Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2018. február 13., kedd

Ville de la Métropole

Manchesterben köd van. A tanszékvezető irodájában ülök és még mindig a Stefi utórengéseket kell simítanom. Nem gondoltam, hogy behivat a tanszékvezető, de most szembesülök vele. Az ablakon át a manchesteri szürke ködöt bámulom. Itt legalább vörösek az épületek, de a ködben minden szürke.
  • Stephanie Brooks - ahogy kimondja a nevet érzem, hogy enyhén lesápadok. Még jó, hogy nem ittam teát, mert be is csurgatnék. Ha ezt a nevet kimondta előttem, zárt ajtók mögött, miután behivatott, akkor tudom, hogy a vezetés tudja, hogy mi van. Liamnak igaza volt, észre sem veszem és az egész egyetem tudni fogja. Mélyzuhanás. - Tudod Alex, féltem a félévzárástól. Hogy mit fogsz lépni - az olvasószemüvege felett vizsgálva figyel. - Nem szerettem volna megválni egy ilyen kiváló kollégától.
  • Értem - biccentek.
  • Egyben ez a megmérettetése is volt a tanári pályádnak - Stefi rajza van előtte. Jézusom! Képes volt kikeresni. Ez kicsit sem tűnik már zaklatásnak és nyomozásnak. Nagyon kellemetlen az egész.
  • Igen… ez a félév… életem legkeményebbje volt az egyetemen - bólintok.
  • Ezen a pályán annyira könnyű elcsúszni. Egy baki, fegyelmi tárgyalás, felfüggesztés, eltiltás. Kész vége. S nézd meg mi kell hozzá, egy húsz éves lány, szép csomagolásban - szárazon nyelek. Basszus! - Kíváncsi lennék... hezitáltál-e?
  • Ebben a helyzetben? Ki nem? - kérdezek vissza. A professzor fura fintorral néz rám.
  • S miért nem engedted át?
  • Nem tudom. Már magam sem… talán… nem volt annyira fontos… nem számított annyira. Fogalmam sincs. Az eredménye egyértelmű volt. Tudtam az elejétől. Ha nem fekszik rá a tárgyra keményen  - ez most csak nekem tűnik képletesen nagyon durván brutál kétértelműnek és pornósnak? -  akkor meg kell, hogy húzzam.
  • Tudod Alex. Azért is ragaszkodtam annyira hozzád, mert te meg merted ezeket tenni. Nem válogattál, nem kivételeztél, te a tényeket láttad. Egy rajz jó, vagy rossz. Ennyi. Ha szar, mehet. Ha nem, maradhat. Kész. Nem érzelmi alapon osztogattad a lapokat.  Hanem racionálisan. Bevallom féltem, hogy most mit fogsz lépni, most hogy ennyire közel engedtél valakit magadhoz. S egyben titkon vártam is a fejleményeket. Kíváncsian figyeltelek, mit lépsz ebben a szituációban. Tart még a dolog?
  • Khm… nem.
  • Tanulságos eset volt?
  • Mindenképpen.
  • Akkor… nem kell tovább szaporítanom a szót - a tanszékvezető visszateszi Stefi rajzát a többi közé. Behunyom a szemem. Én hülyebarom! Miért nehezítem állandóan a saját életemet? - Egyébként...
  • Igen?
  • Ha mégis máshogy alakult volna… kettőnk között szólva  a lány kérhetne méltányossági kérelmet a dékánián és külső értékelést egy független véleményezés előtt, új tervrajzzal, új szituációval, egyetemtől független véleményezőkkel. Tekintettel arra, hogy a tanárával szexuális intim kapcsolata volt.  Meg is adnák neki. De mivel félbehagyta a tanulmányait, tulajdonképpen már lényegtelen.

A tanári szobámba visszaérve Sean fogad. Tudta, hogy behivatott a tanszékvezető, ő adta át az üzenetet. Bezárja az ablakot és a radiátornak dőlve néz rám.  A hajamba túrok és a kis vízforralót bekapcsolom. A bögrémbe dobok egy filtert és várom, hogy felforrjon a víz. Sean vár.
  • Maradok.
  • Az jó. Kínos volt?
  • Kicsit. Az egész egyetem tudta?
  • Talán a francia tanárnő nem - vigyorog Sean.
  • Nem néz rám valami széles mosollyal, szóval inkább nem próbálkozom be nála.
  • Szakítottatok?
  • Khm… mondhatjuk így is - lekapcsol a vízforraló és ráöntöm a filterre a forró vizet.
  • Elég fancsali a pofád. Hiányzik a csaj?
  • Kurvára - bólintok. - Még… a számát sem tudom.
  • Tényleg friss hús volt. Tudod mit Alex?
  • Hümm? - túl forró. Megint megégetem a nyelvem, ahogy belekortyolok a teámba.
  • Szép pár voltatok. Komoly… nagyon passzoltatok.
  • Kösz - teljesen elkenődök. - Ezt most még szarabb hallani.
  • Azt hittem ez olyan igazi szerelmi story lesz. Tudod feleségül veszed meg minden.
  • Nagyon távol álltunk ettől. Nagyon. Talán ha kiemelkedően jó… ha mondjuk elvihettem volna egy-két versenyre, tökre máshogy jött volna ki… de… ő csak azt akarta, hogy átengedjem.
  • Tévedsz az a csaj nem a jegyért volt veled. Beléd volt zúgva. Én… láttam hogy néz rád Alex.
  • Nem érdekelte ez az egész tanulás. A könnyebb utat akarta választani.
  • Talán csak ezt akarta elhitetni veled. Miért nem kérdeztél rá? Én tudom, hogy mennek az ilyen kapcsolatok. Te vagy az idősebb, te diktálsz. Rakat ilyen kapcsolatom volt, tényleg tudom. Észre sem veszem és az van, úgy van, ahogy én akarom. Mert én vagyok a tanár, a felnőtt, az idősebb. Az én elképzelésemet erősíti minden, még az is, ahogy alám dolgoznak. Mert ezek a fiatal diáklányok ennyire alkalmazkodóak. Mert… fiatalok. Szóval azt csinálják, amilyennek látod őket  Szerinted azért volt veled, hogy átengedd? Ha ezt akarod hinni, akkor hidd ezt - hagyja rám Sean és kimegy a szobából. A tenyeremmel támasztom meg a homlokom, ahogy az asztalra könyökölök. Pocsék egy időszakom van!


A díjátadón nagyon sokan vannak. Vanessa egy ezüst színű koktélruhában van, nagyon tetszik nekem benne. Még mindig bejön. Jenny is elkísért, amit tényleg értékelek tőle. Egy tipikus kisfeketében van, spagettipántos ruha és szerintem egészen tűrhetően néz ki benne. Vékony, középmagas nő és visszafogott. Az a fajta, akivel meg lehet jelenni, de nem zavarja meg az állóvizet. Az ünnepségen a szakma nagy része ott van, így ilyenkor mindig igyekszem kicsit körbeszimatolni. Milyen pályázati kiírások várhatóak. Liam mindig elámul, hogy milyen kulisszatitkokat lehet megtudni az ilyen rendezvényeken. Mert ugye így azért az az előnyöm megvan, hogy milyen épülettervekre kell fejben készülni.  Például a Pritzker-díjátadón tudtam meg, hogy lesz egy városközpontfejlesztés Franciaországban nemzetközi pályázatként kiírva . Tehát készítettem egy tervet a VILLE A LA LIMITE DE LA MÉTROPOLE pályázatra.

Egyébként a tervem nyertes lett, ami azt jelenti, hogy hamarosan hosszú időre Franciaországba rendezkedem be. Amíg a kivitelezés tart. Jennynek még nem említettem és nem is tudom, hogy hogyan kellene. A pályázat a Földközi-tengermellékhez szól, tehát nem nagyon van kedvem sokat ingázni.

Ismét egy díj, amit kitehetek a falra. Ismét egy sor a tanszéki oktatói leírásomba. S ezzel persze ismét egy kicsit több megrendelés és nagyobb fény a DeNoir Tervezőirodának.  Nagyon finomak a kaják a svédasztalnál.
  • Mi a következő pályázat? - kérdezik a lányok.
  • Nem is tudom. Lehet házassági hirdetést is így kellene feladnom - kacsintok Jennyre, aki könnyedén felnevet.
  • Komoly dokumentációról beszélünk - bólogat Liam. - Kezdheted a szakmai pályáddal, fényképekkel a házadról, a kocsidról és a családodról.
  • Lehet inkább jeligésen adom be, ha a családomról van szó - röhögök könnyedén.
  • Na mi van, nem vállalod fel egy szem húgodat? - fordul oda Angela, és elkattint egy képet. Szereti az ilyen pillanatképeket és abszolút van érzéke hozzá. Keveset kattint, de azok nagyon jók. Ő nem ez a lépten-nyomon kezem a felvételen, hanem kivár és na most!
  • Nem is tudom, attól függ.
  • Mitől?
  • Hát hogy milyen képet küldesz a portfólióba - vigyorgok rá.
  • Nem traktálok senkit a meztelenségemmel, azzal elég a fürdőszobában szembesülnöm - ránt vállat Angela.
  • Alex, had gratuláljak! - az egyetemi dékán jön oda kezet fogni és elhív beszélgetni a társaságtól.

Miközben elkezdem szervezni a francia utamat és kinttartózkodásomat Jennyvel próbálom a kapcsolatomat stabilizálni. Elviszem a  díjnyertes kilátómhoz és felmegyünk a tetejére. Jenny körbenéz. De igazán nincs meg benne az a típusú lelkesedés, amit Vanessában szoktam látni. Csak egy babszemnyit, de csalódott vagyok. Jenny nem lát semmi különlegeset. Neki ez egy kilátó. Egy táj közepén. Ő most is vágyik vissza az otthonába. Ezüstharmatra. De el kell fogadnom, hogy míg Vanessa benne él a rendszerben, hiszen az irodavezetőnk, Jenny csak a könyvelőnk. Neki csak számadatok vannak ebből az egészből. Nem látja a folyamatában megalakulni a dolgokat. Jenny eleve száraz. Mint amilyenek az olyan emberek, akik számokkal foglalkoznak. Nehéz őket lázba hozni. Lelkesíteni.  Ő a logikai tudomásulvétel élő példánya. Kilátó. Pont.  Jenny nem nagyon érzékelte azt sem, hogy mekkora dolog ez a nívódíj. Fogalma sincs, hogy a szakmában nem sokan kapnak és nem kis teljesítményekért. A nívódíj egy elismerés. Nagy dolog. Azt jelzi, hogy valamit letettem az asztalra. Valami miatt kiemelkedem a többi középszerű építész közül.

Tehát igazán ez a szakmai örömöm, kicsit csak az enyém marad. Persze Vanessa és Liam is örültek. De hát ők a munkatársaim és a barátaim. De igazán személyesen, csak azért, mert én Alex Goodwin vagyok, na így igazán senki sem osztozott a szakmai sikerem feletti örömben. Még a húgom se érti annyira mi ez. A családom többi tagjáról nem is beszélve. Így egymagam ünnepelek. Felnyitok egy üveg whiskyt és egy este szépen csendesen eliszogatom. Hogy igen. Tudok még alkotni. Jókat. Még ha szar is a magánéletem, legalább a szakmában akadnak sikerélményeim.

Franciaországban kivettem egy lakást, béreltem egy autót, és mindent összepakoltam. Jennyhez ismét egy üveg borral érkezem. Nem nagyon figyelem, hogy pontosan mennyi időt töltünk együtt. Úgy időzítek, hogy a manchesteri napok előtt Kendalban alszom. Az irodai napok előtt Jennynél.  Körülbelül heti két alkalom lehet. Jennyvel teljesen ráálltunk arra, hogy Liamtól hozzá jövök  egy üveg borral és vagy ő főz, vagy rendelünk valamit. Eliszogatjuk a bort, tévézünk, szexelünk, alszunk és másnap megyek Liamhoz.

Tényleg értékelem Jennyben ezt, hogy végre egy nő, akivel van időm és lehetőségem vacsora közben borozni. Nagyon hiányzott ez. Állandóan alkoholmenteset inni olyan kiskorú érzés. S Nicole-ban ezt tényleg gyűlöltem már. Ő borozott én meg vizet ittam. Mert nekem haza kellett vezetnem, mert én csak Nicole irodájáig jutottam. Utána haza kellett mennem. Jenny az első alkalmak egyikén kért, hogy maradjak. És maradtam. És aztán minden ilyen esténk után maradtam.

Iszogatunk aztán a tévé előtti szőnyegen  szeretkezünk. Nem tudom miért halogatom közölni vele, hogy hónapokra lelépek a megyéből. Még ez sem igaz. Pontosan tudom, hogy miért halogatom. Mert… nem tudom, hogyan fogja fogadni, és szerettem volna addig dolgozni ezen a kapcsolaton.  Jenny egyszerű csaj, nem festi magát, kicsit otthonülő típus, aki jól elvan a négy fal közt. De alapvetően jó vele. Beszélgetünk, iszogatunk. Simogatom az arcát. A polcokon rusztikus gyertyák égnek és nagyon fiatalos az arca ebben a gyertyafényben. A barna tincseivel játszom, félig felkönyökölve.
- Jenny, mondanom kell valamit.
- Kérlek csak ne azt, hogy meleg vagy! - kuncog torokból Jenny, ahogy felnéz rám.
- Nem azt - mosolygok le rá és szárazon nyelek. Átsimítom a melleit, a derekát és a lábai közét.
 Nehezebb elmondani, mint gondoltam. Rettegek, hogy mi lesz. Jenny megérzi a bizonytalanságom
és a könnyed játékos fény eltűnik a szeméből.
- Kérlek… azt se mond, hogy beteg vagy - fel akar ülni, de visszatolom.
- Nincs bajom…. de tetszik, hogy így aggódsz - vigyorgom rá. Lustán simogatom a derekát, a
combjait, aztán a lába közét és végül ajkaimmal a vállgödrére hajolok, végigcsókolom a sima bőrét, a
mellkasát, a melleit, a hasát és fölé nehezedve beléhatolok. Jenny készségesen tolja felém a csípőjét
és újra megmártózom benne. Jenny összevont szemöldökkel összpontosít, karjait a válllamra helyezi
és hozzáidomul a ritmusomhoz.  A szőnyeghez szegezem és mindketten kapkodjuk a levegőt.
Annyira szép az egész. Gyertyafényben, kicsit húz a fejem a bortól. Olyan jó most kivételesen a
megyében. Elégedett vagyok mindennel. Annyira, hogy arra gondolok, nézek Franciaországban
valami luxusékszert ennek a nőnek és összekötöm vele az életem.  Ahogy a csúcsra érünk zihálva
rogyok rá és a haját simogatom. Jenny megizzadva piheg alattam.
- Szeretlek Jenny - nézegetem az arcát. Jenny szempillái fellebbennek és rámmosolyog.
- Azt hittem sose fogod kimondani - köszörüli a torkát. Most olyan izgatóan rekedt a hangja. Alig
találja. - Én is szeretlek Alex - mosolyog rám és most tényleg úgy érzem megtaláltam, amit akartam. A homlokomat a vállának támasztom.
  • El kell mennem - mormolom a vállára.
  • Máris? - hökken meg Jenny. - De még éjfél sincs.
  • Nem, nem most… a… a jövőhéten… Elutazom - mondom komoran. S felemelem a fejem és a szemébe nézek. Még szextől megizzadva fekszünk egymásba gabalyodva.
  • Hová?
  • Franciaország…
  • Ó! És mikor jössz?
  • Hááát… szeretném azt mondani, hogy minden hétvégén hazajövök… de… nem így lesz. Még az első ilyen projektjeim elején azt mondtam, hogy oké... de… aztán elfáradtam. Nagyon nagy táv levezetni is, de ingázni is.  Szóval úgy két hónap múlva jövök haza - sóhajtok és beletúrok a hajamba.
  • Két hónap? - hökken meg Jenny.
  • Tudom ez kicsit…. hosszúnak tűnik, de amikor benne vagy gyorsan eltelik.
  • Értem - Jenny felkönyököl. - Gondolom már régóta tudod.
  • Egy ideje, igen. Csak… nem akartalak ezzel korán elrémíteni, leterhelni.
  • Ez… kemény erőpróba lesz - ül fel Jenny és a takarót magára igazítja. - Kettőnknek.
  • Igen, tudom - nézek rá komolyan. - Nem szeretnélek hitegetni, ez nem egyszeri alkalom az életemben, sokszor vannak kipályáztatott projektjeim. Persze az egyetem miatt mindig igyekszem igazgatni a hónapokat, de… volt hogy átadtam a tárgyaimat is helyetteseknek szóval...lesznek ilyenek a jövőben is.
  • Veled menjek? - kérdezi Jenny.
  • Gyere! - mosolygok rá.
  • Ok. Akkor pakolok! - Jenny felpattan és magára kapja a ruháit.  Figyelem, ahogy kinyitja a gardrób szekrényét. - Franciás ruhákat kellene vinnem! - áll meg tanakodva. Tudom, hogy ez a játék része.
  • Franciabugyi? - vigyorgok rá.
  • Azt lehet ott kellene vennem. Francia luxusfehérneműt - mosolyog rám vissza.
  • Veszek neked  - biccentek neki, és ahogy felöltözök a kezénél fogva az ölembe húzom a kanapéra. - Na látod Jenny, ezekért a pillanatokért fogsz nagyon hiányozni - ölelem át.

Jenny tényleg nehezen enged el. Csupa olyasmit csinálunk, mint a fiatalok. Beülünk egy kávéra, én csak egy teát kérek. Kézen fogva sétálunk a főtéren, megnézzük a kirakatokat. Veszek Jennynek emlékbe egy pár dolgot, ami emlékeztetheti rám azokban a hetekben, amikor távol leszek. Még az erdőbe is becsábulunk és sétálunk egy kicsit. Összefutunk Liamékkal az utcán, ami baromira furcsa érzés. Mármint még sosem éltem át velük ilyet. Liam Vanessának vett rózsát és megfűzött, hogy vegyek én is Jennynek. Jenny otthon egy vastag lexikon lapjai közé szorítja, hogy megmaradjon emlékbe.

2 megjegyzés:

  1. Jenny valamiért a szívemhez nőtt már. Biztos azért, mert a Nicole-ban és Stefiben való csalódás után szinte tárt karokkal vártam már valakit, aki boldoggá teheti Alexet, mert annyira megérdemli! Még Jennyt sem értem tökéletesnek Alexhez, de végtére is a való életben sem lesz "tökéletes" a párunk, hiszen senki sem az. De azért álmodozni lehet róla..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orulok hogy kezd a szivedhez noni Jenny. Alex tenyleg megerdemelne most mar egy kis boldogsagot. Raferne. Elegge megjarta eddig a nokkel.
      A valo eletben csak a nagyon kiveteles szerencsesek talaljak meg a tokeletes parjukat. Jo lehet azoknak. Mindenki masnak marad az almodozas. Ez igy igaz... remeljuk alexnek mar nem kell sokaig almodoznia :) kivancsi leszek mit szolsz majd a fejlemenyekhez :)

      Törlés