Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2011. július 22., péntek

Robin és Lionel közös erdőnéző körútjukat tartották. Miután Robin kiadta az útját, Juliennek látványosan sietősre sikeredett a visszatérése Londonba. Robin a klánnal taktikát változtatott. Nem raktároztak semmit, hálóval vadásztak és a friss húst rendszeresen el is fogyasztották. Így viszont azt jelezte, hogy az életük ismét a szüntelen egymást érő vadászatok végeláthatatlan láncolatává vált. Amíg léteztek a raktárak, addig akár hetekre is volt szabadidejük, otthonülős napjaik. Most minden nap össze kellett ülni egy kis vadászatra, mert hogy nem minden nap volt egyforma a vadászszerencse. Mégis a nappalok és az éjszakák is nyugodtabbnak tűntek. Végre lezárult a báli szezon, az ünnepségek. Robin örömmel fogadta, hogy ismét csak a vadászkastélyba kell visszatérnie. Ahol külön hálószobája van Mariától. Nyugodtan töltheti a nappalait és az éjszakáit. Minden visszatért a régi kerékvágásba. Nem kellett a de Noir kastélyba menni élelemért. Robin farzsebbe csúsztatott tenyérrel elégedetten sétált az erdőben. A saját erdejében.
- Ez a legszebb időszak a természetben – jelentette ki Robin.
- Hát nekem egyforma – jegyezte meg Lionel. – Erdő, erdő. Fa, fa. Igazán egyik ugyanolyan mint a másik.
- Nem igaz. Minden fa más. Nincs két egyforma fa, vagy erdő. Tudod Lionel azt szeretem a legjobban az erdőben, amikor ilyenkor a napfényre minden felderül. Újjáéled a természet. Ahogy átsüt a napfény a fák levelein és ágain. Ahogy eljut egészen a legkisebb fűszálig. Ahogy megváltozik az erdő, mert átfesti egyetlen természeti erő: a nap
- Ha te mondod öcskös – legyintett Lionel. – Mindenben ilyen szószátyár vagy, vagy csak ha a tüzelőnek szánt erdőről van szó – vihogott Robinra.
- Végre vége a télnek, szeretem ha tavaszodik és minden feléled. Akár tudod ezt te értékelni akár nem – rántott vállat Robin.
- Persze, csak hát az év minden napján ugyanezt az erdőt látjuk, nem nyújt már akkora DEJÓ érzést érted? – forgatta a szemeit Lionel.
- Persze nem érzed magadban a tulajdonos büszkeségét, nem úgy mint én – ugratta Robin.
- Fogadjunk apád levadászott előlünk mindent – sóhajtotta Lionel.
- Még mindig jobb ha a saját apád lop meg, mintha idegenek – rántotta meg a vállát Robin.
- Juliennek kiadtad az útját, ezt nem bocsátja meg apád! Elvégre mégiscsak tagja a parlamentnek!
- Kit érdekel? Akkor menjen képviselővadászatra! De ne az én erdőmben űzze szét a vadakat! – pislantott oldalt Lionelre.
- Sosem jöttetek ki egymással – emlékezett vissza Lionel.
- Talán mert annyira ellentétesek voltunk mindig is? – tette fel a költői kérdést Robin. Lionel nem is válaszolt rá. Igaz. Mit mondhatna. – Apám se vette fel sose a klánba. Mert a vak is látja, hogy nincs orra a vadászathoz, se füle, se szeme.
- De pénze van hozzá! – felelte rá Lionel.
- A pénz nem elég ahhoz hogy vadász légy. Nem árt hozzá a környezet ismerete, a tapasztalat, a természetszeretet. Már csak járásából is ismered a vadat. Tudod még a lélegzetvételének legapróbb rezdülését is. Az igazi vadászat ösztön és nem pénzen vásárolható, vagy könyvből tanulható – magyarázta Robin.
- Jó én is tudom. Csak annyira próbálkozott – védekezett Lionel.
- És te megsajnáltad? Elszédített a kamu dumájával, hogy nincs családja, nincs klán, aki befogadná? – gúnyolódott Robin.
- Hát valahogy úgy igen – habozott Lionel.
- Tarts nyitva a szemed. Az ellenség mindig akkor csap le, amikor a legkevésbé vagy éber – emlékeztette Robin.
- Igaz, Charlotte-nak is mindig éjszaka jut eszébe támadni – ráncolta a homlokát Lionel.
- Menjünk arra! – hagyta figyelmen kívül a megjegyzést Robin. Fürkész tekintete azonnal a legkisebb változásokat észrevette az erdőben. – Nem bandázunk idegenekkel – Robin megállt, s leguggolt az egyik terebélyes fa körüli gyepszinthez. – Engem inkább ez nyugtalanít! – mutatott le a tenyérnyi foltra Robin.
- Mi az? Észrevettél valamit? – kérdezte Lionel áthajolva Robin válla fölött, s lenézve a földre.
- Már múlt héten is láttam hasonló nyomokat – dörzsölte át a homlokát Robin.
- Nem is említetted – lepődött meg Lionel a foltot figyelve.
- Mert nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de most már… - Robin elgondolkodva nézett fel, s elrévedt a cserjés sűrűjében.
- Feltűnt valami? – kapott a horogra azonnal Lionel, s leguggolt Robin mellé, hogy jobban lássa az arckifejezését.
- Igen…az elmúlt két hétben már több helyen is láttam, hasonlót, de mindig…csak – Robin körbenézett a fák sűrűjén. Olyan jól ismerte az erdőt, hogy tudta minden fa pontos helyzetét, mintha térképet alkotnának a fejében. – Mindig csak…a vadászkastély két kilométeres körzetében. Távolabb nem találkoztam ezzel a jelenséggel.
- De mi ez talán valami, növénybetegség? – nézte a különös foltot Lionel.
- Mh, nem találkoztam még ilyennel, nem hiszem… a bomlásból ítélve savas anyag – ráncolta a homlokát Robin.
- Talán egy újabb merénylet készül? Feldühödtek, hogy nincs mit lopni? Lehet tényleg zsarolni készülnek? – kezdte az összeesküvés-elméleteket szőni Lionel.
- Azt…nem tudom. De szeretnék ennek utánajárni. Lehet a vadakat támadta meg valami – nézett maga elé gondterhelten Robin. – A legközelebbi vadászat után bevizsgáltatjuk az állatot. Mi van, ha az egész klánt megfertőzik a vadak. Lehet valami méreggel megetették a vadakat és akkor ha elfogyasztjuk, minket is megmérgeznek vele.
- Az rettenetes lenne! Az egész családot kiírthatnák! – rémült meg Lionel.
- Pontosan. Csak az a különös, hogy miért mindig csak itt a vadászkastély körül találom ezt. A vadaknak ennél sokkal változatosabb a vonulása az erdőben. Ezért nyugtalanít ez az egész. Ez túl központosított. Ráadásul itt a közelben nem találtunk beteg vadat, vagy elhullott állatot – Robin fellökte magát, s Lionel is követte. – Ha bármi gyanúsat észlel bárki a klánból, azt azonnal jelezzétek nekem. A szakácsokat kétszeres gondosságra intsétek az ételek előkészítésénél, sok minden kiderülhet már az állatok húsából is. Nem vagyok nyugodt, amíg nem járok ennek a végére – sietett előre Robin.
- Rendben, körbeküldök egy futárt a klánban, hogy mi a helyzet – egyezett bele azonnal Lionel.
- Helyes, az jó lesz. És értesíts mindenképp ha megtudsz valamit – biccentett Robin. – Akkor holnap hajnalban a vadászaton – fogott kezet búcsúzóul Lionellel, s a két férfi útja a következő ösvényen szétvált. Robin megigazította fekete kalapját a fején, meglazította a nyakába kötött kendő csomóját, s elindult a vadászkastély felé. Már nem járt messze a háztól, amikor furcsa zajra lett figyelmes. Halkabbra fogta léptei zaját. De közben gyorsított is a tempóján. Akármilyen állat, útonálló, vagy klántag is az, de most nem akarta elszalasztani, hogy a rejtély nyitjára akadjon. Csendesen közeledett a hangforrás irányába. Szinte elnyelte lépteit az avarszint lágy zizegése. Robin kikerülgette a cserjések tüskés bozótosát, félrehajtotta a fák leomló ágait, s hogy védelemben maradjon, rejtve az ismeretlen elől, óvatosan kikémlelt két szorosan egymásra nőtt fa között. Nem egészen az a látvány fogadta, amire számított. Lélekben felkészült arra, hogy idegen behatoló van az erdejében. Vagy hogy szenvedő állatot kell megnéznie, hogy mi is a baja. De a valóságban csak a vaskos fatörzsbe kapaszkodó Mariát találta, aki előregörnyedve öklendezett. Robin kieresztve a levegőt mormogott az orra alá, s előrecsörtetett a fák közül.
- Muszáj szétgányolnod az egész erdőmet? – mérgelődött Robin Mariát figyelve, aki felegyenesedve, egy keszkenőbe törölgette a száját.
- De hát én nem is…
- Te most komolyan a környék összes fáját és cserjéjét lehányod? Hogy fog így kinézni az erdőm! Ez nem tesz jót a növényeknek! – bosszankodott Robin. Hirtelen nagy természetvédőként fellépve, s féltékenyen féltve az erdőt, ami a de Noiroké.
- Te mindig csak azt a vacak erdődet félted! – csattant rá Maria. – Nem tudom, azt hiszem a tegnapi szarvaspörkölt megfeküdte a gyomrom – ráncolta a homlokát értetlenül Maria. Lassan kezdett sápadt arcára visszatérni a szín.
- Úgy! Szóval a vadhús az oka!
- Igenis! – feleselt rá azonnal Maria.
- Szerintem meg egyáltalán nem az az oka – tette keresztbe a karját fölényesen Robin.
- Nem? Hát akkor micsoda? – vetette oda foghegyről Maria.
- Arra még nem gondoltál, hogy esetleg terhes is lehetsz?

7 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!
    Maria terhes???? :D :)
    Nagyon tetszett! :) Köszi, hogy máris hoztad a fejit
    Várom a kövit! Siess vele, lécci :)
    Puszi! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Callie!
    Hűűű :D
    Nagyon klassz ez a feji :D
    Hmm...Robin a naaaagy természetvédő :D
    Maria terhes??:O :)
    Remélem tényleg nem csak a hús
    Várom a kövit,
    Puszi;

    Áfonyád :)

    VálaszTörlés
  3. Úristen!!!! Atyaég!!! Áááááááááááá! Ezt nem hiszem el! Maria terhes! Végre! örülök, hogy ilyen hamar lett új fejezet!!! Nagyon jó lett, imádtam, odáig meg vissza vagyok tőle!!!! De amúgy elég gonosz ez a Robin! Ahelyett, hogy segítene a feleségén, ahelyett elkezd vele vitatkozni, hogy összahányja az erdőjét... de hát már megszoktuk Robint... :/
    Siess a következővel!!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Szia Kisegér!

    Gondolom nem várt fordulat a történetben...remélem nem hamarkodtam még nagyon el ezt a terhességtémát, de már úgy vártam, hogy legyen babájuk...:)Bocsi...:D
    Folytival sietek ahogy csak tudok.
    Pusz
    Callie

    VálaszTörlés
  5. Szia Áfonyám!;)

    Nem, nem csak a hús...ez a picike már befutó lett. Robin elég vérmes ha az erdejéről van szó. De hát ez érthető is, hiszen az erdővel lélegzik. Ilyen a de Noir fenyves:D
    Folyti jön...
    Pusz
    Callie

    VálaszTörlés
  6. Szi Callie drága,
    bocsáss meg,h eddig nem írtam. Imádom a történeted, fantasztikusan írsz. :-)
    Éppen ezért vár egy meglepi az oldalamon:
    http://tearandlove.blogspot.com

    Puszi

    VálaszTörlés
  7. Húúúúúúú.....
    Legyen Maria tényleg terhes!!!

    VálaszTörlés