Erdei találkozó

Maria még napokkal később sem tudta elfelejteni azt az ijedtséget, amit Robin kiváltott belőle. Döbbenetes, de ott akkor tényleg félt, félt a következményektől, hogy mi fog történni, és hogy egyáltalán szabad-e. Mi történik, ha nem tudja megállítani Robint? Maria Miss Heliotrope nevelése alatt nőtt fel, márpedig Jane Heliotrope a vallásos erkölcsösség mintaképe volt, úgy élt és úgy gondolkodott. Tehát Maria is azt tanulta mindazok a bűnös gondolatok és vágyak melyeket Robin ébresztett benne, sem világnak sem Istennek nem tetszőek. S mi több azok a bizalmas érintések, melyeket Robin ott a vár fokán megengedett magának, ezek csak egy férj jogai és ezen érintéseket is csak házastársak válthatnak. Maria összezavarodott és fogalma sem volt, hogy mi történt vele. Egyrészt a teste sóvárgott a félbemaradt ölelés után, szinte vonaglott még mindig Robin kezének tapintása és érintése után, szinte követelte magának azt, amit csak ébredező női ösztöne sejtett, hogy megkaphatná a fiútól. Az esze viszont tudta, hogy ezek a vágyak nem helyesek. S el kell nyomnia magában mindenáron. Robin is közölte vele. Vagy így vagy sehogy. Robin tehát eldöntötte a kapcsolatuk folyását. Vagy ezen a titkos vágyon haladnak vagy semmin.

Maria maga is meglepődött és egyben hatalmasat csalódott. S persze nem értette azt, amit Robin olyannyira kifejezett neki is. A fiú képtelen visszafogni magát, hiszen az önmérséklet nem a sajátja. Ő nyers és vad, amit akar azt megkapja, amit önként nem adnak azt megszerzi. Robin ilyen. És nem takargatta előtte valódi énjét. Nem hitegette szép szavakkal a lányt. Maria hálás is lehetne neki ezért, hogy Robin nyíltan felvetette előtte a tényeket. De ugyanakkor Maria megértette, hogy ezzel el is veszíti Robint. A fiú ezek szerint csak így tud rá nézni és előbb vagy utóbb de eléri amit akar. Ha Maria áldását adja a kapcsolatuk ilyetén alakulására, akkor Robin várni fogja az erdőben. De ha nem. Akkor kettejük kapcsolatának végérvényesen vége.

Komoly dilemma. És nem is egyszerű. Mit léphet erre egy tisztességes, jó házból való úrilány? Még akkor is ha most vidéken él, ahol az erkölcsök talán mások, ahol nincsenek szemtanúk és ahol mindent eltakar a fenyvesek jótékony lombja. Tisztességtelen ajánlat volt ez azért cserébe, hogy Robin közelében lehessen. De Robin is tudta, hogy hiába hazudna a lánynak, ha magának nem tud. Ha a közelébe kerül Maria akkor addig nem nyugszik, míg nem csillapodik ez az új mindent háttérbe szorító vágya és kívánsága. Mariának soha nem lehetne nyugta. Robin pedig szeszélyesebb és kiszámíthatatlanabb sőt durvább és erőszakosabb lenne. Robin nem barátokat keresett. Arra ott van a klán, a rokonai. Ha Maria barátkozni akar akkor benne nem talál társra. Robin már nem játszótársakat keres, és ezt Mariának is meg kell értenie. Robin már huszonhárom éves. Nem játszani akar és beszélgetni és édes csacskaságokat súgdosni ártatlan lányok fülébe. Robin szeretőt akart és semmi mást. Számára egy nő már csak szexuálisan létezik. S ez természetes, ez az élet rendje. Robin felnőtt. Maria félig még gyermek. A kérdés az fel akar-e nőni Robinhoz és akarja-e ezt a kapcsolatot így, ezekkel a feltételekkel. Ér-e ennyit Robin?

Kettejük vágyai között ütközött ki legjobban a korkülönbség. Maria még sem házasságra, sem felnőtt életre nem vágyott, ő csak azt tudta, hogy Robin tölti ki a napjait és vele akar lenni. De nem értette, hogy mi is ez az érzés és vágy. Nem is érthette, hiszen még soha nem tapasztalt mást és nem is ismert mást a barátságon és rokoni kapcsolatokon kívül. Robin azonban már egy felnőtt férfi szemével látta a világot és a kapcsolatokat.

Valójában mindketten ugyanazt akarták, csak más-más módon. Robin is Mariával szeretett volna lenni és Maria is Robinnal. Csak az együttlétek módjában voltak óriási sőt elérhetetlennek és összeegyeztethetetlennek tűnő távolságok. S ezzel mindkettejüknek szembesülniük kellett. Így vagy úgy. Robin lemondásként élte meg. Maria, visszautasításként.

De a napokban egyikük sem nézett ki jobban. Pedig alapvetően nem találkoztak. De lehangoltan, magukba fordulva és rosszkedvűen töltötték a napokat és az éjszakákat. Loveday és Benjamin a mézesheteket Holdföldétől távol töltötték, hogy kettesben lehessenek és ne zavarják Mariát egy szerelmes pár turbékolásával.

Maria maga is kifejezetten örült, hogy végre egyedül lehet a kastélyban a saját nyomorúságával. Naphosszat a zongora előtt ült és bámult ki a kertbe a hatalmas üvegablakokon át és egyfolytában csak azt hajtogatta magában: - Most mit csináljak?

De senki nem volt aki tanácsot adhatott volna. Vagy még inkább, Maria pontosan tudta volna, hogy a környezetében mindenki ellenezné ha kitudódna, hogy Robin milyen ajánlatot tett Mariának. Bármelyik ifjú lány belepirult volna, s ezzel Maria sem volt kivétel. Zavartan simogatta a zongora billentyűit anélkül, hogy leütötte volna őket. S érezte, hogy most itt a csendes magányában is ég az arca attól, amit Robin mondott neki. A fiú bevallotta, hogy kívánja. Istenem! Most mégis mit csináljak? Mi erre a helyes lépés?! Mit tehet egy ártatlan tizennégy éves lány egy ilyen ultimátumra? Ha nemet mond elveszíti Robint, ha igent mond, akkor elveszíti…az ártatlanságát. Még a gondolatba is belevörösödött. Robin férfiként akarja őt és nem máshogy. S ezt nyíltan az értésére is adta. A barátságtalan modora, a hűvös gúnyos viselkedése is mind fal volt közöttük, amit Robin maga próbált felépíteni, hogy távol tartsa a lányt. De meddig bírják azok a falak, ha Maria minduntalan átlépi őket? Bent lebzselt az erdőben naphosszakat, és egyfolytában Robint kereste, várta, és hajkurászta. Ez nem mehet így tovább. Robin maga is megelégelte már a nevetséges bújócskáikat. Mert hát Maria lépéseiben is ott volt a közeledés. Hát akkor tessék! Megkapta! Itt vannak a játékszabályok! A kérdés, hogy Maria akarja-e még így is a játékot.

Robin tisztában volt vele, hogy kellően ráijesztett Mariára. Elég aljas dolog volt egy gyerekre ráijesztenie. De nem fogja megfékezni magát és éveket várni arra, amit akar, csak azért, mert Maria fiatal és érintetlen. A türelem nem az ő asztala. És az udvarlás sem. Ha Maria ilyesmire vágyik ,akkor mehet vissza Londonba és ott keresgéljen. Robin de Noirt nem ilyen anyagból gyúrták. Bármennyire is igyekezett kerülgetni a témát Robin is belátta, hogy tényleg érdekli a lány. Nagyon is. Ha nem így lenne, kerek perec elküldte volna a fenébe a lányt. De épp itt a bökkenő! Hogy erről szó sincs! Ugyanis az ő érdeklődését is alaposan felkeltette a lány. Csakhogy…szexuálisan! Mi másra gondolhatna egy felnőtt ivarérett férfi, amikor egy fiatal lány lohol a sarkában? Hát persze, hogy Mariával csak és kizárólag egy ilyen kapcsolatot tud elképzelni és ha a Hercegnőnek ez nem tetszik, akkor legalább most már tényleg elkerüli az ő erdejét.
- Behatoló az erdőben! – harsant Lucien hangja az egyik faágról. Robin felrévedt gondolataiból s már ő is hallotta a patkódobogást. Könnyű testű állat lehet, a léptei is aprók és a lovagló nem is vágtára fogta a lovat éppen csak ügethetett.

- Állj! Ide az ékszereket! – kiáltott rá a lovasra parancsolón a fáról a ló hátára leugró Lionel. Fekete selyemkendő volt mindőjük szeme előtt.

- Nincsenek ékszereim – hallatszott a kiegyensúlyozott, nyugodt válasz.

- Hazudsz! – sziszegte Lucien a lány torkának szegezve kését. Robin azonban felismerte a fekete csipkefátyol alatt Mariát. A többiek nem ismerik úgy a lányt, mint ő, a testének rezgéseit. Maria fekete lovaglókesztyűjében könnyedén markolta lova zabláját. Tekintetét végighordozta a fekete de Noir társaságon. Robin könnyedén leszökkent a fatörzs kényelmes foteléből, s a lovon magasló lányra szegezve tekintetét szólt oda foghegyről a klántársainak.

- Engedjétek el! – parancsoló hangjára Lucien leengedte a kést és Lionel leugrott a nyereg mögül a lóról. Maria szabad volt. Robin feltolta a selyemkendőt a homlokán a hajába s merőn bámulta a kecses tartású lányt a nyeregben. Pompásan ülte meg a lovat. Elegánsan, nőiesen. Maria is felhajtotta a csipkefátylat, mely az álláig ért és viszonozta Robin komor pillantását. Csak a fiút látta, senki más nem érdekelte, nem a klán többi tagjáért jött. Hanem, hogy Robint lássa. Azután a várfalon történt csók után. Hogy megnézze a fiú is emlékszik-e még rá. Egyáltalán látni akarta Robint és beszélni akart vele. S most itt áll a maga testi valójában a rablóvezér. Most már nem is a fekete selyemkendő, nem is a fiú csupa bőr ruhája, izmos combja, erős karja és vad tekintete ijesztette meg. Külsőleg messze nem volt olyan félelmetes, mint a belső vágyai. Melyek most is ott ültek a sötét szemek mélyében, s őt várták kiéhezve, mohón.

- Ez Robin zsákmánya fiúk, lelépni! – vigyorogta Lionel felismerve a lányban Mariát, s a klán tagjai szinte nyomtalanul eltűntek a rengetegben. Bíborszín lovaglóruhában ült Periwinkle hátán Maria és olyan nyugalom áradt belőle, amit Robin méltán irigyelt tőle. Szép volt a lány, sudár, vékony, karcsú és ellenállhatatlan. Mekkora ellentétei is ők ketten egymásnak. De éppen az ilyen ellentétek vonzzák a leginkább egymást. Robin is ezt a vonzódást érezte, amióta csak ismerte a lányt. S most , hogy a lány szüntelen betolakodik, hát csak tovább szítja ezt az érzést benne. Lehet-e még parancsolni a benne lakozó férfiállatnak? Ez a lány nem tudja mivel játszik! Ebben biztos lehet!

- Bejöttél az erdőbe – szólalt meg Robin erőltetett nyugalommal. Több volt a mondata mögött, mint amennyi a hangsúlyából hallatszott. Száraz ténymegállapítás volt. De közben kérdések tucatjai zúdultak. Villogtak a fekete és a szürke szemek ahogy a köztük lévő távolság ellenére is egymást fürkészve összekapcsolódtak. Szinte szikrázott a levegő. Robin nem jött közelebb. Karba tett kézzel állt csak, de szeme itta a lány látványát, birtoklón és mohón.

- Tudtommal szövetség köttetett a két család között – felelte fölényes hidegséggel Maria.

- De közöttünk nem Maria – ejtette ki elnyújtottan a nevét Robin. Maria megborzongott ettől, ahogy Robin ajkát elhagyta a neve. Senki nem ejtette ki ilyen különösen, furcsa dallammal a nevét mint Robin. Szinte érezte, hogy elhagyja az erő a lábát és bizonytalanul ült a nyeregben, félt hogy leszédül a lóról, ha Robin még egy percig ilyen áthatóan mereszti rá a szemét. Tudta, szinte sejtette, a fiú most is levetkőzteti azokkal a fekete szemeivel, s ettől furcsa bizsergés járta át a testét.

- Nem? Tudtommal megtaláltuk együtt a holdgyöngyöket…

- Hagyd már azokat a kibaszott gyöngyöket Maria! Fogd fel, hogy túlléptünk rajta! Vége! Segítettem neked, de attól még nem leszek a pátyolgatós bátyád! Érted?

- Mindent értettem, amit eddig is mondtál nekem Robin! – csattant vissza Maria.

- És gondolkodtál a dolgon? – villantak meg Robin fekete szemei. Ijesztő volt ahogy nézte. Ijesztően izgalmas és félelmetes, legalábbis egy szűz lány számára. Egyetlen konkrét szó sem hagyta el az ajkát, de a kérdésben ott volt, hogy mire gondol. S mindketten arra gondoltak, amit szavakkal nem ejthettek ki. Maria belevörösödött a kérdésbe és amit kérdés sugallt, szinte látta maga előtt kettejüket egymásba fonódva. Megreszketett és a mozdulattól kicsúszott kezéből a gyeplő.

- Én…Robin én szeretném, ha nem romlana meg a viszony közöttünk, hiszen egy családba tartozunk…Hogyan fogunk így újra mások előtt találkozni? Kérlek!

- Fogalmad nincs milyen önmegtartóztatásomba kerül, hogy ne kapjalak le a nyeregből és ne erőszakoljalak meg itt az út mentén Maria! – lépett a lóhoz Robin és elkapta a ló kantárszárát. – És ha nem érted meg milyen gyötrelem ez nekem akkor az istenit miért illegsz be minduntalan az erdőbe!? Menj és a mindenit is, hagyd, hogy kiverjelek a fejemből! – nyomta a kantárszárat Maria kezébe Robin és tenyerével hatalmasat csapott a ló farára, mire Periwinkle élénk iramba vágtatott tovább az erdei úton, nem is Maria diktálta az ütemet a ló rohant lovasával a hátán ki az erdőből.

Periwinkle jól tudta a haza vezető utat. Mariának vezetnie sem kellett. Nem is tudta volna. Mit akart tulajdonképpen? Mit várt? Hogy Robin meggondolja magát? Hogy megtudják beszélni a dolgot? Istenemre dehogy! Hiszen neki sem a barátság jutott eszébe ha Robinra nézett. Csak hát honnan tudhatná ő a maga tizennégy évével, hogy mit akar egy férfitól. Nem is érti még saját magát sem. Csak a vére hajtja valahova. Ahova nem kellene a neveltetése pedig visszatartja mindentől. De most legalább már értette. Robin ugyanúgy szenved mint ő, egymást akarták, csak…más szinteken. Robin bevezette a csókolózás rejtelmeibe és Maria magának is el kellett ismerje, hogy élvezte, sőt tetszett neki. De hát az életben nem minden helyes ami jól esik. Robinnal ezt az egyet minden alkalommal megtapasztalhatta s ha így haladnak akkor meg is fogja. Robin ismét elzavarta az erdőből. De Maria pontosan tudta, nem miatta, hanem saját maga miatt. Nem az erdőtől űzte el, hanem magától. S nem azt nem akarta, hogy az erdőben legyen, azt nem akarta hogy a szeme elé kerüljön. Mert Robin magától és a tetteitől féltette Mariát. Jobb mindkettőjüknek ha nem maradnak kettesben, mert Robin nem volt biztos abban, hogy felelősséget tudna vállalni a tetteiért, s oda sodorhatja Mariát, amit a lány talán nem is akar.