Zöld fenyőtoboz kivonat

- Sose búsulj szép Hercegnő! – vigyorgott rá Robin számtalan első és másod unokatestvérei közül az egyik és megragadta a lány kezét. – Ti nők, nem látjátok ami a szemetek előtt van, de én…megmondom neked a jövendőt!


- Ne zaklasd fel a hölgyet! Vigyázz vagy Robin-nal kell megverekedned, ha egy ujjal is hozzá érsz! – intették többen is, ahogy visszahúzódtak a tűz mellé. Maria Robin tekintetét kereste, aki egy üveg sört kortyolgatott. Csak a vállát rántotta a fel nem tett kérdésre. Maria engedve az unszolásnak hagyta, hogy visszahúzza a de Noir fiú a tűzhöz. Maria kezébe nyomott egy fémlapátot és Maria kezét szorítva belemártotta a tűz körüli parázsba, majd a földre szórta a darabokat. Maria nevetve húzódott hátra, a háttérből csak a halk gitárdallam kísérte a csendes beszélgetéseket.

- A tűz parazsából jóslás bejegyzetlen jósa vagyok ifjú leány – fordította fel Maria tenyerét a fiú, miközben mesélős suttogásra váltott a hangja. Bozontos szemöldöke alatt mélyen ülő sötét szemek fürkészték Maria tenyérvonalait és érdes ujjaival végigsimította a vékony, apró tenyérvonalakat. A vörös izzás a hamuszürke apró fadarabok közt még meleget adott. A fiú belélegezte a tűz füstös illatát. Egy bottal megpiszkálta a tetejét és bámult mélyen a parazsakba.

- Csak egy piti kis szédítő vagy! – kiáltották nevetve a háttérből a többiek.

- Már látom a jövendőd Maria! Gyere, a parázs fényébe, had lássam az arcod – húzta közelebb a fiú és egymással szemben guggoltak ott az apró fényt adó parázsló morzsalékok fölött.

Robin hanyatt dőlve a könyökére ereszkedve figyelte a jelenetet. Mókásak voltak, mint két kis kobold, Maria haja a parázs fölé lengett, apró arcán komoly fontoskodó tekintet ült, a vele szemben ülő ellenben koboldos pimaszsággal vigyorgott rá, miközben hatalmas karmozdulatokkal az ég felé mutogatott. Szédíti Mariát ez egyértelmű. Robin fejét rázva kortyolt a sörből és élvezte, ahogy a hűvös selymes habzó ital végigsimítja a torkát. Már nagyon hiányzott egy közös sörözés a klánnal.

- Ó te szegény lány! Szörnyű jövendőt látok előtted! – kiáltott fel öregasszonyos jajveszékeléssel a jós, mire a többiek röhögve kíváncsian felé néztek a folytatást várva: - Kiáltozások és sírások, évről évre! Igen! Már látom is! Ezek mind csecsemősírások! Egyik gyerek a másik után! Tíz év, tíz gyermek! Ez a sors vár rád Robin mellett! – kiáltozta jajveszékelős hangon, majd szemében huncut villanással a klán felé pislantott. A klán hangos hahotában tört ki!

Maria zavartan sütötte le a szemét, sietve elhúzta a kezét és most nem mert Robinra nézni. Fogalma sem volt mit reagáljon erre. A klán jókat nevetett rajta, rajtuk! Nem érti és nem tudja hogyan kellene fogadnia ezt.

- Egy szavukat se hidd Maria! – kiáltott neki oda Robin, miközben nevetve rázta a fejét. A klán nem hazudtolta meg magát. Pajzának, pajkosak és féktelenül jókedvűek. Persze Maria nem értette, hogy a cukkolás nem neki, hanem Robinnak szól. Hogy őt akarják szívatni minden létező módon, a maguk módján. S nem kell mellre szívni azt amit mondanak. Robin nagyot húzott az üvegből és figyelte, ahogy a klántagok megszorongatják Maria kezét.

- Jól van, elég legyen már! – lépett közbe feltápászkodva Robin, és kimentette Mariát a kezük közül. Robin egy kupac összehúzott avarhoz kísérte Mariát, ami kicsit távolabb volt a tűztől, de még kellemesen elérte a tűz melege.

- A szerelmi fészkünk Hercegnőm! – mutatott rá Robin, s a sört letette a kezéből. Egy hatalmas szőrmét hajtott szét és ráterítette a kupacra.

- Tényleg ért a jósláshoz? – kérdezte még mindig megszeppenve Maria. Miközben megvárta, hogy Robin heveredjen le előbb a szőrmére. A fiú felé nyújtotta a kezét és várta, hogy Maria is elhelyezkedjen mellette. Maria csodálkozva állapította meg, hogy tényleg kényelmes az avarra terített szőrme, volt olyan puha, mint egy ágy.

- Dehogy ért! Csak szemtelenkedni akart! Nem veled! Hanem velem! Ezek a dolgok nekem szólnak Maria – simított ki egy vörös tincset a lány arcából Robin. – Hogy boldogulsz?

- Nem fáj úgy mint egy foghúzás – felelte Maria.

- Csodálatosan viseled őket ezt én mondhatom – mosolygott rá Robin, hogy felfutottak az apró ráncok a szeme körül . Maria lehajtotta a fejét, s Robin becéző ujjai cirógatták az arcélét.

- De ugye akkor ez azt jelenti, hogy nem lesz tíz gyerekünk? – játszott Robin vörös sáljának végével Maria, még mindig lehajtott fejjel Robin mellett térdelve, háttal a klánnak. Megszeppent hangja volt, akár egy lánynak. Robin lágyan cirógatta meg a lány haját.

- Kicsim, semmit sem ígérhetek, különösen ha velem vagy. Mert ha itt vagy csak arra tudok gondolni, ami a világon a legjobb dolog egy férfi és egy nő között – mormolta Robin és az ajkát Maria szájához szorította. Maria érezte a sör kesernyés ízét a fiú szájában, Robin tenyerének meleg cirógatását és egy pillanatra megszűnt a világ körülötte. De csak egy szemvillanásnyi ideig, mert a fülüket éles füttykoncert zaja ütötte meg. A klántagok természetesen észrevették az elgyengült érzelmes pillanatot. Robin zavartan szakította meg a csókot és odakiáltotta a tűz körül lakmározóknak.

- Viselkedjetek ott hátul! – Maria elvörösödve nézte a sötét rengeteget maga előtt.

- Ezt nem kellett volna, előttük – mondta megszidva Robint.

- Ugyan már, pontosan tudják, hogy együtt vagyunk. Értelmetlen lenne a szemérmes Hercegnőt játszanod!

- De most már mindenki tudja, hogy veled voltam? Azt is tudják…hogy…? Úgy is együtt voltunk?

- Maria szívem, szerinted nem egyértelmű, hogy nem hoznék eléjük egy nőt, ha nem volna komoly kettőnk közt a dolog?

- Miért mennyire komoly kettőnk közt a dolog Robin? – nézett fel rá Maria, s egy pillanatra a pirulásról is elfeledkezett, hogy az imént a klán előtt csókolódzott Robinnal. Illetve nem előttük, de akkor is rajtakapták őket. Robin válasz nélkül hagyva elnézett Maria mellett. Félig felhúzott térdére tette az alkarját és elnézett a távolba. Erre a kérdésre semmiképpen sem akart válaszolni. Mert maga sem tudta, mit válaszolhatna. Maria igent mondott. Eljött vele. S elfogadta a klánt. Sőt a klán is egy csapásra megkedvelte Mariát. Ez nem is kérdés. – Robin?

- Éhes vagy? – váltott témát Robin, Mariára nézve. Maria dacosan felvetette a fejét, de persze ,hogy megértette, Robin nem kívánja itt és most a kapcsolatukat elemezni. Maria hát csak némán bólintott. Mire Robin megragadta a lány kezét és felrántotta a szőrméről. Öles léptekkel a tűz körül ülőkhöz vezette, s leguggolt közéjük.

Maria ijedten követte a fiút, a klántagok széles vigyorral bámulták kettejüket. Lionel egy vasrudat tartott elé.

- Vízbe mártottuk nem forró a széle Hercegnő! – nyugtatta Lionel és Maria felé bökött a vasrúddal.

- Mi ez? – nézegette a pálcát bizonytalanul Maria.

- Rablóhús – vette el Lioneltől a nyársat Robin Maria helyett.

- Ez mit jelent?

- Hogy mindenféle húsokból és zöldségekből, gyümölcsökből összeállított tűzön sült nyársra húzott étel. Ami épp van, amit találunk az kerül rá. Most nyúlhús, gomba és hagyma van rajta ha jól látom – forgatta meg az étkezéshez előkészített rúd két végét Robin. – Kérsz vagy sem?

- Még sosem ettem ilyen módon – bizonytalankodott Maria.

- Átsült, tűz fölött sütött ne aggódj ehető – Robin lehúzott egy húsdarabot róla és megkóstolta. – Lionel fűszerezni is szokta, egészen jó az íze – rágta elégedetten Robin. Maria közelebb bújt Robinhoz és szürke szemét habozva a nyárson futtatta. Robin lehúzott egy húsdarabot és Maria szája elé tartotta. – Nos? Megkóstolod? – Maria hosszú másodpercekig bizonytalanul méregette a húsdarabot, de aztán döntött.

- Legyen! – bólintott Maria és hagyta, hogy Robin az ajkai közé csúsztassa a húsdarabot. Nem várt élmény fogadta. A körülmények, ahogy készült az étel inkább riasztó volt. Kint a bogarak, rovarok, tűzpernye és primitív körülmények közt arra számított, hogy élete legborzalmasabb ételét kell itt a szabad ég alatt elfogyasztania, amitől garantáltan gyomorrontást kap és Miss Heliotrope gyomorgyógyszereihez kell majd neki is fanyalodnia. De nem ez történt. A hús kellemes meleg volt és úgy omlott szét a szájában, mintha puha habot harapna, friss hús volt, érződött rajta, fiatal állat lehetett, szinte szétolvadt a szájában a hús és mennyei volt az íze. Egészen más mint amit valaha evett. A tűz felett pörkölt húsdarab egyedi íze, kellemesen sült és a fűszer rajta felülmúlhatatlan volt. Élete legjobb vacsoráját fogyasztja jelenleg, ebben biztos lehetett. Pedig a természet végtelen egyszerűsége adta az ételt. De a szabadban készült étel íze egyszerűen magával ragadta Mariát is. Robin valami olyan ízvilágba csöppentette, amibe még sohasem járt és amit sosem tapasztalt volna meg, ha nem ismeri a fiút. Robin megmutatta neki, hogy a városon, a szobán és a négy falon kívül is létezik élet és világ. S ő most itt volt, a szabad ég alatt lakmározott a klántagokkal. Kés és villa és tányér nélkül. Ő a városi piperkőc lány. Hogyan is létezhet, hogy mégis ennyire tetszik neki ez a mód, ahogy fogyasztják a vacsorát? Vagy csak az tetszik neki, hogy Robin mellett ülhet és Robin adogatja a szájába a falatokat? Bárhogy is volt, Maria maga is úgy érezte, hogy kiszakadt egykori önmagából, már egy más ember lett, Robin oldalán. Élvezte a szabad ég alatt szeretkezést, a szabadban meztelenkedést, a tüzet, és a szabadban fogyasztott ételeket. Lionel egy üvegtégelyt tartott elé.

- Kérsz? – emelte meg kissé. Maria lenézett a sötét tégelybe. Semmit sem látott, csak annyit tudott megállapítani, hogy a tégelyben sötét, és sűrű folyadékszerű dolog van, de ez akár cipőpaszta is lehet még.

- Zöld fenyőtoboz kivonat – mondta egy húsdarab rágcsálása közben Robin.

- Gyanta? – fintorgott Maria.

- Kérdezni is akartuk hercegnő, gyantázod ezeket a szép lábakat, vagy borotválod? – emelte meg Robin másik oldaláról valaki Maria szoknyáját. A lány lábszára enyhén megvillant a pislákoló tűzfényben. Robin az illetlen kérdezősködő bordái közé nyomta a könyökét, mire az fájdalmasan kacagva hátrahanyatlott.

- Harisnya nélkül hideg lesz az éjszaka az erdőben Hercegnő – tartotta a tégelyt még mindig Maria orra elé Lionel.

- Leszállnátok a témáról!? – mordult rá Robin. Maria már nem is számolta ezen az estén hányszor érezte azt, hogy ő maga fogja a fényt és a meleget szolgáltatni a klántagoknak, mert menten meggyullad előttük.



Persze Maria is tisztában volt vele, hogy zártabb szárú csizmában és harisnyában jobb az erdőt járni, és kisebb az esélye, hogy bármilyen növény vagy állat kárt tesz a bőrében, de...Robinnal minden egyszerűbb volt, harisnya és csizma nélkül. Nem tervezte, hogy ezen az estén az erdőben marad. S egy férfi tekintetét bizonyára nem kerüli el, a meglibbenő szoknya alól kikandikáló bokaszár. De micsoda éles szemük van ezeknek a de Noiroknak! Na persze vadászok! Maria igyekezett guggolása közben elrejteni a lábát a szoknyájával jól bebugyolálva.

Robin nem tulajdonított különösebb jelentőséget a megjegyzésnek. Ez csak nem azt jelentette, hogy a fiúnak is feltűnt, hogy gyantázza a lábát? Maria kivörösödve igyekezett az arcát a haja mögé rejteni, ahogy lehajtott fejjel a szoknyáját nézte. Robin ügyet sem vetve a lányra belemártotta kését a zöld fenyőtoboz szirupos tégelybe és megkente vele a húsokat.

- Ne duzzogj már! – nyomta a lány szájához unszolva a húsdarabot Robin. Maria bekapta a falatot, de a szirup egy cseppje az ajkán maradva fénylett. Maria lehunyt szemmel rágta a zöld fenyőtobozkivonatos húsdarabot. Olyan volt akár a méz. Nagyon hasonlított egy lekvár-méz keverékű édes nedűhöz és a hús sós fűszeres sült ízéhez remekül passzolt. Maria a falat minden ízét végigélvezte, míg Robin csak azt az egy csepp zöld fenyőtobozszirupot bámulta a lány ajkán, melyet még kívánatosabbá tett a tűz fénye a piros ajkakon. Semmiképp sem akarta itt a tűz körül, a fiúk orra előtt, de annyira izgató volt az az egy csepp édes méz a lány ajkán. Robin eltakarva a tűz fényét Maria elől ráhajolt, hogy lecsókolja a zöld fenyőtobozízt Maria ajkáról.

- Hé! Robin nem bírsz magaddal? – dobálták a kezükbe akadó vékony pálcákkal Robint. Robin beleszédült a lány szájának ízébe. Egyszerre volt édes Maria csókja és ezt fokozta a zöld fenyőtoboz íz: szirupos és mámorító volt. Robin beletúrt a lány vörös hajába és nyelve mélyen behatolt a lány szájüregébe. Egy percre megszűnt a világ körülöttük. A tűz fénye, a fejük felett a csillagok, a rablóhús illata, az éjszaka hűvöse- Fütyülések is kukorékolások váltották egymást, míg Robin ajka el nem vált a lány szájától.

- Mit kérsz inni? A fiúk sört isznak, de Solange-nek hoztak forrásvizet – nézett résnyire húzott szemmel a klánra Robin, ahogy elhúzódott Mariától.

- A forrásvíz jó lesz – lehelte elhalón Maria. Robin szó nélkül felállt, hogy hozzon a lánynak is forrásvizes kulacsot, s csak azzal tért vissza. Közben a tűz lassan elcsendesedett. Már-már kialudni látszott, valamilyen oknál fogva a klántagok most nem táplálták a tüzet, hagyták, hogy szépen csendesedjen, s alacsonyabb lángokban égjen tovább. Maria nem tudta eldönteni, ez az éjszakai tábortűz végét jelenti-e vagy valami számára még ismeretlen dolog kezdetét itt az erdei éjszakában.