A nyertes

A félévzárás hamarabb jön mint szeretném. Amikor visszaérünk Skóciából, már az utolsó órám van a csoporttal épszer háromból. Stephanie sincs jobb passzban mint én. Az elektronikus rendszerben már aláírtam az előadást és a vizsgára bocsátásokat is. A szemináriumi phd-s srác is jóváhagyta a vizsgára engedéseket.  Egyébként még két srác is bukik Stefivel. Kiosztom a kijavított szerkezetrajzokat. Stefi nagyon sápadt. De nem tudok mit tenni. Itt van a rajza előttem feketén-fehéren. Elköszönök a csoporttól és sikeres vizsgákat kívánok nekik. Lassan szedelődzködnek. Csak Stefi marad a teremben, mikor a többiek távoznak.

• Nem vizsgázhatok?
• Nem - felelem rá komoran.
• De…
• Mégis mit hittél? Mondtam, az, hogy lefeküdtünk egymással még nem lesz belépőd sem a vizsgára, sem egy útlevél a diplomához.
• Mi nem jó? Adj másik feladatot!
• Stephanie! Nem kivételezhetek veled.
• Miért nem? - Kezdi felnyomni bennem az ideget. - Miért nem segítesz egy kicsit? Annyit sem jelentek neked, hogy legalább segíts?
• Ezért voltál velem mindvégig? - csattanok rá. Istenem húsz éves és csak számításból volt velem?! Miért járok én így minden kapcsolatomban? Kapcsolat. Azt sem tudom mi volt ez Stefivel. Egy hülyítés. Annál nem több. Érzem, hogy fent van a vérnyomásom, mert feszülnek az ereim és dübög a szívem. Hülye koffeines teák.
• Jó kapsz lehetőséget - odasétálok hozzá és az asztalára csapok néhány A4-es lapot. - Rajzolj egy ablakot hőszigeteléssel tokmagasítással! - rajzol. Áttolja. Bekapcsolom a piros tollam. - Nem jó! Ez a vaktokos, nézd itt! Ennyi figyelj a részletekre Stefi! Újra! Vízszintes helyzetű árnyékoló zsaluzia! - újra rajzol, de már látom alakulásában, hogy rossz. Miért nem tudtuk ezt csinálni Kendalban? Akkor lehet, hogy nem tartanánk itt. Hogy meg kellett vágnom a tárgyamból. - Nem - átjavítom pirossal a vonalat. - Ez a ponyva rajza. Itt, és itt. Így. Vázas fal átszellőztetett kéthéjú burkolattal! - újra rajzol. Egy ideig hagyom, aztán amikor rámnéz átveszem. - Ez a szendvicspaneles burkolat. Stefi alapvető kérdéseket keversz. Ilyesmivel az építészetben nem lehet játszani. Egyáltalán nem mindegy. Ez nem burkolat, tető, ablak ajtó és lesz, ami lesz. Ez csak az alap, és neked már itt is teljes kavarodás van. Az építészet csoportmunka és alázat. A közösségért tenni akarás. Ebben nem lehetsz öncélú.
• Szóval, meghúzol.
• Ez nem rajtam múlt.
• Akkor minden hiába volt - mondja letörten.
• Az ágyamba feküdni? Ha csak ezért csináltad, akkor igen. Tudod, ha annyit tanultál volna, mint amennyit velem szexelsz, lehet jobban menne az épszer - ezt nem kellett volna, de Stefit szörnyű nehéz kirázni ebből az álomvilágból, amiben él. Egyszerűen még mindig annyira naiv és nem életre való, hogy az szörnyű. Nem méri fel, hogy itt nem elég jól kinézni és szépen írni, tudni is kellene. Stephanie néz rám, a szemeiben gyűlik a könny és nem tudok mit csinálni, a tanára vagyok. És egyszerűen nem fér bele, hogy vizsgára bocsássam, bármennyire is szeretném a szívem mélyén. Nagyon sápadt és nagyon rosszul néz ki. Nem akarom bántani tényleg nem...
• Mekkora egy soviniszta barom vagy! - a könnyek potyognak a szeméből és végigfolynak az arcán. Nem csak neki, nekem is fáj ez az egész. Kurvára elcsesztük az elejétől. Sosem volt egy eminens tanuló. Elvégre kétszer már bukta a tárgyat. Nem tudom, hogyan tudtam volna ezt megelőzni. Hogy idáig jussunk, hogy én teszek keresztbe az építész-álmainak. Gyakorolhattam volna vele? De mikor? Mikor? Én magam is ezer felé szakadok. Amikor megláttam a második rajzát, már tudtam, hogy végig fogjuk ezt szenvedni. Ketten. Mindketten.
• Mondtam, a mérnöki pálya nem nőknek való - ki kellett, hogy mondjam. Stefi az élő példa arra, amikor egy nő nem való mérnöknek. Mert nem érti, mert nem látja át mert...nő. Vannak jó női építészek, de ehhez agy kell. Logikai és térlátás. Ha képtelen fejben vizualizálni dolgokat, azon nem segít az sem, ha szarrá rajzoltatom és gyakoroltatom. Ezek a dolgok vagy megvannak vagy nincsenek. Persze mindent lehet fejleszteni, de a saját korlátait senki sem lépheti át. Stefi sem. Én sem. Rohadtul szar érzés, hogy ezzel éppen nekem kell szembesítenem, főleg azért, mert...róla van szó. Nem tudom még pontosan hogy mit, de azért jelentett nekem valamit Stefi. S most belém is belém mar azzal, hogy úgy tünteti fel az egész együttlétünket, hogy azt várta, áttolom a vizsgán.
• Rohadj meg! - sziszegi és felpattan,  a táskáját a vállára dobja és kiviharzik a teremből. Csak az impulzív parfümillat marad utána.

Az épszer vízválasztó, aki kibukik az nem tudja végigcsinálni az egyetemet és én ezt nagyon jól tudom. Nem gonoszságból nem engedtem vizsgázni, hanem mert egyszerűen alkalmatlan erre a pályára. S inkább most lássa, mint később. Most még válthat. Az egész szitu teljesen rányomja a bélyegét a vizsgaidőszakomra. Nagyon nyomott leszek. Stefi számát sem tudom. Nem tudom felhívni, de igazán nem is tudom, hogy akarom-e. Mit mondhatnék? Az egész ügy el volt cseszve ott, hogy én a tanára voltam. Ebből a helyzetből én nem tudtam jól kijönni.  Végigszenvedem a napokat. Nagyon magamba zuhanok. Tényleg. Lehet, hogy több is volt ez az egész Stefivel mint… csak szex. legalábbis részemről. Nem tudom. Belépek az egyetemi rendszerbe és rákeresek. S azt látom… hogy...kilépett. Nincs az egyetem hallgatói közt. Bakker!

Kijelentkezett az egyetemről. S részben felelősnek éreztem magam miatta. Mit kellett volna tennem? Igazán én is megbántva éreztem magam. Mert úgy éreztem egy húsz éves lány is ki akart használni. Számításból velem lenni. S fogalmam sincs valójában miért volt velem? S én vele? Ha egyetemisták vagyunk mindketten, akkor talán másabb. Odarángatom a tervezőasztalomhoz, hogy hajrá addig rajzolunk együtt, amíg át nem megy. S addig nem engedtem volna el. Addig kínzom.  Addig nem dugom meg. Tök mindegy. Ha mondjuk évfolyamtársak vagyunk. De nem voltunk azok. S én már láttam azokat a típushibákat, amikből tudtam, hogy egyszerűen ezt a pályát nem neki találták ki. Nem rosszindulatból. Persze benne vagyok egy cégben. Lehet hogy sok tanítványomnak ez pozitív.  Reménykednek, hogy ha kiemelkedően jók, akkor majd az egyenes út lesz Liam cégéhez. De a valóságban Liam nem bízik senkiben. Vagyis nem fogunk bővíteni. Egyszer felvetettem neki, hogy az alaprészeket végülis megcsinálhatná egy-két ember. De Liam nem akar a cégnél mást tudni. Főleg

nem olyat, akiben nem bízik.  

Mivel Stephanie nem volt kolis, ezért fogalmam sincs hol lehet. Talán hazaköltözött. Talán átment más egyetemre. Nem tudom. Azóta nem keresett. Ő jobban tudja az elérhetőségeimet, fent vagyok a tanszéki honlapon is. De nem keres. S ebből kikövetkeztetem, hogy valóban azért feküdt le velem, mert úgy gondolta, cserébe áttolom az egyetemi éveken. Ismét egy kapcsolatom, ami merő hideg számítás. Mert én mindig ilyen nőkbe botlok. ezek találnak meg.

Angelánál ülök a kanapéján és teázunk. Angelával remek Scrabble-játszmákat nyomunk. Még gyerekkorunkból maradvány a játék. Amikor Angela épp, hogy iskoláskort súrolta anyám előbányászta valahonnan a mélyből a lépcső alatti gardróbunkból az egyik polcról és játszottunk. Hogy Angela tanuljon. Aztán azóta megmaradt ez a szokásunk. Angelával Scrabble játszmákat nyomunk. Kirakom a barátnő szót és Angela felnéz.

• Ez mi?
• A Valentin-napi kívánságom.
• Mi van?
• Azt hiszem egy barátnőt szeretnék Valentin-napra - felveszem a teáscsészét és belekortyolok.
• Egy barátnőt.
• Hát, ja. Mert az nincs.
• Nicole?
• Teszt alá vetettem.
• Őt felesleges tesztelgetned. Ha a házassági ötletedet csípőből elutasította.
• Figyelj! Úgy döntöttem, kivételesen hívjon ő.
• Nem hívott - néz rám Angela.
• Nem - préselem össze a számat. - Ha felhívnám lehet, hogy benne lenne egy vacsorába, meg egy dugásba, ahogy szoktuk. De én ezt már nem akarom. Csak én vagyok az a nem normális, aki ennél azért többet akar egy kapcsolatban?
• Nem. Ez jogos Alex. Mi a helyzet azzal a diáklánnyal?
• Stephanie. Meghúztam.
• Arról tudok.
• Nem úgy. Nem engedtem vizsgára. Egyszerűen nem volt vizsgára engedhető a szerkezetrajz alapján. Tehát végülis nem én húztam meg, hanem a szemináriumi tanára. Mert ugye a szemináriumra nem kapnak jegyet. Csak ugye olyan hülye a rendszer, hogy a PhD-sokat felül kell bírálni. Tehát ők nem adnak jegyet rá, helyette a nagyelőadásról kapják a szemináriumi értékelést is. Tehát nyilván ők is javasolnak egy jegyet, de én bírálom felül, hogy megfelelt vagy sem a követelményeknek. Kész tények előtt voltam. A srác is látta a rajzot, tudta, hogy szar. Nem adhattam meg. Egyszerűen ez nem lett volna etikus Angie.
• Gyakorolhattad volna vele, nem csak a szexet...
• Ne aggódj azóta is azon rágom magam, hogy hol csesztem el… - kavargatom a cukrot a csészém alján, majd kiveszem a kanalat. - Nem csak azért zavar, mert volt köztünk valami. Hanem mert a tanára is voltam.Tényleg én vágom meg az évfolyamokat. Képzeld van a diákok közt gúnynevem - kapom fel hirtelen a fejem, ahogy beugrik.
• Ez tök állat! Akinek gúnyneve van az valamiért egyedi a tanári karból. Mi az?
• Szexi mészárosnak hívnak! Stefi árulta el - vigyorgok rá.
• Húúú! Mint egy sorozatgyilkos! Nagyon jó név. Az én bátyám egy szexi mészáros… máris beugrott pár beállítás, hol a konyhakésem? - kacsint rám és a fejemet rázom. Angela is hátradől a kanapén. Keresztbe teszi a karjait és maga elé néz.
• Igazad van Alex. Én is egy barátot szeretnék Valentin-napra.

Még vekengek rajta néhány hetet aztán… felhívom Jennyt. Tovább kell lépnem. Nincs mese. Bármennyire is jó volt a ritmus Nicole-al, az a kényelem, az a rutin, ő nem akart mást. Stefi… nagyon fiatal. Nagyon. Egyszerűen teljesen más igényeink és elképzeléseink lettek volna. Szerintem ezért nem is gondoltam másra, többre, nem akartam nagyon belemélyedni. Egy tanítványom volt, ráadásul egy bukott tanítványom. Az a félév az utolsó féléve volt az egyetemen. Ezért nem akartam túlkomplikálni. Persze jó volt vele. Tényleg. De az életünknek teljesen más szakaszában voltunk.

Jenny… végülis annyira rácsúszott a lánykérés meg Stefi, hogy kicsit hagytam ezt a szálat a kezemből kicsúszni. Belátom, hogy hiba volt. Mert Jenny, tényleg okés csaj volt. Persze kicsit otthonülő típus. Finoman szólva is eléggé egymás ellentettjei vagyunk. Az én pörgésemhez képest Jenny nagyon uncsi. Ami nem feltétlen baj. Ha tűri azt, hogy én pörögjek ezerrel és utazzak akár ünnepekkor is.

Ráadásul Jennyben kezdtem felismerni a Vanessa vonásokat. Jól elvan egy kisvárosban. Úgy belekényelmesedett a munkájába. Nem akar már többet. Sem kihívásokat. Ő elvan Ezüstharmaton a lakásában egész nap. Szeret otthon lenni. Ő ezért nem akarta a mozit se meg mást se, mert ő jól érzi magát a maga kis kuckójában. Persze én már végiglogikáztam a dolgot, hogy ha Jenny, akkor nagy eséllyel őt nem fogom tudni átrángatni magamhoz Kendalba. Nekem kell Ezüstharmatra jönnöm. Még abban sem vagyok biztos, hogy Ezüstharmaton belül hajlandó lenne-e átköltözni bárhova. De egyelőre ezen nem akarok sokat spirázni.

Amikor felhívom, meglepődik a kiesett heteken, de alapvetően nem elutasító. Amit jó jelnek veszek. Így addig fűzöm, míg végül kötélnek áll.

Jennyhez este kilencre érek ki Ezüstharmatra. Hoztam egy üveg vörösbort és egy filmet. Jenny egy két szobás kislakásban könyvel. Szinte mindig itthon van, mert itthonról dolgozik. Passzos ruhában van, kiengedett hajjal és elindítja a filmet, amíg én felbontom a bort. Hoz két poharat és a kanapén iszogatunk.

• Miért lettél építész? - kérdezi Jenny felém fordulva. Felhúzom a pulóverem ujját és tényleg talán egy másodpercig gondolkodom.
• Szerettem rajzolni. Nem akartam se rajztanár, se festő lenni, gondoltam akkor az építészet jó lesz - merengek és belekortyolok a borba. - Ahol felnőttem volt egy kis templom, a suli udvaráról rá lehetett látni. Amikor sütött a nap, akkor mindig kiültünk és a templomot rajzoltuk. Az a templom torony volt az első épület, amit tudatosan rajzoltam. Újra és újra. emlékszem az ívelt ablakaira, a zsalukra, a homlokzat töréseire, a toronyív hajlására. Egy ilyen szabadkézi rajz kint van amúgy a nappalim falán. ha egyszer eljössz hozzám, megmutatom - átsimítom Jenny karját. Jenny nem reagálja le. -  Az volt az első pont, az első lépés az építészet felé. Persze akkor még ezt nem tudtam - Jenny érdeklődve figyel. Melegbarna szemeivel komolyan néz.
• Szerettél ott lakni igaz? - iszogatja a bort csendesen.
• Így visszaemlékezve persze. Nagyon szép kisváros volt. Olyan igazi dél-angliai kistelepülés. Cuki kis utcákkal, csendes, békés… az emlékeimben napos hely. De azóta már rengeteget változott. Én még a régi várossal álmodok, ha otthonról álmodok.
• A legtöbb férfi titkolja, hogy szokott álmodni - jegyzi meg Jenny.- Legalábbis akiket én ismertem, mind letagadták.
• Én szeretem az álmaimat. Bár több álomban lenne részem. Túl keveset alszom - túrom át a hajam. Már megy a film, de Jennyvel csak dumálunk. Megisszuk ketten az egy üveg bort. Aztán lehúzom róla azt a passzos ruhát. A tévé világít csak a szobában, aztán kielégülten bealszunk.

Az egyetlen előnye, hogy Jennynél vagyok, hogy közel az iroda. Amikor az én állandó helyem volt a kérdés Liam is felvetette, hogy van itt ez a település. De amikor körbenéztem tudtam, hogy nem ezt akarom. Nekem Ezüstharmat kicsi. Bár kisvárosban nőttem fel, nem akarok leragadni egy kisvárosnál. Kendalnak még egyeteme is van. Igaz nem építészeti, de akkor is. Egy egyetemváros. Város, úgy igazán. Persze nem egy nagyváros, de mégiscsak város. Van húszezer lakosa. Nem sok, de… több mint ennek a minifalunak itt. Ezüstharmaton talán ezernégyszáz ember ha lakhat. Én meg annyira nem bírom ezt a délután ötkor megáll az élet és csend és hullaszag van az utcákon típusú településeket. Tényleg nagyon kényelmes ez  a helyzet, hogy felkelek fél kilenckor és öt perc alatt Liamnál vagyok, de… valahogy én nem tudnék állandó jelleggel itt élni. Jenny az ablakból integet.

Liamnál egy teával nyitok. Eléggé teafüggő vagyok, ami viszont azt jelenti, hogy állandóan a mosdót járom. Egy tea gyorsan átszalad. Egészen biztos, hogy többet időzök Liam és az egyetem mosdójában, mint a sajátomban. Otthon csak reggel jut időm egy teára jobb esetben. Vanessa a genotermákat cseréli. A sűrű mappaforgatások miatt a genoterma egy idő után elenged és kiesnek a mappából az anyagok. Kábé évente biztos, hogy át kell fűzni az egészet. Vannak sűrűbben forgatott mappáink.

• Kivételesen ma sem késtél. Értsem úgy, hogy Jennynél aludtál? - kérdezi Vanessa futólag felpillantva.
• Éles megfigyelés - biccentek, miközben a teával átvonulok az irodába. Besötétedik és szakadni kezd az eső, úgyhogy az asztali lámpámat felkapcsolom. Átnézem az emailjeimet és miközben olvasok, hallom ahogy leér az emeletről Liam.  Az egyik email a még hónapokkal ezelőtti pályázatom eredménye. Ahogy görgetem le a vastagra húzott  lényegi eredményrészhez kezd széles vigyorba szaladni a szám és akkorát kiáltok, hogy az egész irodában hallani.
• Liam! Figyu-figyu! Ezt kapd ki! - kiáltom neki ki izgatottan. - Na ki az, aki építészeti nívódíjas? Ki, na ki?
• A kilátód? - Liam és Vanessa egyszerre ugranak be az irodába.
• Megnyerted? Komolyan megnyerted? - visítja Vanessa és ahogy felállok a nyakamba ugrik. - Díjnyertes építészünk van! - Alig bírom megtartani. Tényleg jó súlyban van. S ekkora lendülettel nekem esni, majdnem kivágódunk az üvegen át a tisztásra.
• Aham. Elnyertem! - vigyorgok rájuk és forgatom egy ideig Vanessát aztán visszaengedem a földre.
• Csak mákod volt! - vigyorog Liam és odajön gratulálni. Miután Vanessa leválik a nyakamról, Liam is átölel.
• Hozok egy üveg pezsgőt - siet ki Vanessa és  míg Liammal átnézzük az értesítő mailt és a díjátadási ünnepségre a meghívót, addig hoz be három pezsgőspoharat tálcán.
• Tudod mit Alex?! Beismerem, nélküled és a pályázataid nélkül nem lenne itt a DeNoir cég - néz rám komolyan Liam.
• Most csak hízelegsz - vigyorgok rá kimelegedve. Szürke, ocsmány, kendali hónapok után, és a hihetetlen szürke életemben ez most valami tüzijáték. Egy aranyeső. Naprobbanás. Alig térek magamhoz. Persze tudtam, hogy jó az a kilátóm, de ez akkor is egy szakmai elismerés.
• Dehogy! Ha akkor nem keresed ki azt a pályázatot, szerintem még ma is csak görcsölnénk és küzdenénk. Oké néha tényleg idegesít, hogy állandóan versenyeztetsz minden épületünket, de ilyenkor mindig rá kell ébrednem, hogy te csinálod jól. Sosem az izgat, hogy nyerjünk, hanem, hogy versenyben legyünk. A legszarabb terveket is beküldöd valahova… és igazad van. Alex te vagy az ász! - veregeti meg a vállamat, s felbontom a pezsgőt. Töltök a poharakba és miközben iszogatjuk, megbeszéljük a részleteket.
• A jövő hónapban lesz az átadó. Eljöttök? - kérdezem.
• Ki nem hagynánk - biccent Liam.
• Hozd el Jennyt is! - Vanessa annyira lelkes, hogy nem tud leállni.