Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2014. május 15., csütörtök

A boldogság keresése


Londonban hatalmas parkok vannak. Füvekkel, paddal, árnyas fákkal. De ez mégsem a szabad természet, mégsem a fenyvesek. Corinne könyvet lapozgatott a padon ülve. Hallgatta a madarak csiripelését, nézte a labdázó gyerekeket. Különös volt ez a semmittevés. Ez a tétlen állapot. A halászházban mindig annyi tennivaló akadt. Most semmire se volt gondja. Ő aki mindig családban élt, egyszerre egyedül találta magát. S nem érezte magát jól ebben az új szerepben. Az önálló, hűvös nagyvilági elvált nő szerepe nem az ő sajátja. Tanácstalanul simítgatta vörös tincseit a füle mögé, amikor árnyék vetődött rá.  Corinne hunyorogva felpillantott a férfira. Armand a hajába túrt és egy finom selyempapír csörgött a kezében ahogy felé tartotta.

-          Bonbon. Szív alakú, marcipános – Corinne futó mosollyal belenyúlt a zacskóba és kiemelt egyet. Armand leült mellé a padra és a parkban sétálókat figyelte. Maga is bekapott egy szív alakú bonbont.

-          Köszönöm, még mindig olyan omlós mint gyerekkoromban – majszolta lehunyt szemmel Corinne. Armand figyelte, ahogy a sötét szempillák árnyékot vetnek Corinne szeplős kis arcára. Corinne arcára a napfény még intenzívebben varázsolta elő a szeplőket. Viharoskék selyemruhában ült a padon, ami olyan jól állt a szemszínéhez és a vörös hajához. Áfonyaillatot ontott a párás bőre. – Akkor is más nőkkel futottál – Armand keze megállt a mozdulatban. Meg akarta érinteni a felesége vékony ujjait és az ölébe húzni, de egy ilyen mondat után furán vette volna ki magát. Hát csak hallgatott, s áttette a bonbonos selyemcsomagot a másik kezébe, hogy ezzel is lekösse magát. – Hogy is hívták? Jane igaz? A cigarettás lány. Gazdag lány volt. El akartad volna venni feleségül?

-          Nem jött volna hozzám. Én szegény nemes voltam hozzá képest – felelte Armand megfejthetetlen arckifejezéssel. Corinne rávetette a tekintetét a napfényben és Armand viszonozta azt.

-          Kit szerettél volna feleségül venni? – kérdezte nyíltan Corinne. Éle volt a hangjának, olyan mint soha.

-          Nem hiszem, hogy erre lehetne bölcsen felelnem – nyújtotta a bonbonos tasakot Corinne felé.

-          Nem vagyok gyerek, nem tudsz édességgel megvesztegetni – vett ki egy marcipánszívet Corinne.

-          Kedveskedni akartam a feleségemnek és nem megvesztegetni – mondta Armand nyugodtan.

-          Meg sem fordult volna sosem a fejedben, hogy engem válassz, rokonok voltunk – lengette meg a lábát könnyedén Corinne.

-          Apád volt a legvagyonosabb a de Noirok közt, nem csináltam rossz üzletet veled sem – mosolygott félmosollyal Armand.

-          Valóban, de egy pennyt sem láttál tőle – vetette hátra a fejét Corinne. – Tehát mégiscsak a legrosszabbul jártál velem.

-          Mire akarsz kilyukadni Corinne? Mit akarsz elérni ezzel a beszélgetéssel?

-          Magam sem tudom – rázta meg a fejét Corinne. – talán csak meg akarlak győzni róla, hogy házasodj újra, keress egy nőt, aki meg is éri a pénzét, akit érdemes is feleségül venned.

-          Úgy gondolod, csak a pénz hajtott világ életemben? – húzta össze a szemét kutakodva Corinne arckifejezésében Armand.

-          Miért talán nem?

-          A pénz ahhoz kellett, hogy eltartsam a családomat…

-          Igaz, ne haragudj, hogy Dylan és én ennyire a terhedre voltunk – jegyezte meg gúnyosan Corinne.

-          Szeretnélek most alaposan megrázni, hogy mi a fene bajod van – pattant fel Armand és letette a bonbonos tasakot a maga helyére. Corinne nem szólt utána. Hagyta, hogy eltűnjön a parkból a láthatáráról. Miért ilyen undok a férjével? Armand igazán megpróbált kedveskedni. Megpróbálta mindig javítani a hibáit. Sosem állította Armand, hogy nem követett el oltári, végzetes hibákat. Sőt, úton útfélen bizonyította, hogy meg tudta tenni. Akkor miért lepődik meg, ha most a férje megpróbálja jóvátenni. Enyhíteni.

 

Wayne-el nevetve húzódtak be a villa előcsarnokába. Az eső elől egy esernyő alá bújtak össze, és jó érzés volt a férfihoz simulni, míg a pocsolyákat kerülgették. Még akkor is jó érzés volt, ha ezt Armanddal szívesebben tette volna a szíve mélyén. Wayne összecsukta az esernyőt és a nedvességcseppet lesimította Corinne arcáról. Corinne felnézett rá és a mosolya nem halványult el.

-          Tudja hogyan a legfinomabb a marcipános bonbon Corinne?

-          Nem – rázta  a fejét Corinne, hogy hullámos vörös tincsei táncot rugóztak az arca körül. – Árulja el nekem Wayne?

-          A maga szájáról lecsókolva – suttogta Wayne a nő derekát átkarolva.

-          Ó Wayne, maga olyan romantikusakat tud mondani! – tette a karját a férfiéra Corinne. Mindketten torokköszörülésre kapták fel a fejüket. Armand állt a lépcső tetején és nézte sötét tekintettel a jelenetüket.

-          Köszönöm, hogy épségben hazahozta a feleségemet – biccentett a férfi felé Armand.

-          Én… nem is zavarok tovább – eresztette el Corinne derekát Wayne. – Corinne! Jó éjszakát! – csókolt kezet a nőnek és Wayne sietve távozott. Armand lassan egyre lejjebb jött a lépcsőn.

-          Mi bajod? Miért kellett elrontani a kedvünket? – támadt rá Corinne, s a kezében tartott vörös rózsát forgatta. Armand az alsó fogsorára harapott.

-          Mit művelsz Corinne? Játszadozol? Velünk? Velem és Wayne-el? Szerinted ez tisztességes? Hitegetni mindkettőnket? Szerinted anyád és apád büszke lenne rád?

-          Te most komolyan a lelkiismeretemre akarsz hatni? – tűzte a hajába a vörös rózsabimbót. – Amikor te éveken át két nőt vertél át?

-          Grace-t soha nem vertem át!

-          Ó persze, az csak a visszamaradott feleségednek jutott! Persze elfelejtettem – háborgott Corinne.

-          Tisztában volt velünk. Wayne tisztában van bármivel is? Csúnya játékot játszol Corinne, és nem fogsz belőle szépen kijönni! – rázta meg a fejét Armand.

-          Nincs jogod ítélkezni felettem. Te ezt a jogodat elvesztetted! Réges-régen, mikor meghazudtoltad házasságunk legszebb perceit!

-          legszebb perceit? Komolyan? Corinne az önfegyelmezés legszebb példái voltunk, de nem többek. Mártírkodtunk egész házasságunk alatt. Felszabadultál a nyomása alól és most nem tudod mit kezdj a fene nagy szabadságoddal. Igazad van Corinne. Én nem ezt a nőt vettem feleségül és nem vagyok biztos benne, hogy akarom-e ezt így. Eljössz velem holnap a parkba?

-          Nem.

-          Csónakázni?

-          Nem.

-          Vegyek neked valamit?

-          Nem.

-          Mit akarsz tőlem?

-          Semmit – játszadozott unottan a hajfürtjeivel Corinne.

-          Akarod, hogy még itt legyek Londonban?

-          Soha egy szóval sem mondtam, hogy azt akarom, hogy miattam kényszerből itt legyél.

-          Corinne mi ketten együtt Londonban soha nem voltunk boldogok, és soha nem is leszünk azok. Azt hiszem ez elég egyértelműen kiderült – Armand átvágott a szalonon és whiskyt töltött magának.

-          Mit akarsz ezzel mondani? – követte a tekintetével Corinne Armandot.

-          Kiharcolhatod, hogy tartózkodjunk itt, kiharcolhatod, hogy fogadjuk el Fabian könyöradományát, de azok már nem mi leszünk Corinne. Nem Te és nem is Én. És főleg nem MI. Azt kívánod, hogy adjam fel önmagam és az elveimet csakis azért, mert megtettem, amit megtettem. De ha ezt kívánod, akkor te nem engem akarsz. Csak egy képzelt férjet, egy képzelt élettel. Ugyanúgy mint mindig is. Álmodoztál és elhitted, hogy az életünk szép és jó. Most azt akarod eljátszani, hogy gazdagok vagyunk? Mit akarsz játszani? Az önálló nőt, aki képes elcsavarni komoly férfiak fejét is? Neked minden csak játék igaz? Nőjj már fel Corinne, az Isten szerelmére!

-          Melletted felnőttem a játszadozásból ne aggódj! Tizenhárom évesen gyereksírásra keltem minden nap és pelenkát mostam a hideg vízben. Ráébredtem, hogy a játéknak vége! – fröcsögte gyűlölettel Corinne.

-          Sosem fogsz nekem ezért megbocsátani Corinne! Igaz? Nem is a félrelépésemről beszélünk már réges régen, hanem az elvesztegetett fiatalságodról, azokról az évekről beszélünk, igaz? A házasságunkról, amit a fiunkért csináltunk végig. S valójában te ezért nem fogsz nekem megbocsátani, Dyalnért, igaz? – hajtotta fel a whiskyt szárazon Armand.

-          Valóban soha. Fel kellett nőnöm, gyerekfejjel felnőttet játszanom, és eljátszottam a felnőttet érted és Dylanért. S minek? Mond minek? Hogy elárulj? Ezek voltak a mi játékszabályaink? Egymás előtt elhallgatni a problémáinkat, és elárulni a másikat?

-          Mit vársz mit mondjak Corinne? Azt hiszed a hűség példaképe voltam? Én sosem voltam az. Legfeljebb te hitted ezt rólam! Ismertél te engem egyáltalán? Miket képzeltél a kapcsolatunkba? Mert hogy soha nem láttad reálisan az is biztos! Neked most is csak azért kellene gyerek, hogy babázhass mint egy kislány! Egy babaházban, amit majd egy férfi megad neked! Akkor nem is állok az utadba, látom méltó partnert találtál a játékaidhoz! Holnap elutazom!

 

Armand lemondott róla. Lemondott a lehetőségről, hogy kibéküljenek, hogy újra kezdjék, vagy folytassanak valamit is együtt, közösen. A villában csak a személyzet maradt. S a monoton esőcseppek végtelen koppanásai az ablakpárkányon. Nem voltak ismerősei. Wayne volt az egyetlen, akihez fordulhatott. De senki mást nem ismert Londonban. Hirtelen magányosnak, és elveszettnek érezte magát. Úgy, ahogy az erdőben soha. Egy kis sétával rokonokhoz térhetett be, vagy Ezüstharmatra. Armand reggel, délben és este is ránézett függetlenül attól, hogy mennyi dolga volt. Ott voltak a szülei, a testvérei, Armand szülei a világítótoronyban. Egyszeriben hiányzott még a lehetősége is annak, hogy bármelyik percben bárkit felkereshetett volna. A klántagok is rendszeresen benéztek, az unokatestvéreik.  Corinne nézte az apró szeplőket az orra körül, ahogy hajtűit a vörös tincsek közé csúsztatta. A fogat előállt, Corinne-ból kifogyott az a vidéki kedvesség, hogy mosollyal köszönje meg a feje fölé tartott esernyőt, ahogy a fogat biztonságos védelmébe sietett. A macadam köveken zötykölődött a fogat, hallgatta a ritmusos ütődéseket, a kerekek forogtak alatta, s az impozáns belvárosi villa előtt állt meg a fogat. Megismerte a de Noir fogatot a férfi, mert maga sietett elé esernyőt tartó kezében és egyenes a lobogó kandallótűz elé kísérte. Corinne a meleg felé nyújtotta vékony ujjait, a tűz fölé, mint régen a klán tábortüzénél. Meleget keresve.

-          Hozzak egy meleg szőrmetakarót? – kérdezte Wayne puha tapogatódzó kérdéssel.

-          Nem, nem maradok sokáig – rázta meg a fejét Corinne, s a férfi felé nézett.

-          Egy forró italt? – tördelte a kezét bizonytalanul Wayne.

-          Nem – suttogta erőtlenül Corinne

-          Valami erőset?

-          Nem – lehelte Corinne.

-          Corinne!

-          Csak öleljen át Wayne! Szorítson erősen! – suttogta Corinne hideglelősen, s vékony karjaival átölelte a férfi derekát.

 

Wayne láthatatlan porszemeket simítgatott a bútorok széléről. Corinne már ismerte ezt a mozdulatát, ha a férfi zavarban volt, mindig ezt tette. Most is csak csendes félmosollyal nézett rá, ahogy a kontyát erősítette.

-          Szeretem ahogy a haját hordja – mormolta melegen Wayne.

-          Köszönöm – tolta a hajtűt erősen a hajába Corinne.

-          Utolsó látogatásra jött igaz? Búcsúzni jött – figyelte a nő mozdulatait Wayne.

-          Miből gondolja?

-          Máskor mindig… beszélni akart. Ma… ma nem akart már beszélni – mosolygott szomorkásan Wayne.

-          Wayne…

-          Elhagyja Londont, visszamegy a férjéhez igaz?

-          Igen – hajtotta le a fejét Corinne.

-          Látjuk még egymást?

-          Nem, nem hiszem – mosolygott fel rá szomorkásan Corinne.

-          Corinne! – Wayne közelebb lépett és megfogta az asszony kezét, s forró ajkát a nő kézfejére szorította. – Azt kívánom, hogy nagyon, nagyon boldogan éljen. Megteszi ezt nekem, a kedvemért? Ígérje meg, hogy boldog lesz!

-          Boldog leszek Wayne, ígérem! – lehelte fátyolosan Corinne.

-          Jó, akkor nyugodt szívvel engedem el, akkor nyugodt leszek – szorongatta a kezét Wayne. Szemével itta Corinne látványát. Az utolsó percek szomjas tekintetével.

-          De magát, boldogtalanul hagyom itt?

-          Nem leszek olyan boldog, mint amilyen magával lettem volna Corinne. De azért igyekszem majd – mosolygott Wayne.

-          Wayne, ne szeressen szerelmes férjes asszonyokba, nem tesz jót a boldogságának – fenyegette meg a mutatóujja ingásával Corinne.

-          Milyen igaz. Látja, sokat tanultam magától – mosolygott rá meghitten Wayne.

-          Helyes, egy bölcsebb Wayne-től veszek ma búcsút! Vigyázzon magára kedvesem!

-          Maga pedig, legyen boldog, kedvesem – nyomott Corinne mindkét arcára gyengéd csókot Wayne.

-          Úgy lesz! – Corinne szipogva lépett ki a hűvös londoni levegőre. Még visszanézett a fogat ablakából a férfira, aki magányosan, nyugodtan állt a villa ajtajában, s nézte, ahogy ő elmegy.

 

17 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szuper rész lett ez is. Sajnálom, hogy nem tudtam előbb megnézni, de tegnap értem haza a kétnapos osztálykirándulásunkról, aminél rosszabbon mellesleg még életemben nem vettem részt, de ne kérdezd, miért. Mindegy, nem csalódtam benned, ezt a fejezetet is imádom. Szóval folytasd, és minél előbb!
    Ölel: Lau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lau!

      Részemről is hatalmas ölelés neked! Annyira mélyen vagyok és kifáradt vagyok, feltettem a részt, és sehol senki. Kicsit úgy éreztem egyedül magányos kis kósza szellemként bolyongok itt a blogon, nézegetem Robin helyes arcát, komoly, melegbarna szemét és göndör fürtjeit, és magam vagyok a semmi közepén.
      Sajnos most nagyon nincs időm írni, elég fárasztó napok vannak, kevés alvással, sok gonddal, június közepén enyhül csak a szorítás, végülis már csak egy hónap. Ó ez volt az éjszakában a kis fénylő csillagom, egy kis Északi fény, egy pici Sarkcsillag. Még nem húztam közel magamhoz a borosflaskámat, de azt hiszem, befejezem ezt a kommentet és megkeresem.
      Örülök, hogy nem okoztam neked csalódást, ezt olyan jó volt olvasni tőled, nagyon jól esett.
      Nem kérdezem miért volt rossz az osztálykirándulásod, jó lenne látni, egy jó osztálykirándulást, akkor csak azt kérdezem, hova nem érdemes osztálykirándulásra menni, mert tuti rossz lesz :)))
      Olyan jó, hogy vagy nekem Lau!
      Callie

      Törlés
  2. Szia!
    Legalább valaki örül, hogy vagyok neki. xD Amúgy igen, most ez így furán jön ki, de mégis elmondom, miért volt rossz, mert senkinek nem beszélhetek róla. Apám a hülyeségeit hajtogatja, anya szintén, bátyám leszarja - bocsánat a kifejezésért -, hogy mi van velem, osztálytársaim meg mind odáig és vissza voltak a "hipiszuper" osztálykirándulásunkért. Nagyszerű, örülök, hogy legalább ők jól érezték magukat, mert annak ellenére, hogy első óta, sőt már óvodában is mindenki kiközösített, én egyiküknek sem akarok rosszat, tényleg, örülök, hogy nekik jó volt. Nekem viszont nem. Egyetlen olyan barátnőm van az osztályban, akit igazinak gondolok; a többi vagy képmutató, vagy kibeszél a hátam mögött, vagy a szemembe hazudik, vagy mindegyik egyszerre. És még ennek az egynek is csak második vagyok. Mindegy, hagyjuk, mennem kell, és nem merem itt hagyni így a gépet, mert valaki meglátja, úgyhogy gyorsan elküldöm a kommentet, aztán bezárom az ablakot. xD
    Puszi!

    VálaszTörlés
  3. Szia Lau!

    Megértem, hogy mit érzel, mert általában én is valami periférikus helyzetből éltem végig a diákéveimet. De szerintem ezzel ne is foglalkozz. Igazán, általában, az egyéniségeket szokás kiközösíteni. Vagyis te egy egyéniség vagy! Nem illessz a többiek közé, mert ők mind egy formák és nincs bennük semmi, amiben különböznének egymástól. Ezért lettél te kiközösítve, mert te viszont ellentétben velük igazi egyéniség vagy, és erre inkább büszke legyél, és ne is foglalkozz velük. Nem az az emberi nagyság, ha ki tudnak rekeszteni valakit, hanem ha egy közösség részesévé tudnak tenni, de ők ezt még nem tudják. Szerintem meg sem érdemlik, hogy velük lógj vagy stb és az ilyen kicsinyes emberekre még a gondolataidat sem érdemes pazarolnod, nem hogy miattuk kellemetlenül érezd magad. És ha már van egy barátnőd, miért kellene neked mindenki mással is barátkozni? Nem lehetünk mindenkinek a barátai. Elégedjünk meg azzal a néhány kivételes emberrel, aki nekünk jut. Én mindig azt csináltam, hogy ha volt rá lehetőség magamnak szerveztem programot osztálykirádnuláson belül és egyáltalán nem igényeltem, hogy bárki csatlakozzon hozzám. El tudom magamat is szuperül szórakoztatni, nem kell nekem ahhoz senki más. Tehát ne is foglalkozz velük, légy önmagad és ne akarj másoknak megfelelni, aki el akar fogadni az így is elfogad, aki nem az meg nem. Ennyi. Egyébként ha tényleg olyan szörnyű az osztály akkor nem érdemes osztálykirándulásra menni szerintem. Végülis semmi jóból nem maradsz ki, ez a tapasztalatod. Ha van rá lehetőséged szerintem jövőre fontold meg, hogy kihagyod és kész. Nekem is voltak olyan osztálytársaim, akik nem jöttek el rendszeresen az osztálykirándulásra. Te te vagy és mindenki más azt gondol és azt beszél rólad amit akar, ne foglalkozz vele. Milyen jó, hogy van egy bátyád! Én mindig úgy szerettem volna egy idősebb fiútesót. Én nem közösítenélek ki, sőt itt pl. aktív Holdhercegnő -fan közösség tag vagy. Íme egy csoport, aminek virtuálisan nagyon is a része vagy! Látod? ;)
    Pusszantlak és nagy ölelés:
    Callie

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Nem is tudod, mennyire feldobott az írásod. Más is mondta már ezeket, és én próbálom is megfogadni, de, ha egy autó rám dudál, hiába nem látom soha többet a vezetőjét, még órák múlva is az jár a fejemben, hogy mit gondolhat rólam. Tudom, hogy ez beteges, és nem én kértem, hogy megszülethessek. :/ Na, ebből is látszik, hogy mindenkinek más kell, mint ami van. Én ki nem állhatom a testvéremet, te meg akarsz egyet. Lepasszolom neked szívesen. xD Egyébként azért is olvasok és írok annyit, mert csak az tud lekötni. A tiéd és még pár blog az, ami igazán le tud kötni, plusz ott vannak a saját írásaim, amik elsősorban még igen selejtesek, de reménykedem, hogy fejlődök majd valamikor egy jobb szintre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lenne a negatív hullámokat kiiktatni valahogy és alaposan védekezni ellene, mert úgy meg tudják mérgezni a napokat, a hangulatot az életet, jó lenne csak jó dolgokra koncentrálni és azokból táplálkozni, valahogy ezt kellene elsajátítani és akkor okés lenne az élet. Jöhet a tesóka, köszönöm:) Én is szívesen olvasok és írok, mert akkor elfelejtem egy picit a saját életemet, akkor átcsöppenek egy másik univerzumba, ahol minden sokkal jobb és nincs gondom semmire :)))
      Callie

      Törlés
  5. Szia!

    Én nemrég,pár napja találtam rá az oldaladra és és mára el is olvastam és iszonyatosan tetszett az összes fejezet amit írtál!Annyi érzelem,döntés,fordulat volt benne és egyszerűen nem lehet megunni!Minden nap alig vártam h tudjam folytatni az olvasást mert fúrta az oldalamat h vajon most mi fog történni benne! :)
    Csak így tovább remélem hamarosan folytatod és újra olvashatom addig is izgulni fogok mi lesz a folytatás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ó, nagyon jó olvasni, hogy még mindig érkeznek újabb és újabb Holdhercegnő rajongók az oldalra. És köszönöm a soraidat, remélem, hogy nem is foglak untatni sosem a történeteimmel. Még két hétig sajnos várakozni kell a frissítésekre, most besűrűsödtek a programjaim és nem tudok ellazulni, egy kis történetíráshoz, de igyekszem vissza és addigra kitalálom, hogy melyik történettel folytassam, mert nagyon közeleg most már az új történet. Ma éppen Maria/Robin hangulatban vagyok, de hát ez szinte naponta változik, addigra letisztul remélem.
      Callie

      Törlés
  6. Szia!

    Abban biztos vagyok hogy nem fogsz untatni soha! :)
    Eléggé kár h nem csináltak a filmnek második részt pedig kíváncsi lettem volna Maria és Robin kapcsolatára,de így hogy te elkezdted róluk írni a történetük folytatását a jövőjüket nagyon megörültem h kicsit a részese lehetek.Ilyenkor megszűnik a külvilág számomra és olyan mintha én is ott lennék átélném és belecsöppennék egy mesevilágba! :)
    Remélem azért majd folytatod Corinne és Armand történetét h végül hogy alakult a kapcsolatuk és kibékültek e,mert olyan aranyosak együtt és a szerelmük is megfogott hogy mennyire kitartanak egymás mellett minden nehézség ellenére és jó lenne ha Corinne végre megbocsájtana és mindent tiszta lappal kezdhetnének! :)
    Úgyhogy azért remélem még róluk is írsz egy két fejezetet h mi lett velük és vállaltak e kisbabát. :)
    Köszönöm még egyszer ezt a csodálatos élményt és hogy vagy és írsz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szió!

      Én pedig köszönöm, hogy olvasol. :)
      Hiányozni fog nekem is Corinne és Armand...remélem, majd eszembe jutnak azért újabb ötletek és hogy lesz miről írnom a továbbiakban is :) Ha ihlet van akkor minden okés :)

      Törlés
  7. Egészen egy percig csöndben ültem és... azt hittem mindjárt sírógörcsöt kapok. Armand elment? Corinne miért vagy ilyen vele? Hiszen ő minden tőle telhetőt megtett!! :( Aztán tovább olvastam, Corinne pedig döntött. És Armandot választotta. Vagy az erdőt? A biztonságot? A rokonokat? Remélem, sőt én pofozom fel ha nem az elsőt! :)
    Nem nőtt a szívemhez Wayne, eléggé bezavart, viszont hálás vagyok neki, hogy döntésre juttatta a kis szerelmeseinket. Yay! :D
    Callie, remélem hamarosan boldogabb részeknek nézünk elébe, mert mostanában minden a feje tetejére állt és a rossz értelemben. Már csak túl kell lépniük a sérelmeiken és egyet kell mondani: én téged választottalak. Mert tényleg csak ez hiányzik! Hogy megtegyék az utolsó lépést...
    Ó, Corinne mogorvasága pont olyan volt, mint egy igazi nőé! Kár hogy a pasik (Armand) nem látják meg, hogy a mogorvaság mögött valójában nagyon-nagyon örül annak az átkozott bonbonnak! :)
    puszi: Gréti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó és... Robin annyira hiányzol! :(Már tudom Corinne kitől örökölte a mogorvaságot..na meg sok mást is ^-^

      Törlés
    2. Szia Gréti!
      Ó túl tragikusan írok mostanában, ezt én is érzem, úgyhogy ezen a nyáron igyekszem váltani és tényleg romantikus könnyed nyári történetet írni, amit szívesen olvasgatunk mind.
      Corinne most igazi nő lett, igazad van, a nők mindig ilyen lököttek, nem értem miért csináljuk ezt, de bonbonb ide vagy oda, mst én is megennék egy marcipános bonbont. mh. Nem tetszik nekem se már ez a feje tetejére állt világ igyekszem most jó történetet írni, igyekszem összeszedni magam és jó kedéllyel írni. Ígérem Boldogabb részek jönnek!!!

      Nekem is hiányzik Robin...most igyekszem azért jót írni! Köszi, hogy írtál, minden rendben veled?
      Puszi: Callie

      Törlés
  8. Köszönöm szépen nagyon jól vagyok :) Azért ne aggódj, nagyon szeretem a borongós történeteidet is! Utána teljesen olyan hangulatban leszek..csak ez a baj :)
    Néztem a szavazást. Az igazság az, hogy mindegyikükkel nagyon szívesen olvasnék! Talán a mai korban játszódóhoz most nincs annyi kedvem, de ha te írnád... hű lehet az lenne a kedvenc műfajom :D Robinék nagyon csábítóak. Hmmm. Andrew... tetszik a neve, olyan szép hangzású. Na és lehet becézni! Drew! :P
    De Noir vár igazgatónője? Hűha. :) Az jelen kori vagy Corinnék utáni? Vagy valahol a kettő között?
    Igazából mindet akarom olvasni. :))
    Gréti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gréti!
      Köszi, hogy ide írtad, mert a szavazással szerintem lesznek gondok. Na mindegy. Bevallom az Andrew nevet csakis a Drew becenév miatt választottam és tulajdonképpen Drewnak is fogják hívni a történetben. Így szólítják mindig. Szerintem is szép a hangzása. Látom kicsit féltek a mai De Noiroktól. Ez persze nem baj, mert így még nem olvastunk róluk, én is tartottam tőle amikor elkezdtem írni. és nem is igazán tudom, hogy jó lett-e. Lehet hogy megírom, aztán majd valahogy felteszem. és mellette nektek csak a Mariát írom és töltöm még nem tudom.

      Az igazgatónő is jelenkor. Corinne-ék után csak a Forest fia jön. De Forest fiát is úgy kapnánk, hogy 20. század közepe és rengeteg visszaemlékezéssel nyit, és így ismerjük meg Forest de Noir életét, meg hogy hogyan is polgárosodnak át a nemes de noirok. Végülis ez a történet erről szólna.
      Én is könnyen átváltok borúra, meg derűre meg minden egyébre, már megint elvittem a történetet a tragikumba... hát ez vagyok én. Lehet félre kell tennem ezt a történetet is... pihentetni...
      Én is így vagyok ezzel, hogy mindet akarom írni. és köszönöm, örülök, hogy szereted a borongósakat is!
      Pusszantás: Callie

      Törlés
  9. Szia Callie!
    Remélem,Corinne és Armand meg fogja találni azt a régóta keresett boldogságot.
    Rám is rám férne egy kicsike boldogság. Ezt a borús idő is változhatna. De legalább most van időm olvasni a blogodat. :) De nem akarlak a problémáimmal untatni,helyette valami jót mesélek neked :)

    A hétvégén voltam 2 barátnőmmel fürdőben,nagyon jó volt, leégtem,fájt,de visszabarnultam. Egy férfi minket bámult a gyógyvízben és előle bújkáltunk. Összebarátkoztunk a vizibiciklis pasival ( max 3 évvel idősebb nálunk). Vett nekünk egy magyaros pizzát. (Amit először mindannyian MOGYORÓS-nak hallottunk :) ) Jó kis nap volt.

    Üdvözöllek: Anita :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nita!

      Szerintem mindenkire ráférne még pluszban egy picike boldogság. Nekem is jöhet, majd megpróbálok sorbaállni érte a sarki közértben. :)))
      A borús idő... fuh hát én imádom a borús időt, nekem az a kedvencem, amikor villámlik és dörög és úgy igazán tombolnak az elemek, én nagyon szerettem ezt a szakadó eső hangulatot, még akkor is ha a várkapuban ázok szét az is romantikus, oké hogy akkor búsba küldök mindenkit de mégis olyan... vááá élmény, hogy na végre történik velem valami, legalább bugyiig ázok.
      Mh. strandélmények... hát az mindig felér egy kis pikáns szósszal a nyakunkba... én is imádtam. Igaz már ezer éve nem járok strandra, főleg nem barátnőkkel :))) de ma is azt mondom többet kellett volna járnom, szóval használd ki ezt a szupi időt és jó sokat strandolj :)

      Mogyorós pizza mh... azt hiszem erre Lionel egyből felkapná a fejét, hogy húúúú! nem is rossz... Ma egy zacsi mogyorót eltüntettem... Nekem is jó kis nap volt :)
      Üdv: Callie

      Törlés