma meg kell rendelnem.  Megpróbálom kibogozni, hogy mire is kellene gondolnom. A fogalma alapján a nagyestélyi mindenképpen hosszú estélyi ruha. Tehát a szoknya kötelezően hosszú. A hosszú kesztyű viselete nem előírás, de kiemelkedővé teszi a megjelenést. Azt hiszem szeretnék kiemelkedően megjelenni. Úgyhogy keresni fogok hosszú kesztyűt is hozzá. Hirtelen elfog az izgalom. Én kesztyűt csak téli ruházatként használtam eddig. Ez nekem teljesen új, de kezd megtetszeni. Főleg, hogy az egészet a főnököm költségén tehetem.

Találok is egy hosszasabb keresgélés után nekem megfelelő ruhadarabot. Éjkék szatén, vastag hosszú stólával és hozzá illő kesztyűvel. Felhívom a fodrászom, hogy szombat reggel egy kontyot kreáljon a hajamból. Felhívom a londoni szalont és lerendelem a ruhát, a sürgősségi szállítás miatt itt is felárat fizetek. Rendelek egy hozzá illő cipőt és még fehérneműket is. Remélem nem vittem túlzásba. A számlázást faxon rendezem le minden üzlettel. Lepecsételem a számlákat és szignózok minden lapot.

• Vanessa! Ide tudsz jönni, vagy nagyon elfoglalt vagy? - Nem tudom miért a főnököm szájából a nevemre mindig összerezzenek. Mintha megfagyna a levegő.
• Máris! - kiáltok és az asztalhoz ütögetem a lapokat, amiket átviszek az ő irodájába. - Tessék? - állok meg az ajtajában.
• Az iratmegsemmisítő! - bök rá a rotringja végével Liam.
• Ó persze, már el is felejtettem - lépek Liamhoz. - A számlák az estélyre - nyújtom át őket. Liam szokásos Noir hullámokat firkál a fekete tűhegyes filcrotringjával a lapokra. Alapok közt egyszer csak megakad a mozdulat a lap felett, és felpillant a márkanévre. Összeszorítom a fogam. Ó ne! Észrevette! Szívom az alsó ajkam és érzem, hogy kezdek a lábujjam hegyéig elvörösödni. Liam lassan felém fordítja a fejét és felnéz rám. Hosszú, kínos csend ereszkedik közénk, amiben én vörösödök vagyis a szeplőim jó erősen látszanak.
• Mi van???! - fakad ki Liam homlokráncolva. - Kétezer eurót költöttél el fehérneműre???! - nem igazán tudom megállapítani, hogy dühös, vagy mérges, vagy hitetlen vagy mi a szösz, de kiakadt az tuti. - Mi a fenének rendeltél te a La Perlától kétezer euró értékben? Senki nem látja mi van a szoknyád alatt! - mér végig és a szoknyámra úgy néz, mintha szörnyűséget látna.
• Azt mondtad nem érdekel, hogy mennyit költök! - védekezem vörösen.
• Na jó, de nem gondoltam, hogy Te egyből berendelsz magadnak egy marék luxusfehérneműt! - torkoll le Liam.
• Bocsi - húzom meg magam. Liam szeme még mindig jár le-fel a La Perla és az összeg közt.
• Ez… kurva drága! - szitkozódik, szemével szinte átszúrja a lapot, de közben aláfirkantja a nevét. Megkönnyebbülten fújom ki a visszatartott levegőt. - És még csak nem is én szedem le rólad - morogja fejét ingatva Liam és a többi papírt már meg se nézi, csak a sarkába írja a monogramját. A megjegyzésbe még jobban belevörösödök és nyakamat behúzva veszem el tőle a lapokat, Legszívesebben ezeken tesztelném le, hogy működik-e az iratmegsemmisítő, de sajnos a céges számlákat kötelező lefűznöm. Hangtalanul próbálok meg az iratmegsemmisítő mögött meghúzódni. Az utolsó fogak közül is kiszedem a papírdarabokat és újra összerakom a gépet. Bekapcsolom és egy üres A4-es lapot tesztelek.  Szépen darálja a gép. Kész. Üzemképes újra. Liam fel sem néz. Eliszkolok mögötte. Túlságosan elszaladt velem a ló. De annyira szépek voltak azok a fehérneműk! A bugyi, a melltartó, a harisnya, a cipő… Végre lejár a munkaidőm. Igazi felüdülés most kikapcsolni a gépet, és hazamenni. Átöltözöm. Az évek alatt elnyűtt ruhákba és közben arra gondolok, most hétvégén minden ruhám méregdrága és előkelő lesz. És bálba megyek! Igazi Hamupipőke-érzés!

Liam

Nem tudom túltenni magam a tegnapon. Persze én mondtam neki. De ez a bál most nagyon kemény euróimba fáj. Marianne-nak kora reggel leadtam a partnerem nevét, kértem, hogy ha lehet minél kevesebb ceremóniális kötelezettséget rójon rám. Korán reggel Alex jött a tervrajzokért. Ő ébresztett. Nem ecseteltem neki a La Perla storyt. Valahogy elvből nem akartam Vanessát kiadni, meg a fehérneműtitkait. Csak magamban rágtam a kefét. Meg morogtam Vanessára! Amiért ennyit kihúzott a zsebemből! De mit vártam. Vanessa nő is meg okos is. Mondtam, hogy kerülni kell. Ahogy a várat is. Ugyanebben az erdőben van, de szinte sosem járok arra. Nem állítom, hogy szándékosan kerülöm, de lehet. A vár mindig a de Noir kötelezettségeket jelenti.  Márpedig nem igazán bírom a kötelezettségeket. Hadilábon vagyok velük. Nem szeretem a társadalmi előírásokat. Vanessa Vauxhall-ja gurul be a parkolóba Alex kocsija mellé. Ráérősen kászálódik ki a kocsijából. A murva csikorog a talpai alatt.

• Jó reggelt! - köszön be, s ahogy meglátja kettősünket irányt változtat. - Alex! - biccent enyhén a társamnak.
• Kérsz kávét? Én már főztem le - kiált neki vissza Alex és közben rámkacsint. Egyszerűen nem értem ezt a játékot kettejük közt. Mármint Alexet nem értem. De csak némán kortyolom a kávémat. Vanessa leakaszt egy új blúzt, és a fürdőbe megy, szokásos körömcipő, szoknya-blúz szettjében jön elő. Alex utánanéz. A szememet forgatom.
• Franciabugyi van rajta! Csipkés - vigyorog Alex. Akaratlanul is leellenőrzöm a megállapítást. Vanessa csípőjén a szoknya alatt tényleg széles sávban csipkeanyag domborodik. De aztán csak a méregdrága La Perla jár az eszembe, amit velem vetetett és erre elkomorodom.
• Ja! Nem kellene dolgoznunk? - kerülöm meg Alexet és a kávéscsészém a mosogatóba teszem. - Peter Moore foglalt időpontot 11-re addigra készítsd elő a tárgyalót - vetem oda Vanessának. Macskaszürke szemekkel néz fel rám
• Rendben - hebegi és sietve a füle mögé gyümiszkéli a dauerolt tincseit. Ez a bűnbánó, szorgalmas akarok lenni Vanessa.  Alex vigyorogva követ.
• CSukd be az ajtót! - szólok Alexra és a tervezőasztalhoz ülök. Több mindent át kell beszélnünk. Kezdve a Moore-nak tervezett csarnokkal. Nem rajongok a csarnokokért. Én jobban szeretem az irodaházakat és a lakóépületeket. A csarnokok inkább Alex asztala. Ezen már dolgozunk egy ideje. Épületszerkezetileg és belsőépítészetileg is  törekszünk valami egyszerű, de mégis látványos természethez igazodó elemre. Annyira belemerülünk a tervekbe, hogy csak arra kapjuk fel a fejünket, hogy Vanessa rövid kopogás után benyit.
• Mr. Moore megérkezett!  - szól be.
• Hozz be majd utánam egy espressót - állok fel és átmozgatom a vállamat. - Maradhatnál! Ez a te ötleted és terved - teszek egy megjegyzést Alexnek.
• Utálom a tárgyalásokat! - sodorja össze a lapjait Alex. Alex még Vanessa asztalához lép, de már nem hallom a párbeszédüket. Mr. Moore a tárgyalóban vár. Szintén espressót kért. Vanessa hangtalanul próbál lépkedni körülöttünk, az asztalra helyezi a csészéket. a tálcát ott hagyja, becsukja ránk az ajtót.  Fél óra a megbeszélés. A jó hír, hogy nyélbe ütöttem az üzletet. Tetszettek a csarnok tervei. Lesz miből finanszíroznom a La Perla fehérneműket. Kezet fogok  Mr. Moore-al majd nyitva hagyom az ajtót, én is kabátot veszek.
• Mégy? - kérdez rám Vanessa. - Mit mondjak, ha keresnek.
• A héten már nem vagyok elérhető - felelem röviden. - Holnapra kimenőd van. Készülj a bálra. Szombaton fél hatra megyek érted! - azzal behúzom magam mögött az ajtót és fáradtan bepöccintem a Mokkát. A városban és a családnál is ideje látogatást tennem.

Vanessa

Fúh! Nagyon dühös rám. Már jó rég láttam ennyire szófukarnak. Nem mintha egyébként szószátyár lenne a főnököm, de ma extrém kerülős üzemmódba kapcsolt. Kínos. De ő nem pontosította a paramétereket. Nem mondta, hogy milyen összegig vásárolhatok és költhetek, így nem is érzem igazán hibásnak magam. Pontosan kell fogalmazni. Anyám mindig ezt mondta. Fogalmazzak pontosan. Egy jó jogász ügyes a megfogalmazásokban. Tehát a ma délutánom szabad. Előcsempészem a fiókom aljából a pattogatott kukoricamagokat és kipattogtatom. Belövöm a kedvenc rádióadómat és lerúgom a körömcipőimet. Kezdődik az ügyelet.  kényelmesen hátradőlök, egy ide rendszeresített dobozra teszem a lábam, és élvezem a csodás kilátást az ablakomból, miközben pattogatott kukoricát rágcsálok. Ez a délután csak az enyém. Szeretek az irodában csak úgy dekkolni. Amikor csak az enyém az egész lakás.  A monitoromon újra és újra megnézem a ruhámat, ami holnap érkezik. És álmodozom. Egy bál. Annyi lehetőség tárháza. Legalábbis én mint lányos hercegnős meséken felnőtt női egyed, igenis úgy hiszem igazán a bálokon lehet megismerni életem hercegét. Az esély! Egy tánc! Egy pillantás, vagy egy véletlen. Túl romantikus vagyok.

Fele ennyi romantika is elég lenne, de képtelen vagyok kijózanodni.  Még néhány telefont megejtek, elsősorban a kiszállítási címet módosítom, hogy Ezüstharmatra hozzák a lakásomra. S innentől már csak azt várom hogy megérkezzen az a ruha.

A futár csak szombat reggel hozza a ruhámat. Teljesen ideges voltam miatta. Mármint, mi van, ha a főnököm megvette ezeket a drága holmikat és a végén még  fel sem tudom venni. Az egész napom a lázas készülődés jegyében telik.  Kezdve a fodrásszal. Aki meglepően ügyesen elegáns kontyba csavarta vörös rakoncátlan tincseimet. Aztán egy hosszú nyugtató fürdőt vettem. Ráérősen, kedvenc dalokat énekeltem, és felvettem azokat a bizonyos La Perla fehérneműket. Nem tudom hogy csak a tudat, hogy drága és luxus és La Perla… de nagyon jó érzés volt ilyen finom anyagú fehérneműben lenni és végül felküzdöttem magamra a nagyestélyimet, beléptem a La Perla cipőmbe és felhúztam a kesztyűim. Csak egy aprócska tükröm volt, de úgy értékeltem eléggé elegáns vagyok egy ilyen volumenű bálhoz.

Liam

Ha van valami a fenyvesekben, amit gyűlölök, az a vár évfordulója. Szerintem egyszerű turisztikai időpont az ősz közepén. Elég sok rendezvény van a várban, nyári programok, télen is több bál és koncert is van, de ritkán kísérem figyelemmel.  Egyszerűen feszélyez még a tudat is, hogy a vár közelébe kell mennem. Gyerekként apródképző-ben számtalanszor kellett részt vennem lovagi tornákon, és felvonulásokon, mint a kis “várúr”.  Legalább egyetlen jó dolog a felnőttlétben, hogy nem kell ilyesmivel foglalkoznom.

S most kiderül mégis. Nem tartom most már utólag jó ötletnek azt sem, hogy az asszisztensemet hívtam el. Nem szeretném, ha megváltozna a munkakapcsolatunk és Vanessa gondolatmenetét nem ismerem. Ahogy a nőkét úgy általában. De kísérő nélkül odaállítani felér egy házassági ajánlattal minden facér nő szemében. Egy partner egyet jelent azzal, hogy békén hagynak a bálon a nőegyedek.

Kiráz a hideg ettől a báltól.  Egy csokor rózsát rendeltem a helyi virágárusnál és elugrottam anyámhoz családi ékszerekért. Ez afféle szokás, bár magam sem értem miért. A visszapillantó tükörben igazgatom a csokornyakkendőmet. Nagyon feszes ez a ruha, és én is feszengek benne. Ezerszer lennék egy elnyűtt mackónadrágban valami könnyű pólóval az íróasztalomnál és terveznék, mint hogy itt felvonuljak. A legrosszabb, hogy éjfél előtt le sem léphetek, mert a tombolákat és nyereményeket én sorsolom ki és adom át. Még leinni se ihatom magam, mert józannak kellene maradni. Feszengés az egész. De legalább Vanessa nem sok vizet zavar mellettem. Leparkolok a háza előtt és az anyósülésről felkapom a selyempapírba csomagolt rózsákat.

Vanessa

Suhanó autóhang, intenzív fékezés és ajtócsapódás. Ez tuti, hogy Liam! Kipislantok a függöny mögül az utcára. A főnököm feje búbját éppen hogy elkaptam. Azt hittem bérelni fog valami autót, de nem a Vauxhall Mokkával jött. Igaz egy SUV autó, de...kopogott. Bálba megyek!  suhogó szoknyával nyitok ajtót. Liam tetőtől talpig végigmér. Kezében rózsacsokor, amit szó szerint csak a karjaimba nyom a meghívóval együtt, amire éppen hogy egy futó pillantást vethetek, csak ámulok tátott szájjal rá. Liam körbenéz, aztán rám néz.

• Nos? Elégedett vagy? - kérdezem hetykén.
• Ezeket vedd fel! - egy bársonytokot húz elő a mellényzsebéből és átnyújtja. Felpattintom a fedelét. Gyönyörű opálos igazgyöngyök simulnak a tokba. Eláll a szavam. - Ne is álmodj róla! - szúrja közbe Liam. - Esemény után kérem vissza. Családi örökség.
• Persze! Oké! - a mosdóba sietek és a két karkötőt a kesztyűre igazítom, a fülembe teszem a fülbevalókat és bekapcsolom a nyakláncot.  De gyönyörűek! csillognak. ezek nem utánzatok, igazgyöngyök! TE jó ég!!! Egymagam elég nehezen boldogulok, de végül minden a helyén van.  Amikor kilépek a fürdőből Liam az ablakon bámul le a Mokkájára, vagy az üres utcára nem tudom. - Milyen ? - kérdezem a szoba közepén bizonytalanul megállva.
• Megteszi. Jó lesz - biccent Liam. Fekete frakkban van, fekete csokor nyakkendővel és fekete lakkcipővel. Nagyon… sikk az egész.  Liam a kezembe nyomja a csokrot és kitol a lépcsőházba, hátulról tartja a szoknyámat. olyan természetesen műveli, hogy attól tartok nem először csinálja. Bezárom az ajtót a kulcsot a kistáskámba teszem és Liamnra nézek. Liam segít a hatalmas anyagdarabot levinni a lépcsőkön és csak a bejáratnál engedi le. A vastag szövetek suhognak a lábaim körül. Különös érzés ilyen előkelő holmiban lenni az utcán. Távol esik minden hétköznapiságtól.
• Nagyon puccos vagy - jegyzem meg. - El se tudtalak volna képzelni ilyesmiben.
• Nem is kell, hogy rólam képzelődj - morog, ahogy kielőz az utcán és kinyitja nekem a hátsó ajtót. Kérdőn nézek rá. - Ebben a cuccban kizárt, hogy beférnél az anyósülésre.
• Jogos - bólintok és beszuszakolom magam és a rengeteg anyagot a hátsó ülésre. Teljesen elfoglalom a SUV mokka hátsó üléseit, ami azért nem is olyan kis hely. Liam becsatolja a biztonsági övét és gázt ad. Az esti fények olyan különösek. Olyan sokat sejtetőek, tele vagyok álmokkal és vágyakkal, akár egy tini. A műszerfal világítását visszatükrözi az üveg. Ujjaimmal zavartan a rózsák szirmait simogatom az ölemben. Liam jól vezet. Szinte elálmosodok. Egyszerre tör rám a szomorúság is. Voltam én már sok bálban, de igazán egyik sem volt különb a másiknál. Nézni, ahogy mások jól érzik magukat. Miközben én a csodákat várom. Olyan kudarcos lesz utána minden. Akartam én ezt?

Liam

Szándékosan úgy irányítom a Mokkát, hogy Vanessa ne vegye észre a turisztikai táblát a külső várfal előtt. Nem akarok fölösleges kérdésekre válaszolni sem. A visszapillantótükörben hátra-hátranézek Vanessára, de ő következetesen az útmenti fenyőket nézi, révedező tekintettel. Megfeszülő bőrén opálosan villan meg a fény az igazgyöngysoron. Lehet gonosz tréfa volt részemről, de egész héten a La Perla járt az eszemben, és amikor a családi ékszerekből választottam, úgy gondoltam ez illik legjobban Vanessához.

Még a vendégek előtt érkezünk. Van hely. Mi eleve a belső várudvaron parkolhatunk. Bár az előttem várakozó estére nem igazán gondolok kellemesen. Jól áll Vanessa vörös hajához ez az éjkék ruha. Akaratlanul is átsuhan a gondolat a fejemben, hogy milyen színű lehet az a La Perla fehérnemű a ruha alatt. Olyan vastag az anyag, hogy nem látszik egyáltalán a fehérnemű vonala.

A kijelzőre pillantok. S halkan kifújom a levegőt. Még korai az este és nekem nagyon hosszú lesz.  Ahogy behajtok a várhoz szinte folyik a vár fénye végig a kocsin. Tényleg jó nagy és mutatós a De Noir vár. Már el is felejtettem, hogy milyen. Amikor beköltöztem a fenyvesekbe felvetődött a kérdés, hogy laknék-e a várban. Még a század elején bevezették a vizet, azóta is teljesen közműsítve van, teljesen lakható vár. De képtelen lennék egy várban lakni. Egyszerűen nem az én stílusom.

Ha a ma estét túlélem, akkor egy hétig fogom pihenni.  Nem bírom a sznobokat, akik úgy érzik megfizethetik ezt, hogy egy lord bálján részt vegyenek, és idétlen jópofa szövegekkel traktálnak. Nehéz címhez illő tartással tűrni ezt a sok szövegelést. Értelmetlen locsogást. De megértem a marketingeseket, ez üzlet a várnak. Na essünk túl rajta!

Vanessa

Liam kerülgeti a lámpások közt az autókat. Keresi a helyet, ahova leteheti a kocsit. A vár. Tehát itt van előttünk. Egy rakás kőhalmot látok eddig. Tulajdonképpen még sosem voltam a várnál. Azt sem tudtam merre van.  Itt is ugyanazok a zászlócskák vannak mint a városban. Valami fekete sólyomszerű címer van rajta, gondolom a családi címer. Nem is tudom milyen néven van a vár. Talán a meghívón rajta volt? Nem azon nem - kinyitom a kistáskám és ott csak annyi állt, hogy Liam de Noir és partnere részére. Liam idegesen navigálja a kocsit. Tekeri a kormányt. Egyre beljebb kerülünk a várbelsőhöz. Már a belső udvarnál vagyunk, ahol csak egyetlen kocsi áll. Liam leparkol mellé.

• Ebből nem lesz baj?! Nem nagyon állnak itt mások - jegyzem meg halkan.
• Nem lesz baj - kapcsolja ki lassan a biztonsági övét Liam és a visszapillantó tükröt igazgatja, aztán a csokornyakkendőjét nézi benne és azt igazgatja.
• Gyöngyök? - érintem meg az ékszereket magamon.
• Ühüm… La Perla. A gyöngyök. Gondoltam passzolna az alsóneműdhöz - jegyzi meg szárazon Liam. Elfojtok egy mosolyt. Azért akad néha humora is az én főnökömnek. Liam körbenéz néhányszor a várudvaron. Levegőt vesz. Aztán kifújja. Vonakodva nyitja ki az ajtót, majd az enyémet is kinyitja. - Itt volnánk - tartja a kezét Liam.
• Ó - nézek fel rá esetlenül. - A meghívón az áll, hogy csak fél hétkor van kapunyitás. Korán jöttünk.
• Nem jöttünk korán. Inkább későn - rándul meg a szája Liamnak, ahogy könyökön ragad és benavigál a várba.