A DeNoirság

Amber

A régi Moon Bútorszalon előtt állok és előkeresem a kulcsokat a zsebemből. Ahogy kinyitok megrohannak az emlékek. Amikor utoljára itt voltam még Moon voltam. Egy lány, aki egy de Noir fiúba szeretett bele. Ahogy a völgyből olyan sokan. Sokan álmodoztak a de Noirokról, mert... mert hát ők A de Noirok. Ez a név itt név a völgyben. Én tényleg nem akartam beleszeretni egyikbe se. Nem akartam beállni a sorba. Akaratomon kívül mégis… éppen egy de Noirba szerettem bele.

Amikor bemutatkozom és de Noirként, akkor valahogy kétszer is megnéznek. Akkor visszanéznek. Hogy aha, szóval ő egy de Noir. A házasságommal a völgy társadalmi magaselitjének részéhez kerültem. Az esküvő óta a zöldségesnél a szebb zöldségeket kapom, a postán előreengednek a sorban, a boltosok rám mosolyognak. Az utcán vadidegenek is rámköszönnek. Mert… de Noir lettem. Hát többek közt ezért nem találom a helyem mostanság. Mert egyszerre figyelem irányult rám. És nem negatív értelemben. Egyszerre úgy érzem, kedvelnek az emberek. Engem, azt a sápadt nyúlánk, fekete ruhákba járó cinikus Amber Moont. Mert én éppen egy de Noirba szerettem bele.

Nem is akármelyikbe. Az egyik örökösbe. Mind közül a legdeNoirabb de Noirba. Hogy most már biztos, hogy mindenki ismerjen Ezüstharmaton és Holdvölgyén. Mert felismernek. Mert nincs titok. Én itt már nem tudok sunnyogva kilépni a küszöbön. Mindenki mosolyogva figyeli, ahogy gömbölyödik a hasam, mert hát íme, a következő de Noir generáció. Nemcsak egy de Noir felesége lettem, de hamarosan egy De Noir anyja is leszek.

Tényleg kár volt a szalont bezárni.  Csak Drew miatt. Hát  többek között ilyen hülyeségeket csináltam Moonként. Most már de Noirként esélyem sincs baromságokat csinálni. Köt a de Noirság. Egyszerűen én is átvettem ezt az érzelem és gondolatvilágot. Ez név. Ami tartást ad. Ami miatt nem tehetem azt amit akarok. Ami miatt mindent ötször is átgondolok mielőtt megteszem. Mert a név kötelez. Arra, hogy helyesen cselekedjek. Igazán, most hogy én is ezt a nevet viselem, most értettem meg azt, amit annyira utáltam a de Noirokban. Drewban is. Hogy annyira jól akart tanulni, hogy annyira jó akart lenni abban amit csinált. Mindig, mindenkor, mindenhol.  Mindegy, hogy krikettezet Drew, vagy szavalt, vagy zenét szerzett, vagy szexelt. A de Noirok mind ilyenek. S csak most értettem meg miért. Mert egyszerre én is de Noir lettem és valahol én is kezdtem így viselkedni és  kezdetben nem értettem, hogy miért.

Pedig elég egyszerű a magyarázata. Beletelt pár hétbe és hónapba mire leesett. Mert most már de Noir vagyok. Illik ehhez a névhez illően viselkednem és kihozni magamból a maximumot.  A beképzelt, fennhéjázó, tökéletes de Noirokhoz kezdett átformálódni a személyiségem és ez valahol tényleg kezd zavarni… Nem kevesebb vagy több lettem, egyszerűen másabb.  És már így is festek. Tökéleteset akarok alkotni… mert én de Noir vagyok. Szörnyen ragadós dolog ez a de noirság!

Már a bútoreladásban is tökéletes akarok lenni. A legjobb sales manager akarok lenni az egész völgyben. Az új üzleti tervünk szerint, tulajdonképpen De Noir bútorokat fogunk árulni. Drew ragaszkodott hozzá, hogy felvételiztessek  a bútorszalonhoz és nyissak ki újra. Ahogy belépek áporodott, állott szag csap meg. Már elég koszosak az ablakok. Vízköves az ablak az esőcseppektől. Vastag por húzódik a padlón. Sok a fólia és  néhány maradék dirib-darab.  De éppen nem lehetetlenség helyrehozni és újra indítani a boltot.

• Meg kell követnem magam, azt hittem én is, hogy azzal a De Noir fiúval nem… jutsz idáig - jegyzi meg apám, ahogy összefont karral komótosan sétálgat a régi bútorüzletében.
• Hümmm - a hasamon pihentetem összefont ujjaimat, amin csillognak a gyűrűim, amiket Drew húzott az ujjamra.  - A helyedben én se gondoltam volna mást. Még én se gondoltam mást - merengek. - tudod, mit apu? Valahol még szerettem is itt az üzletben ezt a nagy-nagy semmittevést. Ezt az egész nap ülök és várakozom, vagy csak sétálgatok le-fel itt. És ostoba kérdésekre válaszolgatok.
• Igen. lehetett közben gondolkodni.
• Valahogy úgy. Apa, csinálhatnánk néhány bútort újra közösen - pislantok rá.
• A felújításra gondolsz? - simogatja a szakállát elgondolkodva.
• Igen. Jókat csináltunk tényleg.  Egy-kettő végülis ott van a faházban is - mosolygok.
• Majd meglátjuk - biccent apám.
• Drew írt egy részesedési szerződést az eladásból - keresem ki a táskámból és átnyújtom apámnak. Apám átveszi, de nem szól. Mint mindig itt mindenki valamilyen módon a DeNoir vállalathoz kapcsolódik. Apám mindig is csak elfogadta amit rá mértek.
• Mikor akartok nyitni?
• A jövő hónapban, a vállalatnál két-három hét alatt legyártják a bútorokat, amikkel feltöltjük a boltot.
• Ahogy akarjátok.
• Hát persze.
• Vissza is jöhetsz üzletvezetőnek. Moon vagy - ajakbiggyesztve mosolygok apámra. Drew dudál, hogy megérkezett.
• Mennem kell. Akkor majd hívlak a részletek ügyében.  - Drew kiszáll kezet fog apámmal és udvariasságból megkérdik egymást, hogy ki mit farag éppen. Addig beülök a kocsiba. Drew visszaül és gázt ad.
• Hogy ment?
• Megalkuvó, mint mindig. De legalább ismét rendeződik az életük. Plusz tényleg ez volt az egyetlen bútorüzlet itt. Neked meg kell a helyi piac - fintorgok. Drew leparkol a vadászház előtt, de sétára invitál és közben vizsgálja a fákat. Nagyon figyeli az erdő állapotát.
• Fontos, hogy egészségesek maradjanak a fák, nem csak környezetvédelmi szempontból, hanem a faipar számára is.
• Csak te foglalkozol ezzel?
• Dehogy. Néhány családtag környezetmérnöknek tanult. De tudod sokszor érzem azt, hogy ha Liam a vár, akkor én az erdő örököse vagyok. Fura ez így?
• Nem. logikusnak tartom.
• Tudod Liam olyan feketebárány a családban. Majdnem lemondott a rangról is.
• Komoly?
• Aham.
• Hát pedig azért nagy dolog lehet egy igazi vártulajdonoshoz feleségül menni.
• Amber, annyira te sem rajongsz azért, hogy egy De Noir felesége vagy.
• Ezt nem mondtam.
• Amber. Itt a völgyben, szinte az egész megye meghalna azért, hogy beházasodjon ebbe a családba, de te… mégis rosszul érzed magad a családomban, mi az oka?
• Főleg az, hogy anyudék nem fogadtak el.
• Mert gazdagabb lányt akartak nekem. Ennyi.  Ott van Liam.
• Nincs bajom Liammal.
• a nővérem.
• Nincs kapcsolatom Marianne-al.
• Mert mindenki elfoglalt. Egy örökséget igazgatunk lásd be. Ez a De Noir sors.
• De szereted. Mindig panaszkodsz de valójában el se tudnád képzelni az életed máshol, mást csinálva.
• Ez igaz. Tényleg, biztos ez is de Noir tulajdonság, mindent jobbnak látunk és nem vesszük észre, hogy nekünk van a legjobb dolgunk. Ez van maximalisták vagyunk. -  Drew a karjaiba húz és mélyeket szippantunk a fenyvesek levegőjéből. - Nincs még egy ilyen tiszta levegőjű terület egész Angliában Amber. Hidd el, és az enyém.
• Meg Liamé.
• A miénk! - vigyorog Drew. - Azt hiszem néha elkap a vágy, hogy minden fát egyesével magamhoz öleljek. Nézd milyen szép! - mutat előre egy terebélyes fenyőre.
• Mind itt vagytok, el sem akartok menni. Szerelmesek vagytok a de Noirságotokba. Még Liam is! Aki megtagadná az egészet.
• Hát igen, végülis ő is beköltözött az erdőbe - bólogat Drew a hátam mögött. - Látod igaz, ő sem tudná elképzelni máshol az életét, a letelepedést. Ide születtünk. Ez a hazánk.  Mind hazajöttünk.
• Mert van valami ebben a völgyben, ebben az erdőben. Valami, ami visszahúz. Valami amiért itt akarsz élni. Én nem vagyok született de Noir, de én is érzem ezt. Ezek a hegyek, ezek a fák, ez az illat, itt még az eső is máshogy esik, a köd is máshogy ül meg a tájon. ez Holdvölgye varázsa, akárhova mégy, mindig honvágyad lesz és mindig hazatérsz. S ennek a térségnek ti vagytok a legjobb partijai. Bárki aki a völgyből beházasodott hozzátok boldog lehet.
• Csak te nem. Pedig te a de Noir csúcsra házasodtál, az aranyhajtáshoz.
• Boldog vagyok.
• Hát akkor nagyon jól titkolod.
• Mert keveset vagy velem és mindig csak a vállalatvezetéssel vagy elfoglalva. A boldogság titka a sok-sok… - Drew nevetve elhallgattat, ahogy betapasztja a számat egy csókkal.

Drew

Egész héten a felügyelet ellenőrzi a telepet. Bár többségben leadom a részlegeknek a felügyelőket, mindig kézben kell tartanom nekem is, mert nem szeretném, ha elbaromkodnának valamit. Tehát a héten semmivel nem haladok, mert a felügyelőket kísérgetem le-fel a vállalatnál. Átnézik a papírokat, az üzemeket, a gépeket, a dokumentációkat. A műszaki leírásokat, szabásjegyzékeket,  anyagnormákat.

• A négyzetmétert négy tizedes pontossággal, a köbmétert hat tizedes pontossággal számoljuk.
• A táblázatokat is megnéznénk - a nyomtatott köteteket is mind eléjük rakom. Aztán a költségvetésbe és a technológiai leírásokba is belepillantanak. Annyi kávét főzök, hogy már kiugrik a szívem, de valamiért ezek a felügyelők egy csésze kávé után másképp nézik még az iratokat is. Szóval ezerrel ver a szívem, s még ezen is mérhető, mennyire szívemen viselem a vállalat sorsát. Ebben tényleg nagyon különbözünk Liammal. Liam önállósodni akart. De én nem tudom elfelejteni, hogy ez a vállalat közel száz éve Forest de Noir megálmodott tervéből épült meg. Ahhoz, hogy ma itt legyenek a De Noirok, ennyire stabil anyagi háttérrel, egy ilyen meghatározó vállalattal a térségben, ahhoz talán éppen a fiatalon elhunyt Forest áldozata kellett, ami kirázta az apját, Fabian de Noirt a nemesi kényelemből, hogy egy meglehetősen polgári tevékenységbe kezdjen. A Faipar kettejük nélkül nincs itt és talán a család sem tart itt. Úgyhogy már csak a család iránti elkötelezettségből igyekszem a vállalat jó hírét és versenyképességét tartani. Ami viszont Liamban is megvan, csak ő nem ezt akarta csinálni.  S valahol izgatottan várom, hogy megszervezzem a vállalat százéves fennállásának emlékünnepségét. Marianne-al már vannak elképzeléseink a kivitelezést illetően. Éppen ebédszünetre készülök, amikor Liam Vauxhallja gurul be a telepre. Leparkol.
• Szia! Elhúzódott - nézek rá, tekintve, hogy egy hete vártam.
• Tudom csak most… nem úgy jött ki - csapja be maga mögött az ajtót, ahogy kiszáll. - Mutasd! - Liamot az üzembe vezetem. S megmutatom neki, amiét hivattam. - Látod? Ezek a kékes csíkok - mutatom végig a vonalat. -
• Aha igen.  Mennyit érint? - néz végig az árúrakodáson.
• Attól függ meddig állnak itt - nézek végig az üzemen.
• Ez tényleg az?
• Persze. Gombásodik. Nagyon magas a páratartalom és  szinte egész nyáron is esett.
• Akkor mi legyen?
• Létezik egy mesterséges szárítási technika.  Ehhez persze be kell szerezni ezt a szárító csőszerkezetes házat, de megoldható. Vagy maradunk a régi módszernél, hogy újragyaluljuk a fákat. Csak ugye ez duplamunka. Ráadásul állandóan ellenőrizni kell kiszállítás előtt. S ezen már volt hogy elcsúsztak itt az üzemben, és kiment a gombás anyag. Na és te mindig ezen panaszkodsz, hogy miért késik a szállítás.
• Mennyi lenne az a mesterséges szárítás?
• Sok - Liam nézi a fagerendákat és gondolkodik.
• Akkor azt vegyük be a jövő évi költségvetésbe. Kalkuláljuk ki az árát.
• El kell fogadtatni a tanácsüléssel is.
• Úgy gondolnák, hogy nem éri meg?
• Hosszú távon kifizetődik, de ez nem az elkövetkezendő öt-tíz év.
• Jó, majd ott ezen szavaznak róla.
• Ha akarod keresztül viszem.
• Nem tudom, hogy akarom-e. Nem tudok most döntéseket hozni - ingatja a fejét Liam.
• Mi a baj?
• Mindegy, cégügyek.
• Mi?
• Nem nyertem el egy pályázatot, amiben nagyon reménykedtem. Most valahogy rossz széria van. Nem tudom. Feszült vagyok. Meg arrogáns is. Tudod… ez a hülye bizonyítási kényszer, hogy megmutassam, hogy de igen akkor is meg tudok állni a saját lábamon a DeNoir Faipari vállalat nélkül is. Néha komolyan bánom hogy nem csináltam  meg az üzemvezetői felsővezetői képzést inkább mint itt sokan. Én hülye követtem valamit, amit a hülye fejem diktált.
• Liam te vagy az álmodozó, én a racionális. Ha valaki képes szakítani a gyökerekkel, akkor az Te vagy! Hidd el! Én bízom benned. Megcsinálod és jó leszel. Jobb bárkinél. A vállalathoz akkor is jöhetsz.
• Azt nem. Én a Faipart nem akarom. Csak azért is megmutatom, hogy lehet egy De Noir másban is jó.
• A tervezésben.
• Igen abban.
• Jó vagy benne Liam.
• Most nem érzem.
• Nyilván le voltak osztva a lapok. Ne rágódj ezen. Tervezz és kész, csináld ahogy te akarod és ne foglalkozz mással.
• Néha úgy érzem valami átok az oka. De komolyan. Mert nemet mondtam dolgokra itt a völgyben és ez a völgy átka. Majdnem téged is kirángattalak.
• Liam, szuper lett volna egy zenekarral turnézni meg minden, de…
• Itt volt a vállalat, és nem akartad kiengedni a Forest vérvonal kezéből - bólogat Liam megértően. Mi ketten vagyunk Forest közvetlen leszármazottai. Ez a vállalat a mi vállalatunk. A miénk! Én szeretem Forest emlékét.
• Hát igen - vakarom meg a tarkóm. - Én… büszke vagyok a családomra. - mondom ki hangosan.
• Én is. Tudod mit öcskös? Örülök, hogy felnőttél a feladathoz - csapja meg a vállamat Liam.
• Én is.
• S most már egyenesági leszármazottad is lesz. Látod Andrew ennyivel jobb vagy nálam - vigyorog rám Liam csibészesen. Ha valaki belerángatott a hülyeségekbe az Liam volt mindig. De tényleg.
• Csak más utat járunk be - Átkarolom én is Liamot. - figyelj a végén még a te fiadnak adom majd át a vállalatot.
• Nem vagyok ennyire családcentrikus, hogy én gondolkodnék abban, hogy gyerekem legyen, vagy… feleségem.
• Majd leszel. Gyere sörözzünk egyet.