Fogságban Holdszálláson

Robin fejébe szöget ütött a gondolat, és nem is tudta egyhamar kiverni. Maria nem törődve a jó hírével kimaradt vele egy egész éjszakára. Az illedelmes londoni lány, kész volt lemondani a kényelemről, az igényeiről, az elvárásairól, csakis miatta. S most fogalma sem volt mi vár a lányra Holdszálláson. De nem tarthat vele és nem védheti meg. Még most nem.




Maria felvetett fejjel mindenre elszántan lépte át Holdszállás kapuját. Bármit is kap itthon ezért az éjszakáért. Megérte. Megismerte Robint úgy, ahogy nappal sohasem ismerhette volna meg. Bepillantást nyert a fenyvesek világába. Láthatta, hogyan élnek itt az emberek, hogy kik is azok, akik meghatározzák Robin életét és mindennapjait. S ez kellett, neki is, hogy lássa, hogy megtapasztalja. Nincs veszteni valója. Amit tett arról ő döntött és igenis vállalja érte a következményeket.

- Ilyenkor kell hazajönni Maria? – harsant nagybátyja hideg hangja a csarnokban.

- Bácsikám! Jó reggelt! – fordult a lépcsősor felé Maria a maga természetességével.

- Kérdeztem valamit? Hol jártál? Csupa kosz a ruhád, borzalmasan nézel ki, mint akit vadak közül szalajtottak! S nem voltál itthon éjszaka! Van fogalmad róla, hogy ez mennyire kínos a családunknak! A Merryweatherek nevére hozol szégyent!

- Nem hibáztathat mindenért csak engem bácsikám! Ha távol maradtam, annak oka volt.

- Oka? Miféle oka lehet egy tizenöt éves lánynak az éjszakai kimaradásra? – hördült fel Benjamin Merryweather.

- Jó ok – felelte rá keményen Maria.

- Engedetlen leány vagy Maria! Ezért szobafogságra ítéllek, amíg meg nem tanulod, hogy a tetteid sem az erkölcsöknek, sem az én elvárásaimnak nem megfelelőek. Ha belátásra lelsz, akkor elhagyhatod a szobádat! – harsogta dühösen Benjamin Merryweather.

- Túl szigorú vagy hozzá Benjamin! – szólalt meg a háttérből Loveday.

- Én?! Szigorú! Van fogalmad róla, hogy milyen kellemetlen, ha ez kitudódik? Hogy Maria egész éjszaka kint tartózkodott ki tudja merre, és hol és kivel? Ez a hír rettenetesen ronthatja Maria házassági esélyeit is Loveday lásd be! Egy ilyen ballépés és kész, Maria senkinek sem kell!

- Ugyan Benjamin! Maria csak ismerkedik a környezetével!

- Éjszaka? – kérdezett rá gúnyosan Benjamin. – Kísérő nélkül, egy fiatal lány? Van fogalmad róla miről beszélsz Loveday?! Jaj igaz persze, nem a te rokonodról van szó, mit érdekel az téged! De Maria az én kenyeremet eszi az én házamban, az apjától semmit sem örökölt! Nincs hozomány, amit vele adhatnék! Az egyetlen értéke a jó híre, és az erénye! Ha azt elveszíti, akkor semmit sem nyújthatok vele egyetlen tisztességes kérőnek sem!

- Ó jaj! - sóhajtotta Loveday tanácstalanul. Benjamin becsapta maga mögött a dolgozószobája ajtaját. Loveday a lépcsőn felfelé igyekvő Mariát követte a tekintetével.



Maria a hétvégét a szobájában töltötte, Marmalode természetesen mindig bekészítette neki az étkezések menüjét. Semmiben sem szenvedett hiányt. Kivéve Robint. Maria kedvetlenül ténfergett Holdszállás toronyszobájában. Vágyakozva nézett ki a fenyvesekre. Hiányzott az erdő illata, ami Robin illatával keveredve olyan egyedi és különleges volt. Gyanta, tűz, szappanillat keveréke. Megkedvelte a de Noir fiúkat. A pajkos megjegyzéseiket, a jókedvüket, a gondtalanságukat. Hiányzott az életstílusuk, amibe Maria egy éjszaka erejéig belekóstolhatott. Kedvelte Robin rokonait. Lovedayt is. A fiúkat is a klánból. Most egyszerre olyan unalmasnak és céltalannak tűnt az élete Robin nélkül. A két napi bezártság szinte az őrületbe kergette, főleg most, hogy Robin mellett annyit járta az erdőt. Szokatlan volt ez a mozdulatlanság, és nem elég a néhány lépés a toronyban. Így végül Maria megelégelve a bezártságot és félredobva büszkeségét letrappolt nagybátyja dolgozószobájába bocsánatot kérni a viselkedéséért.



A büszkeség feladása még mindig nehezen ment. Túl Merryweather volt. És nagyon ragaszkodik ezekhez a kis apró dolgokhoz, amik még megmaradtak neki. Így engedélyt kapott, hogy legalább Holdszállás termeiben szabadon bóklásszon. A könyvtár és a zeneszalon között kóválygott naphosszat. Szíve szerint üzent volna a de Noir várba Robinnak. De mit is írhatna? És mi van ha bárki elfogja a levelet? Nem biztonságos. Márpedig nem kérdés nekik titkos viszonyuk van. Maria belepirult már csak a gondolatába is, hogy mit jelent ez. Ő tizenöt évesen, egy nála jóval idősebb és érettebb férfival lépett testi kapcsolatba. Ez bűn. Lehet, hogy ha megszabadul kényszerű fogságából akkor az első útja a templom kellene, hogy legyen? Nem ártana valami feloldozást nyerni, mert bűnben élni csodálatos, de valahol vétkes dolog is. Ilyesmit csak Isten engedelmével férj és feleségként lett volna szabad megtenniük. De mit számít az! Robin nem ilyen törvények szerint él és működik. Ő egy más világ és csak az számít.



Nem számított arra sem, hogy ezen a reggelen látogatójuk van. Loveday szalonjából lépett ki a magas, sötét alak. Maria sikkantva vetette magát a fiú karjába. Robin pedig sietve rántotta be a lépcső alatti oszlop védelmébe.

- Azt hittem szobafogságban vagy – jegyezte meg Robin miközben ajka futólag elvált a lány nedves csókjából.

- Csak amíg a büszkeségem fel nem adtam – mosolygott fel rá Maria és türelmetlen mohósággal húzta le a fiú fejét, hogy újabb csókot csikarjon ki tőle.

- Ezt értsem úgy, hogy hiányoztam? – suttogta Maria ajkára Robin s újra birtokba vette a rózsaszin apró ajkakat. – Te is hiányoztál nekem Hercegnőm! – zihálta Robin, s tenyerével szorosan a csípőjéhez vonta a lányt. Maria remegve érezte meg Robin vágyát és a fiú keze máris sürgetőn Maria fenekére és combjára siklott.

- Ó Robin! – csuklott Maria.

- Fogalmam sem volt hogy tudnék üzenetet hagyni neked – lehelte a lány nyakára felindultan Robin. – Éjszaka megpróbálok beszökni hozzád, hagyj égve egy gyertyát a toronyba vezető folyosón, mert nem akarok túl nagy zajt csapni – mormolta Robin. Maria nyöszörögve bújt a fiú mellkasához. – Megjegyezted?

- Ühm, igen - nézett fel rá fátyolos kábult szemekkel Maria.

- Jól van, okos kislány vagy – kacsintott rá Robin.

- Robin! – kiáltotta az öccsét keresve Loveday. Robin elhúzódott a lépcső takarásából és a hajába túrva sietve Lovedayhez sietett.

- Itt vagyok, csak a kalapom kerestem – morogta Robin.

- De hát itt volt a fogason te lüke! – suhintotta meg Robin tarkóját játékosan Loveday. Maria az oszlop mögött várta meg, amíg kilépnek a szabad levegőre, majd előbújt rejtekhelyéről és felsietett a szobájába.



Maria csak azután merte kitenni a gyertyát a lépcsőfordulóba miután mindenki lefeküdt aludni. Már éjfél felé járhatott az idő. Maria mint egy kis szellem járkált a toronyhoz vezető úton, és apró gyertyákat hagyott a lépcsőn, megvilágítva az utat a hálószobája felé. Robin bízott benne, hogy a zeneteremben általa nyitva hagyott ablakot senki nem zárta be. Bőrkesztyűs kezét becsúsztatta a résen. Nyitva! Robin belökte az ablakot és bemászott a kertből a zeneszalonba. Halkan becsukta maga mögött az ablakot majd lopakodva a főlépcső felé igyekezett. Koromsötét volt a főlépcső, de az emeletről halvány fény pislákolt felé. Robin hallgatózott. A sötétben puha, néma léptekkel araszolt felfelé, fülelve, hogy nem hall-e hangokat. Megtalálta a gyertyát az emeleten. Sietve odament és rálehelt. A gyertya füstölgő végét a tenyerébe zárta és a következő fényforrás felé indult. Maria tökéletes munkát végzett. Lágyan kellő távolságokba helyezte a gyertyákat. Robin sorra oltotta el a gyertyákat. Az utolsó Maria hálószobaajtaja előtt égett, a szobaajtó résnyire nyitva volt. Robin a gyertyacsonkokat a zsebébe dugta és belépett.

- Ó Robin! – Maria szorosan a fiúhoz simult és kibontott hajjal, neglizsében simult hozzá.

- Hercegnőm! – szorította meg a lány derekát zavartan Robin. Nem számított ilyen heves érzelemkitörésre.

- Ugye velem alszol ma? – húzta Robint az ágy felé Maria.

- Én nem egészen alvásra gondoltam – köszörülte a torkát Robin. Maria elvörösödött és zavartan elhúzódott.

- Én mindezt értem, de…most nem lehet – nyögte ki kínosan feszengve Maria.

- Miért nem? – nézett körbe Robin és bezárta maga mögött az ajtót.

- Hát mert…most én… - Maria kerülte Robin pillantását és sietve áthúzódott az ágy másik oldalára. Még sosem volt ilyen, hogy Robinnal egy szobában tartózkodjon úgy, hogy egy ágy is van a közelben. Ez olyan furcsa és újszerű élmény volt. – Sajnálom…de – Robin fürkészve nézte Maria arcának bíborárnyalatát, mire leesett neki, hogy a lány mit próbál közölni vele.

- Ó, értem – Robin nehezen tudta leplezni a hangjában a csalódást.

- Ne haragudj – sütötte le a szemét Maria és zavartan a takaróra nézett.

- Nincs rá okom – Robin is az ágy szélére ült a másik oldalán. – Nos, ez… a természet rendje.

- Ez a te szádból olyan mint egy sértés - fordított neki hátat Maria.

- Egyszerűen nem erre számítottam ma este, ennyi – húzta le a csizmáját Robin. És levetette a kabátját, az íróasztal előtt álló székre dobta.

- Nem tehetek róla!

- Persze, hogy nem tehetsz róla, minden rendben. Gyere! – húzta magához a lányt. – Soha nem láttalak még kibontott hajjal.

- Ez nem igaz, számtalanszor te magad engedted le a hajam – tiltakozott Maria.

- Akkor nem láttalak még lefekvés előtt frissen mosott, kifésült hajjal, így megfelel? – könyökölt a párnára Robin.

- Igen – Maria nem tiltakozhatott, a fiú egyszerűen magához húzta, így háttal Robin mellkasához simult. – Mi lesz velünk Robin?

- Ezt hogy érted? – morogta Robin, ahogy a csillagokat nézte a fejük felett az üvegtetőn keresztül.

- Jön a tél, hideg van, nem lopózhatsz fel mindig a szobámba én meg nem hagyhatom el éjszakára Holdszállást – ásította Maria.

- Megoldjuk – simogatta a lány derekát nyugtatóan Robin.

- Mindent még a nagy vadász sem oldhat meg – mosolygott álmosan Maria.

- Aludj Maria, a többit bízd rám! – simogatta a lány őszi falevélszínekben pompázó fürtjeit Robin. Maria végre elégedetten, békésen és nyugodtan aludhatott el Robin ölelő karjaiban. Nem is sejtette, hogy a fiú egy szemhunyásnyit sem aludt. Nézte az alvó Mariát a karjaiban és várta a hajnal első sugarait.

- Mennem kell – súgta a lány fülébe halkan Robin.

- Olyan jó volt a karodban aludni – bújt hozzá álmosan a melegben Maria.

- Itt a hajnal, ébredezik a kastély Maria, nem találhatnak az ágyadban! – morogta Robin. – Megyek, de te aludj csak tovább Hercegnő! Álmodj velem! – suttogta mosolyogva Robin.

- Rendben – fogadta a búcsúcsókot bágyadtan Maria és visszabújt a párnái közé. Robin csendben öltözködött és lopakodott végig az alvó Holdszállás csendes lépcsőin.



Csobogott a víz a dézsában. A karjáról csutakolta a sarat, majd újra elmerült a gőzfürdőben. Az ablaknak ismét nekifeszült a hűvös őszi szél. Borongós és komor az ég, éppen olyan, mint Robin kedélyállapota. Már több mint egy hete nem látta a lányt. Nem jött a tisztásra és szinte őrjítő volt a hiánya. Semmi másra nem tudott gondolni csak Mariára. Robin átmosta az arcát és közben szappanillatú kezébe temette az arcát. Most mi legyen?

- Öcskös! – rontott a de Noir vár hálószobájába Lionel.

- Mit akarsz? – kérdezte morcosan Robin.

- Patakokban ömlik az eső odakint – csavarta ki copfjából a vizet Lionel. – Fázom. Megkívántam a fürdődet.

- Undorító vagy – morogta Robin.

- Mi bajod? – ült le a székre Lionel.

- Szerinted? – nézett vissza rá göndör fürtjeiből csöpögő vízzel Robin, úgy nézett ki mint egy ázott puli.

- Ha ennyire hiányzik az a lány, miért nem mégy Holdszállásra? – mondta ki Lionel.

- Miféle ürüggyel mehetnék én oda? – mérgelődött Robin.

- Meglátogatod a nővéredet, és kész – tárta szét a karját Lionel.

- Szakad az eső – nézett ki lehangoltan Robin.

- Ezzel számolnod kell most már. Közeledik a tél. Az erdei légyottoknak lassan vége Robin – vihogta Lionel, de a szeme komoly maradt.

- Pontosan ez az ami aggaszt – Robin gondterhelten meredt maga elé. – Ha eláll az eső, ismét nekikezdünk a faház építésének.

- Mégiscsak akarod azt a vadászházat? – lepődött meg Lionel. – Azt hittem az csak hétvégi menedékhely neked, meg a…

- Más terveim vannak a házzal – szólt közbe Robin és kiemelkedett a dézsából.

- Igyekezz, mire kipancsolod magad bezárnak a boltok a városban – topogott türelmetlenül Lionel.

- Szakad az eső, biztos, hogy lovon akarsz menni? – dörzsölte a haját Robin.

- Ha kocsin megyünk sosem érünk oda Robin! Nincs kedvem a városban megszállni – dobta a fiúnak a csizmát Lionel.

- Délutánra vissza akarok érni. Talán beugrok Holdszállásra – jegyezte meg futólag Robin, mire Lionel az orra alatt elmosolyodta magát.



A városban nem esett. Lionel és Robin a fogadó előtt hagyták a lovakat és komótosan sétáltak a nagykörúton. Lionel vigyorogva biccentette a kalapját a szép nők előtt. Robin a szemét forgatta a mozdulatra.

- Nem értem miért épp engem rángattál magaddal, miért nem hoztad a bátyádat? – méltatlankodott Robin.

- Mert te facér vagy, és ráadásul az első számú kedvenc unokatesóm is te vagy – emlékeztette Lionel.

- Ezért cserébe tartozol nekem – dünnyögte Robin.

- Oké – vigyorogta Lionel és benyitott a fényűző üzletbe. Kedvesen csilingelt a csengő az ajtó felett. Lionel máris határozottan a pulthoz lépett és magyarázni kezdett a kisasszonynak. Kalapját levette és megtévesztően ápoltnak tűnt. Haja frissen mosva, selyemszalaggal összefogva, sötét bőrkabátja is megtisztult az esővíztől. Hűvös fehér ujjai pedig kivételesen gondosan manikűrözve voltak. Robin unottan dőlt az üveglapnak, enyhén alkarjával az üveglapra támaszkodva bámult ki az utca forgatagába. Lionel lelkesen diskurált az eladóval. Robin futólag lepillantott a bársonyfiókra, amit félreraktak, elé a pultra. Elgondolkodva nézte a sápadt óaranyszínű kis vonalkákat, amik kibuktak a bársonypárnából. Szemmértékkel egyet kihúzott a párna szorításából és szórakozottan a bal gyűrűsujjára húzta. Szokatlan volt az ékszer súlya, merengve forgatta meg az ujján a gyűrűt.

- Segíthetek uram? – kérdezte mosolyogva a boltos kisasszony. Robin úgy érezte magát, mintha csak lopáson kapnák, pedig rablóvezérként már ezek a reflexek rég megszűntek nála. Ez egészen újfajta érzés volt. Szeme elsötétedett, ahogy felnézett az ékszerészre.