Pinot Noir-os hajnal;)

Maria a kancsóból kitöltötte a langyos vizet a mosdótálba. Még hajnalhasadás előtt értek a vadászkastélyba. Az egész kastély mélyen aludt. Nem ébresztették fel a személyzetet. Robin a ruhásszekrénynél állva húzta át fején fekete ingjét, hogy lecserélje. Átengedte Mariának a mosdótálat. Maria szobájába most nem volt bekészítve víz, nem várták haza a ház úrnőjét. Robin tiszta selyeminget keresett elő, s becsukva a szekrényajtót, hátát nekitámasztotta. Rebbenő pillákkal figyelte, ahogy Maria alsószoknyában a mosdótálhoz lép, s egy tiszta mosdókendőt a vízbe mártva végigdörzsöli hófehér meztelen karját.
- Talán elfordulhatnál – szólt rá megrovón Maria.
- Nem először látlak alsószoknyában – felelte rá keményen Robin. Figyelte, ahogy Maria végigsimítja a nedves kendővel a nyakát.
- Egy fürdő jobban esne – sóhajtotta fáradtan Maria.
- Nekem is. Akkor meztelen lennél – villant meg Robin szeme. – Nem várhatod el, hogy vizet forralni most felébresszük Franciost. – Maria beleegyezően bólintott. Robin kábán figyelte, ahogy a felesége mosakszik, s az ő törülközőjét a bőréhez nyomva itatja fel a nedvességet.
- Úgy emlékszem figyelmeztettelek valamire – kezdte Robin, a mosdótálhoz lépve. Maria elfordult, s közben áttörölte az arcát.
- Komolyan azt vártad, hogy Holdszálláson maradok? – dacolt vele Maria.
- Igen azt! De te ez helyett a számodra teljesen ismeretlen erdőben sötétedés után mászkáltál! Mi van, ha nem vagyok az erdőben?! – Robin átszappanozta a mellkasát, s dühösen csapkodta magára a már teljesen kihűlt Maria által elhasznált vizet. - Miért nem csinálod csak egyszer azt, amit mondok neked! – förmedt a feleségére.
- Nem vagyok a tulajdonod! Milyen jogon utasítgatsz engem?! – dobta le az ágyra a Robin szekrényében talált ruháit.
- A férj jogán! Van fogalmad róla mekkora veszélyben voltál? Komolyan mondom Maria utálom, ha az erdőmben vagy! – nézett fel Mariára Robin, miközben a mosdótálra támaszkodott, s álláról csöpögött a víz.
- Mi az hogy az erdődben?! – csattant Maria. - Hiszen még megvédeni sem tudod! Mindenféle alakok járnak benne és… - keresgélt Maria a ruhahalom közt.
- Hallgass már el! – ordította le Robin. – Hallgatóztál? Rendben. Megkíméllek a továbbiaktól. Igen betörtek az erdőbe és a mi vadászterületünkön vadásznak az én dolgaimra. Többek közt te is ezen dolgaim közé tartozol. Ne szólj közbe – csattant rá Robin durván kirántva a törölközőjét a ruhák alól. – Nem tudom kik ezek, hogy mi a céljuk, én is vissza akarom szerezni amit elvettek, kiderítem kik ezek és visszaállítom a régi rendet, de ehhez időre van szükségem. – idegesen és türelmetlenül beszélt, Maria minden mondatkezdésére szempillarebbenéssel reagált, miközben figyelte, ahogy Robin dörzsölgeti a törölközővel magát.
- Robin, egyedül úgysem…
- Ne ártsd bele magad! Maradj távol a dolgaimtól csak ennyit akarok! – suhintott dühösen a levegőbe Robin.
- Tulajdonképpen miért küzdesz egy olyan ügyért, ami számodra elveszett? Az erdő talán nem is lesz a tiéd – kérdezett rá gúnyosan Maria. – Apád soha nem fog megbocsátani azért, hogy Merryweathert vettél feleségül.
- Nem érdekel.
- Te sem tudod, hogy kidagad-e igaz? S ha igen? Ki örökli a fenyvest?
- A legközelebbi fiúági rokon. Lionel. De most ne térjünk el az eredeti témánktól. Komolyan az őrületbe kergetsz! Éjszaka az erdőben! Normális vagy ilyenkor?
- Te is jársz éjszaka az erdőben – védekezett Maria maga elé tartva a választott ruhát.
- Mert nekem az egész erdő térképe a fejemben van, úgy ismerek, minden fát, bokrot és fűszálat, mint a tenyeremet. De te? Eltévedsz az erdőben Maria és napokba telik mire megtalállak értsd meg! – bújtatta át fején az ingjét Robin.
- Miért nem használsz jelzőhelyeket?
- Az erdőt ne írtsam ki véletlenül? - mordult Robin. - Ez nem turista útvonal, hanem birtok Maria. Egy nemesnek azért van erdője, hogy kifejezze a hatalmát, Az erdő a De Noir-oké.
- Akkor engedd, hogy megismerjem – kérte Maria.
- Te? Aki egy feléd tévedő légytől is halálra rémülsz? – kacagott fel gúnyosan Robin. Maria szúrós tekintettel válaszolt. Egyszerű galambszürke ruhát vett fel, végigsiklott az anyag karcsú alakján. Egy selyemszalaggal sebtiben hátrakötötte a haját. Robin hálószobájában volt. S most valahogy zavarta a tény, ahogy Robin fölé magasodva ereje teljében kiabált vele. Csak inget cserélt, még a saras, törmelékköves csizmája volt rajta, a poros combhoz simuló fekete bőrnadrággal. Sötét volt és félelmetesen vonzó.
- Mehetünk? – kérdezte erejét összegyűjtve Maria.
- Nem vicceltem, komolyan csak dió van – dobta a mosdótál melletti törülközőtartóra a nedves anyagot Robin, s előre indult az étkezőbe. Az asztalon egy nagy kosárban púposan dióhalom várta őket. Robin fütyörészve nyitotta ki az egyik tárolószekrényt, s egy palackot tett az asztalra. Maria kérdőn nézett rá.
- A szerencsés megmenekülésére Madame de Noir! – emelte meg a szemöldökét Robin, miközben hangos pukkanással felbontotta az üveg bort. – Pinot Noir, egyenesen apám pincéjéből – öblösen csobbant a borospohárban az élénkpiros szinű bor, s Robin Maria elé tette a poharat. Újabb pohárba töltött, s a poharát hozzákoccintotta a Maria kezében tartott pohárhoz.
- Lord de Noir! – emelte Robinra a poharát Maria különös fénnyel a szemében.
- Milady! – kacsintott Robin Maria felé emelve poharát, majd felhajtotta a bort. – Hogy ízlik?
- Nagyon finom – itta ki Maria is egy hajtásra a bort. Robin kérés nélkül újratöltött mindkettejüknek. Aztán a kosarat maga elé húzva törni kezdte a diót. Maria kábultan figyelte, ahogy Robin erős markában összeroppantja a dióhéjat. Reccsenés. Újabb dióbél került elő. Maria elmélázva ropogtatta a foga alatt. Robin rendületlenül törte a diót, időnként kortyolt a borból. Éhgyomorra itták az első pohárral, fejbe csapta őket azonnal. Maria arcára vörös pír szökött, szemei furcsán csillogtak. Robin egyre sötétebben villanó szemekkel nézett rá vörösboros pohara felett, majd nagyot húzott a pohárból. Maria elfeledkezve magáról játszadozott vörös tincseivel. Pödörgette az ujjai körül, s közben lapos szempillarebbenésekkel Robint méregette.
- Robin! – kezdte Maria megtámasztva a fejét.
- Mh? – nézett rá futólag Robin, s újabb dióbelet csúsztatott fogai közé.
- Miért nem adjátok bérbe a halászterületet? Ha ti nem akartok halászni ott, más talán biztos szívesen halászna az öbölben – mérlegelte Maria homlokráncolva. – Kérhetnétek a bérleti díjat is és a halkereskedelemből bizonyos százalékot.
- Nem tudom, erre még nem gondoltunk. A tenger a miénk és az erdő. Ennyi. Túlságosan ragaszkodunk hozzá, hogy bérbe adnánk. Az olyan, mintha már nem csak a miénk lenne. Más használja, tehát nem egyedül a mi tulajdonunk – vonta össze a szemöldökét Robin, s könnyed mozdulattal, újratöltötte a poharakat.
- Igen, igaz. De már megint, csak a büszkeség beszél belőled Robin – kortyolt a borba Maria.
- A büszkeség nem mindig ártalmas Maria. Sokaknak adott erőt, sok mindenhez. Lehet, hogy a de Noir-oknak már csak a büszkeség maradt – felelte elgondolkodva Robin.
- Ugyan már – legyintett Maria, s billegtette a talpaspoharat az asztalon. Nézte, ahogy a gyertyafényben megcsillan a bor. – Nem mondtad, hogy vigyázzak ezzel a borral – simította át a homlokát Maria. Már szédült. Váratlanul ütötte fejbe az alkohol.
- Ütős kis bor az biztos – bólintott rá Robin, s megakadt a szeme Maria alkarján a hosszú vörös csíkon. – Megsérültél!
- Csak karcolás – kapta a szeme elé Maria a karját. Robin leseperte a dióhéjmorzsákat a kezéről, s maga elé húzta a nő karját.
- Miattam történt!
- Dehogy. Hallgatnom kellett volna rád – mondta lesütött szemmel Maria. – Csak hát…én is aggódom érted Robin, ugyanúgy, mint te énértem.
- Mikor mondtam én ilyet? – kérdezte bárgyún Robin, de meg sem várva lehajolt Maria alkarjára, s nyelvével végigsimította a horzsolást. Maria megborzongott az érintésre.
- Robin – lehelte Maria ,s szabad kezével eltolta a férfi fejét. – Gyere koccintsunk inkább a megmenekülésünkre, akárkitől is – emelte meg a poharát. Robin hozzábiccentette poharát Mariáéhoz, s hallgatta az üveg csengését, majd egy hajtásra kiitta a bort.
- Nem bánom – Robin az üveg után nyúlt. Már csak Maria poharába tudott tölteni. – Madame de Noir attól tartok, elfogyott a borunk – nézte ahogy az utolsó csepp illeg a borosüveg száján.
- Ó – formálta fátyolos szemekkel Maria. – Tudod, imádom…amikor így hívsz – búgta bágyadtan Maria.
- Nagyon becsiccsentettél Maria. Sosem mondanál ilyet önszántadból – röhögött Robin. Néhány szem dióval fél óra alatt elfogyasztottak ketten egy üveg bort, nem kis teljesítmény volt.
- Nem érdekel, a férjem vagy, azt mondok amit akarok. Mond ki a nevem – kérlelte Maria az asztalra borulva.
- Maria Merryweather – Robin Maria keze után nyúlt. Csak összekulcsolódó ujjaik játszottak egymással. Maria köves eljegyzési gyűrűje és Robin karikagyűrűje csillogott a gyertyafényben, ahogy Robin diótöréstől kissé feketére festett ujjai átsimították Maria tenyerét, ujjait, kézfejét.
- Nem! A mostani nevem! – nevetett fel Maria ahogy eljutott tudatáig Robin mit mondott. Robin elvigyorodott. Mindketten egyre kábultabban figyelték önálló életre kelt kezüket, ahogy egymásra találnak, összekulcsolódnak ujjaik, majd újra átsimítják egymás tenyerét.
- Marie de Noir – Maria felkuncogott ahogy Robin a fülébe suttogta búgó hangján a nevet. Robin franciásan ejtette ki a Mariát. Marie-nek ejtve. Robin hátralökve a székét, Maria feneke alá csúsztatta a tenyerét ,s felültette az asztalra félresöpörve a dióhéjakat, s ajkát rátapasztotta Maria nedves ajkaira. Maria buján viszonozta a csókot, kábán, bágyadtan, alkoholos mámorban, karjait Robin nyaka köré fonta.
- Tulajdonképpen mi a fenének öltöztünk mi fel? – kérdezte mosollyal az ajka körül Robin.
- Már magam sem tudom – zihálta Maria újabb csókra kínálva ajkait. Szomjasan várta, hogy Robin újra birtokba vegye az ajkait, s mohón, vadul csókolja. Hátradöntötte Mariát az étkezőasztalra, vörös haja szétterült az asztallapon, ahogy Robin kihúzta a selyemszalagot Maria hajából. Tenyere türelmetlenül tolta fel a fehér alsószoknyát, kibontva Maria meztelen lábát a ruhaanyag alól.
- Ó Robin! – sóhajtotta Maria Robin göndör hajába túrva ujjait.
- Khm…khm…- hallatszott az erőszakos torokköszörülés a hátuk mögött.
- Akkor ma ne forraljak teavizet uram? – hallatszott Francios Dijon hangja a háttérben. Robin felegyenesedett a reggelizőasztalra tepert Mariáról.
- Öhm – vakarta meg a homlokát Robin. – Ma nem tartunk igényt a reggelire Francios – nyögte Robin. Maria elvörösödve döbbent rá, hogy a szakács milyen helyzetben láthatja, kiterülve a dióhéjak között a reggelizőasztal közepén, combközépig lemeztelenített lábakkal, pityókásan. Maria zavartan próbálta leseperni a szoknyáját s kábán felült. Francios szemérmesen eliszkolt.
- Jaj Robin! Mit gondolhat rólunk? – nézett kóvályogva Robinra Maria. Robin talpra állította Mariát, s kézen fogva maga után húzta.
- Igazán? Engem nem érdekel – húzta maga után Mariát a lépcsőn. A lépcsőfordulóban a falhoz nyomta, s falni kezdte az ajkait. Maria nyöszörögve dobta át karjait Robin vállán. Forgott vele a föld, szédült, a belsejét tűz emésztette el, nem érzékelt semmit, csak Robin tapogatódzó ujjait, nedves ajkait a nyaki lüktetőerén, a forró leheletét a bőrén.
- Robin! Robin! – ütögette erőtlenül a férfi hátát Maria.
- Mi az? – révedt fel nehezen Robin, s egy pillanatra felemelte a fejét ,hogy sötét tekintete találkozhasson Maria fátyolos szürke szemeivel.
- Menjünk a hálószobába! – lehelte Maria.
- Jó, oké…jó-jó – Robin kábultan fordult ismét a lépcső felé. Sötét is volt, részeg is volt, alig találta meg az utat az emelet felé. A lábával rúgta be az ajtót maguk mögött, s szó szerint bezuhant az ágyba Mariával. Rángatták, tépték egymásról a ruhákat. Robin végigsimított az ismerős hajlatokon. Maria lehunyta a szemét annyira forgott a mennyezet a feje felett. Reszketett egész testében, úgy érezte perzseli a bőrét Robin érintése, s felsikoltott, ahogy megérezte Robin vágyát mélyen magába.
- Ah, Robin! – Maria belekapaszkodott Robin vállába, s zihálva lélegzett, Robin féktelen erővel tette magáévá. A masszív mahagóni ágy remegett a lökések erejétől, Maria sikoltozott a gyönyörtől. Robin vad indulattal magasodott felé, szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy az apró törékeny nő nem roppan össze vágyának erejétől, de Maria csak levegő után kapkodva sikoltott fel a beteljesülés mámorában. Érezte, ahogy Robin néhány kemény lökéssel méhébe lövelli magvát, s kimelegedve, pihegve ernyedtek el egymás karjaiban. Minden elcsendesült, csak az erdő kezdett ébredezni odakint, a vadászkastély körül.


Maria olyan édesen és mélyen aludt, mint már hónapok óta nem. Kisimultak az arcvonásai, melegben volt, és elégedetten nyújtózkodott, akár egy macska. Hol van? Hány óra van? Alig tért vissza az emlékezete. Ahogy megmozdult a keze érezte, hogy vastag szőrmetakaróval takaródzik. De hiszen! Maria felnyitott a szemét. Nem tévedett. A szemközti falon szép szarvasagancs. Balra az ezüst fürdőkád. A zsaluk között erős napfény sugara vetődött a hálószobára. Kétségtelen. Robin hálószobájában van, Robin ágyában. Oldalt kapta a fejét. Robin kusza hajjal, hason fekve szétterülve feküdt mellette. Lassan kezdett ő is ébredezni. Ahogy kinyitotta a szemét egyenesen Mariára nézett. Sokáig fel sem fogta, hogy mi van. Aztán hirtelen felkapta a fejét. Rémülten nézett végig kettejükön. Meztelenül feküdtek a vastag szőrmetakaró alatt. Egy ágyban.
- Mi történt? – kérdezte Robin a hajába túrva.
- Mi az hogy mi történt? – könyökölt fel a párnájára Maria.
- Mit keresünk mi egy ágyban? – pattant ki Robin kijózanodva az ágyból, s az ágy körül szanaszét heverő ruhahalmok között keresgélni kezdte a nadrágját.
- Férj és feleség vagyunk, nem emlékszel? – mutatta felé a karikagyűrűjét Maria.
- Azt én is tudom! – morogta Robin felrántva a nadrágját. – Hogy kerültél az ágyamba?
- Hogy kerültem az ágyadba? Te hoztál fel! – csattant rá Maria.
- Hazudsz kis boszorkány! – sziszegett rá Robin. – Szállj ki! Szállj ki az ágyamból! – állt meg az ágy lábánál csípőre tett kézzel Robin.
- Már nem tudod meg nem történtté tenni! – nézett rá értetlenül Maria.
- Nem tettük meg! – rázta a fejét Robin.
- De igen! Nagyon is! Most mi bajod van Robin? – ült fel Maria.
- Gyere ki az ágyból! – csattant rá Robin, s a földről felemelve a galambszürke ruhát az ágyra dobta Mariának.
- Te teljesen meghibbantál? – vonta össze a szemöldökét Maria ,s átbujtatta fején a ruhát.
- Mit csináltál velem te kis boszorkány? – nézett dühösen a nőre Robin.
- Én? Te itattál le az apád Pinot Noir borával, aztán felrángattál a hálószobádba és a magadévá tettél!
- És te hagytad?! – förmedt rá Robin idegesen a hajába túrva. – a francba is! – járkált Robin le-föl a hálóban.
- Tiltakoznom kellett volna? – lepődött meg Maria.
- Igen, igen. Nagyon is! – torpant meg felbőszülten Robin. – Nem te mondtad mindig, hogy barbár, útonálló vagyok, bandita!? Aki megrontalak és elveszem az ártatlanságod?
- Robin! – lépett felé békülékenyen Maria. Robin hátrált.
- Ez az én hálószobám, szóval neked kell elmenned! Menj, hagyd el a szobámat Maria! – csattant türelmetlenül Robin. Maria egy ideig csendben nézte a férfit.
- Várni fogom a bocsánatkérésedet Robin! Azért ,ahogy most viselkedtél velem – felelte hűvösen Maria ,s az alsószoknyáját a férfinél hagyva távozott a hálószobájából.