A gombászás rejtelmei

A vadászkastély szalonjában kalapban, Charlotte várta a hazaérkezőket. Ahogy meghallotta a férfihangokat, eléjük sietett.


- Hol voltatok, már mindenütt kerestetlek titeket! – mérte végig a három férfit az öles kosarakkal.

- Mi az mi történt? – tette le az étkezőben rakományát Robin.

- A lesállásból jelentették, hogy ismét az erdőben van – emelte nagy kék szemeit Robinra.

- Francios! Nyergeld a lovakat! – ordította át a kastélyt Robin, s kettesével véve a lépcsőfokokat felrohant az emeletre otthagyva a társaságot.

- Ki érkezett? – kereste a tekinteteket Maria. Úgy tűnt mindenki tisztában van vele, hogy ki érkezett, csak éppen ő nem.

- Julien – adta meg neki a választ Charlotte, s hangjában különös mellékzönge csengett. Maria szótlanul figyelte a néma társaságot. Lionel makacsul hallgatott, Florian lehajtott fejjel a cipője orrát bámulta, Charlotte csak neheztelőn viszonozta Maria pillantását. Maria végül sarkon fordult és Robin után sietett az emeletre. Benyitott férje szobájába.

- Mit jelentsen ez az egész? – vonta felelősségre Maria, Robin göndör fürtjeiből csöpögött a víz, ahogy sietve mosakodott.

- Adj egy tiszta inget a szekrényből! – szólt rá Robin figyelmen kívül hagyva Maria kérdését. Maria szótlanul a gardróbhoz lépett és kiemelt egy fekete inget, s a férfinak nyújtotta.

- Itt van Julien? – emelte meg a hangját Maria remegve.

- Igen. Figyeltettem az erdőbe vezető utakat, tudtam, hogy hamarosan viszont látjuk – gombolta sietősen a fekete ingjét Robin, s egy bőrmellényt kapott magára. – Maradj a házban, Hercegnőm! – lépett Mariához, s átsimította a nő puha kerek állát. Maria nagy szürke szemekkel nézett fel rá. Robin a komódhoz lépett és előhúzta coltját, és sietve öt töltényt helyezett a forgótárba.

- És minek neked revolver? – kapkodott levegő után Maria, ahogy látta Robin a nadrágja övébe csúsztatja a fegyvert.

- Te csak számold a csillagokat az égen Hercegnőm! Mire felkel a nap itthon leszek – nyugtatta Robin és kilépett a szobából.

- Robin! Fegyver van nálad! – kiáltott utána Maria s próbálta megállítani a férjét.

- Valóban, ha elfelejtetted volna én rabló bandita és útonálló vagyok – fintorgott rá gúnyosan Robin. – Vagy már elfelejtetted, hogy miből keressük a betevőnket itt az erdőben?

- Mit akarsz tenni? – kapaszkodott belé Maria rémülten.

- Meglátogatom apámat és Julient, mindketten a de Noir várban vannak. A várban, ami engem illetne! – fröcsögte Robin.

- És a fegyver? – markolta erősebben Robin karját Maria.

- Nem fogom használni…csak ha muszáj – szabadította ki magát Maria szorításából Robin és átvágott az előtéren.

- Lionel! Florian! Lóra! – kiáltotta be a szalonba Robin és ő maga már fel is lökte magát szürke telivére hátára. Futva követte a két unokatestvér és mindketten felugrottak egy-egy ló hátára, az udvarra érő Maria már csak a felkavart porba érkezett és a távolodó vágtázó lovasokat láthatta. Charlotte a kapuból figyelte Mariát.

- Nem tehetsz értük semmit – mondta mély sóhajjal. – Gyere megmutatom, hogy csinálhatod a fenyvesek legjobb gombaraguját erdész módra – intette be Mariát és közben kihúzta a kalapot tartó tűket a hajából.

- Aggódom, Robin sokszor meggondolatlan – nézte ahogy Charlotte a konyhából kitessékeli Francios Dijont és maga teszi a tűzre a serpenyőket.

- Ne féltsd te Robint! Ez az ő otthona, hidd el ismeri a járást – mosolygott rá Charlotte. – Segíts megmosni a gombákat – adta ki az utasítást Mariának.

- Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Miközben a férjed talán párviadalba keveredik egy pisztolyos alakkal? – csóválta a fejét rosszallóan Maria.

- Edződj szívem! Egy de Noirhoz mentél feleségül – kacagott fel szívból Charlotte. – Az életed sosem lesz mostantól unalmas! De hát éppen ezért szeretjük őket nem igaz? – vette el az edényben ázó gombákat Mariától Charlotte.

- Hogy tudtad megszokni? Te is városi lány vagy! Sosem félted Lionelt?

- Ha szüntelen a körmömet rágnám, hogy életben visszatér-e akkor mehetnék is vissza Londonba mert az idegeim felmondanák a szolgálatot. Egyszerűen túl kell lépni ezen. Lionelnek megmondtam: nem érdekel mit csinál és hol csinálja, de estére legyen otthon és mindig legyen étel az asztalunkon, a többibe én nem szólok bele – legyintette Charlotte és elkezdte a gombafejeket leválasztani a törzsükről.

- Csodálom a lélekjelenlétedet – rogyott le az asztal mellé Maria is. – Bele kellene már törődnöm, csak valahogy, még nem sikerült – kezdte utánozni Charlotte mozdulatait Maria. Charlotte egy tiszta tálba szórta a megtisztított gombákat.

- Észrevettem, hogy gombászni mentetek. A fiúk ritkán szoktak ilyesmivel foglalkozni – kuncogott Charlotte. – De ha tudom, hogy ezzel foglalatoskodnak szívesen veletek tartok, mert mindig halálra nevetem magam rajtuk. Ők és a gombászás olyan mulatságos!

- Nem volt vicces – mondta komoran maga elé meredve Maria.

- Fogadjunk, hogy nem mutatott meg neked minden gombát Robin – pillantott fel Mariára cinkosan Charlotte.

- Mit akarsz ezzel mondani? – viszonozta a kék szemek pillantását gyanakvóan Maria.

- Az erdőben nem csak ehető és mérgező gombák vannak, hanem akadnak másféle gombák is – Charlotte kutatón mérte végig Mariát. – Robin néha roppant szemérmes tud lenni, de hát nem is az ő dolga beavatni téged az ilyesmibe, ez egy nő feladata – kacsintott Charlotte és előhúzott a szoknyája zsebéből egy kis papírcsomagot, s az asztalra téve széthajtotta.

- Mi ez? – Maria szárított gombafejeket látott a papíron heverni.

- Gomba természetesen. Amikor néha rámjön a gombászhatnék természetesen nem elsősorban az étrendünk változtatása a fő célom – dúlt hátra a széken Charlotte és fejével a szárított gombákra bökött. – Hanem ezeket akarom beszerezni.

- Miért mi ez? – ráncolta a homlokát Maria.

- Az erdő egyik legcsodásabb ajándéka – súgta bizalmasan Charlotte és egy ujjnyi darabot a bekapott és fogai között rágcsálni kezdte. – Amíg ezt eszed, nem eshetsz teherbe. – Maria nagyokat pislogva bámult Charlottera.

- Létezik ilyen gomba? – nyögte zavarodottan.

- Persze, hogy igen, szerinted Armandnak miért nincs kistestvére – felelte magabiztosan Charlotte.

- S erről tudnak…? – Maria elpirult és elharapta a mondat végét.

- A fiúk? Persze hogy tudják. Mindent ismernek az erdőben, előttük nincs titok. Lionel is pontosan tudja, hogy ezért szoktam az erdőben gombát szedni – nyugtatta Charlotte. – Na persze erről sosem beszélünk otthon. De mint nők egymás közt, mi megbeszélhetjük.

- Én nem szeretnék erről beszélgetni – sütötte le a szemét zavartan Maria. – Robin nem mutatta meg ezeket a gombákat, tehát…

- Jaj Maria ne légy már ennyire prűd! Természetes, hogy Robin nem fog veled a fogamzásgátlásról beszélni, de évszázadok óta létezik ez a módszer! Erről egy nőnek kell gondoskodnia! Tessék a mintapéldányok – tolta Maria elé a csomagot.

- De én…

- Tudod, hogy létezik olyan gomba is, amely megöli a benned növekvő magzatot? – támadt rá Charlotte. Maria megdermedt a mozdulatban.

- Tessék? – suttogta ijedten Maria, s egyszerre fázni kezdett a konyha melegében. Charlotte felállt és a megtisztított gombákat a tűzre állított serpenyőbe szórta.

- Igen-igen – biccentett Charlotte. – Legyen akármilyen előrehaladott is a terhesség. A klánban ez egy elég kínos és kellemetlen incidens, soha nem beszélnek erről.

- Mire célozgatsz? – pattant fel Maria és megkerülve az asztalt Charlotte mellé állt a tűzhelyhez.

- Robin anyja is így halt meg – kavargatta a gombákat a serpenyőben Charlotte, s a gőz felett futólag Maria döbbent arcába pillantott. – Loveday és Robin születése után évekkel később az anyjuk ismét teherbe esett. De akkor Cour de Noir házassága már zátonyra futott. Az asszony nem akarta a gyereket, s ismert egy javasasszonyt, aki megmutatta neki a gombát, amit a kellő keverékben el is készített számára. A szer hatásos volt. Alig három napra rá, iszonytató fájások közepette Robin anyja belehalt a szülésbe. A hét hónapos magzat fiú volt. S már valóban halott.

- Ez borzasztó! – torzult el Maria arca.

- Nos a klánban ezért sem beszélnek véletlenül sem gombákról, főleg bizonyos gombákról – magyarázta Charlotte. – És a sors iróniája, hogy Robinra és örökségére nem a meg sem született öccse jelentett veszélyt, hanem egy teljesen jelentéktelen kis oldalági, ráadásul nőági rokon: Julien.

- S Loveday és Robin tudták?

- Persze, az egész erdő visszhangzott Cour de Noir haragjától. Kiűzetett minden boszorkányt, javasasszonyt, vagy bárkit, aki az erdőben húzódott meg a nincstelenség elől. Talán az egyetlen dolgot veszítette el, amit tényleg szeretett: a feleségét. Azóta Loveday és Robin csak kolonc volt a nyakán, ráadásul mindkét gyereke megtagadta őt, mert fontosabbnak tartották a szerelmet, ami egy Merryweatherhöz köti őket – pillantott végig Marián Charlotte. – Furcsállod, hogy a sors viszontagságai után Cour de Noir döntésein nem lehet eligazodni?

- Akkor is igazságtalan a gyerekeivel! S mindazt, amit a sors rá mért, valahol megérdemelte, mindenkit maga kergetett el a szívtelenségével! – érvelt Maria. A de Noir kastély és az erdő felett nem véletlenül volt sötét az ég. Nemcsak egy átok ült ezen a vidéken, mely alól évekkel korábban feloldozták, de több is. Úgy tűnik Holdföldén és a fenyvesekben ez a de Noirok és a Merryweatherek sorsa. Minél jobban e táj részesévé vált annál jobban érezte, ő maga is belekeveredett ebbe a világba, Merryweatherként s később de Noirként. A völgy része lett, s ezzel mindent megkapott, ami az itt élőknek jár. Örömöt és gondot egyaránt.