Ahol rubin terem

Egyáltalán nem vagyok büszke az éjszakai teljesítményemre. Amit műveltem. Egy tanítványommal. Én már a forró teámat kortyolom a dolgozószobában, a tervezési hibákat nézem a programon. Átkozott vörös zászlócskák. Utálom őket. Mindegyiket át kell nézni újra elölről, és nevetséges alaphibák, de innen is látszik, hogy fáradok. Öregszem? Beletúrok  a hajamba és az ajtókeretnél mozgást észlelek. Stefi áll az ajtóban felöltözve, a haja kifésülve és a sminkje megigazítva, a szemüvege az orrán.

• Készen vagy? - kérdezek rá.
• Ühüm.
• Akarsz reggelizni? - Stefi megrázza a fejét. - Mehetünk? - felveszem a telefonom és a kocsikulcsom. Stefi némán nyitja ki az anyósülés ajtaját. S beülünk, s a telefont a tartóelemre teszem tölteni. Igazgatom a visszapillantót. Kendal már megint az az ocsmányszürke város, mint amilyenre emlékeztem. Ha Liam nem lakna itt az száz, hogy nem költözöm fel északra. Egy trágya az idő. Hányok már ettől, hogy itt állandóan szürke minden és már megint felhős az ég. Stefi fél tízkor mászott ki az ágyamból, magyarán totál be vagyok késve a mai nappal. Késés, késés, késés. De végre már itt az a rohadék hétvége, hogy behozzam magam. Liam csörög.
• Mondjad! - veszem fel és kigyorsítok Manchesterig.
• Hol a faszban vagy már? - kérdez rá Liam elég türelmetlen a hangja és persze Stefi is hallja, hiszen a hangszórókból jön a hívás.
• Akadt egy kis dolgom.
• Mi? Kilencre vártalak. Szerinted?
• Még be kell ugranom Manchesterbe?
• Manchesterbe? Mi a fenének mégy te most Manchesterbe!? Miért nem szóltál?
• Mondtam, hogy váratlan ügy.
• Akkor hányra érsz ide?
• Adj másfél órát.
• Fél tizenkettőre idetolod a képed? Bravó!
• Bocs.
• És addig mi a faszt csináljak az ügyféllel, malmozzak?
• Ne cseszegess már bassza meg, mondtam, hogy úton vagyok.
• Mert egy csomó fölös kört futsz állandóan, Jenny vagy Nicole zavart be? Bár ha Manchesterbe mégy akkor Nicole.
• Hagyjuk!
• Hagyjuk, itt van a makett is már két hete, mikor csinálod meg?
• Minden hétvégém a kibaszott makettre megy el, ma elhozom, de hogy tudd kurvára unom, hogy ennyit hezitálsz vele és az én hétvégéimet cseszed szét vele. Már ötször változtattál!
• Nem értem akkor egész héten mit csinálsz, mert még a tervrajzot sem javítottad át - tudtam, hogy le fog érte cseszni. Mert Liam ilyen.
• Mit csinálok? Egész héten verem a pöcsöm. És hagyj végre vezetni! - kinyomom és rátaposok a gázra. Stefi az ülésbe vágódik és folyamatosan hagyom az indexet, mert zsinórba előzésbe kezdek. Nem akarok hétvégi csúcsba keveredni Manchesternél, mert akkor tényleg nem érek ki Liamhez soha az életben. Az egyetemnél fékezek és Stefi kiszáll.
• Jó hétvégét! - biccentek, becsapja az ajtót és teljes gázzal hajtok vissza Liamhoz.

Talán nyolc éves volt a cég, amikor megnyertünk egy  országos építészeti és építőipari díjat. Én javasoltam Liamnak, hogy induljunk és Liam mint minden ilyen ötletemre, rábólintott. Az a díj eljuttatott minket a csúcsra. Ismertek lettünk. Onnantól tudták, hogy mi az a DeNoir tervezőiroda. S ezzel az ismertséggel őrületesen megnőtt a lehetőségeink száma is. Megrendelők csörgették az addig néma telefont. Mindenféle kérdésekkel zaklattak minket. S rájöttünk, hogy ezt a nagy érdeklődést képtelenek vagyunk kezelni. Vagy én vagy Liam felváltva voltunk ügyeletesek a telefon és az email fiók mellett és így nem haladtunk a munkánkkal. Akkor körvonalazódott a gondolat, hogy kellene valaki, aki az irodai ügyeket viszi. Én… nem voltam ott a felvételiztetésen, mert az pont vizsgaidőszak volt az egyetemen. Tehát Liam felvételiztetett. Talán két napot. Aztán felhívott, hogy megvan a megfelelő személy. Amikor a rá következő hétfőn bementem az irodába és belenéztem azokba a szürkéskék szemekbe tudtam, hogy elvesztem. Azzal a gyönyörű vörös hajjal és az a formás alkattal Vanessa levett a lábamról. Ott helyben ajánlatot is tettem neki, hogy aznap szívesen vacsoráznék vele. Szerintem ott toltam el.

Minden kapcsolatomnál keresem a hibát, hogy hol tolom el az egészet. Vanessánál akkora barom voltam, hogy már a nyitásnál magam ellen fordítottam. Persze nem én felvételiztettem, fogalmam sem volt, hogy éppen szerelmi bánat elől menekült az erdőbe. Éppen Liam erdejébe. Szóval én gyanútlanul megláttam, megtetszett és le akartam rá csapni. Utána kialakult ez a bepróbálkozok és Vanessa elutasít féle adok-kapok és irtó sokáig ment ez. Mindig reménykedtem. Minden héten. Nem tudom mit vártam. Hogy egyszer majd felébred és rájön, hogy mégiscsak én kellenék neki?

Már akkor megszimatoltam, hogy mi a dörgés, amikor Liam elhívta a de Noir bálra. Én már akkor tudtam. Ezért akartam szakítani az egésszel. Ki akartam lépni. Otthagyni őket. Nekem itt volt az egyetem is. Nem dőltem volna a karómba, ha egy ideig nem tervezek.

Volt Liamtól függetlenül is állásom. De… Vanessa felhívott. és az a hívás...valahogy ráébresztett, hogy még ha nem is az enyém, legalább… látom. Szóval, maradtam. Igazán akkor akadtam ki, amikor… rájöttem, hogy megtörtént közöttük. Abba tényleg majdnem belepusztultam. Mert… mert azzal áltattam magam, hogy Vanessa tényleg ilyen és nem akar kapcsolatot és nem így, hogy egymásnak esünk. Aztán elmegy pár napra Skóciába Liammal és lefekszik vele… onnantól tudtam, hogy már esélyem sincs nála.

S mivel Vanessa poénnak tartotta a kísérleteimet, hogy össze akarok jönni vele, ezért aztán megkért, hogy legyek a tanúja. A tanúja a boldogságának… valaki mással. Szerintem ennyire pofán baszni is csak engem tud az élet. Mert természetesen nem utasíthattam vissza. Tehát én is aláírtam ott szépen az anyakönyvet néhány sorral lejjebb, mint tanú. Pedig szívesen lettem volna a második aláíró, ott Vanessa után, mint a férje. Az az esküvő… én ott valamit eltemettem magamban. A reményt a jövőre, a boldogságra… a szerelemre.

S minden héten kimegyek hozzájuk. Ahhoz a boldog párhoz, akik ott vannak egymásnak, az a nő, akibe én is szerelmes voltam. Mondhatom múlt időbe? Tényleg? Magam sem tudom. Próbálom túltenni magam rajta. De szörnyen nehéz elnyomni valamit, ami beteljesületlen maradt. Persze most nem annyira boldogok. Amikor Liam ilyen szadista, főnökösködő pöcs szívesen beszólnék neki, hogy figyelj ha neked nem megy, akkor majd én felcsinálom a feleséged. De nem vagyok ekkora gennyláda.  Meg tisztelem annyira Vanessát, hogy soha nem tennék ilyen ajánlatot, még poénból sem.

De nem állítom, hogy nem fordult meg a fejemben a gondolat. Igazán két bajom van úgy az életben. A nők vagy semmit nem akarnak tőlem - magam sem értem, hogy miért?  Szerintem nem vagyok annyira bunkó, tényleg nem. Mármint biztos vannak hülye rigolyáim kinek nincsenek? De tényleg igyekszem kedves lenni, és humoros is. Persze nem vagyok annyira gazdag mint Liam de Noir, de azért vannak nálam csóróbbak is a piacon és azok már rég családapák. Mégis valamiért vannak nők, - igen mint szívszerelmem Vanessa is, - akik abszolút de semmit nem akarnak velem. Annyira nem, hogy amikor tanácstalanok, hogy igent mondjanak-e szívük választottjának az én véleményemet kérik. Hát ja, én beszéljem rá, hogy menjen hozzá Liamhoz… én, aki szerelmes vagyok belé. De ezeknek a nőknek még ez sem esik le. Nem vagyok tini. Nem állhatok oda, hogy figyelj Vani beléd zúgtam az első perctől? Poénként elsütöttem, de...de nem is vette komolyan. Nem tudom hogy kellett volna ezt komolyan mondanom úgy, hogy azt valahogy máshogy fogadja és hogy én se sérüljek benne nagyot.

A másik bajom, hogy ha netalántán mégiscsak felkeltem az érdeklődésüket, akkor csak szexet akarnak. Erre aztán vannak jelöltjeim és példáim. Ott van mindjárt Nicole. Végülis megkértem a kezét és ő… kijelentette bocs, de nekem elég vagy szexre is. Jennyt elhívtam moziba, bár kijelentette fölösleges az előzmény, egyszerűen dugjam meg. Istenem! Miért vonzom én a szexéhes nőket? S miért taszítom azokat, akikkel akár több is lehetne?

S itt van Stephanie is. Most tettem ki fél órája. Milyen kapcsolatban állunk? Közölte így: elég egy éjszaka! Ennyi! egy felvonás és vége az előadásnak.  Le akar velem feküdni. Ennyi. Pont. Egyszer. ki akarja próbálni velem.  se több, se kevesebb. Nem beszélt arról, hogy belém zúgott. Hogy szerelmes belém és rajong értem, mert annyira ász építész vagyok vagy tanár vagyok, vagy pasi vagyok vagy akármi vagyok. Szó sincs erről. Csak szex.

És aztán tegyem hozzá, hogy mind számítóak is. Nicole, egyértelmű, nem akar kapcsolatot, de hiányzik neki a szex, amit tőlem vár heti kétszer. Semmi más nem érdekli belőlem, csak, hogy elégítsem ki. Jenny.  Még szinte rosszabb, mint Nicole, mert neki még annyi előjáték se kell, hogy elvigyem vacsorázni. Jenny felől a mozit kihagyhattuk volna, ő csak és kizárólag szexelni akart. Az ő számításába csak az ágy én és ő hármas fért bele. Stephanie, hitegethetem magam, hogy nem, de szinte százas, hogy azért feküdt le velem, hogy átengedjem Épületszerkezettanból, mert ha most megrántom, akkor nem tudja befejezni a BSc-t mert csak háromszor lehet felvenni egy tárgyat. Vagyis neki most kurvára kell az a vizsgajegy, hogy továbbjusson.

És itt vagyok Liamnél, hogy szarrá szaggassam a lelkem, hogy ő elvette Vanessát. Akibe bele vagyok zúgva, aki álmaim nője és aki nem hogy nem akart nekem igent mondani, még addig se juthattam el, hogy a nyelvem lenyomjam a torkán. Nem, itt vagyok és nyelem a mérget, a könnyeimet, az epémet, tök mindegy mit. Ezt a szart, ami itt van ezzel az egésszel az életemben. Bassza meg!

Becsapom a kocsiajtót és benyitok Liam házába. Vanessa az íróasztalnál ül és egyszerűen kész, elgyengültem. Minden meg van bocsájtva. az életemben ismét napsugár van. Elfelejtem a Kendal féle szürke szemetet.

• Heló! Már bent vannak? - kérdezem a tárgyaló felé intve a folyosó végén.
• Igen. Már egy órája, vittem nekik kávét, már a másodikat. Liam nagyon pipa…
• Lehet leordítja a hajamat a fejemről, aztán tőből kitépi a tökömet - dobok neki egy csókot, amit ő fejrázva fogad.
• Utánad viszem a teát.
• Kösz, angyal vagy - vigyorgok vissza rá és benyitok a tárgyalóba.

Liam tényleg tiszta ideg. Én már több mint tizenöt éve ismerem, tudom, hogy milyen, amikor dühös. És most az.  Kezet fogok az ügyfelünkkel és gyorsan rátérek a tervekre mielőtt még jobban felhúzom Liamot.  Még egy fél óra a tárgyalás és az ügyfelünk elégedetten távozik. A filter benne maradt a csészémben, csak leittam róla a teát. A tárgyalóban maradunk. Liam gondoskodott róla, hogy ez  a szoba jól hangszigetelt legyen.

• Szerintem tetszett neki - dobom az irodai szemetesbe a filtert.
• Persze hogy tetszett neki. Az egész kamara kinyalhatja annyira jó lett a terv - Liam engem néz. Utálom, amikor ilyen fókuszáltan néz. - Késtél.
• Bocs. Már mondtam, hogy bocs.
• Nagyon kellemetlen volt.
• Tudom, tényleg sajnálom.
• Azt hittem pénteken nincs órád.
• Nincs órám.
• Akkor? Mit kóvályogsz Manchesterbe délelőtt, amikor reggel kilencre várlak cseszd meg?
• Muszáj voltam visszavinni valakit.
• Visszavinni? Miért hánykor hoztad el?
• Csütörtök este
• Egész este nálad volt. és nincs kocsija.
• Igen nálam aludt.
• Ez új. Ki az? Nem Nicole az fix. Sosem töltesz senkivel egy  teljes éjszakát - Liam aztán ért hozzá hogy kell tökön rúgni az embert.
• Hagyjuk, szóra sem érdemes - felállok és ki akarok menni, de Liam hangja megállít.
• Alex! Tényleg érdekel… komoly a dolog? - Liam már lenyugodott, és tényleg nagyon komolyan néz.
• Viccelsz? Az én életemben soha nem lesznek komoly kapcsolatok. Egy éjszaka volt, az egyik… diákommal.
• Várj, ez a… aki mondta, hogy le akar feküdni veled? Az a hogy is hívják...Stella?
• Stephanie - biccentek, s fáradtan átdörzsölöm a tarkóm.
• Tudtam, hogy foglalkoztat a dolog - vigyorog rám Liam.
• A totál véletlenek fura egybeesése volt ennyi.
• Az igen! És.... milyen volt?
• Jó.
• Csak ennyi? Egy húsz éves fiatal kis csajjal döngetted az ágyat egész éjszaka és ennyit tudsz mondani?
• Nagyon jó - egészítem ki.
• De titokzatos valaki - vigyorodik el Liam. - Na jól van, majd úgyis elmondod. A késés meg meg van bocsátva. Egy húsz éves mellől én se nagyon másztam volna ki az ágyból - nem tudom eldönteni, hogy gúnyolódik, vagy mit akar, de valahogy most nem is érdekel. - De…. tényleg ne csinálj belőle rendszert.
• Jól van - kiviszem a csészém és a mosogatógépbe rakom.  Vanessa az ablakon bámul ki. Kicsit nyomott a hangulata.  Annyira szomorúnak tűnik. S persze ezt nem bírom tétlenül nézni. - Képzeld Vani, rájöttem valamire. Lehet veszek egy papagájt!
• Egy papagájt? - Vanessa felém fordul és kétkedve néz.
• Aham, arra gondoltam tudod egy beszélő papagájt és betanítom neki, hogy hülye barom. Aztán hazamegyek és üdvözöl, elmegyek mellette és megkapom, hogy : Hülyebarom, hülyebarom, hülyebarom - vigyorgok rá. - Csakis azért, hogy észhez térítsen, mert mindig oltári hülyeségeket csinálok.
• Alex ez szánalmas és szomorú egyszerre. Nem tudom melyiket válasszam elsőnek - nevet rám Vanessa. Ismét napfény van Angliában. Vanessa mindig olyan szomorúnak tűnik, utálom, ha szomorú. Mert gyönyörű, ha mosolyog, kivirul az arca és csillog a szeme.
• Nem is tudom, talán a szomorút? - sandítok rá félrebillentette fejjel.
• Inkább a szánalmast - ér be Liam. Leülök a szerkesztés elé és nekiállok a tervrajznak. Egész nap ezt kellett volna csinálnom, mert most kiesett egy délelőtt, amit éjszaka kell pótolnom. Aztán csak forog a fejemben az a vers, amit még a középiskolában olvastam, az a hülye egy strófa. Végül bosszankodva begépelem azt az átkozott mondatot:

Tárgy: mert rád gondoltam

A Gangesz-parton, hol rubin terem,

járnál te: én a ködös Humberen

szenvelgenék…

Alex Goodwin okl. építész tervezőmérnök

DeNoir Építőipari és Tervezőiroda

A vonakodó kedvesemhez című versből Andrew Marwelltől. Titkosított levélként küldöm. De ahogy rákattintok már meg is bánom. Nem küldhetek ilyeneket a barátom feleségének. Vanessa házas. Valaki másé, pont. Szóval gyorsan rámegyek a kimenő levelekre és megnyomom a visszahívást. Ó csak nehogy átmenjen istenem, én hülye barom. Ilyenkor kattintok mint az őrült. Tudom hogy a biztos sikerhez még a levelezőrendszerből is jobb kilépni, hogy biztosan ne jusson ki a mail, s törlődjön, úgyhogy kiléptetem magam. Aztán amikor vissza akarok lépni, már megint nem tudom a jelszavam. Heti egyszer biztos eljátszom ezt. Hány Vanessának irt levelemet hívtam már vissza. ..?

• Már megint bénázol? - dörren rám Liam. Liam és Vanessa gépei egyszerre csippannak ahogy én a levelezőrendszert ostromlom
• Bocs. Kiléptem és nem tudom a jelszavam -
• Minek lépsz ki állandóan? Ez a céges mailfiók - morogja Liam.   
• Tudom bocs mindjárt meglesz - mivel ha egyszer kilépek, utána a visszalépéskor jelszót kell váltani, így van a biztonsági protokollunk. Ez csak nekem okoz gondot, mert ők sosem lépnek ki. De mivel én hetente ilyen baromságokat csinálok, hogy majdnem küldök valami “szerelmeset” vagy romantikusat vagy akármilyen magánjellegű levelet Vanessának, ezért állandóan a majdnem elküldött leveleimet kell visszahívnom és állandóan jelszót kell változtatnom. S persze a hülye rendszer a jelszavakat is jegyzi, tehát nem adhatom ugyanazt. általában dátumozással szoktam variálni a jelszót. De mindig elfelejtem, hogy mikor jött rám a hülyebarom roham, amikor meg kellett változtatnom a jelszót és nem emlékszem a pontos dátumra. S mivel a belső levrendszerünk ők folyamatosan kapják a rohamot, hogy egy felhasználó be akar lépni. Csippanás, csippanás, csippanás. Oké akkor múlthét pénteken volt a hülyebarom rohamom. Végre bent vagyok. Gyorsan ránézek a kimenő levelekre. Ó hála az égnek. Nem küldtem el. Kifújom a visszatartott levegőt és hátradőlök. Nem vagyok normális, de tényleg.