Maria de Noir

Hosszú csend telepedett közéjük. Maria érezte, hogy megfordul körülötte a világ. Ez lehetetlen. Ez képtelenség! Erkölcstelen, szégyentelen dolog. A titokban találkozások sem voltak már tisztességesek. De hogy ő, mint egy jó házból való úrilány megszökjön, és út közben esküdjön örök hűséget annak akit szeret? Nem, ez nem Maria Merryweather. Ez nem méltő hozzá! Hogyan is feltételezheti Robin, hogy igen? Robin komolyan az előbb ajánlotta fel neki, hogy megszökteti és a skót határon, az engedékenysebb skót törvények szerint feleségül vegye? Atyaég!




Robin homlokráncolva figyelte a lányt. Maria kezdeti pánikszerű döbbenetét, most valami makacs dac és engedetlenség váltotta fel. Látszott az elfelhősödő viharos szürke szemeken. Ismét háborút vívnak? De milyen háború ez? Hiszen kettejükért vívják! Persze a gőgös hercegnő ismét előtört Maria belső világából. A hercegnő, aki a szerettei körében fényes pompában, akar végigvonulni Ezüstharmat kis templomában, mint a nagybátyja és Loveday. Igen, Maria ilyen esküvőt akar. És mitagadás ilyet is érdemelne. De nem most, és nem ilyen körülmények közt. Robin megunta ezt a vontatott, lassú malmozást. Nem lesz képes kivárni Maria nagykorúságát. Atyáik beleegyezését.



Robin meghallotta a jelző madárfüttyöket. Apja tehát az erdőben van. Igyekezniük kell, és még mindig nem tette fel a legfontosabb kérdést.

- Maria! – a lány kitépte magát a karjából.

- Robin, nem hozhatok meg az egész életemre ilyen sorsfordító döntést egyetlen perc alatt. Át kell gondolnom, és ehhez nem elég egy-két nap.

- Most kell döntened, itt ebben a percben Maria! – túrt a hajába ingerülten Robin.

- Lehetetlent kérsz tőlem, ez nem fair! – kiáltotta hevesen Maria.

- Az élet velem sosem lesz az Maria! – csattant rá indulatosan Robin. – Nem ígérhetek semmit, nem mondom, hogy innentől boldogan élünk, amíg meg nem halunk, hogy nem lesznek problémáink, hogy nem követünk el újabb hibákat. De azt garantálhatom, hogy együtt leszünk. Mi ketten. – Maria feldúltan nézett rá. Robin nem foglalkozott a lány ellenállásával megragadta a karját és maga felé rántotta. – És most szeretnék feltenni neked azt a bizonyos kérdést! – suttogta elfulladva Robin.

- Ne Robin! Kérlek, ne itt, ne így! – nézett körbe nyüszítve Maria. S most már nem érdekelte, hogy mi lesz, egyszerűen megindultak a szeméből a könnyek. De nem az elragadtatottság és nem a boldogság könnyei. Hanem a belső vívódás és szenvedés könnyei. Robin felfelé fordította a tenyerét amiben a két karikagyűrű feküdt.

- Maria, hozzám jössz feleségül? – tette fel a kérdést mély megindultsággal, rekedt tónussal, érzelmektől túlfűtött hangon Robin.



Maria szinte hisztérikusan zokogott fel, Robin vasmarkából nem volt szabadulás, hiába próbálta kirántani a csuklóját. A fiú ujjai szorosan tartották. Maria felnézett az égre és egész testében rázta a tehetetlen sírás. Ó ha sejtette volna hogy erre a napra ébred, ha tudja, hogy ez nem egy szokásos délutáni sétára invitálás, hanem egy egész életre. Ha csak sejtette volna, hogy itt és most kell megélnie egy lánykérést, akkor…nem tudja, hogy mit tett volna. Hogy kikelt volna-e ma az ágyból, hogy eljött volna-e Robinnal. De most itt van. A szabad ég alatt, az erdőben, a fák lombkoronái borulnak a fejük fölé, vállukra süt az őszi napfény telt vérnarancs színe. Maria haja szinte lángolt a napfényben a vörös a tűz fényével égett, szinte felgyújtotta a nap sugára. Egyszerű, virágmintás ruhában volt, két oldalt vezetett fonat futott hátra a hajába és halványszín masnik kötötték egy csokorba a két vezértincset.



Robin megkeményedő arcéllel nézett le rá, olyan távolinak, olyan idegennek hatott most ez a férfi, akit szeretett, akinek a szüzességét és fiatal szívét adta, aki megváltoztatta az egész életét, az életfelfogását a vágyait, az álmait. Mindenét. A mindene volt ez a férfi, aki most könyörtelenül és ridegen állt előtte. Felvértezve mindennel. Sürgetve őt, és várva a válaszát. Maria vizenyős tekintettel nézett le a két csupasz nemesfémre, amelyeken megcsillant a napfény. S megreszketett Maria egész belsejében. Házasság! Ez nagyon komoly lépés. Olyan, amit egy tizenöt éves lány fel sem foghat igazán. Mit is jelent ez? Hogy mostantól Robinnal él? Itt ebben a vadászházban? Hogy nem csaponghat amerre akar, hogy háztartást kell vezetnie, hogy minden évben gyerekeket szüljön ennek a férfinak. Ezt akarta? Tényleg ezt akarja? Ki akarja ezt tizenöt évesen? Jézusom!



Robin nem merte elengedni a lányt, félt, hogy elfut előle és neki most már nagyon nincs ideje. Az erdőből egy fekete bőrkabátos alak csörtetett előre.

- Robin, jön az apád! – szólt Lionel ideges feszültséggel a hangjában.

- Jól van – bólintott Robin, de le sem vette a tekintetét Mariáról. – Adj még öt percet nekünk! – küldte el a zavaró tényezőt Robin. Lionel ismét eltűnt. Robin lassan kieresztette a levegőt a tüdejéből.

- Maria, várom a válaszodat a kérdésemre – jegyezte meg némi türelmetlen rezonanciával a hangjában Robin.

- Tudom, kérlek eressz el! – sütötte le a szemét Maria. Egy pillanatig azt hitte a másik nem fog engedelmeskedni, de végül érezte, hogy enyhül a szorítás a csuklóján. Maria hátrált néhány lépést, majd leguggolt és a szoknyájába temette az arcát. Robin a legközelebbi fatörzsnek dőlt és várt. Keresztbe tett karral nézte a lányt. Maria szipogva emelte fel a fejét. Háttal guggolt a fiúnak. Könnyes szemét az előtte magasodó vadászházra szegezte. Érezte, hogy újra megrázza testét a zokogás. Robin felépítette ezt a házat. Kettejüknek.

- Ha igent mondok? – kérdezte csendesen szipogva Maria.

- Vár rád egy szürke pej az erdőben. Velem és a kíséretemmel azonnal Skócia felé vesszük az irányt, holnap a kora esti órákban már Gretna Greenben leszünk. Egybekelünk és visszatérünk ide. A vadászházba – sorolta hűvösen Robin.

- És ha nemet mondok? – törölgette a könnyeit Maria.

- Akkor visszakísérünk Holdszállásra és tisztelettel búcsút veszek tőled Maria. A jövőt illetően semmit nem tudok mondani. A felnőtté válásodig még évek vannak hátra Maria, és fogalmam sincs ki akarom-e ezt várni – felelte Robin.

- Tehát a ma este mindenképpen búcsúzom. Vagy tőled vagy a lánykoromtól – mondta szomorúan Maria.

- Rajtam és klánomon kívül senki más nem tudja, hogy nem vagy már ártatlan. Megmaradhat minden így. Tőlünk soha senki sem tudja meg. A nászéjszakán pedig könnyű egy apró sebet ejteni, hogy véres maradjon a lepedőd. Semmi sincs ami végzetes lenne rád nézve – mondta szárazon Robin.

- Értem – bólintott Maria. Letörölte szoknyája szegélyével a könnyeit és felegyenesedett.

- Tehát mit sirattál? A szerelmünket, vagy a lányságodat? – kérdezte Robin ahogy a lány szembefordult vele.

- Hol szállunk meg útban Gretna Green felé?

- Ezt vehetem igennek?

- Igen Robin, feleségül megyek hozzád!





A szerelmesek egymásba borulását Lionel megjelenése zavarta meg. Lovon ült és két szürke lovat vezetett kantáron.

- Mennünk kell! – dobta a kantárat Robinnak Lionel. – Merre?

- A skót határ felé! – ültette a nyeregbe Mariát Robin és tenyerével rácsapott a ló farára. Robin is felpattant és a kis csapat vágtázni kezdett. – Fedjétek Mariát! – kiáltotta Robin és lemaradva figyelte, ahogy a klán gyors patkódobogással körbeveszi a lányt külső korgyűrűt alkotva a lány körül, így a tömegben egyáltalán nem látszott, hogy a lány is velük van.

- Mi járatban erre apám? – fékezte meg a lovát könnyedén Robin.

- Új vadászterületek után kutatsz fiam? – nézett körbe Coeur De Noir.

- Anyám birtokán vagyok, erre még sosem jártam, ideje szétnézni nem igaz? – felelte fagyosan Robin.

- Valóban. Számíthatok rád a vacsoránál? – nézett Robinra az apja.

- Talán, még van egy kis elintéznivalóm – felelte gúnyos iróniával Robin.

- Akkor további sikeres vadászatot fiam! – intett fejével a klánjának Coeur.



Robin vágtázva érte be az észak felé tartó kis csapatot. Balról a nap már közeledett a horizont felé. Nagyon jó lovasok voltak, de Maria miatt visszafogták magukat. Ahogy észlelték, hogy a hátuk mögött Robin közeledik beengedték maguk közé, hogy Maria mellett vágtasson tovább. Maria meglepve látta, hogy Lucien helyét Robin váltja fel mellette a lovas vágtában.

- Maria eltűnését a vacsoránál bizonyosan észrevették. Tehát legalább egy órája tudják, hogy Maria nincs Holdszállás területén. A kérdés, hogy mikor kezdenek el keresést indítani utána. Jobb ha minél hamarabb elérünk Gretna Greenbe! – adta ki az utasítást Lionelnek Robin.

- Semmit sem bízol a véletlenre igaz? – vigyorogta Lionel.

- Nem akarjuk, hogy utolérjenek igaz? – nézett oldalt a lányra Robin.

- Nem, azt valóban nem – bólintott felé félszegen Maria. Robin kinyújtotta felé a kezét és Maria erőtlenül de maga is kinyújtotta a sajátját. Egy kis ideig teljesen egy ütemben vágtáztak, egymás kezét szorítva, majd mindketten az előttük levő útra figyeltek. Maria sejtette, hogy Robin miatta diktál lassabb tempót, de egy idő után már úgy érezte, hogy ülve elalszik a nyeregben. Ráadásul teljes sötétség vette körül őket. Rájuk köszöntött az éjszaka. Marián csak az a nappali ruha volt, amiben otthon zongorázott, és ez most az őszi éjszakában kifejezetten kevésnek bizonyult. Robin halk füttyel jelezte a közeledő fogadónál, hogy megállnak. A fiúk lassítani kezdtek és leugrottak a lovakról.

- Hercegnő!? – nyújtotta a karját a lány felé Robin. Maria bágyadtan nézett le rá a nyeregből. – Gyere, itt megszállunk! – intette magához a lányt Robin. Maria fáradtan simult a fiú karjaiba.

- Soha életemben nem lovagoltam még ennyit. Képtelen vagyok lábra állni! – motyogta Maria.

- Tudom, máris ágyban leszünk Hercegnő! – nyugtatta Robin és a fogadósnál a pultra helyezte a csörgő erszényt. – Szobát kérünk – sietve átvette a kulcsot a fogadóstól és a rozoga falépcsőn felvitte Mariát. Belökte a szoba ajtaját. Dupla ágy uralta a szobát. Egy kis mosdótállal. Célszerű és praktikus szoba volt. Fehér ágyneműhuzattal.



Maria fel sem fogta már a kimerültségtől, hogy mi történik vele. Álmosan tűrte, hogy Robin az ágy szélére ültesse. A fiú elkezdte kioldozni a fűzőjét. A lábáról levette a csizmáját.

- Nem vetkőztethetsz le – tolta le erőtlenül a fiú kezét Maria.

- Nem most teszem ezt először – mormolta Robin. – Nem aludhatsz ebben a rémes fűzőben, holnap felöltöztetlek ígérem – Maria beájult az ágyba, Robin sietve magáról is lekapkodta a ruhákat és becsusszant a lány mellé.

- Ez még nem a nászéjszakánk igaz? – kérdezte Maria bágyadtan.

- Nem, ígérem az azért ennél jobb lesz – nevetett halkan Robin. – Istenem de régen volt Maria. Majd megőrültem utánad - simított át a paplan alatt a lány mellein. Maria hörögve húzódott közelebb. Maria már nem válaszolhatott, mert Robin egy csókkal betapasztotta a száját. Érezte, ahogy a fiú fölé nehezedik és a lábai közé helyezkedik. Halk sóhajaikat elnyelte az éjszaka csöndje.



Még fel sem kelt a nap, már úton voltak. Robin hajtotta a kis csapatot, attól tartott, hogy vagy apja, vagy Benjamin Merryweather a nyomukba ér és az éjszakai pihenéssel órákat vesztettek. A táj frisszöld volt a nedves éghajlattól. Csak a reggelire volt idejük nem álltak meg sehol sem étkezni. Valahogy biztonságot érzett Maria, hogy a klán minden tagja velük volt. Csak a lovak miatt álltak meg pár percre pihenni és hogy megitassák őket. Süvített a szél, szinte szelték a távolságokat. Robin kabátja volt Marián, hogy ne fázzon a menetszélben. Így Robin ingujjban vágtatott. Fekete ingje lobogott a szélben ahogy felemelte a karját.

- Az ott már a skót határ! – kiáltotta, s megsarkantyúzta a lovát. A zöld határon könnyedén suhanták át sebes paripáik hátán. A vágta felverte a port az út mentén. Még nem nyugodott le a nap a látóhatáron, amikor elérték Gretna Greent. Robin leugrott a lóról és a kantárt Lionelnek dobta. A kis falu kápolnájában nem kellett sokat magyarázkodni, hogy az átutazó vendégek most és rögtön de gyorsan egy házasság celebrálását igénylik. Mindennapos dolog volt ez Gretna Greenbe, hogy az angolok átszöktek a határon, hogy a szerelmesek egybe keljenek. Robin busásan megjutalmazta a papot, aki buzgón gyújtogatta a gyertyákat a kicsiny kápolnában.

- Minden rendben?! – ért ki hozzájuk Robin. Lionel éppen akkor segítette le a nyeregből Mariát. Maria némán biccentett.

- A gyűrűk? – nézett Robinra idegesen Lionel.

- Nálam vannak – nyúlt a farzsebébe Robin és Lionelnek nyújtotta a két karikagyűrűt. A kápolna kicsi volt és szűkös. Nem nagy vendégseregre tervezték. A klántagok így is megtöltötték. Az oltárnál Maria oldalán Lionel, Robin oldalán Lucien töltötte be a tanú szerepét. Minden külső díszt nélkülöző esküvő volt. Valamiért mégis gyönyörűnek tűnt. A kis rosetta ablakon a lenyugvó nap lágy sugarai világították be a kápolna mennyezetét. A gyertyák fénye melegen ragyogta be a csupa férfiakból álló társaságot. Maria volt az egyedüli nő. A menyasszony. A pap kiadós beszédet tartott. Tudta, ezeknek nem olyan sietős a szertartás. Így kellően belefeledkezhetett a mondandójába. Robin tartotta Maria kezét, és finoman az ajka elé emelte, forró kézcsókot hintett rá. Maria felmosolygott a fiúra. A klántagok mind körülöttük álltak, feketén, sötét bőrkabátban, szertartásosan, levetett kalappal. Maria a férfiak gyűrűjében állva halvány virágmintás ruhájában két napi lovaglás után most mégis boldognak érezte magát. Robin itt van vele. És feleségül veszi. Mert szereti, és mert nem akar mások törvényei szerint élni vele.



Minden megpróbáltatás, küszködés, bizonytalanság és fáradtság ellenére gyönyörű esküvő volt. Békésen, távol minden haragtól és gyűlölettől, távol Holdfölde völgyétől, csak azok között, akik igazán támogatták kettejük kapcsolatát. S életük legfőbb tanúi előtt, Robin unokatestvérei előtt. Lionel kacsintva vigyorgott rájuk, Lucien felnőttes komolysággal mosolygott. Nem kellettek előkészületek, nem készült dús, hosszú csipkefátyol Mariának, sem több sor tafota szoknya, az egyszerű kis nappali ruhájában volt, amiben délután otthon zongorázott. De nem is illett volna Robinhoz sem a csokornyakkendő, az elegáns londoni divat. Itt úgy esküdhettek meg, ahogyan ismerték egymást. A pap Robin felé fordult, s felkérte a házassági eskü letételére. Robin komolyan és határozottan ismételte az eskü szövegét, majd ugyanezt Maria is elismételte mellette.



Nem kellett túlkészülniük, túlünnepelniük vagy pózolniuk. Ez igazán a kettejük napja volt. Senki sem várta el, hogy szebbek, jobbak, kedvesebbek legyenek ezen a napon. Elég volt a hit és a szeretet, amit egymás iránt tápláltak. Robin elvette a kis ezüsttálcáról a megszentelt karikagyűrűk közül a kisebbet és Maria gyűrűsujjára húzta. Maria a tálcán maradt nagyobb párja felé nyúlt és felcsúsztatta a kissé vastag hűvös fémet Robin gyűrűsujjára. Szűzies csókot lehelt az ajkára Robin első hitvesi csókjukként, s a pap felkérte őket, hogy írják alá az anyakönyvet. Robin átvette a szépen lecsepegtetett tollat a paptól és futólag aláfirkantotta a házassági anyakönyvet, majd átadta a helyét Mariának. Maria habozva nézte az üres helyet, ahova a nevét kellett leírni. A pap meleg mosollyal nyújtotta át a tollat, s Maria mély levegőt véve életében aláírta az asszonynevét: Maria de Noir lett.