Landolás

A templomtorony körül sötét fellegek köröztek. A vörös tégla a fekete égbe meredve elhagyatottnak és komornak tűnt. A díszes üvegablakok mögötti gyertyafény sem tudott melegséget csempészni az ünneplőkre. Forest lenézett a csizmája körül hullámzó tócsára.

-          Ide nem gumicsizma kell, hanem csónak – morgolódott.

-          Dave is várhatott volna valami kedvezőbb időre – biccentett hozzá Beau, aki a válláról seperni tudta a vizet.

-          Repülővel kellett volna jönnünk – lépkedett fel az esőáztatta lépcsősoron Forest.

-          És mégis hol akartál landolni? A cinteremre? – kérdezett vissza Beau.

-          Az is jobb, mint hülyére ázni – érvelt Forest, ahogy benyitott a templomba.  Cuppogó csizmával araszoltak előrébb a sorok közt.  S közel a többi légierős társaikhoz helyet foglaltak a sorban. Forest felmutatta a hüvelykujját az oltárnál várakozó Dave-nek.

-          Egész pofásan néz ki – súgta Forest a többeiknek.

-          Fiúk, fiúk! tervünk van -  dőltek hátra a templompadban Patrickkal a többiek. Forest és Beau előrehajoltak.

-          Ki vele?

-          Fogadás!  - tartotta a kezét Patrick.

-          Mire? – nyúlt a zsebébe néhány fontért Forest.

-          Elhálja-e ma este a nászt Dave vagy sem? – kacsintott Patrick.

-          El! – csapott bele egy ötfontost Beau.

-          Veszteni fogsz – rántotta meg a szája szélét Forest. – Soha senki nem az esküvő éjszakáján hálja el a nászt – vigyorgott Forest. – Mi a terv?

-          Leitatjuk Dave-t! – vihogta Patrick.

-          De rohadékok vagytok! – csapott bele a tenyerébe nevetve Forest. – De jó ötlet!

-          jön, jön, jön! Pszt! – felhangzott az orgona, s Kate, fátyollal letakarva közeledett az oltár felé.  Forest a pilótás óráját nézte. Időnként felpillantott. Kate önmagához képest jobban nézett ki. Vagy csak a fehér ruha tette. Forest átsandított az átellenes sorokra. Értetlenül vette észre, hogy Shana őt nézte. Ahogy összeakadt a pillantásuk Shana azonnal elkapta a tekintetét és az oltárra nézett. Forest szeme tovább vándorolt. Holly teliszájjal vigyorgott rá. Néhányan felváltva az oltárnál történő eseményeket nézték, néhányan az egyenruhába öltözött légierő tagjait. Forest odakacsintott néhány lánynak, aztán közömbösen előre nézett és helyet foglalt. Az esküvők szörnyen unalmasak. Forest szentül meg volt győződve róla, hogy a saját esküvőjén is szétunná magát. Egyszerűen minden annyira egyforma. Tulajdonképpen ez az egész nem több egy jogi aktusnál. Miért hát a felhajtás?  Forest az utolsók közt lépett az ifjú párhoz. Arccsókot nyomott Kate pirosítós arcára, Dave-et hátba veregette.

-          Most már mindent bele! – szorította meg Dave kezét.

-          Kösz – nevetett elégedett mosollyal Dave. – Maradsz?

-          Nem, nem… haza kellene néznem… apámhoz – dörzsölte meg a tarkóját Forest fáradtan. – Megvárom, hogy kicsit kitisztuljon az ég, aztán… huss! Fel és meg sem állok északig.

-          Mehetnél vonattal is – lépett mellé Beau.

-          Nem azért vagyok repülőpilóta, hogy vonattal közlekedjek – förmedt rá Forest, de a végét ő maga is elnevette. – Na jól van fiúk! Jó pezsgőzést, és várom a fontjaimat! – csapott Patrick kezébe Forest.

-          Ne maradj ki a pezsgőből, neked is jut! – dobott egy palack pezsgőt Foresthez. Aki könnyedén elkapta a levegőben.

-          Jó reflexek, hah? -  szalutált búcsúzóul Forest.  Ballonkabát ide vagy oda érezte, hogy kezd átázni a kabátja. Francba! A lakodalmon maradtak a templomkertben felállított sátornál mulatoztak. Maradni kellett volna?! Egy fenét! Legalább egy tucat nő ráakaszkodott volna, hogy meséljen háborús történeteket. Néhányan azt hitték volna, hogy ő is házasodni akar. Minden nő ebben reménykedik, ha olyan férfit lát, akinek az ujján nincs karikagyűrű. A párhuzamos esőfüggöny közt egy szürke ballonkabátos alak csattogott előtte az esőben. Vékony lábszárak, magassarkú cipő.

-          Hé Hamupipőke, aztán el ne hagyd az üvegcipellődet ebben az ítéletidőben! – kiáltott a lány után. Az megtorpant. Összébb húzta a ballonkabátot magán és hátrafordult. A haja nedvesen tapadt a fejére. Úgy lelapult, olyan volt, mint egy kertitörpe. Shana volt az. Kifejezetten előnytelenül. Elázva, csöpögött a víz a fülén az állán és még az orrán is. Egyszerre nyújtott szánalmas és nevetséges képet.

-          Bocs a tökhintóm elfelejtett leparkolni – húzta el a száját a lány.

-          Vagy úgy, hol vár akkor a tökhintód? – érte be Forest és lenézett Shana lila ajkaira.

-          Ott arra, a legközelebbi tökhintó egy fél óra múlva jön – mutatott az út szélén árválkodó vonatmegállóra.

-          Vonatra akarsz várni a zuhogó esőben. Mi a fenéért nem hoztál esernyőt magaddal? – ráncolta a homlokát értetlenül Forest.

-          Hoztam! Csak a szél kifacsarta a kezemből! – mérgelődött Shana. – Amúgy nálad se látok esernyőt – vágott vissza haragosan Shana.

-          Mert én már hozzászoktam.

-          Húú!!! Micsoda hős! Az eső se árt neki! Az igen! -  gúnyolódott Shana.

-          Mióta titkolod, hogy ilyen jó humorod van? – nézett rá féloldalasan Forest.

-          Nem titkolok semmit, na szakadj le rólam és  eredj a haverjaidhoz – kapkodta a lábait a vonathoz Shana. Hiába állt a terebélyes fák koronája alá. Csak még nagyobb csobbanással kapta a nyakába a hideg esővizet. Forest  a pezsgősüveget fejjel lefelé lógatva maga mellett nézte a lányt.

-          Mindig ilyen kedves voltál, vagy az elmúlt hónapok hatottak rád ilyen kedvezően?

-          Mióta érdekellek én téged?

-          Nem érdekelsz – zárkózott el sietve Forest.

-          Akkor meg Isten veled, én várom a vonatomat – tette karba a kezét Shana.

-          Lenne egy javaslatom – nézett az útra jobb, majd bal irányba Forest. – Ha benne vagy… elviszlek egy körre – nézett vissza Shanára épp időben ahhoz, hogy teljesen telibe találja a lány pofonja.

-          Azta! – kapta a kezét az arcához Forest.

-          Forest de Noir! Számtalanszor megmondtam, hogy jobb ha nem is állunk szóba egymással, mert két mondat után fel tudnálak képelni és milyen igazam volt! – kiáltotta rá haragosan Shana.

-          Higgadj már le kis vadmacska! – kapta el a lány csuklóját Forest, mielőtt az újra felképeli. – Úgy értettem, hogy elviszlek repülővel, gyorsabb és nem kell a vonatra várnod se, meg utána se áznod. Háztól házig vinnélek.

-          Egy repülővel? A vadászrepülők nem egyszemélyesek?

-          Magángéppel vagyok – tárta szét a karját Forest és sürgetőn nézte a lányt. – Vagy itt akarsz még fagyoskodni és ázni?

-          jól van – adta meg magát Shana. – De hogy tudsz ilyen hülyén fogalmazni?

-          tehetség kell hozzá? És sok gyakorlás. Ha akarod megmutatom. Erre! – mutatott az erdei ösvény felé Forest.

-          Kösz, nem akarok visszafejlődni – indult meg sietve szedve a lábait Shana.

-          Ha levennéd ezt az idétlen cipőt gyorsabbak lehetnénk – jegyezte meg Forest, ahogy figyelte Shana minden lépésnél megbicsaklik.  Forest előre ment, Shana habozva nézett utána, végül lekapta lábáról a cipőit és kézbe fogva utána futott harisnyás lábaival. Egy ideig azt se tudta merre haladnak. Komolyan harisnyában lohol egy srác után az erdőbe? Normális dolog ez? A szíve össze-vissza vert. Esőcseppek csorogtak végig az arcán ,az állán és a fülén. Valószínűleg a legszánalmasabb képet mutatta egész életében, és pont ilyen állapotban kell lennie, amikor Forest de Noirral kettesben sétálgat az erdőben? Na jó az túlzás! Forest méterekkel előtte vágtázik, ő meg utána tipeg. Egyértelműen semmi romantika nincs az egész helyzetben.

-          Gyere már! – kiáltott rá Forest. Kétségtelen, semmi romantika.

-          Ha siettetsz csak rosszabb lesz! – mordult rá Shana, s mintegy végszóra, elcsúszott a sáron és egyenesen a fenekére huppant.

-          Hú, bakker! – Forest visszakocogott, hozzá, s nézte, ahogy Shana ázottan, sarasan, és szánalmas ábrázattal csak ül az esőben, egy tócsa kellős közepén. – jól vagy? Shana?

-          Jól vagyok, menj csak előre – mordult rá Shana.

-          Gyere, állj fel! – tartotta a kezét Forest. Shana kedvetlenül, de elfogadta. Arra számított, hogy amint talpra segíti, Forest elengedi majd a kezét. De nem ez történt. Forest megfordult és eltökélten elindult előrefele, maga után húzva Shanát is a kezénél fogva. Így haladtak tovább. Forest egy lépéssel előtte, vonszolva maga után Shanát akár egy elejtett vadat. Shana erőtlenül poroszkált utána, Forest kellemes langymeleg kezébe kapaszkodva. Sosem gondolta volna, hogy egyszer kézenfogva fog menni Foresttel. De most itt volt. Forest tényleg az ő kezét fogta, határozottan, céltudatosan, s csak ment és ment. Shana sajnálkozva tapasztalta, hogy hiába ez az egész, mégsem érzi, hogy végre csoda történt. Forest kézfogása után vágyódott már ki tudja mióta. S tessék megkapta. De most mégsem tudja élvezni. Forest csak koloncként húzta. Nem érzelemből. Itt haladnak kettesben és ez nem jelent Forestnek semmit. Shana fázott, didergett, ujjai jégcsapként merevedtek Forest tenyerébe. Csak Forest vállát, és lábait látta, maga előtt  és a kiismerhetetlenül mély pocsolyákat. alig mehettek néhány percig így, mégis olyan végtelenül hosszú időnek tűnt. Talán, mert ezt is el akarta raktározni magában. Mint mindent, ami Foresttel kapcsolatos. Mindig is álmodozott ilyesmiről. De a valóságban minden jelentőségét vesztette. Egészen másmilyen volt a helyzet itt, mint az álmaiban. Shana csalódottan, fáradtan és kimerülten tipegett. Hány órás vonatút várt volna rá? S utána állhatott volna hajnalig a csatlakozásra várva. Forest pedig egy fél órás repülőúttal odarepítheti. Logikusnak tűnt tényleg. De akkor miért akar most mégis sírvafakadni? Most, hogy végre legalább egy kicsit foglalkozik vele Forest? Még ha csak egy hazaszállítás idejéig is. Nem is beszéltek. Fogta a kezét és még csak hozzá sem szólt. Micsoda érzéketlenség? Shana  hagyta vonszolni magát, már meg sem erőltette magát. A nehezét a fiúra bízta. Húzza csak Forest, ha már ennyire ezt akarta. Shana éppen csak hogy a lábait pakolta egymás elé, de minden energia és erő nélkül. Az esőben észre sem vette, hogy valami építmény felé közeledtek. Egészen addig fel sem tűnt ,hogy mi a végcél, amíg ott nem állt a tető alatt. Azt hitte a repülő csak állni fog ott a mező közepén valahol. De nem ez egy takaros, méretes, nem is , a szemében egyenesen óriásinak tűnő hangár volt. Igazi, hangár és benne szárazon ott pihent, várakozón egy szép, fényes magánrepülőgép.