Őszi falevelek

- Hová mégy Maria?! – csattant Loveday hangja Maria háta mögött.


- Csak sétálok egyet az erdőben – viszonozta a lány nyugodtan a tekintetét.

- Nem lesz túl sok a sétából Maria? – kérdezte zavarba ejtő hangsúllyal Loveday.

- A séta egészséges – emelte fel a fejét Maria csökönyösen és lesietett a lépcsőn. Széles léptekkel vetette magát az erdőbe és a közeli tisztás felé haladt. Ragyogón sütött a nap, az erdei talajszint növényei már térdig értek, ahogy az ösvényről letért, hogy a tölgyfa árnyékába húzódjon. Maria nem várta meg az ebédet, reggeli után átöltözött és sietve hagyta el Holdszállást. Gondolkodni akart, és ez Holdszálláson lehetetlen. Leseperte a szoknyáját és a tölgyfa egyik gyökerére kuporodott, s felhúzott térdeire könyökölt. Robin erdejében van. Minden ami körülveszi, az Robiné. S a fiú szó nélkül engedte, hogy itt tartózkodjon. Elképzelni sem tudta, hogy fog a fiú szemébe nézni a történtek után. Hogy egyáltalán mit gondol róla Robin. Hogyan viszonyul egy férfihoz egy nő, miután odaadta magát neki? Úgy ismeri, olyan intim helyzetben volt vele, mint még senki mással. S Robin? Hogyan érez iránta most, és mit gondol felőle?



Egy csokor mezei virág hullott az ölébe. Maria meghökkenten nézte a szép körbe rendezett virágokat, s lágyan kezébe vette, s felemelte a fejét. Robin állt felette. Aki az imént az ölébe dobta a virágcsokrot. Ahogy találkozott a tekintetük Maria semmit nem vett ki a fiú tekintetéből. Ugyanolyan volt, mint mindig. Kissé elutasító, kissé komor, de lendületes, provokatív és magával ragadó. Robint mindig ilyennek látta, voltaképpen mindenkivel. Egy kiálló gyökérre tette fel egyik lábát, s most a combjára támaszkodva egyik alkarjával nézett le Maria ölébe. Robin állta egy ideig Maria tekintetét, végül leemelte a fejéről a kalapját és meglegyezte magát vele. A zivatar után rekkenő hőség köszöntött a völgyre. Párás, és nehéz volt az erdő levegője, Robinnak is melege volt.

Én ugyan nem fogok megszólalni. Nem is tudom mit mondhatnék neki? Ő a férfi kezdeményezzen csak ő, ahogy eddig is tette! Hát tessék!

- Neked szedtem! – legyintett a virág felé Robin. – Hozzád indultam…Holdszállásra…

- Úgy tűnik nem számítottál már rám az erdőben – pörgette meg ujjai közt könnyedén a virágokat Maria.

- Megbántad? – kérdezett rá kertelés nélkül Robin. Maria felemelkedett és hogy kikerülje Robin tekintetét előre lépett néhányat.

- Nem – hajtotta el a fejét Maria és a virágcsokorra nézett.

- Helyes, mert én sem – felelte rá Robin még mindig a tölgyfa alól.

- Azonban nem mondom azt, hogy nem voltak még kellemesebb perceim. Nem is értem ki az, aki túlértékeli a testi szerelmet, én nem találtam benne semmi említésre érdemeset – folytatta útját Maria. Nem jutott sokáig, mert két kar fonódott szorosan fűzött derekára. A ruha vastag selyemanyagán is érezte, Robin erős kezének súlyát a csípőjén.

- Én sem állítottam, hogy jó volt. De be tudom bizonyítani, hogy lehet az, ha te is akarod – hajolt előre, s a Maria kezében tartott csokorból kihúzott egy fehér, apró bimbós margarétát, s finoman a lány füle fölött a vörös tincsek közé szúrta. – Akarod? – búgta a lány fülébe érzékien Robin.

- Nem, soha többet – lehelte Maria elgyengülve.

- Hazudsz! – sziszegte a fülébe Robin, és ölelése egyszerre vált gyengéddé, de érzékivé is. Maria lehunyta a szemét és érezte, hogy elgyengült karjai tehetetlenül hullanak az oldalára, miközben Robin tenyere szorosan tartotta, végigtapintotta a ruha fűzős anyagát. Tenyere mohón rátapadt Maria keblére, melyet beragyogott a déli napfény arany sugára. Ahogy ráhajolt ajkaival Maria nyakára és vállára, láthatta Maria keblei hogy emelkednek meg tenyere szorításától. Maria torkán elfojtott kiáltás tompa hangja szakadt fel. Maria úgy simult a karjaiba, mint egy kényelmes fotelbe. Karjait a fiú erős karján pihentette, feneke Robin feszes csípőjének nyomódott, combjai megremegtek Robin erős, széles combjainak nyomódva. Vágy ereszkedett a szemükre, fátyolos, napsugaras, fényes érzékiség. Robin tapasztalt tenyere lágyan dörzsölte át Maria érzékeny mellbimbóit.

- Ó Robin! – hajtotta hátra Robin vállára a fejét Maria. Robin türelmetlenül húzta elő oldalzsebéből a kését, és Maria hátán a selyemzsinór legalsó húzása alá csúsztatta a hegyét. Egy erős rántással a zsinórt elvágta és Maria kéjes sóhajjal érzékelte, hogy enyhül a fűzés szorítása. Robin a füle mögötti érzékeny részt csókolgatta, miközben, újabb és újabb bújtatásnál vágta el a zsineget. Nem lett volna idegzete, ebből a szoros fűzőből kihámozni a lányt. S Maria sem tiltakozott, hogy Robin most néhány vágással szétrombolja a ruháját. Ezt a zsinórt többet már biztos, hogy nem használhatja. Sőt szinte izgató volt, ahogy újabb és újabb feszítő, szorító húzás oldódott fel és mellei felszabadultak a fűzésből. Maria feje hátrabukott, ernyedten dőlt Robinnak, aki mohón nyúlt be a ruha megernyedt kivágása alá, s ujjai közé vette a lány vörös mellbimbóit, s becézni kezdte. Maria felnyögött az élvezettől és érezte, hogy a nap melege simítja át lemeztelenített mellkasát és vállait. Lágyan simogatta a napfény és a meleg szellő meztelen bőrét. A természetben minden olyan egyszerű és egyértelmű volt. Csak Robin érintése és csókjai számítottak. S Robin nem váratta sokáig. Bőrkabátját a fűre dobta és nem csak Mariáról, de magáról is ráncigálta a ruhadarabokat. Látni akarta a Hold hercegnőjét a Nap fényében. És gyönyörű volt a látvány. Robin áhítattal nézte a lány apró rezgő melleit, vékony, mégis lágy vonalú nőies csípőjét, az alsószoknya megkötőjét kioldva leomlott Maria bokájához a selyemanyag, s feltárta a vörös háromszög igéző domborulatát. Maria fehér combjai szoborszerű szépségben ragyogtak. Vörös hullámos haja a keblei közé borult, ahogy lehajtotta a fejét. Robin ajkai rátapadtak a lány mellbimbójára és megszívta a az egyik, majd a másik bimbót. Maria megborzongott, s Robin hajába túrva lelökte a fiú fejéről a kalapot. Belemarkolt a göndör fürtökbe és kéjes nyögdécselés hagyta el ajkait. Vörös haja az előtte térdelő Robin fejére omlott. Robin tenyere végigdörzsölte a csípőjét, marokra fogta melleit, végigsimított a hasán és ujjai belemélyedtek Maria nőies formás fenekébe. Maria érezte, hogy elönti a nedvesség az ölét, s ahogy Robin ujjai a női szirmok közé siklottak, Maria nedve lassan végigcsorgott a combja belső ívén. Maria felsikoltott a behatoló ujjak okozta gyönyörtől és reszketve kapaszkodott Robin vállába, miközben Robin Maria hasába fúrta az arcát és nyelve a lány köldöke körül játszott. Robin ujjai a csiklóján és a megnyíló szűk járatban futottak, s Maria karjai ernyedten hullottak Robinra.

- Ne Robin! Nem bírom tovább! – pihegte egész testében remegve a vágytól. Robin a kabátjára nyomta a lány vállát és Maria testén szinte táncot járt a napfény a falevelek közt áthatolva. Robin kitágult szemekkel itta a látványt, s behatolt a lány felkínálkozó combjai közé. Maria felsikoltott a behatolást érezve, de most nem a fájdalomtól.

- Ó Robin! Azt nem mondtad, hogy ez ennyire jó! – sikítozta önkívületében, ahogy Robin lassan a szerelem keringőjét kezdte járni vele. Robin mellkasszőrzetébe fúrta vékony, hűvös ujjait, s Robin hozzábújva, Maria melleihez dörzsölte férfias mellszőrzetét. Maria fejét hátrahajtva kiáltozott a kéj hangjain, s megfeszülő nyakának ívére hajolt Robin, hogy nedves csókokat hintsen a feszes bőrre. Bár majd eszét vette a sodró lendületű szeretkezés, mégis Maria reakcióit figyelte. Most minden idegszálával azt akarta, hogy Mariának okozzon örömöt az együttlétük, ehhez azonban nem feledkezhet meg magáról. Maria hanyatt fekve felhúzott térdekkel vergődött alatta.

- Kérlek Robin! Nem tudom mire, de kérlek! Még! Ó nem bírom tovább, annyira jó! – sikította Maria újabb és újabb nyögések közepette, s Robin küzdve a szemére ereszkedő köd és bódulat ellen, homályosan de Maria virágok közt szétterülő vörös tincseit érzékelte, a lány alabástrom testén a fények játékát, fehér combjai a csípőjét szorították, térdén árnyékok és fények váltották egymást. Maria kivetkőzve önmagávól az önkívület határán nyöszörgött alatta, s Robin erősen megmarkolva a lány fenekét megemelte, hogy még mélyebben belé hatolhasson. A minden eddiginél mélyebb lökésektől Maria elérte a csúcspontot és erőteljes kielégülés kiáltása szakadt az ég felé. Robin néhány lökéssel Maria után érte el a beteljesülést.



Robin leheveredett Maria mellé a tisztás virágaira és zihálva szorította alkarját a homlokára, hogy eltakarja szeme elől a napot, mely a dél minden erejével sütötte őket. Maria öle csatakos volt, még mindig szivárgott belőle a kielégülés édes nedve, áztatva Robin kabátját, s lábai remegtek a gyönyör okozta elgyengüléstől. Maria mellkasa is szédült tempóban emelkedett és süllyed és másodpercekig úgy érezte, hogy megszűnt körülötte a világ csak ez a mámorító lebegés maradt, a kielégülés boldog teljességének érzése, ahova Robin juttatta el.

Robin nagyokat fújtatva próbált visszatalálni a földre a csillagok közül, ahova Mariával tettek nagy utat. Mellkasán izzadtságcseppek gyöngyöztek. Teljesen kiszívta az erejét a szeretkezés koncentráltsága, és az erőteljes fizikai mozgás. Maria ernyedten pihent mellette, szinte elaludt ott a fűben Robin oldalán. De rovarok, méhecskék és legyek döngicséltek a közelben. Ami egyből kijózanította. Hogy is tudott így elfeledkezni a külvilágról, ami tele van veszélyes állatokkal. Mindjárt a fenekébe csípnek ezek a kis állatkák! Maria elgyengült karral tapogatódzott ruhái után, de ezzel csak Robin vesszejét találta meg.

- Még egy menet Hercegnőm? – fordította a fejét Maria felé Robin, megérezve a lány kutató ujjait hímvesszőjén.

- Én nem… - Maria kivörösödve eresztette el a puha testrészt az ujjai közül, de Robin visszahúzta rá a lány kezét.

- Kimerítetted Hercegnő! Ma nagyon sokat követeltél. Megdolgoztattál rendesen – mosolygott a lányra halványan Robin.

- Fel kell öltöznöm, bárki megláthat és…ez az erdő tele van…állatokkal – nézett körbe ijedten Maria, ahogy rovarok bizonytalan röppályája hol közeledett, hol távolodott tőle.

- Csodálatos voltál Hercegnőm! – könyökölt fel Robin és Maria ajkára nyomott egy hosszú, forró csókot.

- Szeretlek Robin! – nézett fel a csók után kábultan Maria a fiú sötét szemeire.

- Én is szeretlek Maria – szorította magához egy pillanatra a lányt Robin, de aztán segített neki felöltözni. Maria tanácstalanul nézte szétrongált ruháját. Mivel a fűzőt nem tudta megkötni hátul, így szinte nyitott hátú ruhával állt Robin előtt.

- Mindjárt megoldjuk a helyzetet – nézett körbe Robin és egy virágindát keresve igaz nem végig, de néhány lyukon átbújtatva összehúzta a lányon a ruhát. – Átmenetileg megteszi – nézte a művét Robin. – De még maradsz Hercegnőm! – tartotta fogva Mariát a derekánál fogva. Maria rátette tenyerét a fiú kézfejére.

- Ne! Robin – nevetett fel tiltakozva Maria.

- De igen! – húzta le magához a lányt Robin és mellkasára vonta Maria fejét és karját. Maria le-lebukó szemhéjjal Robin fekete ingének kivágását nézte. Most nem voltak tollak, csak a fekete ing, Robin nyers férfias illata, ami gyantaszagot árasztott. Behúzódtak az árnyékba és szinte álmosító volt ez a békés kielégültség, ami eluralkodott rajtuk. Robin a mellkasára boruló vörös tincsekkel játszott. A napfénybe emelt egy tincset és figyelte hogyan színezi át élénk, lángoló tűzvörössé a fény. Maria elpilledt a mellkasán, lágyan, egyenletesen szuszogott. Robin átkarolva a derekát a hátát simogatta, majd megcsiklandozta a lány orrát a vörös tinccsel. Maria grimaszolva húzódott el, majd újra Robinhoz bújt.

- Olyan a hajad színe, mint az őszi faleveleké – mormolta Robin Maria hajába túrva. – Most már biztos vagyok benne, őszi falevél színű a hajad – szorította az orra és a szája elé a vörös tincset Robin és miközben csókot lehelt a tincsre, belélegezte illatát.