Gyerekkel az erdőben

- Már megint szalad – sóhajtott Robin szemével követve, ahogy fia elcsörtet a rengetegbe.


- Had szaladjon, majd megállítja egy kiálló gyökér, amiben felbotlik – ropogtatta a mogyorót a fogsora közt élvezettel Lionel. Fabian belerobbant a fa tövében összegyűlt avar közepébe és visítva eltűnt az avartakaróba süppedve. A gyerekkacagás betöltötte a lejtőt, Robin lehajolt a kupac fölé és kihalászta belőle a gyereket. Fabian egy levelet nyalogatott lelkesen a szája elé tartva.

- Fabien, fúj! Köpd ki! – vette el a gyerektől a levelet Robin.

- Jól van na! – rázta le apja kezét magáról Fabian csibészes mosollyal és kiszabadult a szülői szorításból, ismét nekiiramodott a lejtőn lefelé.

- Tökmag! Gyere már lassú vagy! – kiáltott hátra Armand az utána csetlő-botló unokaöccsének. Fabian egy ideig engedett a szólongatásnak, aztán váratlanul meggondolva magát leguggolt az egyik terebélyes fenyőfa ágai alá. Onnan kukucskált ki, kis ujjaival egy tűlevelet próbált letépni az ágról, a tenyerébe nyomódtak a hegyes levelek, kivörösödött tőle a tenyere és az ujja, Fabian meglepetten nézett a fájó, piros kis pontokra, a tenyerében maradt zöld kis vékony pálcikákra. Saját tenyerét vizsgálgatva két ujja közé vett egy tűlevelet és tejfogai közé vette, s ráharapott. Kivette a fogai közül és figyelte, ahogy a tűlevél enyhén meghajlott a nyomástól, de nem tört el. Fabian úgy döntött a tűlevél nem ehető, ezért a térdénél a nadrágjába törölgetve a levelet kikukucskált. Apja és nagybátyja komótosan sétáltak az erdőben, de apja fekete szemei őt nézték. Fabian vidáman rámosolygott apjára és négykézláb kimászott a fenyő alól, majd ismét futásnak eredt, a tőle telhető gyorsasággal. Felülről avareső hullott Fabian világosbarna fürtjeire, s csodálkozva nézett felfelé, amikor Armand nagy lendülettel leugrott a fáról.

- Most meg vagy! – csapott le Fabianra és magával sodorta a földön. Fabian belement a birkózásba, de csak néhányszor megcsapkodta unokatestvére karját. Armand megcsiklandozta a kicsit, aki erre apró kukacként visított a földön.

- Tökmag Kukac! Tökmag Kukac! – skandálta Armand.

- Armand, nézd meg mit csinálsz vele! – Robin szétszedte a két fiút és Fabiant talpra állítva az avarban elkezdte róla leporolni a humuszos földdarabkákat, és apró levéldarabkákat. Fia hajába fújkálva próbálta megtisztítani a szöszke kis hajszálakat a kosztól. – Ezért én fogok otthon kapni – húzta el a száját Robin, látva, hogy a fia reménytelenül mocskosan fog hazatérni az erdei sétájukból. Fabian fecergett apja rendezgetése alatt, már menekült volna.

- Állj már meg egy percre, nézz ide! – szedte ráncba a gyereket Robin. Fabian apja térdébe kapaszkodva végre ránézett Robinra. – Fabien! – a gyerek belevigyorgott a képébe, apró kis tejfogaival a levegőt harapdálva.

- Apa! Apa? – támasztotta alkarját apja combjára, ahogy próbált nem felesni, miközben Robin a gyerek nadrágját igazgatta, kis kabátkáját pedig lejjebb ráncigálta, hogy a derekát takarja.

- Hagyd, úgysem lesz jobb! – legyintette le Lionel.

- Tiszta maszat vagy! – nyalta meg a hüvelykujját Robin és a nedves ujjbegyével letörölte az indiáncsíkoknak is beillő fekete földes maszatokat a gyerek homlokáról és arcáról. Fabian prüszkölve tiltakozott és húzta a fejét a tisztogatás elől, de apja combja satuként fogta a kis szabadulóművészt. – Na eredj! – csapott könnyedén a fia popsijára Robin, mire Fabian nekiiramodott az erdőnek.

- Levesz a lábadról mi? – bökött a gyerek után Lionel.

- Néha talán, de inkább csak lefáraszt – rogyott egy kivágott facsonkra Robin. Fabian és Armand kavicsokat keresgéltek a forrásvízben próbálták tisztára mosni. – Ez rossz jel.

- Micsoda? Hogy odáig vagy a saját fiadért?

- Nem, hanem hogy vizeskednek! Ebből olyan mocsok lesz, hogy hét rétegben kell levakarni Fabianról, hogy ismét megtaláljuk a bőrszínét – ingatta a fejét Robin.

- Ne légy vele szigorú! – roppantotta a markában szét a mogyorót Lionel és ő is a két gyerek összedugott fejét nézte. – Ejha a fiaink! – rázta a fejét hitetlen mosollyal Lionel.

- És milyen rosszak! – nézett rájuk sötéten Robin.

- Csak gyerekek! – nevetett Lionel.

- Az ugyanaz. Minden gyerek ilyen rossz, vagy csak a mieink? – túrt a hajába Robin.

- Fogalmam sincs, szerintem Fabian jó gyerek. Sosem ordítozik, nem úgy mint Armand.

- Csak Maria miatt. Tőle örökölte ezt a nyugalmat, de minden rosszaságot tőlem – nézte morcosan, ahogy fia belegázol a forrásvízbe és vidáman tocsog benne. – Na mit mondtam? – mormogta Lionelnek és fáradtan felállt, hogy a forráshoz siessen.

- Fabien! – kiáltott a gyerekre. Fabian felkapta a fejét és apja közeledő sötét alakjára nézett. Vígan ugrott egyet a forrásban, mire a hideg víz felcsapott a fenekéig. Nézte ahogy lábai elzárják a lefolyás útját a forrás apró , vékony medrében. Nagyon tetszett neki, hogy megakadályozza a vízfolyást. Felgyülemlett a víz a lába körül és most körülötte kezdett szétfolyni, a nedves, nyirkos földön. – Hagyd abba és gyere ki a vízből! – dörrent a gyerekre Robin. Fabian le-fel gázolt a forrásvíz jéghideg vizében. Persze nem érzékeli még, hogy ez veszélyes is lehet. Ő gyerek. Robin egy határozott lendülettel kipenderítette a gyereket a forrásvízből.

- Nem szabad, megfázol, te butus! – nézte fia sáros, nedves menthetetlen ruházatát. – Vége a mókának, haza kell mennünk átöltözni.

- Neeem! – görbült le egy csapásra Fabian ajka és máris dühödt sírásra kezdett.

- Elég legyen! - Robin ölbe kapta a tiltakozó gyereket és nagy léptekkel a vadászház felé indult vele.

- Akkor holnap találkozunk! – fogott kezet a két férfi búcsúzóul, s Lionel a világítótorony felé vette a lépteit, magához intette a fiát.

- Szia Robin, Szia Fabien! – kiáltotta Armand és apja után ügetett.



Robin a karjában szipogó gyerekkel ért vissza a vadászházba. Francios téblábolt a fogadócsarnokban.

- Forralj vizet, de tüstént! – ripakodott rá Robin és felsietett az emeletre.

- Már megint, hogy hozod haza ezt a gyereket! – hagyta abba a ruhák hajtogatását a lábákban Maria. Robin kapkodva vetkőztette a gyereket. – Nem hiszem el, hogy ha ketten vagytok az erdőben, akkor mindig ilyen mocskosan jöttök haza! – vett elő egy fürdőlepedőt sebbel-lobbal Maria.

- Már megint zsörtölődsz! Fejezd be ezt az öregasszonyos sápítozást, mert különben elverlek! – nézett fel rá Robin, ahogy a még mindig hüppögő gyereket szőrmére tette és a fürdetődézsát előhúzta a sarokból. Maria szappant hozott és a fürdetéshez kötényt kötött a szoknyája elé. Robin ledobta magáról a kabátját és az ingujját kezdte feltűrni a karján. Francios meghozta a gőzölgő kancsókat és Mariával elkezdték feltölteni a dézsát, Robin a csupasz kis szipogó Fabient a levegőbe emelte és egy lendülettel a dézsába nyomta. A meleg vízben megnyugodva üldögélt. Még piros szegélyes szemeivel nézett fel a szüleire, akik rosszkedvűen rajta babráltak. Fabian elernyedt a békés forró vízben, érezte anyja rutinos magabiztos mosdató mozdulatait.

- Állítsd fel! – szólt Maria hűvösen Robinnak, mire Robin Fabian hóna alá nyúlva kiemelte kicsit a vízből a gyereket. Maria sietve dörzsölgette fia lábáról a sarat. – Hogy lehet az, hogy ruha volt a gyereken, mégis mindenütt saras?! – szidta Robint Maria.

- Honnan tudhatnám? – nézte a fiát és az egyre koszosabb mosdatóvizet Robin.

- Te vigyáztál rá! Veled volt! Ha velem van, sosem így jövünk haza!

- Mert egyfolytában fogod a kezét, mintha halálos baleset érné a következő fa mögül!

- Voltak idők, amikor veszélyben voltunk mind! – emlékeztette Maria.

- Ami nem jelenti azt, hogy ezek az idők elmúltak volna! – szűrte hidegen a fogai közt Robin.

- Ezt meg hogy érted – akadt meg a szivacs Maria kezében a gyerek testén, s szürke szemeivel fürkészve Robinra nézett.

- Julien beköltözött a de Noir várba – felelte elkomorultan Robin.

- Nem! – nyögte Maria és a szivacsot újra belemártotta a vízbe és a fia testére nyomta.

- De igen! – nyomta vissza a vízbe a fiát Robin és ellépett a fürdetéstől. Hátat fordítva nézett ki a fenyvesekre az ablakon át. Csak a vízcsobogást hallotta a háta mögül, a fürdetés kedves, nyugtató hangjait. Maria lesütött szemmel, majd aggódón nézett fel a férje feszült, rezzenéstelen alakjára. Maria belebugyolálta a gyereket a fürdőlepedőbe és az ölébe véve a kicsit, Robinhoz lépett.

- Én… nem is tudom mit mondhatnék, Robin… - próbálta felvenni a szemkontaktust a férjével, de Robin csak az erdőt nézte, lassan szedve a levegőt.

- Nem mondhatsz erre semmit – felelte szűrve a levegőt a fogai közt.

- Sajnálom… - harapott az ajkába bizonytalanul Maria. Fabian tenyerét kidugva a fürdőlepedő alól, az apja karjára tette kis gyerekkezét.

- Az a vár, az enyém és a fiamé! – zihálta visszafojtott indulattal Robin, s ajkát a fia feje búbjára nyomta. Tenyerét rásimította fia kerek kis fürtős fejére, s az atyai csók alatt elszántan Mariára szegezte a tekintetét. Találkozott a tekintetük a gyerek feje felett. S Maria szíve szaggatottan az ijedtségtől féktelen vágtába kezdett. S ösztönösen magához szorította a gyereket rémületében.

- Mit akarsz tenni?

- Semmit, Maria semmit – rázta a fejét Robin. Fabian fejecskéje élénken járt hol anyjára, hol apjára nézett, majd kinyújtotta a karját Robin felé. Anyja karjában fészkelődve próbált átkúszni apja ölébe. Maria erősen tartotta, a kicsit nehogy leejtse, s a fecergő gyerekre nézett.

- Apát akarom! – nyújtotta karjait apja felé Fabian. Robin futó szemrebbenéssel kinyújtotta a karját és törülközőstől átvette a gyereket Mariától. Fabian kényelmesen elhelyezkedett apja erős karjaiban, karját apja vállára támasztva elégedetten bújt a férfi mellkasához. Robin érezte a gyerek puha meleg testét, s ez az érzés, erőt sugárzott.

- Nem sajnálkozni kell Maria – nézett vissza az asszonyra Robin, miközben magához szorította a fiát. Fabiant nem zavarta semmi, melegben, biztonságban érezte magát, a feje felett elhangzó konfliktusokból semmit sem érzékelt, már csak a vacsoráját és az édes álmokat várta.