Csillagos éjszaka

Már csaknem teljes körútját bejárta a Hold a horizonton, mikor a klán végre nyugovóra tért. A tüzet felélesztették, hogy kellő meleget adjon a tűz körül ülőknek, és a dob halk pergése és a gitárszóló kísérte halkan, csendben az álomvilágba tartókat. Robinékhoz a legközelebb a két de Noir testvér Lucien és Lionel készített fekvőhelyet. Maria befészkelődött a két vastag szőrmetakaró közé és hallgatta a tűz ropogását, élvezte a melegét, a puha szőrme fekhelyet és azt, hogy Robin mellett feküdhet és aludhat ma éjszaka. Robin a kalapját a felettük terebélyesedő fa egyik gyökerére dobta. Maria még mielőtt lehunyta a szemét látta, amint Lucien Solange mögé fekszik, és ahogy betakarja mindkettejüket a szőrmével karját átveti a nő hatalmas hasán és tenyerével a formás nagy pocakját simogatja. A másik oldalon Lionel vigyorogva kacsintgatott át Robinékhoz, Robin csak az állával bökdösve jelezte: Na mi van? – Lionel rádobta Charlotte-ra a szőrmét és közben Robin mellett fekvő Mariára mutatott. Robin megforgatta a szemét és Lionel felé legyintve hanyatt feküdt a szőrmén. Tenyerével támasztotta a tarkóját és behajtott könyöke Maria felé nyúlt ék alakban. Maria feljebb csúszott és fejét Robin könyökhajlatának háromszögére helyezte. Mindketten a felettük kifeszített fekete éj tükrébe néztek.


- Elfáradtam – suttogta az ég felé Maria.

- Azt hiszem én is – felelte rá halk rekedt hangján Robin. Szemei a csillagok fényét keresték, kereste azt a csillagot, amit Maria nézhet, Szerette volna ha ugyanazt a csillagot nézik az égen. Már nagyon későre járt, annyira későre, hogy szinte már korán volt.

- Hogyhogy Solange itt volt? – kérdezett rá Maria.

- Úgy érted az ő állapotában? A héten nyárbúcsúztató van. Közeledik az ősz. Ez afféle ünnepségsorozat a klánban. Ilyenkor nők is jöhetnek – felelte Robin.

- Mert egyébként nem?

- Nem nőknek való az éjszakai élet. Egy nő legyen otthon éjszaka…

- Mondod ezt te, aki elcsábítottál erre az estére – nevetett Maria.

- Csakis azért mert velem voltál – felelte rá keményen Robin. – Hogy érezted magad?

- Amikor azt hittem egyes egyedül leszek lányként jelen…bevallom kissé megijedtem – suttogta Maria. – Miért nem mondtad, hogy Charlotte is itt lesz?

- Mert fogalmam se volt, hogy Lionel elhozza-e a héten bármikor Charlotte-ot, vagy Lucien Solange-t nem akartam, hogy olyasmibe ringasd magad, ami aztán mégsem valósul meg.

- Csak ők ketten házasodnak?

- Mint megállapítottad a völgyben kevés a nő, a többiek sincsenek könnyű helyzetben, ha partnert keresnének, de fogalmam sincs, hogy keresnek-e. Az ilyesmibe nem látok bele. Hacsak valaki nem jelenti, be, hogy feleséget kellene vadásznunk neki – mosolygott Robin.

- Ti olyasmit is szoktatok? – hökkent meg Maria.

- Ezt csak úgy mondtam, nem kell komolyan venned… - nevetett fel hasból csendesen Robin.

- Jól éreztem magam, meglepően jól – vallotta be Maria. – Köszönöm, hogy elhoztál Robin.

- Tartottam tőle, hogyan fogod viselni – hunyta le egy percre a szemét Robin.

- Sohasem aludtam még a szabad ég alatt. De nagyon tetszik. Olyan mintha megérinthetném a csillagokat – nyújtotta ki a kezét Maria. Robin követte Maria égnek meredő kezét, majd ő is megemelte szabad karját és Maria kézfejére simuló tenyérrel ujjait rákulcsolta a lány ujjaira. Így irányítva Maria ujjait finoman vezette a feléjük boruló horizont felé.

- Nézd, ott a Kis Medve és a Nagy Medve – mutatott enyhén lefelé Robin. – És ott a fák koronáinál ott bukik fel az Orion.

- Milyen érdekes! Most olyan halványkék az ég alja – csodálkozott Maria.

- Mert már kel a nap – szorította meg a lány ujjait Robin, s visszahúzta a kilátásból.

- Kel a nap? – sikkantott halkan Maria.

- Még sokáig nem lesz világos, de amikor már ilyen kékes fényben derengenek a csillagok az azt jelenti, hogy néhány óra és napkelte. S te még nem is aludtál Hercegnőm! Itt az ideje, hogy a kalandok után pihenj egy kicsit!

- Nem, nem akarom, hogy véget érjen ez a nap – sóhajtotta álmodozón Maria. - Ma itt lehettem veled, a klánoddal, holnap már minden más lesz. Holnap vissza kell mennem Holdszállásra, ismét bújkálunk, titkolódzunk, lopott óráink lesznek csak és minden egyes alkalommal csak veszekedés vár otthon. Sokkal szívesebben élnék az erdőben egy fában, veled – halkult el Maria hangja.

- Majd beszélünk még erről Maria! - húzta ki elzsibbadó karját Maria feje alól Robin. – Most aludj! – Maria még hevesen tiltakozott volna, még nézni akarta a csillagokat Robinnal, hallgatni a lágy éjszakai szellőt, a halk gitárdallamot, a tűz lobogó fényét akarta nézni, még magához akarta ölelni a világot, de legfőképpen benne Robint. De mindez már túl sok mindennek bizonyult. Elnehezült a szemhéja és lecsukódott.

- Olyan jó, hogy most az egyszer már nincs energiád szembeszállni velem Maria – mosolygott Robin és hagyta hogy néhány órára elnyomja az álom. Még sosem aludtak együtt. Maria Robin oldalához gömbölyödött mint egy kiscica. Robin feljebb húzta a takarót Maria hátán. Bár tudta, hogy nem fázhatnak meg, enyhe az éjszaka a szőrme pedig jó melegen tartja őket.



Tücsökciripelések hallatszottak csak a csendben. Már nem szólt a dob és a gitár sem. Már nem ropogott békésen a tűz sem. Csend volt. De az erdő már ébredezett, a hajnali rózsaszín derengés megjelent már a fák közt a szürkeséget lassan halvány pírrá változtatta. A fenyvesek felett lassan kinyújtotta vékony karjait a Nap vastag dunyhái alól. Robin áthajolva Marián nézte, ahogy a lány lehunyt szemhéjai mögött békésen szuszog.

- Még alszik – súgta Robin a tűz helyét locsolgató Lionelnek, ahogy Maria felett találkozott a pillantása unokatestvérével.

- Szóval ő az a lány, aki az ujjai köré csavart – bökött a fejével Maria felé a fiú. A hangjából nem lehetett megállapítani, hogy gúny, kritika vagy értetlenség sugárzik belőle, de talán mindezek keveréke volt.

- Ő nem Charlotte – vágta rá Robin. – Lehet, hogy szebben mutatna festett körmökkel és kihúzott szemhéjjal, de…az érzéseknek semmi közük az arcfestékekhez – felelte hidegen Robin. Végignézte az alvó Mariát. Próbálta más szemével nézni. De képtelen volt. Maria hamvas bőre lángoló vörös haja és komoly szürke szeme tetszett neki. A többiek ezt nem érthetik. Nem is kell, hiszen nem ők szerelmesek Mariába. Robin áttúrta a haját és a fejébe nyomta a kalapját. Szerelem? Ugyan már!

- Gondolkodtál már azon, hogy hogyan tovább? – nézett fel rá Lionel.

- Mire célzol? – kapta fel a fejét Robin.

- Megfektetsz egy tizenéves lányt, és most mi lesz? Bemutattad a klánnak! Értsük, úgy, hogy most már mindig vele jössz? Apádnak is van merszed bemutatni? Vagy elég ha mi szentesítjük az áldatlan kapcsolatotokat?

- Fogalmam sincs – felelte rá Robin.

- Azt mindjárt gondoltam. Ez az első eset, hogy úgy érzem minden terv és cél nélkül csak tengeted a napjaidat – felelte rá Lionel.

- Talán nem alaptalanul.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy Maria egy…Merryweather! Pontosan tudod, hogy az apám mit gondol erről!

- Nehéz ügy. De Robin te kezdted! Te kezdtél viszonyt vele! Hogyan tovább? Élitek ezt a kusza életet?

- Nem tudom Lionel! Csak azt tudom, hogy ha nincs velem, akkor rá gondolok! Hogy minden másnál fontosabb lett az hogy vele legyek. Mindent megtettem, hogy megvédjem magam és Mariát ettől, de képtelen vagyok már rá. Nem győzhetek saját magam felett és kettőnket főleg nem tudom legyőzni. A sors akarta így Lionel és a sorsunk elől nem menekülhetünk.

- Akkor eredj a templomba és imádkozzál! Mert szükséged lesz rá! – csapkodta ki a maradék vizet a locsolóból Lionel. – De ébreszd fel most már! Mert ideje, hogy hazavidd!



Robin átsimította a vörös hullámos hajzuhatagot. Maria fészkelődött egy kicsit és arcát a tenyeréhez nyomta. Tényleg olyan volt mint egy elkényeztetett macska. Elégedetten fordult meg és bújt Robin térdéhez, aki előtte guggolt.

- Ébresztő Hercegnőm! Mennünk kell – búgta Robin ujjaival Maria állát cirógatva.

- Máris? – nézett fel rá álmos fátyolos szemekkel Maria. – Melletted aludtam – nézett fel rá nagy ártatlan szemeivel Maria.

- Igen, valóban – mosolygott le rá Robin. – De új nap virradt és ki fogják otthon porolni a fenekedet, hogy hol jártál eddig. Pláne, ahogy kinézel – húzta fel a lányt az ideiglenes fekhelyről Robin. Maria haja csupa füstszagú volt, ruhája gyűrött, avar és fűfoltos, rászáradt fenyőtobozkivonat cseppes, még mindig fel volt hajtva a szoknyája. – Gyere Hercegnőm! Sietnünk kell! – húzta maga után a lányt kezénél fogva Robin. Maria álmatagon követte a fiút az erdőben, félig még aludt, csak erőtlen lábai engedelmeskedtek a vonszolásnak.

- Korán van még!

- Egy csudát van korán! A nagybátyád már a reggelijét fogyasztja Holdszálláson! Most már menthetetlenül tudják, hogy nem töltötted otthon az éjszakát! Szóval szedd a lábad, minél később érsz haza, annál kínosabb lesz! – ragadta meg Maria vállát Robin. – Vagy ezt akarod? Kínos helyzetbe hozni mindkettőnket? Előbb utóbb tudni fogja az egész völgy, hogy velem voltál! Ezt akarod? Itt gyorsan terjednek a pletykák Maria! – Robin és Maria másodpercekig farkasszemet néztek, ahogy Robin megállt és szembefordult Mariával. Maria álmos szemekkel bágyadtan pislogott rá. Istenem milyen kijózanító a reggel! Milyen kiábrándító! Most már nincs tűz melege, sem sötétség. Most világos, hűvös reggel van, és Robin szavai szinte fejbe csapták Mariát. Való igaz. Vidéken élnek. Itt hamar kitudódik minden. S Robin okkal tart attól, hogy róluk fognak pletykálni, ezt pedig tényleg egyikük sem akarta. Hogy Robin hozza hírbe Mariát. - Szóval szedd a lábad! – ráncigálta Robin. Maria felszisszenve eresztette el Robin karját. Robin értetlenül nézett rá. Maria fájósan ugrált fél lábon és közben maga köré nézett. Bordó szoknyája eltakarta a lábát, de Robin a növényzetet vizsgálva rájött hogy mi a baj. A klántagok tegnap is megállapították az erdőben nem ajánlatos csupasz lábszárral rohangálni. Na persze Maria fejében meg sem fordult, hogy errefelé kell majd hazamenniük. Robin körbenézett és megállapította körbe mindenütt ugyanaz az aljnövényzet. Egy csalános kellős közepén állt.

- Ez fáj! – nyüszítette Maria. Robin hatalmasat sóhajtott, majd a lányhoz lépett és egy lendülettel ölbe kapta.

- Sosem érünk vissza Holdszállásra – morogta Robin. Úgy kapta ölbe mint egy tollpihét. A lány valószerűtlenül könnyű volt. S Robin karjaiba belesimulva még szendergett egy keveset Robin vállán, miközben a fiú rendületlenül törte az utat előre, vissza Holdszállásra, a teherrel a karjában. Robin minden lépéssel egyre sötétebben meredt előre, szidta magát azért, hogy Mariát kitette mindannak, ami Holdszálláson fog a lányra várni. Szívesen vele tartott volna, de ezzel a lányt véglegesen kompromittálta volna. Ha egy férfival tér haza, az sokkal végzetesebb, mint ha egyedül. Ráadásul mivel védhetné meg. Maria nem a húga és nem… a felesége.