callie: Fenyvesek lordja

- Lionel! Fent vagy már? – kiáltotta fel az ablak alatt Robin. - Nem bírtál még aludni? most bezzeg, nem alszol délig mi? - kiáltotta le Lionel a nyitott ablakon át. Még meztelen mellkassal hajolt ki az ablakon. - Hideg van – állapította meg Lionel. – Gyere be! – intett le unokaöccsének. Az ingjét gombolgatva jött lefelé a lépcsőn. Charlotte Armandot ráncigálta fel az emeletre. - Mi van nem ragasztotta össze a csipa a szemedet ma? – morogta Lionel. – Gyere a könyvtárszobába! – Lionel kulcsra zárta a szobaajtót. – Tegnap kirabolták a raktárat – nézett sötét szemmel Lionel. - Nem! – meresztette rá Robin a szemét, s döbbenten rogyott az egyik könyvtoronyra. - De igen – járkált türelmetlenül Lionel a szobába, s a kandalló elé guggolva élesztgetni kezdte a tüzet. - Most mit csináljunk? – túrta át göndör haját Robin. - Fogalmam nincs, te vagy a vezetőnk – nézett rá hátra Lionel, s a piszkavassal újra megbökögette a fákat a tűzön. - Miért szakad minden az én nyakamba? – bosszankodott Robin. - Elhoztad a szerződést? – kérdezte Lionel. - Igen itt van – Robin kihúzta a mellényzsebéből, s szétterítette a nagy világatlaszra, ami az asztalon feküdt. – Attól tartok, apám belehamisítgatott. – mutatott a pergamenen lévő kaparásokra Robin. - Nem lennék meglepve – húzta el a száját Lionel. - Így viszont, semmit sem ér – csapta rá az öklét Robin a pergamenre. - Tulajdonképpen teljesen mindegy. Úgyis megszegjük a szerződést legalább három ponton – legyintett Lionel. - Akkor? Mit csináljunk? – tárta szét a karját Robin. – tegnap mindenki az újévi baromságon volt apámnál! Így nem megy Lionel. Mondtam, hogy folyamatosan járni kellene az erdőt. Legalább a raktárakat őrizni. Egy hónapja a puskaport lopták el, most meg az összes élelmiszert! - Nem a tenger felől jöttek – vélte Lionel. - Miért ne? A víz nincs befagyva te barom! A víz mínusz négy fokon fagy be. Ez sós víz! Ráadásul még nem is hűlt le eléggé. Lazán bejuthattak az öbölbe. De mivel a partot sosem nézzük ezért, vígan járkálhattak – dühöngött Robin. - És? Jöhettek a Merryweather birtok felől is, azt sem figyeltetjük! – csattant rá Lionel. - Már megint kezded? – robbant be Robin agya. - Hé! Ne támadj rám! Ez az igazság! - vágott vissza Lionel. - Miért szerinted a nővérem nem szólt volna? Loveday ott van, csak észrevesz valamit! Úgy ismeri az erdőt mint mi! – érvelt Robin. - Loveday Merryweather lett! És ezzel elfelejtett mindent. Amúgy is el van foglalva a gyerekeivel! Szerintem a parkon kívül se teszi a lábát – erősködött Lionel. - Szerinted nem lenne gyanús, ha egyszerre megjelennének az embereink Holdszállás környékén? – bosszankodott Robin. – Egyből felkapná a vizet az a Benjamin Merryweather, rohanna apámhoz, apám meg engem ordít le nem téged! - Ha nem fosnál ennyire apádtól már régen előrébb lehetnénk! – szúrta közbe Lionel. - Egyáltalán nem tartok tőle – morogta mérgesen Robin, s dühében a polcon lévő könyvek törzsét kezdte ki-be tologatni. - Na ez a szívás! Amikor a tolvajt rabolják ki! – rúgta fel az egyik tornyozott könyvsort Lionel. - Mennyi élelmetek van még? – kérdezte gondterhelten Robin. Lionel nem felelt. – Sejtettem. – sóhajtotta Robin. – Jó megyek, magam járom körbe az erdőt, mert persze újév első napján senki sem foglalkozik ilyesmivel – tolta be keményen a könyv törzsét Robin, s a szerződést Lionelnél hagyva, elsietett. Sötétedés után ért vissza Robin a vadászkastélyba. Maria az üres étkezőasztal mellett állt, bordó bársonyruhában, s Robint várta. Nem köszöntek egymásnak. Shadow körbevakkantotta Robint, szimatolgatott aztán csalódottan visszaügetett a kandalló elé. Robin az ajtókeretnek dőlt, keresztbe tette a karját. Feltolta a szemét takaró selyemkendőt. Farkasszemet néztek. - Nincs vacsora – jelentette ki Maria. - Igen, én is rájöttem – morogta Robin. Kérdések ezrei cikáztak közöttük, de egyik sem hangzott el. Csak lógtak a levegőben és várták, hogy valaki feltegye, vagy megmagyarázza őket. Maria hallgatott. Az illendőség diktálta vele, hogy ne vonja kérdőre a férjét. Mit is mondhatna. Hisz Robinnak igaza van. Se hozománya, se vagyona. Neki itt nem lehet sem szava, sem elvárása. Így hát hallgatott. – Öltözz fel, átmegyünk apámhoz – mondta Robin olyan kedvetlenül és bosszúsan, hogy az mindent elárult, hogy mit érezhet. Megalázkodva ismét az apjához kell átvonulnia. Családostul. Illetve feleségestül. - Robin, én… - kezdte Maria. - Na menj már! Siess, ne kelljen rád várnom – szólt rá Robin bosszúsan, s kifordult a bejárat felé. A kocsit készíttette elő. Maria szőrmekabátban, tollas kalappal a fején tért vissza. - Robin, nem kell… - kezdte Maria, ahogy felült Robin mellé a kocsiba. - Nincs kedvem beszélgetni – zárkózott el Robin, s magára húzva a szőrmét lehunyta a szemét, mintha alváshoz készülődne. Maria megszeppenve ült mellette. Bosszantotta, hogy nem érti, hogy mi a baj, hogy mik a gondjaik és Robin miért nem árul el neki semmit. Egyre inkább kezdte úgy érezni magát, mint a nagybátyja házában, Holdszálláson. Hogy gyerekként kezelik. S ez mindennél jobban fájt éppen Robintól. Francios Dijon nem terített aznap estére. Nem érkeztek illatok a konyha felől. Maria pedig sosem zavarta meg a szakácsot a konyhában, nem kukkantott be a kamrájába. - Nem volt kitől lopni az elmúlt időben? – kérdezte gúnyosan Maria, ahogy megállt a kocsi és Robin kinyitotta a szemét. Robin csak egy sértett gyűlölködő pillantást vetett rá, s leugrott a kocsiról. Felnézett az apja fáklyákkal megvilágított várára, s megrázta a fejét. Robin kedvetlenül, nagy léptekkel ért apja elé. - Minő váratlan meglepetés! – hallatszott Coeur de Noir hangja a vár lovagtermében. - A szobámban költeném el a vacsorát apám – tette farzsebébe a kezét Robin. - Jó, pompás! – csapta össze a kezét Couer, de valójában belül fortyogott a dühtől és ez látszott elvörösödő fején, olyan volt akár egy hatalmasra hízott méretes rák, ijesztő csápokkal, hatalmas ollóival. Maria fél lépéssel Robin mögött állt, de még így is tartott a férfitól. - Akkor eredj fiam, gondolom elfáradtál a nagy semmittevésben! – kacagott gonoszul Coeur de Noir. Robin megindult a hátsó szárnyak felé. - Menj előre, még elnézek a várbörtönbe – morogta Mariának, s elkanyarodott a pincelejárat felé. Maria így egyedül folytatta útját. - Erre asszonyom! – az apró szolgálólány Robin régi szobájába vezette Mariát. Alig lépett be Maria a szobába, máris hozták a gőzölgő edényekben a vacsorát. Maria szótlanul várta, amíg megterítenek a kis hálóteremben, begyújtanak a használaton kívüli szobába. Robin hálószobája olyan volt, mint amilyennek utoljára látta. A falon meleg medvebőr feszült. A hatalmas franciaágy mindkét oldalán fehér szőrme, ami bámulatosan puha és meleg volt, ha reggel mezítláb kilépett rá az ágyból. Az apró íróasztalon merész tollak álltak peckesen egy aprócska dézsában, várták, hogy megannyi papírt teleírhassanak. Nehéz fabútorok voltak, sok szőrme, bőr és toll mindenfelé, az egyetlen festmény a falon egy fekete kakast ábrázolt. Minden égtáj felől trófeák meredtek az ágyra. Az ágyon is fehér szőrme takarók voltak. Melegséget sugároztak. Robinnak vastag bőrcsatos ruhás ládákban voltak a ruhái itt is mint otthon. Belépett a tulajdonosuk. Kérdőn nézett Mariára. - Egy hálószobát kaptunk – méltatlankodott Maria. - Mivel a feleségem vagy, gondolom apám feltételezte, hogy megosztjuk a hálószobánkat egymással. Nyilván nem gondolta, hogy a házasságunk nem jár házasélettel – grimaszolt Robin, s elhelyezkedett az asztal mellett, csizmáját lerúgva, egy kolbászt kiemelt a gőzölgő lábasból, s jóízűen beleharapott. - Tehát itt kell maradnom – ereszkedett le a szemközti székbe Maria. - Vacsora után hazamehetsz, de én már maradok – ásított nagyot Robin. - Muszáj a csizmádat a szoba közepére ledobnod? – nézte a kettejük között szanaszét heverő bőrlábbelit Maria. - Lemehetsz velük vacsorázni ha akarsz – tárta szét a karját Robin, s késével lenyesett egy darabot a csülökből. - Beszéltél még apáddal? - Szerinted beszélőviszonyban vagyunk? – kérdezett vissza Robin. - Gondolom mennyire kínos most ez neked – sütötte le a szemét Maria. - S gondolom, te mennyire élvezed ezt – felelte rá Robin. - Mit? - Hogy kínos helyzetben vagyok – csámcsogta Robin. - Talán nem kellene erről beszélnünk – fordította el a tekintetét Maria. - Talán egyáltalán nem kellene semmiről sem beszélnünk – felelte rá Robin. Robin befejezve a vacsorát felcsapta a szíjakat a ruhásládán és belenézett. – Micsoda nagy öröm, hogy ilyen sokat megfordulunk apámnál, nézd hálóruháink is vannak itt – dobta le magáról bőrkabátját Robin. A kandallóra dobott néhány tüzifát, s vetkőzni kezdett. Maria feszengve ült a székében. Már ő is befejezte a vacsoráját. Robin becsúszott a szőrmetakarók közé. - Tehát egy ágyban alszunk? – kérdezte Maria. - A földön akarsz aludni? – érdeklődött Robin. - Nem – vágta rá felvetett fejjel Maria. - Akkor igen egy ágyban – felelte Robin. Maria haragosan felnyitotta a ládát, s kivette a csipkehálóruháját, amit még nyáron hordott. Átöltözött, s elfújva a gyertyákat, becsúszott Robin mellé a franciaágyba. Bársonyosan finom és meleg volt ez az ágy. Csupa szőrme, csupa melegség. Nagyon jóleső volt. Maria fáradtan hunyta le a szemét s érezte, hogy elerednek a könnyei. Robin csak a matrac remegésére figyelt fel. - Maria? – suttogta halkan, s felkönyökölt az ágyban. – Mi van? - Semmi – felelte rá szipogva Maria. - Akkor ne rázd az ágyat! – dünnyögte neki Robin. - Gyereknek tartasz igaz? – kérdezte Maria. - Ezt meg honnan veszed – nézett a plafonra Robin. - Soha nem mondasz nekem semmit, nem veszel komolyan. Nem osztod meg velem sem a gondjaidat, sem…az ágyadat. - Ez butaság most is itt vagy velem egy ágyban – tiltakozott Robin. - Igen, mert apád ránk kényszerítette. De valójában, nem…nem is akarsz engem, hiszen gyerek vagyok és kész. - Maria! – Robin a takaró alatt Maria csípőjére tette a kezét. – Egyáltalán nem tartalak gyerekesnek, ellenkezőleg – Robin mielőtt tovább kalandoznának ujjai fellökte magát az ágyból, s serlegébe bort töltött. - Mi van az erdőben? – kérdezett rá Maria. - Semmi közöd hozzá! – vágta rá elutasítóan Robin. - Miért nem volt semmi vacsoránk? – kérdezte tovább Maria. - Tudod mit, rekesszük be a beszélgetést – fordult a kandalló felé Robin. – Aludj! – állt fel, s csizmáját felrángatva a lábára kilépett a hálószobából.