Cseppek az erdőben

Szürke esőfelhők úsztak az égen. Maria és Robin a tisztás nagy tölgyfája alatt ült egymás mellett, hátukat a fatörzsnek vetve. Robin Maria ujjaival játszott. Az ölébe húzta a lány kezét és újra és újra átsimította az érzékeny ujjbegyeket sajátjával. Maria karján remegés futott végig és az öle felé futott minden rezgés. Lehunyt szemmel döntötte fejét a fatörzsnek. Robin csendesen nézte a lány tenyérvonalait, majd ujjai végigfutottak a lány ereit követve egészen a könyökéig. Milyen áttetsző és puha a bőre! Olyan mint egy elefántcsonttorony. Törékeny, szép. Maria megérezte a fiú leheletét a csuklóján, majd nedves ajkai lassan elkezdtek felfelé vándorolni a karján.


- Mindjárt elered az eső! – suttogta Maria még mindig lehunyt szemmel.

- Valóban. De az erdőben még nyerünk legalább két órát – morogta Robin.

- Ezt hogy érted? – nézett le rá meglepetten Maria.

- Úgy, hogy a fák koronái még megtartják a vizet, úgyhogy, ha a fák alatt maradunk akkor nyertünk akár két órát is az elázásig – mosolygott rá Robin.

- Két óra zuhogó esőben az erdőben… - ismételte elgondolkodva Maria, s már hallotta is, ahogy körülötte elcsendesedik az erdő. Dörgés csattant az égen, s halk szemerkélő hangok távoli moraja hangzott. De valóban a fa alatt szárazon maradtak, s Robin felbátorodva merészebben kezdte csókolgatni Maria nyakát és mellkasát. Maria levegő után kapkodva túrt Robin göndör fürtjeibe. Tiltakozni akart, el akarta tolni a fiú fejét, mert vészesen közeledett mellei domborulatához, de végül mégsem tette. Csak vágyakozva beletúrt a fiú hajába, a kalapját még a korábbi csókolózásuk alatt lökte le valamikor a fejéről. Egyikük sem foglalkozott igazán vele, hogy hova került. Robin Maria elől eltakarta a fényt s kezét a lány lábszárára tette.



Maria lehunyt szemmel találgatta, hogy mit csinálhat a fiú, mert ziháló leheletén kívül és matató ujjaiból nem érkezett más utalás tetteire. Aztán megérezte a fiú forró tenyerét meztelen lábszárán.

- Mit művelsz Robin? – kérdezte Maria a fiú vállára döntve a fejét.

- Tetszeni fog ígérem – mormolta Robin vágytól remegő hangon.

- Ez illetlenség – emlékeztette Maria.

- Láttalak már bugyogóban ne aggódj! – viccelődött Robin.

- Már nem hordok bugyogót – tiltakozott Maria.

- Jól van, akkor alsószoknyában – csúsztatta fel a tenyerét merészen Maria combjára. Mariának elakadt a lélegzete, s összeszorította a combjait satuba zárva Robin kezét.

- Megígérem, hogy jó lesz! – hajolt fölé Robin és Maria ajkát birtokba véve kedves kérlelő körökkel dörzsölni kezdte Maria combjának belső ívét. Maria a csók alatt elernyedve elfelejtette, hogy a fiú keze még mindig a combjára tapad és engedett a szorítása, mire Robin fürge mozdulattal feljebb csúsztatta kezét Maria combján.



Lassíts Robin! Nyugalom… - mormolta magában Robin, ahogy érezte megint magával ragadja a szenvedély. Tudatosan igyekezett visszafogni magát Maria közelében. Szem előtt tartotta, hogy a lány mennyire fiatal és tapasztalatlan, legalábbis ez volt a terv. De ahogy megérintette a lány nedves nőies szirmait, végisöpört rajta a vágy.

- Hercegnőm! Hiszen te kívánsz engem – húzta végig lágyan az ujját Maria legérzékenyebb pontján. A lány megremegett az érintésétől, de nem tiltakozott, hanem enyhén széttárva combját csípőjét közelebb tolta. Ösztönös mozdulat volt, mégis annyi felkínálkozás volt benne, ami Robinban végleg felszakította a gátakat. Képtelen húzni ezt a kielégülést. Akarta a lányt, az első pillanattól, egyszerűen nem megy a lassú egymásra találás hosszú folyamata. Itt és most akarta. Robin lerántotta magáról a kabátját és a földre dobta az avarba.

- Robin?! – kérdezte felrévedve Maria, amikor Robin egyszerűen a kabátjára nyomta.

- Bármennyire is szeretném késleltetni ezt a pillanatot, nem bírom tovább. Kívánlak Hercegnőm! – döntötte hanyatt a lányt, ahogy fölé mászott. Maria riadtan meredt a fiú elszánt arcába, ahogy meglazította a nadrágövét, s felhajtva Maria szoknyáját a lába közé helyezkedett. – Utolsó lehetőség Maria! Biztos, hogy nekem akarod adni a szüzességed itt az erdő közepén? – nézett le a lányra komolyan Robin. – Egyszeri és megismételhetetlen Maria! Ha most elveszíted a szüzességed, azt vissza már senki sem adja!

- Veled akarom Robin! – bólintott rá elszántan Maria s idegesen megnyalta a száját. Robin a farzsebébe nyúlt és előhúzott egy hártyaszerű vékony anyagot.

- Vigyáznom kell rád Hercegnőm! – búgta Robin, ahogy hímvesszőjére húzta az átmosott állati bélből készült védekező szert.



Maria lehunyta a szemét és érezte az avar zizegését a feneke alatt. Robin kabátja igaz sokkal nagyobb volt rá, így szinte kényelmesen elhelyezkedhetett rajta, haja szétterült a fekete bőrön, vörös hullámokban omlott az avarra. Robin szeme éhesen itta a lány lemeztelenített combjainak látványát. Fehéren vakítottak az alsószoknya selyme alól. Marián nem volt harisnya, meztelen lába olyan izgató volt, hogy Robin érezte elönti egész testét a forróság. Ránehezedett a lányra, s Maria fölé könyökölve két alkarján megtámaszkodva behatolt a lány szűzies forró, nedves ölébe. Maria nem akarta, a váratlan behatolástól és fájdalomtól mégis felsikoltott. Úgy érezte szétszakad az egész belsője a feszítő fájdalomtól. Robin megállt és figyelte Maria eltorzult arckifejezését. Puha csókokat hintett a lány arcára, nyakára, miközben lüktető duzzadó férfiasságának megálljt parancsolva várta, hogy Maria fájdalma enyhüljön. Teljesen leállt, csak várta, hogy enyhüljön a szorítás a nedves forróságban. Maria Robin karjába kapaszkodva ráncolta a homlokát.

- Most már nem fog fájni – lehelte a lány összepréselt ajkaira Robin, s követelően csókolózásra kényszerítette a lányt. Nyelve szétfeszítette a lány ajkait és behatoltak a lány nedves nyelvéhez. Ezzel egy időben lassú csípőmozgásba kezdett és mélyebben benyomult Maria ölébe. Maria torkából tompa nyögés hallatszott, de Robin nem törődött vele. Beszívta a lány hajának virágillatát, megrészegedett a vörös haj tapintásától és látványától. Semmit sem tudott tovább húzni és úgy tűnt mindent csak elkapkodott, de képtelen volt fékentartani az eddig visszafojtott szenvedélyt. Egész testében megfeszült és a kielégülés pillanatában felkiáltott: - Szeretlek Hercegnőm!



Nem érkezett válasz. Az erdő csendes volt körülöttük. Robin szinte beájult Maria mellkasára rogyva. Csak akkor eszmélt, amikor hatalmas hűvös cseppek vágták tarkón. Maria megmozdult alatta. Megpróbálta összecsukni széttárt combjait, s fájdalmas öléről legalább egy kicsit elterelni a figyelmet. Robin pulzáló férfiassága kilökődött a testéből, s vörös vércseppek éktelenkedtek selyem alsószoknyájának anyagán. Maria leseperte a lábára a szoknyát, hogy eltakarja szüzessége elvesztésének bizonyítékát. Összezavarodtak az érzései. Olyan hirtelen és gyorsan történt és valahogy nem érezte a naturalitásában azt, amit várt volna ettől a pillanattól. Csalódott volt és nem tudta igazán miben csalódott. Robinban, magában, vagy a testi szerelemben? Úgy érezte magát, mint amikor elveszít valaki valamit. De hiszen ő tényleg elvesztett valamit! Itt a tölgyfa alatt a körülöttük dübörgő viharban, a szüzességét vesztette el.



Istenemre! Tényleg szűz volt! Hát persze, hogy az volt, ennyire fiatalon. Lehettem volna gyengédebb? Lassabb, finomabb? De hát meddig várjak már? Nem bírom ezt a gyötrődést! Annyira kellett ez a lány! Érezni akartam, olyan közel kerülni hozzá, amennyire csak lehetséges! Én legcsodálatosabb Hercegnőm! Robin kereste Maria pillantását, de Maria kerülte a tekintetét. Bár még mindig sajgott az öle felhúzódott Robin mellől, Robin kabátjáról, s Robin átható pillantása elől.

- Maria! – kapott a lány keze után Robin, de a lány ellépett az érintése elől.

- Te csináltad már ezt igaz? – kérdezte halkan Maria, s szürke szemét az égre emelte. Olyan vizenyősen szürke volt most a szeme, mint maga az égbolt. Robin felemelte a földről a kabátját s magára kapta.

- Bocsáss meg, hogy fájdalmat okoztam, többet nem fordul elő – törölte át nedves tarkóját Robin.

- Nincs miért megbocsájtanom – nézett rá vissza különös tekintettel Maria.



Mekkora hibát követtem el! Jézusom! Most mi lesz? Robin sohasem fogja megkérni a kezem. Belegondolva semmim sem maradt. Az apám elkártyázta az örökségem! A nagybátyám könyörületkenyerén élek, és oda a szüzességem is! Nincsenek bátyáim, unokatestvéreim, sem szüleim, akik bármit is tehetnének értem. Az egyetlent, ami talán értéket jelenthet, egy nőnél, már azt is eljátszottam. Robinnak adtam! S hogyan tovább? Komolyan úgy érzem, hogy Robint érdekleni fogom még mindezek után? Robint az örököst? Egy vagyontalan nő, aki már nem is szűz! Hogy lehet egy nő ennyire ostoba, mint én? Robin ezt akarta, és megkapta. Neki nem is világrengető esemény, hiszen egyértelmű, hogy van már tapasztalata a testi szerelem terén. Neki én talán csak egy voltam a sok közül.

- Indulnom kell, ha nem akarok teljesen elázni mire hazaérek – szólalt meg újra Maria.

- Hazakísérlek! – állt mellé keményen Robin.

- Semmi szükség rá, hazatalálok innen – felelte Maria elutasítóan.

- Azt mondtam együtt megyünk! Gyere! – ragadta meg a lány kezét Robin és maga után vonszolta a lányt az erdőben. Patakokban ömlött rájuk az eső. Robin már a zivatar intenzitásából tudta, hogy legfeljebb háromnegyed óra nyereségük lehetett, nem két óra ahogy eredetileg gondolta. Szakadt rájuk az eső. Maria ruhája teljesen elázott, a szoknyáját csak vonszolta maga után, hajából patakokban csorgott a víz. Robin álláról is csöpögött, kalapja karimája összegyűjtött egy kisebb vizesároknyi vizet és most teljes egészében a nyakába zúdult ahogy hátranézett Mariára. Sarasak, avardarabosak és esővizesek voltak mindketten. Kutyául eláztak, mire elérték Holdszállást.

- Nem jöhetsz be velem, mindenki tudni fogja, hogy veled voltam – vörösödött el Maria, s elrántotta a kezét Robinéból.

- Nem gondolod, hogy épp itt az ideje, hogy megtudják? – támadt vissza Robin.

- Nem! Ellenkezőleg! Ez egyáltalán nem dicséretes, sőt megrovást kapnánk érte mindketten!

- Most mondod már ezt? Miután lefeküdtem veled?! – kiáltott rá a szakadó esőben dühösen Robin. Maria riadtan nézett körbe, hogy nem hallotta-e valaki. Természetesen az ajtó előtt zajló ordibálás zajára kinyitották a kaput. Robin és Maria ügyet sem vetve az ajtónyitóra berontottak az eső elől az előcsarnokba.

- Pompás! A tékozló lány hazatért! – hallatszott Sir Benjamin hangja a szalonból. – Már egy órája esik! És látható volt, hogy esni fog akkor is, mikor elindultál itthonról. Hol voltál? Merre jártál? Hogy nézel ki? És EZ mit keres itt veled?! – csattant végigmérve a két fiatalt.

- Bácsikám! Az úgy volt, hogy… - Maria zavartan Robinra nézett és gyorsan a fiú elé lépett. – Sétáltam az erdőben és…és…eltévedtem…

- Úgy! Nem először Maria! – vakkantotta közbe Benjamin.

- …éppen arra vetődtem és kötelességemnek éreztem, hogy Mariát épségben hazaszállítsam! – szólt közbe Robin.

- Épségben? – mordult Benjamin végigmérve a két fiatalt. – Azt kétlem – jegyezte meg rosszmájúan. – Eredj a szobádba Maria és öltözz át! – Benjamin ezzel elintézettnek tekintve az ügyet rosszkedvűen a dolgozószobája felé indult. Robin levette fejéről a kalapját és áttúrta a haját ,hogy ujjai közt kifacsarja sötét tincseiből a vizet. Loveday elkapta az öccse karját és megrázta.

- Mit művelsz vele te kis hülye! – sziszegte Robin arcába Loveday.

- Miről beszélsz? – tette az ártatlan Robin.

- Láttam, hogy néztél rá Robin! És nem tetszett, amit a szemedben láttam! Szállj le Mariáról ő szebb, tisztességesebb és nemesebb nálad! Nem vagy méltó hozzá! Csak beszennyeznéd a becsületét! Ér neked ennyit? És ezt érdemli Maria? – szidta az öccsét Loveday, aki ügyet sem vetve rá a kandallóhoz lépett és töltött magának egy pohár brandyt.

- Már késő a sápítozásodból. Megtettem! – nézett Lovedayre a pohara felett Robin és egy hajtásra kiitta az italt. Érezte, ahogy végigmarja az ital a torkát és közben felmelegíti. Nincs értelme Loveday előtt bármit is titkolnia. Loveday a nővére. Jobban ismeri mindenkinél. A természetét, a vágyait, a féktelenségét. Színlelhetnének talán még egy vagy két hétig, de mit számít már az.

- Nem! Nem tetted meg! – hebegte halálra váltan Loveday. – Mariával nem!

- De igen! Lefeküdtem vele, akár tetszik a tiszta lelkű Holdhercegnőknek akár nem! -dünnyögte Robin.

- Hogy tehetted?! – támadt rá vad indulattal Loveday.

- Nem erőszakoltam meg, ha ez izgat! – morogta Robin.

- Lefeküdtél vele te barom! De attól még nem beszélhetsz így sem róla, sem erről az egészről. Kötelességed elvenni feleségül! – csattant rá Loveday.

- Ne légy ennyire szentimentális az égre is Loveday!

- Hogy nézzek így Benjamin szemébe? Mégis mond! Hogyan? Hogy tudom az öcsém okozta az unokahúga vesztét! Ez a te hibád Robin! Te erőltetted, biztos hogy nem Maria csábítgatott téged! Hogy tehetted ezt? Maria még szinte gyerek!

- Egyáltalán nem gyerek már! Észrevehetnéd, hogy igenis felnőtt nő és én tettem asszonnyá!

- Legfeljebb a szajháddá a te erkölcseiddel! – sziszegte neki Loveday. – Maria érzéseivel kétlem hogy foglalkoznál, hogy ő hogyan éli meg, hogy mit érez, mit gondol közben rólad és magáról! Egy életre tönkre akarod tenni?

- Túlzol mint mindig!

- Egyáltalán nem! Nem ronthatsz meg egy ártatlan lányt! Naiv éretlen és valószínűleg szerelemes! És mi lesz, ha teherbe ejted? – halkította le a hangját dühösen Loveday.

- Vigyázok, hogy ez ne történjen meg! – túrta át a haját Robin. Elege volt a nővére sápítozásából. Beszélni akart még nyugodt körülmények között Mariával, de úgy tűnt lehetetlenség Holdszálláson Mariával négyszemközt két szót váltani. Ez nem a legmegfelelőbb alkalom.

- Ez minden? Vigyázol?! Inkább szállj le Mariáról és hagyd békében élni a völgyben!

- Ez az egyetlen dolog amit nem tehetek Loveday. Mert képtelenség. Nem tudom békén hagyni, mert kell nekem! Szóval tartsd a szád!