Repülőgéphangár

 Forest levette a kabátját, rátette a pezsgősüveget  és sietve kezdte a ponyvát lehúzni a repülőről. Shana fázósan tipegett a hangár szélén. Nézte, ahogy Forest rutinosan ugrálgat ki-be a repülőből. Állítgat, néz. Komoly és megfontolt. Sötét szemekkel fürkészi a gépet. Egy ideig úgy tűnt indítani akar, aztán mégsem. Aztán hadonászott, aztán, csapkodott, végül dühösen bevágta maga után a repülő ajtaját, és feldúltan közeledett. Shana megszeppenten húzta össze a kabátot magán.

-          Íme ez egy hangár! Barátkozz meg vele, mert úgy néz ki hosszabb ideig fogunk itt időzni! – nyomta Shana kezébe a papírt, amit összegyűrt. Shana értetlenül  hajtotta szét a papírlapot.

-          „Várunk a lakodalomba. Ne húzz el! A csapat” – olvasta fel hangosan Shana. – ez meg mi? – nézett fel Forestre értetlenül, aki visszanézett rá.

-          Ez a gép ma már biztos, hogy nem repül – mutatott a repülőre Forest.

-          De… na de miért nem? – bámulta meg a repülőt Shana. – Semmi baja.

-          Üzemanyag nélkül ez se megy sehova kislány! – csattant rá Forest mérgesen. – A fiúk meg akartak tréfálni. És milyen nagyon örülhetnek majd, hogy sikerült! – csapott a levegőbe ingerülten Forest.

-          Te komolyan elrángattál ide, és semmi értelme nem volt? – támadt neki Shana. – Lekéstem az utolsó vonatot miattad! – kiáltotta bosszúsan Shana.

-          Tudom, bocs – rántotta meg a vállát Forest.

-          Ennyi?

-          Miért mégis mit vársz? vágjam fel az ereimet miatta? – kérdezte rosszkedvűen Forest és a pezsgőt megemelte. – Pezsgőt? – nézett kérdőn Shanára.

-          Szemétláda! – fújtatott rá Shana és összegyűrve a papírdarabot Forest mellkasához vágta. Forest egykedvűen leereszkedett a ponyvára, amit a hangár falához vágott. Lehúzta a csizmáit, majd rutinosan nekilátott felbontani a pezsgőt. Shana hátat fordítva nézte a kint szakadó esőt. Még mindig cipőjét a mellkasához szorítva állt ott, csöpögött a hajából a víz. Fázott és reménytelenül gondolt arra, hogy az utolsó vonat is elhúzott, vagyis itt ragadt egy hangárban, átázva. Hangos pukkanással Forest felbontotta a pezsgőt.

-          Francia, mh… jó pezsgő – húzta meg az üvegből az italt Forest. – Biztos nem kérsz? – nézett Shana felé tartva az üveget. Shana tanácstalanul ejtette maga mellé a cipőit.

-          Iszonyúan fázom – suttogta Shana.

-          Jah, én is, ezért iszom. Az átmelegít – tette le a padlóra Shana felé az üveget. – Meg neked sem ártana levenned ezeket a vizes ruhákat. És most nehogy azt mond, hogy milyen aljas módon kihasználom a helyzetet – előzte meg Forest a megjegyzést. Shana végignézett magán. A bugyijáig nedves volt mindene.

-          Ha nem nézel ide, akkor leveszem – harapdálta az alsó ajkát Shana.

-          Jól van! – fordított neki hátat Forest. Shana  sietve kibújt a kabátjából, lehúzta a harisnyáját és lekapta az ünneplőruháját. Csak a bugyiját, és a kombinéját hagyta magán, s sietve visszaterítette magára  a nedves ballonkabátot, s összefogta maga előtt. – Kész?

-          Igen.

-          Keresek egy plédet  neked – állt fel Forest és körbenézett a hangárban. Egy kockás pléddel a hóna alatt tért vissza. – Hát nem túl divatos, de megteszi – nyújtotta át a lánynak, aki a ponyva tetején didergett.

-          Fordulj el! – szólt rá Shana sötéten. S amikor a fiú megfordult, gyorsan átcserélte a ballonkabátot a plédre, s maga köré tekerte. Fokokkal melegebb érzete lett.  Forest ingujjra vetkőzött ,s feltűrte a vizes ingjét a könyökéig. A hangár falának döntve a hátát visszaereszkedett a ponyvára.

-          Pezsgőt? Esküszöm tényleg melegít – nyújtotta Forest az üveget a lánynak.

-          De csak egy kortyot – vette el Shana, s meztelen karral kinyúlt a pléd takarásából, s elvette az üveget. Szemét végig Foresten tartotta, amíg kortyolt az édes pezsgőből. – Miért vicceltek meg a társaid?

-          Mert értelmetlennek látom háborúban házasodni – felelte Forest egykedvűen, s a nadrágja szárát igazgatta.

-          Dave, miért házasodott meg most? – kortyolt újra a pezsgőből Shana.

-          Mert, az utolsó légiütközetnél, kapott egy lövést, ide, a karjába – mutatott a saját felkarjára Forest. – S ráébredt, hogy… ő az utolsó férfi a családban. Ha ővele történik valami, akkor… kihal a családneve – magyarázta Forest.

-          Végülis ez… logikus érv a házasság mellett. Vagy nem? – gondolkodott el Shana.

-          Igen – bólintott rá komolyan Forest.

-          Te nem gondolkodtál el ezen? – kíváncsiskodott Shana.

-          A házasságon?

-          Aham. Miért nem házasodsz meg te is? Tudod… hogy fennmaradjon a de Noir név – vigyorgott rá Shana.

-          Nekem nincs ilyen gondom. Nem én vagyok az egyetlen fiú. Az én családnevem nem fog kihalni velem. Vannak unokatestvéreim. Fiúk. akiknek már gyerekük is van. Sok de Noir él arrafelé, ahol én lakom. Én csak egy ág vagyok azon a nagy terebélyes fán.  Nem múlik rajtam egy család kihalása – vette le az üveget Forest, és komótosan meghúzta. – A de Noir nem egy kihalóban lévő állatfaj – vigyorgott a lányra.

-          Ó, tehát több példány is van belőled? Ez igazán megnyugtató – mosolygott rá Shana.

-          Szerintem is – adta vissza az üveget Forest. Csendesen adogatták egymás kezébe az üveget. Egymás után ittak belőle. Hallgatták az eső szüntelen kopogását a hangár tetején. A szürke eső, egyre sötétebb színbe öltözött. Sötétedett.

-          Soha… nem is akarsz megházasodni? – kérdezte végül halkan Shana.

-          Nem tudom. Nincs túl jó természetem – döntötte a fejét a hangár falának elgondolkodva Forest. – Nem bírom a kötöttségeket. Nem vagyok egy otthonülő típus. Nincs nyugalmam. Nem szeretem a házasság szót sem, olyan állandóságot jelent. Unalmat. Megállapodást. Én repülni akarok. A világ egyik pontjáról a másikra. Melyik nő értené ezt meg?

-          Miért tanultál meg repülni?

-          Kíváncsiság volt. Valami új iránt. Hiszen… akkoriban még szinte senki sem tudott repülni. Meg akartam ismerni az ismeretlent. Részese lenni a csodának, a repülés csodájának.

-          És a front? Miért, miért vonultál be?

-          Hát… láttam azokat a mozgóképeket, a gyalogsági csatákról, tudod… a lövészárokban. S arra gondoltam… ők ott vannak egy helyben, repülővel mennyivel nagyobb távokat lehetne bejárni. Célt adott. Valami olyasmit, amit semmi másban nem találtam meg – ingatta a fejét Forest elmerülten.

-          Igen, én is néztem olyan mozgóképeket. Már készültek a légitámadásokról is – vallotta be Shana zavartan, s a meztelen lábfejét  melengette a takaró sarkával.

-          Komolyan? Te néztél légitámadásokról felvételt? – lepődött meg Forest.

-          Igen. Én csak… nem is tudom. Nem kíváncsiság, mert borzalmas volt látni. De… szerettelek volna felvételen látni… mármint titeket – zavarodott bele a beszédébe Shana.

-          egyszer megnézhetnénk valami mozgóképet együtt.

-          Ez most randimeghívás? – préselte össze az ajkait Shana, mielőtt kibuggyan belőle a nevetés. – Háborús vetítésre?

-          Nem – nevetett erőtlenül Forest is. – Háborús képeket egyébként se akarok többet látni. Abban neked mi a romantikus? – nézett rá értetlenül Forest. Shana elismerve, hogy butaságot kérdezett felnevetett.

-          Milyen a háború? A háborúban repülni?

-          Nem olyan békés, mint egyébként – grimaszolt Forest. – Meg hát… tudod… egyszerre kell vezetni és lőni. Nem könnyű koordinálni mindent így. Egyik kezed a fegyveren, a másik a kormányon – próbálta két kezével bemutatni Forest.

-          Nem tudnám csinálni, biztos, hogy nem. Ez nagyon nehéz lehet.

-          komoly figyelemmegosztást igényel, kemény dolog – vette el a pezsgősüveget Forest és nagyokat kortyolt belőle.

-          Gondolsz közben valamire?

-          Dehogy! Lősz, kormányzol, lősz. Le-fel. kicsit úgy kell vezetni, mint ahogy a delfinek úsznak.  Állandóan le-fel lebegsz, mint hal a hullámzó tengerben. Tilos egyenesen repülni. Az egyenlő a véggel.

-          Miért?

-          Mert ha egyenesen repülsz könnyű célpont vagy. Az egyenes vonalú repülőt könnyebb kilőni, mint ha kacsázol össze-vissza logika nélkül.

-          Félsz?

-          ki ne félne! Viccelsz? Baromira ijesztő az egész – bólogatott Forest, ahogy visszaadta az üveget. Nézte, ahogy Shana torka megmozdul, ahogy nyeli a pezsgőt. Nedves haja rátapadt a bőrére. Forest szárazon nyelt egyet. Shana már megigazgatta magán a plédet és most a melle köré volt tekerve szorosan. a hónaljába gyömöszkélve tartotta magán a meleg anyagot. Kilátszott a kombinéja csipkepántja, mindkét vállán, s Forest szüntelen azon gondolkodott vajon milyen lehet ez a kombiné a pléd alatti takarásban. Krémszínű selyem anyagnak tűnt, annyira kíváncsi volt, hogy meddig érhet, takarja-e teljesen Shana fenekét, vagy szinte leér a térdéig? Milyen lehet a tapintása? Forest tekintete a lány lábfejére esett, csupasz simára borotvált lábszárára, ami a ponyva jellegtelen anyagán feküdt. Shana megmozgatta a lábujjait, Forest elvette tőle az üveget és mohón nagyokat kortyolt a pezsgőből, s elnézett Shana testéről, hogy folytassa a beszédet. Hol is jártak? Valahol a háborúnál. – Észre sem veszed és belerepülsz egy golyó célkeresztjébe. rémisztő, félelmetes, gyorsan vége van az egésznek. Az életnek is. Nem olyan mint a régi háborúkban. Ez már más… nagyon sok áldozatot követel ez a háború –adta vissza az üveget Forest.

-          Bátor dolog tőled, hogy ott vagy… - bólintott Shana ismét kortyolgatott. Mindketten elmerülten gondolkodtak a háborún.

-          Hagyjuk a háborút! – kapta ki Shana kezéből az üveget Forest. – Sajnálom, hogy eltérítettelek az utadról és most itt kell fagyoskodnod ebben a rémes hangárban.

-          Most már mindegy, úgyis csak rossz kedvem lett volna. Nem szeretem az esküvőket. olyan mintha a képembe röhögnének. Nézd mi boldogok vagyunk Te meg nem – rántotta meg a vállát Shana.

-          Ők sem boldogok – vette le az üveget a szájától Forest. – Vissza akarsz menni a lakodalomba? Elkísérlek.

-          Kizárt. Nem tudnék táncolni sem, ünnepelni sem, még csak mosolyogni sem. Ott volt Lilly-Anne – jegyezte meg óvatosan Shana.

-          Tényleg? Nahát… észre sem vettem – ráncolta a homlokát Forest.

-          Ő már a múlt?

-          Réges régen az. El se kellett volna kezdeni. Az esküvőktől is repülhetnékem van.

-          Minél messzebb menekülni? – mosolygott rá Shana.

-          Valahogy úgy – biccentett Forest. - Jól ittragadtunk ebben a hangárban – nézett körbe Forest.

-          életem legkülönösebb estéje – követte Forest tekintetét Shana.

-          Ja, fura egy hely. Este még én se aludtam hangárban – sóhajtott Forest.

-          Miért nappal már igen? – nevetett rá Shana.

-          Hát… hangárban még nem aludtam – nézett rá Forest a lányra, s meglebbent a szempillája. Volt valami a tekintetében. Valami különös. Shana sosem látta még, hogy Forest ilyen szemekkel nézett volna rá. Mintha érdekes lenne. Hosszú percekig nézték egymást. Shana egyszerre érezte  a mellette ülő testmelegét, ahogy párolog róla az esővíz és a fenyvesek illata. Shana megnyalta a szája szélét.

-          És most… aludni készülsz? – billentette oldalra a fejét Shana és két oldalt megtámaszkodott a ponyván.

-          Nem… nem igazán – morogta elhalón Forest, s tekintete lustán végigjárta a lányt.