Vigyázz, kész, rajt!

A felszállópályán akkora hangzavar volt, hogy kiabálva lehetett csak beszélni.  A repülőgépek propellerét kézi erővel pörgették meg, hogy beinduljon a motor. Füstölve indultak meg a felszálláshoz előreguruló repülőgépek. Sok mindenkinek a rokonsága is itt volt, hogy elbúcsúzzanak a frontra induló repülőpilótáktól. Shana ámultan figyelte a járműveket. Szinte nem is látott még ennyire közelről repülőgépet. Most pedig tucatjával voltak itt a gyepen. Fogalma sem volt, hogyan találja meg a fiúkat. Bokája minduntalan megbicsaklott az egyenetlen fűcsomókon. A szél tépkedte a szoknyáját és a haját is. Lehet a repülőgépek kavarnak ekkora légörvényeket itt ezen a tisztáson?

-          Minek is jöttem ki! – korholta magát Shana. – Ostobaság volt! Forest de Noirt soha nem érdekelné, hogy egy Shannon Price-hoz hasonló lány éppen miatta jön ki, hogy elbúcsúzzon tőle. Nevetséges vagyok! S ha ezt még eddig nem tudták rólam, akkor most kellően nevetségessé teszem magam! Add Istenem, hogy már felszálljanak és ne is találkozzunk! – sóhajtozta Shana, miközben az ölelkező, búcsúzkodó családokat és párokat kerülgette.

-          Shana, egész éjszaka nem aludtunk, mert azt találgattad, hogy ugyan ki merj e jönni! – kuncogott a sarkában Holly. – Most már itt vagy. Legalább azt ne kívánd, hogy értelmetlen legyen, hogy kitaxiztunk ide, a világ végére.

-          Nem a világ végén vagyunk, öt mérföldet ha kocsiztunk – tiltakozott Shana. – Egész éjszaka nem aludtam. Úgy nézhetek ki mint egy skót szellem valamelyik elhagyatott szürke kastélyban. Vagy egy lápi lidérc! Istenem, vihettem volna több színt az arcomra! Ugye nincs itt? Nincs itt? – nyugtatta magát Shana és tekintetét körbe-körbe hordozta a tömegen. – Úristen! ott van! – kapaszkodott meg Hollyban.

-          hol? Hol van? Ó tényleg ott van! És milyen jól néz ki! – áradozott Holly. Shana megbökte a könyökével.

-          Ne nézd kocsányon lógó szemekkel! még azt hiszi odavagy érte! – sziszegte Shana.

-          De hát tényleg, oda vagyok érte! Én is el akartam tőle búcsúzni! választhat kettőnk közül! Vagy…választhatja mindkettőnket! – kuncogott Holly. – Észrevett észrevett minket! – ugrált Holly. És szélesen integetett a fiúnak. Forest bőr aviátorsapkában  integetett vissza nekik.  Trencskó kabátja nem volt begombolva,  a szétnyíló kabátot fújta a szél. Shana és Holly odaért elé és zavartan topogtak a fűben.

-          Lányok! Légiparádét akartok nézni? – mosolygott rájuk Forest.

-          Aki ide jött az mind búcsúzik valakitől – jegyezte meg Holly.

-          Egy utolsó istenhozzád? – nézett körbe Forest. – Kihez jöttetek?

-          Hozzád – lehelte Holly.

-          Többek közt – tette hozzá Shana komoran. – Jó a kabátod.

-          A hadseregnél mindenki ilyet használ.

-          Gabardin anyag, bélelhető, váll-lapokkal és övvel – biccentett Shana. – Képzeld úgy néz ki a polgári ruházatba is átveszik. Ha legközelebb találkozunk, már mind ballonkabátban fogunk toporogni – harapott az ajkára zavartan Shana.

-          A csinos katonák mind divatot teremtenek igaz? – biccentett Forest. – Akkor ha nem lyuggatják ki, akár itthon is használhatom, remek – igazította meg a vállán a kabátot Forest.

-          A rokonaid? – nézett körbe Shana.

-          A két nővérem már elbúcsúzott, ők elmentek. Még az utolsó ellenőrzéseket végeztem éppen felszállás előtt. Látjátok ez a gépem. Az enyém! – paskolta meg könnyedén a törzset Forest. Shana végignézte a párhuzamosan egymás felett álló szárnyakat, a propellert, a szélvédőt.

-          Nem nagyon véd a golyók ellen – jegyezte meg homlokráncolva.

-          Mert nem is lövészárokban leszek. Azért van repülő a fenekem alatt, hogy kikerüljem a golyókat, repülés közben – rándult meg futólag Forest szája széle.

-          Értem… - Shana bizalmatlanul méregette a repülőgépet. – S…ööö… mégis… statisztikailag milyenek a túlélési eredmények? – pislogott bizonytalanul.

-          A pilóták élettartama körülbelül három-hat hét – mondta hűvös nyugalommal Forest.

-          Jézusom! – kapta a szája elé a kezét Shana és rémülten nézett fel Forest nyugodt barna szemeibe. – Ez… ez komoly?

-          Igen.

-          De… akkor miért mégy? – hebegte elhalón Shana.

-          Jó dolog a tudat, hogy hasznos vagy valamire.

-          Céltáblának? – kérdezte értetlenül Shana.

-          Forest ne menj! – ragadta meg Holly a fiú karját.

-          Ugyan lányok, hősként térhetünk vissza. Igazi hősök leszünk! – paskolta meg Holly kézfejét Forest.

-          Ne akarj hős lenni! – mondta szomorkás hangon Shana. Forest felkapta rá a tekintetét. – A hősök mind meghalnak – suttogta elrekedő hangon Shana. Zavartan letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából és a kezében tartott finom pamutanyagot a fiú nyakába akasztotta. – Ez… a tiéd. Magam varrtam még bent a textilgyárban. Túlóráztam egy kicsit – lábujjhegyre kellett állnia, hogy eligazgathassa a fiú nyakában a sálat. – Úgy tudom, a szél ellen a pilótákat a legjobban egy meleg sál védi. S kiegészítőként jól szolgál a hideg ellen. Tudom… már biztos van több sálad is. De… gondoltam… mindegy nem jutott eszembe jobb praktikus dolog, aminek egy háborúban hasznát lehet venni.

-          Hű! Hát… kösz… Shana. Nem is gondoltam, hogy gondoltál rám. Ez… jól esik! – fogta ujjai közé az anyagot Forest. Két segéd lépett a géphez és a propellernél megálltak várakozón.

-          Hát… nekem most már indulnom kell. Jó, hogy kijöttetek!

-          Nézd, a gomblyukadba! – nyomott egy kis virágcsokrot a ballonkabátjára Holly.

-          Kösz! Majd kipréselem és elteszem emlékbe! Aranyosak vagytok lányok! – készült beszállni a repülőbe Forest. – Most már tényleg… mennem kell. Legyetek jók és ne szomorkodjatok sokat itthon!

-          Nem fogunk! Vigyázz magadra! – intett erőtlenül Shana. A fiú habozott egy ideig, aztán visszalépett és előbb Hollyhoz hajolt, hogy arcon csókolja, aztán Shanához.  Shana lehunyta a szemét. Hűvös angliai szél csapott az arcába, Apró esőpermettel keverve, friss illat volt, mint mindig Angliában. Forest arcvizét érezte keveredni a levegőbe egy pillanatra. A fiú frissen borotvált sima arca az arcához simult. Hűvös volt a bőre. Fent a levegőben még hidegebb lesz. Érezte az aviátor sapka új bőrillatát. Emlékébe akarta zárni ezt a pillanatot örökre. A búcsúzkodó Forest arccsókját. Ha ez a legtöbb, amit kaphat tőle bizalmas érintésként, akkor ezt mélyen el kell raktároznia. Forest sok lánytól búcsúzott. Néhány arccsók a sorban Shanának és Hollynak mit sem jelentett neki. Ezzel Shana is tisztában volt. Holly kevésbé. Belecsimpaszkodott a fiúba és csillogó szemekkel mosolygott rá. Forest szalutált és beszállt a gépbe. Gyorsan kapcsolgatta az indítókapcsokat.  A két segéd már izzította a propellert az indításhoz. Felzúgott a motor. Forest a pilótaszemüveget a fejére az arcára igazgatta, s  kesztyűs kezével intett röviden a lányoknak, majd megkezdte a felszálláshoz az előkészületeket. Zúgás, kattogás, és hosszú előregurulás után a levegőbe emelte a gépet. Forest a gépből még lenézett a búcsúzó, integető, tömegre. Amiben egyre kisebb, és távolodóbb pont lett Shana és Holly egymásba karoló alakja. S utána hosszú erdőségek suhantak el alatta. Ahogy az apja is mindig mondta. Nem érti őt. Hogy miért szebbek a fenyvesek felülről. Az apró hegyes zöld csúcsok, mint kis jégcsapok meredeztek a repülő felé. Smaragdzöld tenger, a dombok hullámzásában. Forest beszívta a felszálló erdőillatot. Fölötte a felhők gomolyogtak, arcába csapott a csípős, hideg szél. S a mérőműszerekre nézett. Ez vadászgép volt a javából. Nem civil gép. Előtte a gépfegyver meredt hosszan előre. Másfajta repülés lesz ez, mint a korábbiak. Egészen másfajta.

Az élet megváltozott. A repülés is. Anglia is. Az emberek is. Suhant alatta a táj. Az angol vadászpilóták szinkronban repültek. A felszálló négyesével egy hullámban manővereztek, ívben kanyarodva. A folyókhoz igazítva  haladási irányukat. Amíg el nem érték a tengert. Utána csak a kék víz alattuk, s egyenesen előttük a tenger, Franciaország partjai felé. A repüléshez nyugalom kell. Forest mindig is úgy érezte, soha ilyen béke és csend nincs máshol, mint egyedül, egy repülőben. De most nem a békébe indult, hanem a háborúba. Szeret repülni. Eddig a repülés hobbi volt. Szórakozás számára. De most, a háborúban, a repülés hivatássá vált. Lassan, átalakulóban minden. Kevesen repülnek még, de egyre többen és többen tanulják meg és állnak be a Royal Air Force csapatába.  Két hét kiképzés után szálltak fel. A kiképzés már nem a repülésről szólt, hanem a katonai kiképzésről. A lövésről. A célzásról. A légi gyakorlatozásból. A felettesei szerint is. Felkészült. Tudni többet már nem lehet. Minden élesben dől el. Szerencsén és reflexen fog múlni minden.

Jó a tudat, hogy otthon nincsenek rendezetlen ügyek. Tiszta fejjel lehet csak a feladatra koncentrálni. Az óceán illata érződött mindenfelől. Belélegezte a tengerillatot. A levegőben még a tenger illata is másabb, mint a szárazföldön. Otthon is sokat volt a tengerparton. De sehol sem ilyen finom a levegő, mint itt a magasban. Távol mindentől és mindenkitől. Egyedül. Bár a légierő is stratégia szerint mozog, de a gépben egyedül ő az úr. Ő uralkodik, ő dönt, egymaga a magányos harcos.

Shana hosszan nézett a repülőgép után, míg végül csak egy pont volt valahol a szürke esőfelhők vásznán. Aztán már az sem. Beleolvadt a szürke égbe. Elrepült, mint egy madár. Senkihez sem kötődött. Kémlelte még az eget. de már nem látta az utolsó felszállók repülő távolodó, és zsugorodó pontjait sem. Az utolsó vadászpilóták is felszálltak. A családtagok lassan leengedték még integető kezüket. Az otthon maradottak némán néztek össze. Lehervadt a mosoly az arcokról. Komor félelem és aggodalom ült ki a helyére. A fiaik elrepültek, de itthon az életnek mennie kell tovább. Ahogy Forest is megfogalmazta neki. Shana tudta mi a feladata. Vissza a munkába. Az élet megy tovább. Új konfekciógyártás lesz. A tervek már megérkeztek. Ballonkabátokat gyártanak az őszi angliai esős időjárásra. Szürke, barna, és bézs színek. Nincs ideje a hivalkodásnak háborús időkben. Ha elkészülnek az első polgári ballonkabátok, Shana is vesz egyet. Talán a legelsők egyikét. Majd választ magának. Már csak az imák segíthetnek, ő többet nem tehet. Talán Forest is visszatérhet, ha Isten is úgy akarja.