Merryweather-De Noir lakodalom

A lakodalmat a de Noir várban tartották. A vár legmagasabb pontján büszkén lengedezett a szélben a de Noir zászló, virágokkal hintették fel a vár nagy részét. S a lakodalmi asztal roskadozott a francia boroktól, pezsgőtől és a különféle vadhúsoktól. Királyi lakomának is beillett volna e gazdag tálalás. A desszerteket és mártásokat azonban Marmalode készítette így mindenből maximális élvezetet kaphattak a lakoma vendégei.

Lionel ravasz tekintettel kísérte figyelemmel Robint, aki meglehetősen rosszízűen főleg csak a bort nyakalta. Lionel az egyetlen szemtanúja annak a bizonyos elgyengült pillanatnak, most már pontosan tudta, hogy mi is a helyzet. S nem kerülte el éles szemét, hogy az asztal átellenes oldalán ülő két fiatal feszélyezve néha-néha a másikra pillant.

Maria gyomra reszketett az idegességtől. Alig néhány méter választotta el Robintól, aki komoran és úgy tetszett haragosan mered rá a tányérja felett. Feszengve tologatta a húsdarabot a tányérján Maria is. Robin szinte hozzá sem nyúlt az ételhez. Annál sűrűbben emelgette a borospoharat. S úgy tűnt elmélyülten magába zuhanva gondolkodik, a boroskupa széléről csupán egyetlen dologra emelte fel a tekintetét: Maria dekoltázsára. A francba is! Ezt nem lehet ép ésszel kibírni.



Robin rosszkedvűen bámulta a gyönyörű gyertyafényben csillogó gonosz mélyzöld selyemruhát. Meg volt győződve róla, hogy csak a ruha a bűnös ezekért a vérlázító gondolataiért és fantáziaképekért, amik minduntalan a szeme elé csúsztak. S ezek egyetlen cseppet sem kedvező megállapítás felé vezettek. Ha Maria nem fog ellenállást tanúsítani, akkor menthetetlenül oda lesz az ártatlansága. És a rohadt életbe is! Hát pont ezt nem akarta! Nem akarta egy tizennégy éves lány fejét elcsavarni, véletlen sem akart egy ujjal sem hozzáérni és a maga részéről minden tőle telhetőt megtett, hogy távol tartsa magát Mariától. Tehetett-e még többet? Kerülte a tisztást, felszámolta a csapdákat, mégsem teheti azt, hogy örök életére a vár legfelső tornyába zárkózik és többet ki sem teszi a lábát, legalábbis amíg Maria férjhez nem megy és el nem távozik a völgyből.

Robin kedvetlenségének mindezen gondolatok voltak okozói. Félt attól, amit már előre látott, ha magát ismeri és még jobban attól, hogy ezt Mariával készül megtenni. Mert a lány nem ezt érdemli. Akiben semmi rossz nincs, aki maga a jóság, a tisztaság, az érintetlenség. De persze ez csak még jobban felizgatta. Szinte vágyott rá, hogy ő rontsa meg ezt a szende kis virágszálat itt az asztal túlsó végében. Robin már látta a végítéletet, mert eldöntetett minden, ezt már akkor tudta, amikor meglátta Mariát abban az átkozott kívánatos zöld selyemruhájában. Bízott benne, hogy rosszul emlékezik, hogy még ártatlan naív lány, és hogyan is kívánhatna meg egy szinte gyermeklányt? Na de alig lépett be a templomba Robin képtelen volt a szemét is levenni róla! Kívánta a lányt! Nagyon is. És ez baj. Iszonyatosan nagy baj.



Lionel az asztal túlsó végében petrezselymet áruló Mariára sandított.

- Kérd fel! – intett a fejével Lione.

- Kit? – tette a boroskupát az asztalra Robin.

- Tudod te – mormolta az orra alatt Lionel. – Ne csak az erdőben légy nagylegény Robin! Vagy a titkos viszonyok jobban fekszenek neked, nem igaz? Befeküdt a kicsike is? – Robinban megfeszült az ideg és hajszál választotta el attól, hogy bemosson egyet unokatestvérének. Most amikor éppen csupa ilyen sötét gondolatokon járt a feje.

- Vigyázz a szádra Lionel! – sziszegte a fogai közt Robin.

- Csak bámulod itt egész este! Azt hiszed nem vettem észre? Menj és táncolj vele! – noszogatta Robint.

- Képzelődsz, és amúgy is eszem ágában sincs táncolni! – felelte elutasítóan Robin.

- Hátha te nem, akkor megteszem én! – emelkedett fel az asztaltól Lionel. Robin még próbálta Lionelt a karjánál fogva visszatartani, de Lionel kisurrant a kezei közül és átnyargalt a hosszú asztalt megkerülve Mariához.



Robin csak a szemével követte, ahogy Lionel kinyújtja a lány felé a tenyerét, Maria meglepetten felnéz rá és bizonytalanul, de elfogadja a táncra való felkérést. Lionel! Te szemétláda! Persze Robin tisztában volt vele unokabátyja miért csinálta. Egyszerű provokáció! Várta, hogy kiugrathatja-e a nyulat a bokorból. Lionel ilyen. Tudna akarta azt, amit csak sejtett. Bizonyítékokat akart. Az, hogy a szürke és a fekete szemek olykor összetapadtak, még nem jelentette azt, hogy tettek is társulnak hozzá. Robin mellé Loveday huppant le.

- Ó Robin! Álomszép ez a nap! – sóhajtotta Loveday.

- Az! – morogta dühösen Robin.

- Most neked meg mi bajod? Azt gondoltam felkéred Mariát táncolni! Azok után, amit a völgyért ketten együtt tettetek, ez igazán szép lenne tőled! Még csak egy szót se váltottatok ma! – nézte fürkészve öccse arcát Loveday.

- Tényleg? Én észre sem vettem – felelte csökönyösen Robin.

- Robin! A kedvemért, táncolj vele egyet! Igazán megérdemelné és biztosan jól esne neki is! Ezt kívánja a frissen kötött szerződésünk a völgy feletti barátságunk is! – emlékeztette Loveday.

- Jézusom Loveday, hogy te milyen akaratos lettél! – morogta Robin, de felemelkedett a székről és megkerülve az asztalt a táncolók felé vette nem túl meggyőzően a lépteit. Lionel már messziről kiszúrta, hogy Robin közeledik feléjük és úgy vigyorgott Robinra mint a vadalma. Tudta ő!

- A hölgy lábait már bemelegítettem neked Robin! – fogta meg Maria kezét lágyan Lionel és átemelte Robin karjára. Kétértelmű mondatát hallva Robin csak egy gyilkos pillantást vetett unokafivérére Maria feje felett. Természetesen a lány semmit sem értett a férfiak titkos jelbeszédéből.

- Te csak eredj és itasd az egereket, mert hamarosan okod lesz rá, hogy vonyíts fájdalmadban – sziszegte neki Robin, ahogy megszorította Maria kezét és maga felé húzta.



Maria légzése kihagyott egyet, ahogy Robin határozott meleg tenyerébe helyezte Lionel a lány apró kezét. Robin felkérte! Itt áll és a kezét a kezében tartja! Maria érezte, hogy nyirkos lesz a tenyere Robin kezében, s félszegen pillantott fel a magas fiúra. Míg így is, hogy magas sarkú cipőben van, a fiú legalább fél fejjel magasabb nála. Maria földbe gyökerezett lábakkal állt a tánctér közepén és csak meresztette hatalmasra nyílt szürke szemeit Robinra. Érezte, ahogy a fiú motoszkáló ujjai, egy erős nyomással közelebb invitálják új táncpartneréhez, de a lábai nem akartak engedelmeskedni. Robin lépett végülis a tánctartáshoz szükséges közelségbe, de Maria képtelen volt feléledni dermedtségéből. A karját a fiú karjára kellett volna helyeznie, de nem volt hozzá lélekjelenléte, annyira megérintette, hogy Robin itt áll előtte és táncolni fognak záros határidőn belül. Már csak másodpercek választották el tőle. S ez túl soknak bizonyult a légvétele számára is. Még igazán hozzá sem ért a fiú máris zihálni kezdett.



- Nem vagyok igazán jártas ezekben a modern táncokban – szólalt meg kissé bizonytalan hangon Robin, látva a lány habozását. – Ezért, a kettőnk közül kétségtelenül jobb táncosra bíznám a feladatot, hogy segítsen eligazodni London új hóbortjában – Maria feloldódott a dallamos mély zengésű férfihang hallatán, és futó mosolyt erőltetve magára ráhelyezte meztelen alkarját Robin karjára, és tenyerét a fiú vállán pihentette meg. Angolkeringő volt. Lágy, lassú és gyönyörű dallam. A gyertyák aranylángja homályos fénysugárt vetett a táncolókra és Maria egyszerre nagyon bódítónak és szépnek találta a várat. Hogy elterelje a gondolatait Robin derekát szorító forró tenyeréről a de Noir lovagterem pajzsait és zászlait nézte.

- Tetszik a vár? – kérdezte rekedten Robin, akit még mindig zavart, hogy a lány teljes némaságban ring a karjaiban. Robin nagyon jól tudta, hogy Maria messze jobb táncosokkal táncolhatott már életében, ebben az egyben valószínűleg bárki lekörözheti Robint. Lionel, aki Charlotte-nak udvarolt például az egyik legjobb angol keringősnek számított a de Noir klánban. Csak Robin túl lányregényesnek találta az efféle táncokat, ami nagyon jól tudta a városban igen nagy divat mostanság. Maria láthatólag mégsem vette zokon a kevésbé szabályos lépéseket, egyáltalán fel sem fogta, hogy mit művelnek itt a tánctéren. Robin inkább csak imitálta a táncot és az angolkeringő várta forgásokat, helyette Maria csak azt érezte, hogy Robin tánctartása túl szoros, ami komoly hiba egy angolkeringőnél és ettől viszont a combjától a melléig teljes testfelülettel Robin testéhez simult, ami viszont ingerlő és bizsergető érzés volt.

- Most, hogy végre nem csak a várbörtönben vagyok, igen, egészen kellemesnek mondható – felelte kissé metsző éllel Maria és felvetette szürke tekintetét a fiúéba.



Robin szinte elveszett a szürke szemek fénysugarában, rabul ejtették és csak meredt a lányra szemrebbenés nélkül. Érezte a mellkasának nyomódó puha kebleket, amitől szinte az eszét vesztette. A lány ajkai alig arasznyi távolságra voltak az övétől, ha akarja itt a lovagteremben könnyűszerrel megcsókolhatná, a lányt a karjaiban tartja és azt kellett tapasztalnia, hogy ez az érzés kifejezetten jó. A börtön? Robin résnyire húzott szemekkel viszonozta Maria tekintetét.

- Igaz, nem igazán úgy fogadtunk, ahogy egy hercegnőt kellene – mondta, s hangján érződött egy enyhe gúnyos hangsúly, de közben mosolygott is. Na igen, Maria alig tette be a lábát a de Noir várba, máris a börtönben kötött ki, ahova maga záratta be. Most pedig itt fogja a lány derekát és teljesen elveszlik az ezüstszínű szempárban. Ideje lenne elmenekülni innen a lány közeléből, mielőtt valami végzetes meggondolatlanságot tesz itt mindenki szeme láttára. Maria megérezte, hogy a fiú elhúzódik.

- Robin! Nem hagyhatsz itt a tánctér kellős közepén, ez illetlenség és ráadásul sértő is – pihegte Maria, bár az, hogy végre keletkezett közöttük egy kis távolság mindenképpen áldásos volt a testhőmérséklete stabilizálódását illetően.

- Számomra ennek a táncnak vége – szűrte a fogai között Robin és vonakodva bár de lekísérte Mariát a tánctérről. A lány abroncsos mélyzöld ruhája a lábát súrolta, szinte hallotta a selyem suhogását és ez is olyan vágykeltő volt benne, mint ma minden.

- Mindenütt úgy viselkedsz mint az erdőben? – nézett rá sötéten Maria.

- Igen, mindenütt – felelte rá kihívóan Robin és a mondatban minden benne volt, amit csak Maria bele akart gondolni. S persze, hogy olyan gondolatok is átfutottak a fején, amitől ismét kipirult és mellkasa máris rózsaszínben játszott. Robin kedvtelve szemlélte, Maria bőrszínének változását. Tetszett neki, ahogy a halvány elefántcsontszín bőr a legkisebb izgalomra is kipirul, s persze nem kételkedett abban, hogy ez a szerelmi izgalmaknál is ugyanígy történne. Robin korholta magát ezért a bűnös gondolatért, s remélte, hogy a lány nem gondolatolvasó, mert nem sok szépet olvashatott volna ki Robin piszkos fantáziájából.

- Otthagytál! Még csak el sem köszöntél!

- Miért mit vártál?

- Semmi esetre sem vártam azt, hogy magamra hagysz… egy csók után! – sziszegte Robinnak lehalkítva a hangját. Robin is akaratlanul közelebb lépett, s futólag körbenézett nem hallja-e őket bárki a közelben.

- Csók! Ugyan ne nevettess Maria, az közel sem nevezhető csóknak – fújtatott Robin, gúnyos fintort vágva.

- Igenis az volt!

- Nem, Hercegnőm. Ki kell ábrándítsalak, a tisztás szélén történt dolog közel sem hasonlított egy csókhoz. De ha te azt annak tartod, akkor nem kérdés, hogy még soha nem volt részed egy alapos csókban – sziszegte Robin és ott akarta hagyni a lányt, de Maria elébe sietett, s Robin rálépve a lány szoknyájának szélére majdnem felbotlott benne.

- Jól van akkor te minek nevezed? – támadt Robinra Maria.

- Én? Hibának! Nagyon nagy hibának és ennyi. Felejtsd el! – tolta félre az útjából a lányt Robin. Maria megbántottan rángatta ki a szoknyája alját Robin cipője alól, s közben harciasan felnézett a fiúra.

- Ezek szerint te már megtetted! El is felejtetted! – suttogta elsápadva Maria és sértetten a lovagterem kapuja felé indult, de Robin visszarántotta, s Maria füléhez hajolva hullámos vörös tincsei közé súgta vad, visszafojtott indulattal:

- Ha tovább ingerelsz megtudhatod, hogy milyen egy igazi csók!