Fekete selyemkendő

Az erdőn áthaladva kellemes hűvös fogadta, friss, üdítő illatot hozott a könnyed szellő a fák között. Maria szoknyájába is bele-belekapott a szél és csípőjére simította a vékony nyári anyagot. Kirajzolódott a combja vonala és csípője ringását felerősítette a légáramlat. A haja most egyenesen kiengedve omlott a hátára, az első tincseket tűzte csak hátra, amitől komoly külsőt nyert megjelenése. Nem éppen egy erdei randevúra érkező lány benyomását keltette.




Robin hangtalanul figyelte a közeledő lányt. Olyan a járása akár egy kecses őzgidáé. Vagy gazelláé. Ahogy megemelte a lány a szoknyáját kivillant fekete, ezüstcsattos nyári cipője, és apró kis lábfeje a szoknya alól. Ma semmi csábító nem volt a lány öltözékében. Visszafogott, zárt nappali ruhában volt, gyöngyházfényű kék selyemruha, könyékig érő szűk ruhaujjal, mely arasznyi fodros csipkeszegéllyel zárult. A ruha tökéletes volt egy könnyed erdei ösvényen tett sétához, de semmiképpen sem avarban hempergéshez találták ki. Vétek a lány komoly megjelenését elcsúfítani. Robin fanyar mosolyra húzta telt férfias ajkait és ellökte magát megfigyelőhelyétől. A neszezésre a lány felkapta a fejét.

- Azt hittem a tisztásnál vársz – nézett a fiúra csodálkozó szemekkel. Szürke szemei tisztán ragyogtak akár egy simára csiszolt kő. Elengedte eddig szorosan emelt szoknyáját és várakozó tartással Robint mérte végig. A fiú szeme előtt még selyemkendő volt. Olyan sötéten magasodott előtte, mint egy obeliszk szobor, szemei egy ragadozó tekintetével vetekedtek. Tartásában feszült figyelem sugárzott. A lesben álló vadász…

- Eléd jöttem, tudtam, hogy ezen az úton érkezel – nézett Maria háta mögötti az erdei ösvényre Robin. Maria ellenben az innen már látható tisztás felé tévedt. Robin türelmetlenkedett volna?

- És? Fogtatok ma valamit? – kérdezte mintegy mellékesen Maria, jelezve, hogy észrevette Robin teljes harci díszben áll előtte, selyemkendővel, tollakkal feldíszítve.

- Én már igen. A legnagyobb fogás itt áll előttem. A többieket…nem tudom – tette karba a kezét fölényesen Robin. Most, hogy kihúzta magát még magasabbnak tűnt, és a fekete selyemkendőben nem lehetet úgy látni szeme villanásainak rezzenésnyi változásait sem. Sajnos.

Maria tett egy bátortalan lépést előre, s kinyújtva a karját vékony karjai közé zárva a fiút a vékony ujjaival a fiú fekete kalapjának karimáját kereste. Robinnak elakadt a lélegzete, ahogy Maria karjai szinte súrolták a vállát, finom virágillatú ruhájának csipkefodrai a vállára borultak és a tollak fölött a nyakát csiklandozták. Borzongató volt ilyen közelről érzékelni a lányt. Maria nem figyelte, hogy Robin teste megfeszül a közeledésétől, csak félszegen mosolygott, hogy végre megtalálta a fekete selyemkendő csomójét és ügyes ujjaival kibogozta a selymet, a lágy anyag szétfutott ujjai között, ahogy a szoros kötés enyhült selyme átsimította a lány tenyerét és Maria elhúzta a kendőt Robin szeme elől. Most már teljes egészében láthatta a fiú mélyreható tekintetét. Kendőzetlenül.

A fekete selyem leomlott kettejük tekintete közül, s Robin még mindig karba tett kézzel nézett le az előtte pipiskedő lányra. Maria vörös haja hátraomlott ahogy felnézett rá, és Robin viszonozta a tekintetét. Bele kell szédülni ezekbe a szürke szemekbe, annyira leírhatatlanul szépek.

- Így jobb. Látni szeretném az arcodat – szólalt meg Maria, s vigyázva nehogy hozzáérjen a fiúhoz, leengedte a karját. De mielőtt hátraléphetett volna, Robin lecsapott, s elkapta a fekete selyemkendőt tartó kezét. Maria megakadt a mozdulatban, és zihálva kapta szemét a fiúra. Ökölbe szorult kezében ott lapult a fekete selyemanyag, s öklét Robin szorította marokra. Másodpercekig álltak így, Maria reszkető szívvel, Robin várakozón. Nem tudta kiengedni az öklét, és nem tudta elszakítani kézfejét a fiú szorításából, így tehetetlenül lesütve a szemét kissé elfordította az arcát.

- Ma nagyon komoly vagy Hercegnő – állapította meg kissé gunyoros hangsúllyal Robin, és szeme végigfutott az előtte álló lány lehajtott fején, vörös haján, mely gondosan kifésülve, félig feltűzve olyan komoly külsőt kölcsönzött Mariának. Kezével fogva tartva a lányt, felemelte másik karját és mutatóujját a lány álla alá helyezte, hogy könnyed unszolással megemelje a lány fejét. Maria apró sóhajjal engedelmeskedett a gyengéd kérlelésnek, és ahogy Robin felé fordult az arca, olyan volt, akár a napraforgó virág, mely a napfény felé fordulva kivirágzik. Szemhéja laposan felrebbent, és így elkapta Robin várakozó-kérdő tekintetét. Ahogy Maria tekintete végre rátévedt Robin elmosolyodott és közelebb hajolt a lány ajkaira.

- Robin! – suttogta Maria, megsejtve, hogy mire készül a fiú. Robin nem tudta eldönteni, hogy tiltakozás, meglepődés, izgatottság vagy csak a szokásos ijedelem hallatszott a lány hangjában, nem is érdekelte már. Még ma meg sem ízlelte ezeket a cseresznyepiros ajkakat. Ennyi igazán kijár neki, a napi várakozás után. Igenis meg akarta csókolni a lányt. Ha ellenkezik, ha sípcsonton rúgja, ha elhordja mindennek utána akkor is. A lány jött ide, ennyi igazán dukál.

Maria ajka beleremegett a könnyed érintésbe. Robin ajkai úgy szálltak rá a lány szétnyíló rózsakehely ajkaira, mint a pillangók. Mindketten felsóhajtottak a csóktól. Napok óta erre vártak. Erre a belefeledkezésbe és kábulatra. Erre a különös érzéki varázslatra. Robin mutatóujja felcsúszott a lány arcára és tenyerének melege beterítette a lány arcát. Széles férfias tenyerével puhán simogatta a lány bársonyos arcbőrét, majd ujjai könnyedén átfutották kecses ívű hosszú nyakát, s beletúrtak a vörös hajzuhatagba. A lányon minden olyan hamvas, bársonyos és hűvös volt. A haj a tapintása, az arca bársonya, a nyaka íve. Ez a komoly, fiatal, intelligens lány, aki mégis a legelemibb csapdába sétált bele. A szerelem csapdájába. Robin belemarkolt a vörös tincsek sűrűjébe és ezzel egyidőben vált vadabbá és erőszakosabbá a csókja.

Maria remegő testtel érezte, ahogy ölét elönti a forróság a fiú szenvedélyét tapasztalva. Robin gyengéd csókja váratlan hevességgel csapott át vad izzó követelésbe. S a lendülete Mariát is magával sodorta. Robin birtoklón és keményen csókolta. Mohó vággyal, mely úgy tűnt csillapíthatatlan. Maria mellbimbói megkeményedtek és kínálkozva meredtek Robin felé. Robin hátracsavarva a lány selyemkendőt szorongató kezét öklét Maria fenekéhez nyomva közelebb vonta magához a lányt. Összesimult a testük és szinte lángolva feszültek egymásnak, amikor erős, haragos csörtetés közben fülsértő zaj zavarta meg őket. Robin és Maria szétrebbent és másodpercekbe került míg ráébredtek mi ez a zavaró éktelen hang, ami félbeszakította őket. Maria lábánál Wrolf csaholt vad dühvel és vörös szemeit Robinra meresztette. Robin hátrált néhány lépést és kifulladva tenyerelt a térdére. Maria is igyekezett ismét levegőhiányát pótolni.

- Hallgattasd már el azt a dögöt! – szólt rá Robin, mivel Wrolf megállás nélküli hangos ugatásával félő volt, hogy az egész erdőt odacsődíti a nyakukra. Márpedig Robinnak nem hiányzott olyan társaság, amely beszélni is tud.

- Semmi baj Wrolf! – simogatta meg a kutya fejét Maria. Wrolf azonban haragosan még mindig Robint ugatta.

- Mond neki, hogy nem bántottalak! – utasította Robin.

- Robin, nem akart bántani, ne aggódj! Menj szépen haza! – mondta engedelmesen a kutyának Maria. Wrolf még mindig elégedetlenül morgott a fiúra. Úgy tűnt nem békélt meg a látottakkal és egyáltalán nem tetszett neki, hogy Maria a fiú közelében van. Nem tágított. Nagyobb veszélyben érezte védencét, mint amilyenben Maria érezte magát. Jogos ítélet. A kutya mégiscsak veszélyesebbnek tartja, mint Maria. Robin egy ideig bámulta a kutyát, végül kiegyenesedve ráparancsolt:

- Elhallgass! Ülsz Wrolf! – csattant rá keményen az állatra és Maria maga is meglepődött, de a kutya nyüszítve bár, de engedelmeskedett az utasításnak és lekuporodott az ösvényen. – Jó kutya! – biccentett Robin, s kinyújtott karral elkapta a fekete selyemkendő másik végét, amit Maria szorongatott. – Gyere Maria! – húzta maga után selyemkendőt fogva.

- Ezt hogy csináltad? – nézett rá meglepetten Maria a fiú után sietve néhány méterrel később.

- Jól nevelt kutya, egy erőteljes parancsnak engedelmeskednie kell. Legalábbis bíztam benne – mosolyodott el Robin. Maria visszamosolygott rá az ösvény másik oldaláról. Még mindig csak a selyemkendő két végét szorongatták. Ez volt a kapocs közöttük. Maria elgondolkodva nézelődött az erdőben. Már nem kell félnie. Hiszen az akitől a leginkább féltették az erdőben, az itt sétál mellette. Istenem! Hiszen én tényleg Robin oldalán sétálgatok az erdőben! Maria félénken a fiúra pillantott. Robin maga elé meredve bandukolt mellette, időnként egy-egy fenyőtobozt rugdosott félre az útból. Makacs ajkait összezárva, némán sétált a lány mellett. Csak a fekete kendőt ringatták egy ütemre előre-hátra, ahogy ráérősen haladtak az ösvényen. Maria szemében Robin magas volt, erőteljes és nagyon férfias, ahogy ott lépkedett mellette. Szinte ijesztően férfias és vonzó. S ez a férfi vele van. Itt az erdőben. Mert igenis ő érdekli. Madarat lehetett volna fogatni vele. Maria úgy érezte egyszerre neki süt a nap a fenyvesekre, a fényjáték megszínezte a ruhájukat a hajuk színét, játszott Robin tollaival és kalapjának karimáján, a fekete bőr magába szippantott a nap melegét, időnként megcsillant a napfény Robin övcsatján, a vállán lévő apró kapcsokon. Robin is elgondolkodva haladt. Maria erősebben meglengette a kendőt, s a ritmus ezzel megakadt közöttük. Robin oldalt Mariára nézett, hogy miért szakította meg a kendőmozgatást.

- Hümm? – emelte meg a szemöldökét artikulátlan hangot kiadva Robin.

- Annyira szép ez a nap és ez az erdő! – fakadt ki Maria túlcsorduló boldogsága hangján. Egyszerre megnyugodott és nagyon boldog volt. Itt van Robinnal, anélkül, hogy a fiú erőszakoskodna, akaratoskodna, vagy egyfolytában csak a testi együttléttel lenne elfoglalva. S valahogy ezt Robin tudtára is akarta hozni, hogy milyen nagyon boldog is ettől.

- Csak te vagy szép benne Maria! – köszörülte a torkát hangját keresgélve Robin és ő is lelassított, s megálltak. Csak bámultak egymásra, kezükben a selyemkendő két végével.

- Úgy találod? – kérdezte kacéran Maria, s figyelte, ahogy furcsa torz elnyomott arcjátékok futnak keresztül a fiú arcán. Végül Robin a pajkos vigyor mellett döntött és egy erőteljes rántással kitépte a selyemkendőt a lány kezéből. Maria nem várt támadásként élte meg, így a lazán tartott kendő kisiklott az ujjai közül. Robin elégedett arckifejezéssel zsebre vágta a kendőjét és maga ragadta meg Maria kezét. Maria elvörösödött az érintéstől. Hogy kéz a kézben Robinnal az erdőben? Maria pironkodva nézett el az erdő fái felé. Istenem! Ezt már nem lehet felülmúlni, nincs több kívánság, mert a legnagyobb teljesült. De hát…soha nem sétált még egy fiúval kézenfogva! S ez olyan…új és különleges és izgalmas egyszerre! És csodálatos! Robinnal kettesben az erdőben! Maria legszívesebben ugrált volna a boldogságtól, de helyette csak dobogó szívvel lépkedett Robin mellett. Semmi más nem kellett. Képtelen lett volna beszélgetni, vagy csak megszólalni. Megbénult a nyelve. Csak Robin meleg tenyerét érezte. Kezét a kezén, a férfias fogást. Ahogy Robin lépteinek mozgása magával ragadja. Robin hajtotta félre az út mentén kiálló gallyakat. Egy-egy szűkebb résznél, Robin kikerülő manővere alatt válluk és combjuk összesimult. Robin lépése tolta előre Maria szoknyáját is, és ez olyan szokatlan érzés volt, hogy Maria nem tudott hova lenni gyönyörűségében.



Így észre sem vette, hogy szótlan csendes erdei andalgásuk végére értek. Csak arra eszmélt, hogy Robin megállt és felé fordulva Maria izgalomtól nedves, tenyerét maga felé húzza és a lány tenyerébe csókol.

- Mára búcsúzom Hercegnő! - súgta rekedten Robin. Maria ijedten kapta fel a fejét és körbenézett. Igen a fák közt már derengett Holdszállás épülete. Ó ne! Máris vége! Maria úgy érezte magát, mint egy gyerek, akit idő előtt ágyba parancsoltak. Még nem akarta, hogy vége legyen, hogy kimaradjon valamiből. Még a felnőttek életének részese akart lenni, még élvezni akarta a mai napot!

- Máris?! De hiszen még süt a nap! – ejtette ki csalódottan Maria.

- Ideje visszatérned a vacsorához Maria lassan hét óra már így is egy órával tovább maradtál el. Nem akarom, hogy miattam nézeteltéréseid legyenek otthon – magyarázta Robin.

- Már annyira elszaladt az idő? – Maria zavartan állapította meg, hogy az erdőben egyáltalán nem érzi az idő múlását, neki még mindig úgy tűnt, alig egy fél órája tartózkodik a fenyvesek területén. Komolyan négy órája Robinnal van? – Kár! – ejtette ki lehangoltan Maria.

- Holnap, ugyanott? – kérdezte halkan Robin. Maria szeme felcsillant és közben el is pirult.

- Jó, úgy lesz! – húzódott el, s sietve elindult Holdszállás felé.

- De Wrolfot hagyd otthon legközelebb! – kiáltott utána Robin. Maria visszafordult és egy pillanatig habozott. Bizonytalanul nézett vissza Robinra, de végülis legyőzte magában a félszegséget s visszalépett Robinhoz.

- Nekem adod? – súgta halkan Maria, s közben érezte, hogy ismét halványrózsaszínbe borul az arca.

- Micsodát? – nézett le rá értetlenül Robin.

- A selyemkendőt – lehelte olyan halkan Maria, hogy Robinnak le kellett hajtania hozzá a fejét, hogy hallja, amit mond.

- Minek az neked? – nézett rá meglepetten Robin.

- Hát…emlékbe! – sütötte le a szemét zavarában Maria. Robin elmosolyodott, de a zsebébe nyúlt a fekete selyemkendőért és átnyújtotta a lánynak.