Tűzdallam

Kereste és kutatta a tekinteteket. Ezek az élveteg, mindent megélt fiúk ugyan mit gondolhatnak Mariáról. Robin a klánja szemével látva Mariát úgy vélte, szemérmetlenül fiatalnak tartják. Maria apró, törékeny, és kislányos volt. Félszeg, és félénk, ráadásul látszott rajta, hogy nem a természet gyermeke. Egy-egy elsuhanó madárzajtól megriadt, a fekete égen egy-egy nagyobb rovar zümmögte át a teret. Maria szinte porcelánbabának tűnt a hús-vér férfiklán között.


Egymás kezébe adták Maria apró törékeny kis ujjait, s Maria minden zsíros száj, sörbűzös lehelet és részeges tekintet után úgy érezte, Ezüstharmat kocsmatöltelékeihez van szerencséje ezen az estén. Persze mindegyik de Noir volt. A tipikus külső jegyekkel. Enyhén göndörödő hajtincsek, fekete tüzes szemek, karakteres arcél, szépen metszett száj. A hasonló vonások ott voltak mindegyik de Noirban. Maria minden kézfogással azzal tartotta magában a lelket, hogy ezek a fiúk itt mind Robin rokonai. Olyanok mint Robin. De egyik kézszorításában sem érezte azt, amit Robinnal, egyik szempár sem ragadta meg úgy, egyik arcélét sem találta olyan vonzónak mint Robinét, sem a hangjuk, sem az ajkuk nem adta vissza azt a hangzást, mint Robin, amikor a nevén szólította. Maria udvariasan fogadta az üdvözléseket, de minden percben azt a pillanatot várta, amikor ismét Robin mellett lehet, Robin oldalán, biztonságban, távol a klán többi tagjától. Nem bízott bennük, sőt mintha riadt félelem ült volna a szürke szemek mélyén. Mintha egy ritka vad kolóniába csöppent volna, és reménytelennek látná az esélyt a faj megszelídítésére. A de Noirok pont ilyennek látszottak.

Az utolsó klántag is visszatért eredeti helyére a tábortűz mellé. Maria megérezte a derekán Robin tenyerét. Megtámasztotta a hátát, s Robin csípőjének és combjának unszolására, nyomására előrébb lépett. Nem láthatta, hogy a feje felett, Robin a klántagokkal kérdőn összenézett. Maria zavartan csak a tűz fényét nézte maga előtt, a fahasábok köré dobált kődarabokat megvilágította a tűz játéka, saját szoknyáján is mintha játszott volna fény, nyalábok tűntek fel, és sötétedtek el ismét.

- Csatlakozhatunk? – rezzent össze Maria Robin felcsattanó hangjára, s Robin irányító nyomására enyhén megkerülve a kört, végül Lionel mellett álltak meg. Lionel felnézett a felette álló unokaöccsére, s felvigyorogott rá, majd guggolva ugrált oldalt, hogy helyet csináljon a két főnek, akik csatlakozni kívántak a tűz körül ülőkhöz. A klántagok mindegyike összébb húzódott, s általános mocorgás vette kezdetét, hogy helyet adjanak a klánvezetőnek és vendégének. Robin leguggolt és Maria kezét megragadva lehúzta maga mellé.

Maria egy fokkal jobban érezte magát, most hogy végre már nem magasodott a klántagok felé. Egy szintre ereszkedve Robin és Lionel között kuporgott a földön, s a feszült csendet egy gitárakkord lágy dallamhangja törte meg. Mintegy varázsütésre felengedett a feszült szemrevételezés, a klántagok a tűz felé fordulva ismét saját nyársukat forgatták a tűz fölött, mielőtt odaégne, újra a vacsorával kezdtek foglalatoskodni. Maria belsejében is csökkent a remegés és újra szabadabban tudta venni a levegőt. Felnézett a hatalmas tűz lángját követve. A füstje úgy tűnt felszáll az égig is, a tűz világában kisebb-nagyobb bogarak röpködtek valahol a fejük felett. Maria összekuporodva simította maga köré a szoknyáját. Jaj csak nehogy megcsípjen itt valamelyik! Robin követte a lány tekintetét.

- Ne aggódj, nem jönnek közelebb, félnek, hogy megég a szárnyacskájuk – nyúlt át Maria előtt a nyársért, amit Lionel nyújtott át neki. A fogója fekete kakasmintát formázott és látszott, hogy már a többi nyárssal együtt tartották a tűzben. – Biztonságban vagy tőlük – kapta elő a kését a combjához igazított bőrtokból Robin és beleszúrta a kését a húsba. Még nyers volt. Maria némán biccentett. Tekintetét körbehordozta a tűz körül ülőkön. A szemközt ülő Lucien pengette a gitárt, s ahogy jobb keze ujjai lágyan megpendítették a húrokat, Maria szeme kitágult a döbbenettől. A férfi gyűrűsujján arany karikagyűrűn csillant meg a tűz fénye. Tehát Lucien de Noir már házasember?



Maria meglepődve állapította meg, hogy egy házasember is a klántagok között van. Az ő szemében ezek a suhancok mind család nélküli széltolók, akik szórakozásból félemlítenek meg átutazóban erre járó idegeneket. Sem céljuk, sem esküjük nincs semmire. A klánról eddig kialakított képébe nem illett az, hogy egy nős ember ül a körükben. Maria a de Noirokat igazán nem is látta női társaságban, mindig együtt voltak, egy bandában csak férfiak. Ezzel szemben ez a karikagyűrű ellent akart mondani mindennek, amit Maria eddig valaha is feltételezett. Tévesen ítélné meg a klánt?

Nem gondolkodhatott sokáig, mert Robin a nyársat a parázs fölé igazítva, megtámasztva a kövek között letette kezéből a nyársat és Mariát a lábai közé vonva, átölelte a lány derekát. Maria szemlesütve dőlt hátával Robin mellkasának, s ő is elhelyezkedett a fűben Robin előtt. A bizalmas mozdulatra senki sem rikkantotta el magát a tűz körül, Maria pedig mivel szemlesütve ült nem láthatta a cinkos kacsintásokat, amiket Robin felé küldtek. Maria végre elengedhette kissé magát. Itt ült a tábortűznél Robin klánjával, de a fiú biztonságot adó karjai között megbújva. Maria kieresztve a tüdejéből a remegve visszatartott feszült levegőt Robin vállának támasztotta a fejét és a felettük tündöklő csillagokat csodálta. A tűz narancssárga színe, a füst zizegővé varázsolta a képet, s Maria csak ezen a különös üvegen át látta most a csillagok táncát.

Robin lágyan jobbra és balra dőlve ringatta Mariát a gitárdallam ütemére, Maria szinte elaludt a karjaiban, magnyugodott, felengedett. Érezte Robin minden levegővételét. Így Robin burkában a lábai és a karjai közt megbújva már egyáltalán nem tűnt ijesztőnek a klán. S belegondolva még sosem dőlt így Robinnak, ilyen meghitten, és bizalmasan mint most itt a klán előtt, ami olyan magától értetődőnek tűnt egyszerre. Csodálatosnak találta, hogy Robin védő ölelésében ringatódzik itt a késő éjszakában, a gitárdallam hangjaira a tűz csendes ropogása mellett. Messze ez volt a legszebb élménye eddig Robinnal és Robin térdére téve a tenyerét megszorította. El akarta mondani, hogy milyen sokat jelent neki, hogy Robin bemutatta a klánnak és elhozta ide, hogy mennyire tetszik neki, hogy itt ülnek a tűznél és Robin ringatja a gitárdallamra és a szabad ég alatt üldögélve, de sem ideje sem megfelelő alkalma nem maradt erre, mert Robin mellkasán átdübörögve megrezgett a fiú mély hangja:

- Milyen volt a mai fogás? – kérdezte Robin előrehajolva Lioneltől. Lionel most hogy megszabadult a nyárs feladataitól a zsebéből előkotort fémszerkezetet ütögette a térdéhez. Fél térdre ereszkedve csapkodta ki a szerkezetből a mogyorómorzsákat.

- Hah? Ja a fogás! A csapdákat néztük végig, főleg nyúlhús. A fenébe ezekkel a mogyorókkal! – ásított Lionel és a szájához emelve a fémszerkezetet néhányszor nagy levegőt véve erősen belefújt, hogy a legapróbb por és mogyorószemcsék is kiszálljanak a belsejéből. Mielőtt Maria rákérdezhetett volna, hogy mégis mit művel, Lionel marokra fogva a kis ezüstszerkentyűt a szája elé tartotta és csatlakozott a gitárszólóhoz. Maria kíváncsian figyelte, hogy a fiú hogyan játszik a hangszeren. Szájharmónika volt és a fiú nagyon ügyesen használta. A rögtönzött zenekarhoz az alapzöngét egy sámándob szerű mély öblös hangú hártya rezgése adta, amit Florian tenyerének és ujjainak váltakozó játéka szólaltatott meg.

- Mindenki ért valami hangszerhez? – kérdezett rá Maria elcsodálkozva, hogy a klántagok muzsikálásba kezdtek.

- Azt hiszem, de sosem vallanánk be, hogy igen – nevetett Robin.

- És te?

- Mondom, nem vallanám be – kacagta Robin és Maria további kérdezősködését egy puha kéz érintése törte meg. Maria meglepődve kapta fel a fejét. Egy asszonyi kéz ért a vállához, s leguggolva hozzá a fülébe súgta.

- Gyere, hagyd a fiúkat, had örüljenek a klánfőnöknek – ragadta meg a lány kezét az asszony. Maria vonakodva nézett hátra Robinhoz. Már úgy befészkelte magát Robin meleg ölelésébe, élvezte, hogy a fiú mellkasa melegíti a hátát, beteríti és mint egy kényelmes karosszák elpilledhet a fiú karjai közt. Nem akart megválni Robintól. De akárki is ez az ismeretlen feketébe öltözött nő, mégiscsak igaza lehet. Robin tekintetéből is ezt a bíztatást olvasta ki. Robin nyilván nem az ő babusgatásával akarja az estéjét tölteni, ha már eljött a klánhoz. Maria belátással és kissé elszontyolodva, de elhúzódott Robin biztonságos öleléséből.

- Menj csak, még szeretnék beszélni a fiúkkal! – engedte el maga mellől Robin is beleegyezően a lányt.

Maria megilletődve nézett a nőre. Nem látta még soha. Magas volt, sötét színű köpenyszerű kámzsás bársonyruhájában olyan fekete volt, hogy nem csoda, ha nem vette észre, szinte beleolvadt a háttérbe a fenyvesek oszlopszerű templomába. A nő nem ült a tűz körül, akkor rögtön észrevette volna, tehát hátrébb kellett, hogy álljon beolvasva a fák sűrűjébe. Ahogy felemelkedtek a tűz mellől, Maria szeme megakadt a nő gömbölyű hasán, ami egyértelműen jelezte, hogy terhessége előrehaladott állapotban van. Nem volt kérdés, hogy kicsoda a nő. Lucien felesége lehet és senki más. A többiek sokkal fiatalabbak.

- Solange de Noir. És pontosan tudom, hogy mit érzel most – húzta magával a lányt.

- Azt hittem a de Noir család csak férfiakból áll – jegyezte meg enyhe éllel a hangjában Maria.

- Többnyire igen. Mert nagyon ritkán születnek lányok – bólintott Solange. – De minden férfi megházasodik egyszer. Még a de Noirok is – kacagott lágyan. – Sajnálom, hogy nem lehettem ott Loveday esküvőjén, de ilyen állapotban egy nőnek nem illik már nagy összejöveteleken mutatkoznia. Így mi még nem találkozhattunk, de már hallottam felőled. A jövendőbeli sógornőmet már ismered – vonta a lányt egy farönkökből eszkábált erdei padhoz.

- Charlotte, enyém a kagylófülbevalód, mibe nem fogadtam volna, hogy Robin el fogja hozni?! – nyomta le a padra Mariát Solange, miközben a szőke fürtös hajú nőhöz beszélt, aki a padon ülve figyelte őket.

- Pedig értékesebb ékszert is feltettem volna azért, hogy Robin távol tartja a klántól! Már bocsáss meg Maria. Az erdei élet nem városi lányoknak való – húzta el a száját Charlotte.

- Akkor miért mondtál igent Lionelnek? – nyelvelt vissza Solange.

- Mert nem csak a szájharmónikához ért remekül a szájával – feleselt vissza Charlotte. Maria belevörösödött a két nő mondandójába, de azok ketten csak nevettek a megjegyzésen. – Jól gondold meg Maria, ha egy de Noirral kezdesz! Fel kell hagynod a kényelmes élettel, én még most figyelmeztetlek! – nézett egyenesen Maria szürke szemeibe Charlotte.

- Robinnak semmi köze az életemhez… - próbált tiltakozni Maria olyan hevesen, ahogy csak telt tőle, de a két nő csak összemosolyogott a megjegyzésen.

- Ugyan kedvesem, a vak is látja, hogy mi zajlik köztetek, és ha Robin eltökélte magát valamire, akkor azt véghez viszi – magyarázta Charlotte fölényesen.

- Nem értem miről beszélsz! – ráncolta a homlokát Maria.

- Elhozott a klán elé! Szerinted ez mit jelent? – emelte meg hűvösen a szemöldökét Charlotte, s közben a klán felé sandított.

- Fogalmam sincs – mondta ki őszintén Maria.

- Én már hallom a harangok zúgását – kotyogott közbe melegen Solange.

- Tévedsz! – hárította Maria azonnal a feltételezést.

- Sosem, tévedek! Maria nekem hihetsz, a de Noiroknál nincs összetartóbb család. Náluk a család mindennél fontosabb – magyarázta Solange, hasára helyezve a tenyerét.

- Beszélsz te aki Lucien felesége vagy! – fortyogta Charlotte a fejét felkapva.

- Majd meglátod Maria, a de Noir család nagyon nagy, de egy valami közös, hogy gyökereik vannak, melyek mindig összetartják őket erősebben mint a kötelek. A de Noir fiúk egy életre választanak párt! – nyugtatta kedélyes mosollyal Solange a lányokat.

- Mi sosem fogunk egy párt alkotni…nincs is olyan, hogy mi. Van Robin és vagyok én.

- Persze. Nézz ránk Maria. Gondolod, hogy mi az esküvőnk napján ismertük meg a férjünket? – kérdezett rá Solange és méretes hasán futtatta ujjait.

- Érted miről beszél igaz? A De Noirok törvényeiről. Észre sem veszed és a csapdájukban vagy, behálóznak aztán felfalnak! – morogta Charlotte. – Én is beleszerettem Lionelbe pedig fogalmam sincs miért.

- Beszél az, aki egy egész tál mogyoróvajat készített a jegyesének!

- Zavart elgyengülés, és fel kellett használni a mogyorót!

- Ó te ostoba! Mondjon amit akar ne is foglalkozz vele Maria! Szerencsés lehetsz, olyan családba kerültél, ahol tényleg összetartanak. Robin sem kivétel. Majd meglátod minden de Noir fiú úgy kezdi, hogy sosem házasodik, aztán…valamiért mégis megteszik ezt a lépést!



Maria nem figyelt már a két nő vitájára. Helyette némán követte a tekintetével a de Noirokat. Mind a tűz körül táncoltak, egymás karját átkarolva, Lionel éppen most dobta Florian ölébe a szájharmónikáját és Robin mellé bekéredzkedett a körbe. A tánc gyorsult, az éneküket már érthetetlen kukorékolásba fúló kurjongatás váltotta fel, és hirtelen szétváltak, hogy tapssal felváltott körtáncuk újra kezdetét vegye. Valami ősi rituáléhoz hasonlított a mozgásuk a tűz körül, de valami szabályszerűség alapján, mert egyszerre dobbantottak, fekete csizmájuk megrezgette a földet a tűz körül a fahasábok megremegtek, mintha a tűz élőlényei laknának benne és azok mocorognának a farakás mélyén. Majd újra egymás vállát átkarolva meghatározottt tánclépésekkel járták körbe egyre gyorsuló irammal a tüzet. Mind erős lábbal, vastag izmos combjukra feszülő bőrnadrágban, erőteljesen és férfiasan. Az ének elhalt és Lionel és Robin átölelték egymást s megcsapkodták a másik vállát a tenyerükkel.

Maria lehunyt szemmel mosolygott a jeleneten. Látszott a klánon, hogy mennyire megörültek Robin megjelenésének és egyértelműen kifejezték, hogy mennyire hiányzott nekik Robin. Tényleg lehetetlen elválasztani a fiút a klántól és a klánt Robintól. Együvé tartoznak. Ez Robin élete. S Maria egyszerre megértette, hogy Robin sohasem fog lemondani erről az életről. A tűz körüli zenélésről, beszélgetésről, eszegetésről és táncról, arról, hogy az unokatestvéreivel legyen, hogy itt a saját erdejében a rokonaival töltse az idejét. Hogy a klánhoz tartozzon.

Robin nem fog beköltözni egy London környéki sorházba vele, hogy kényelmesen éljék a kisvárosi életüket, minden reggel a napi híreket olvasva reggelizzenek, és minden délután ötkor pontban teázzanak. Robin az erdő gyermeke és sosem lesz olyan mint egy szokványos angol férfi. Vagy így fogadja el a fiút, vagy sehogy. Maria egyszerre távoli ködös ábrándképnek találta, hogy visszatér Londonba, szép szalonja lesz, ahol elegáns teadélutánokat tarthat, bridgezni hívja a szomszédjait és ott élhet, ahol felnőtt. S egyszerre ez az ábránd már nem is volt fontos. Amióta Loveday hozzájuk költözött egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy a jövőjéről elmélkedik. S pontosan tudta nem azt az életet várja, hogy Holdszálláson marad kegyelemkenyéren és aszott nagynéniként a nagybátyja gyerekeit nevelgeti. Sem a völgy, sem az élet nem ezt tartogatta számára. S most már belépett a képbe, az életébe: Robin is.