Insomnia

Liam

Kikerülte a kérdést. Én pedig nem vagyok hülye. Értek a szóból, vagy jelen esetben annak hiányából. Nem akarom kimutatni, hogy rosszul esik Vanessától ez az egész. Mármint ha éppen rányomulok nem tiltakozik. De ha ennél többet akarnék akkor tereli a témát, kerüli a beszélgetést és vonakodik értelmesen még a szemembe mondani azt is, hogy hagyjam békén.  Nem igazán viselem jól, ha csak játszanak velem. S hirtelen olyan érzésem van, hogy Vanessa hülyét csinál belőlem. És azért még nekem is van önbecsülésem. Nem szoktam lépten-nyomon felajánlani valakinek azt, hogy ossza meg velem az ágyat. Ha az alkalmazottam akar lenni, akkor ideje tényleg dolgoznia is.

Mélyen magamban rosszkedvű vagyok. S nagyon komoly önfegyelmembe kerül, hogy Vanessa ne vegye észre mennyire megbántott. Szóval igen, ezért nem szeretek vörös hajú nőkbe beleszeretni. Mert oltári taccsra tudnak vágni. Alex tényleg jól sejtette, én belebetegedtem ebbe a szerelembe.

Mintha csak megérezné, rezeg a mobilom és Alex az. Kedvetlenül, de felveszem.

• Szia! - morgok bele a telefonba.
• Hú de bal lábbal kelt valaki ma reggel - szól bele Alex.
• Mit akarsz Alex? - lépek ki az irodából, hogy egy teát készítsek. Vanessa homlokráncolva nézi a regisztrációs felületet és tanakodik, hogy ugyan hova mit kell írnia.
• Mesélj nekem egy kicsit a szexi titkárnődről? Leápolt tegnap?
• Nem.
• Akkor már értem, hogy miért vagy olyan morcos. Ott van veled?
• Igen.
• Neki is elmondtad, amit nekem? Hogy járnál vele a kezdetek kezdetétől?
• Nem pont így, de igen - pislantok hátra Vanessára.
• És?
• Úgy érzem ugrott ez a projekt - felelem kétértelműen.
• Akkor ráhajthatok újra?
• Nem.
• Tulajdonképpen nem értelek titeket, de tényleg. Napi 8 órát együtt töltötök és jól elvagytok. Egész jól működött az is nem? Vagy nem voltál elég jó neki?
• Ezt… nem tudom - nézek Vanessára komoran. Lehet, hogy csak én képzeltem, hogy élvezi? Mikor lettem ilyen önző? Éppen az ágyban? - Figyelj szarul vagyok, hányszor akarsz még ma belém rúgni? - fakadok ki Alexre.
• bocs. Nem azért mondtam. Tuti nem azzal van a gond. Szerintem hagyd egy kicsit leülni a dolgot. Talán jót tenne nektek.
• Azon vagyok - dohogom és bezárom magam mögött az iroda ajtaját. - Ma felajánlottam neki valamit. De elutasította.
• Talán túl hamar ajánlottad.
• Igen, az lehet. Nagyon összezuhantam. El sem tudod képzelni mennyire - fújtam ki a levegőt majd kortyolgattam a teát. - Durván beleestem ebbe a csajba.
• És ezt mivel mutattad ki? Rámosolyogtál? Olyan nehezen nyílsz meg Liam.
• Miért van az, hogy ha valakit tényleg nagyon-nagyon akarok, az mindig faképnél hagy?
• Aludd ki magad Liam. Holnapra kúráld ki magad!
• Nem tudok elaludni - ráztam a fejem. - Majd nézz be felénk is! - leteszem a telefont és kiiszom a csészéből a maradék teát. Vanessa futólag felpillant, ahogy kilépek, de mivel nem hozzá fordulok vissza is néz a képernyőjére. - Majd kapcsolj le mindent ha mégy el.
• Oké! - kiáltja vissza. Istenem ez a szó! Ki kell szellőztetnem a fejem.

Vanessa

Egész héten Liam távolságtartó velem. Jön-megy. intézi a dolgait. Főleg házon kívül van. A náthája elmúlt, de a mentolos cukorkákat még elszopogatja.  Én beletemetkezem az építési engedélyek és hatósági regisztrációk mappájába, vagyis az íróasztalomon mappák tornyosulnak egy nyitva a billentyűzet mellett, egy pedig az ölemben. A hét végére már a lábaimnál is van egy-egy mappa. Odakint mellettem az ablakon túl hol havazik, hol esik, hol csak köd van.  Beismerem kicsit el is felejtettem, hogy mi valaha is szeretkeztünk. Mármint megint olyan hihetetlennek tűnik. Liam nyugodt, kiegyensúlyozott. Kicsit kimért. Olyan Liam. Mint régen. Ami meg is lep tőle, ezek után. De ha valaki akkor Liam tényleg képes erre. Ettől éreztem mindig nagyon stabilnak a főnökömet. Neki nincsenek igazán hirtelen kitörései. Ő olyan tipikus angol. Finom modorú, udvarias, simulékony. Nagyon könnyű vele dolgozni. Még akkor is ha egy csomó munkát a nyakamba varrt. De igaz, hogy ez főleg irodai adminisztráció és neki éppen elég terveznie, tehát amit lehet azt így levehetem a válláról.

Ahogy közelednek az ünnepek kialakítottam egy rendszert. A hét elején a mappákat rendszerezem és rögzítem elektronikusan, a hét vége felé kicsit lazulok. Az ünnep közeledtével végre fogynak az ad hoc megrendelések is, amik Liamot az őrületbe tudták kergetni. Az első adventi vasárnap sütöttem mézes süteményt. Amikor reggel bevittem magammal, hogy a kávéhoz rágcsáljam Liam megállt a tálca mellett.

• Vehetek? - kérdezett rá röviden.
• Persze - emelem fel neki a tálcát, s ő óvatosan két ujja közé fog egy szív alakú mézeskalácsot.
• Vannak karácsonyosabbak, fenyőfa, csillag, harang - bökdösöm meg az ujjam hegyével az adott formát.
• Nem kösz, ez jó lesz - morogja, s behatóan méregeti a süteményt. - Te sütötted?
• Igen én - biccentek és beáztatom a mézeskalácsomat a kávéba, majd bekapom.
• Te tudsz sütni? - Liam őszinte meglepődése elég sértő.
• Képzeld igen. Sőt állatbarát is vagyok.
• Ja persze van egy macskád - feleli száraz humorral.
• Már nincs.
• Ó remélem nem azért mert evett a mézeskalácsodból - jegyzi meg Liam és óvatosan veszi a fogai közé. Összehúzom a szemem és metszőn nézek Liamra.
• Nem. Kóbor macska volt és úgy tűnik tovább kóborolt - felelem magától értetődően.
• Nem tudtad magadhoz édesgetni? - emeli fel Liam a szemöldökét. - Tudod Vanessa, ez valahogy nem lep meg. - Azzal belép az irodájába és becsapja az ajtót. Most mire célozgatott? Szerintem a mézeskalácsom teljesen okés. Ráadásul az egész vasárnapom ráment a hülye mézes sütésre. Na persze nem mintha nem telt volna ki az időmből. Mit értett az alatt, hogy még egy kiéhezett kóbor macskát sem voltam képes magamhoz édesgetni? Mikor már éppen kapcsolom ki a gépem Liam kilép az ajtaján.
• Már ennyi az idő? - mondja Liam. - Akkor egy kis mikulás ajándék. A cégtől - Egy piros selyemzacskót tesz az asztalomra. Meglepődök. De tényleg. Még sosem kaptam ünnepekre ajándékot a cégtől. Miközben a kabátomat veszem elkezdem kibontani a selyemzacskót és benne egy bordó La Perla alsónemű van.
• Liam!
• Bocs, tudom hogy idegen férfiaknak nem illik idegen nőknek alsóneműt venni, de arra tippeltem, hogy ennél jobban úgysem örülsz másnak - vont vállat Liam.
• Jó tipp - biccentek és a kabátzsebembe dugom. - Kösz. - Zavartan állunk végül lesütöm a szemem és veszem a kulcsom.
• Akkor holnap. Szia Liam! - lépek ki az ajtaján.
• Szia Vanessa!  - Amíg haladok ki a fenyvesekből végig ezen gondolkodom az alsóneműn és Liamon. Szép darabot választott tényleg. De egyben bele is pirulok a kétértelműségébe. Mert tudom, hoyg az a La Perla számla azóta is a begyében van. Másrészt meg mégiscsak vett nekem egy fehérneműt. Sőt mi több, abból a fazonból és sorozatból, amiből én is rendeltem feketét. Tehát. Visszanézte a számlát, hogy mit rendeltem! Istenem de ciki! S az nem kifogás, hogy én nem láttam, mert ő ott lakik, bármikor lemehetett este is és kikereshette azt a számlát a többi közül. De égő!

Liam

Még csak nem is mosolygott. Romlott a humorom úgy érzem. Sosem voltam egy Alex féle csupa mosoly és poéngyár. Nem tudom. Én tényleg azt hittem, hogy örülni fog neki.  Szóval csalódott vagyok. Dolgoznom kellene, de egyszerűen nem megy. Még Beckyt sincs kedvem felhívni. Annyira nem találom a helyem, hogy ilyenkor nem megy a tervezés sem. Ami öreg hiba nálam. Alex messze nem ennyire érzelmes, tudja mi a munka és mi az érzelem. Én ezért óvtam mindig is a szívemet. Mert ritkán voltam szerelmes, de azok mindig taccsra vágtak.

Küzdök az elalvással. Már megint. Habozok hogy igyak egy keveset, vagy dolgozzak inkább. Ha Alex, Becky vagy akárki itt lenne, biztos, hogy nem lenne kérdés. Bontanék egy üveg bort. De egyedül nem szeretek annyira borozni. Na jó akkor rajzolok egy kicsit. Lemegyek a földszintre, felkattintom a lámpákat és ülök a félkész pausz előtt. Habozva állítgatom a sablonokat. Húzok egy-két vonalat. De egyszerűen nincs az a lendület, ami vigye a kezeimet. Csak bámulom a vonalakat. Feldobog a szívem a fülembe. Túlhajszoltam magam. Visszamegyek a konyhába és készítek egy éjszakai teát. Már vettem egy nyugtató fürdőt, teáztam. Miért nem tudok aludni? A franc.Belenyilall a szívem. Jó akkor autóba. Csak cipőt veszek és kiugrom a Mokkába. Merre menjek?

A helyi rádióadóra állítom a rádiót és gázt adok. Suhannak a fenyvesek árnyai, ahogy elhaladok mellettük, úsznak felém Ezüstharmat fényei. Északnak tartok. Arrafelé már kevesebb a település, közeledik a határ. Hány óra? Éjfél múlt. Egyig autókázom aztán hazamegyek. Hátha akkor már el tudok aludni.  

Negyed kettő van és itt állok Vanessa háza előtt. A telefonomat pötyörészem, de semmi értelmes nem lebeg előttem. Az ujjaim Vanessa száma felett lebegnek. végül lenyomom a hívást. Kicsöng néhányszor.

• Tessék! - nyögi bele Vanessa.
• Alszol?
• Már nem.
• Felébresztettelek.
• Liam hajnali negyed kettő van.
• Tudom. Van kedved kocsikázni velem? - kérdezem.
• Részeg vagy? - kérdezi vissza.
• Nem. Csak nem tudok aludni. Itt vagyok a házad előtt.
• Oké ez kezd kicsit pszichopatán hangozni - hallom ahogy kimászik az ágyból és felnézek az ablakára. Vanessa elhúzza a függönyt és a fél arcát látom, ahogy megvilágítja a telefon. - Te beteg vagy.
• Bocs. Csak társaságra vágytam.
• Pont rám? - Vanessa akkorát ásít, hogy el kell vennem a telefont a fülemtől. - Ezért is fizetsz?
• Fizessek? - nézek fel rá sötéten.
• Egy perc, magamra kapok valamit.
• Ne öltözz túl, fűtöm a kocsit - mondom neki, s kinyomom a telefont. Öt perc múlva Vanessa kilép a kapun és hosszú szárú csizma, meg kabát van rajta átszalad az úttesten és beugrik mellém az anyósülésre.
• Te hálóingben vagy? - nézek rá, ahogy mélylila csipkeszegély villan a kabátja alól.
• Tudod a tökhintóm éjfélkor hazahozott és lefeküdtem aludni. A bálnak vége - feleli rá Vanessa. - azt mondtad csak autózunk.
• Igen. Merre?
• Te vagy a vezető - rántja meg a vállát. Gázt adok és megfordulok az utcában. Manchasterig nem is szólunk egymáshoz. Ahogy a város biztonságos fényei közt gurulunk Vanessa rám néz.
• Minden rendben?
• Persze. Miért? - nézek rá futólag.
• Hát érted. Felhívsz az éjszaka közepén. Kiversz az ágyamból, hogy kocsikázzak veled. Az alkalmazottad vagyok. Bár szerintem ez családon belül is fura lenne.
• Tudom. Ne haragudj. Többet nem fordul elő.
• Biztos nem ittál?
• Eskü.
• Nyugtalan vagy.
• rengeteg mindenen kavarog a fejem.
• Túl sokat töröd a fejed. Nem kellene - Vanessa előre mutat. Egy kis városi park szélénél vagyunk. - Itt állj le! - engedelmesen lekormányzom a kocsit. Éppen behúzom a kéziféket és Vanessa rámveti magát. Haja beteríti az arcom. SZamóca illata van. A hálóingje finom pamut anyag.  kezem esetlenül keresi ki a kabát alatt az idomait, benyúlok a hálóingje alá, Csipkét tapintok a fenekén.
• Milyen bugyi van rajtad? - zihálom.
• Amit ma kaptam tőled. Csak ezt cseréltem át - lihegi Vanessa és újra a számban jár a nyelvével.  Elhúzom a fejem.
• Te bugyit cseréltél miattam? Ejha! Az jelent valamit - vigyorgom, de Vanessa nem hagy szóhoz jutni. Falja az ajkaimat és a csípőjét az enyémre szorítja. Baromira beindít vele. Tudva, hogy a hófehér bőrén a vörös La Perla alsónemű van, teljesen begerjedek.
• Mekkora a hátsó ülésed? - kérdezi lihegve.
• Ne! - tolom el kissé.
• Mi? - a haja az arcába borul és az ajkai duzzadtak a csókomtól. Nem érti, hogy mi van, teljesen felhúzta magát. az arca lázban ég, a mellei szinte átszúrják a pamut anyagot.
• Kicsit kinőttem már az autós szexekből. Gyere fel az ágyamba és szexelek veled - nézek rá komolyan. Vanessa egy ideig bámul rám, aztán visszalöki magát az anyósülésre és  kinéz az ablakon át a parkra. Ránk ereszkedik a csend. Lassan mindkettőnk légzése visszaáll a normál tempóra.
• Vanessa?
• Vezess, autókázni jöttünk - legyint előre Vanessa és hűvös a hangja.
• Nem utasítottalak el, csak szeretném kényelmesen élvezni minden percét. Ágyban, fekve. Érted? Utoljára egyetemista koromban csináltam kocsiban és nem volt annyira ász.
• Nem megyek az ágyadba.
• Akkor menjek én hozzád?
• Nem.
• Miért nem jó akkor nálam?
• Mert az a munkahelyem.
• Nekem meg az otthonom.
• Egy csomó csaj megfordult abban a kicseszett ágyban én abba be nem fekszem  - rázza a fejét Vanessa.
• Eddig nem zavart, pedig két éjszakát is ott töltöttél.
• vezetsz, vagy csak veszekedni hívtál le? - néz szembe velem egyenesen Vanessa, és a szürke szeme szikrákat szór. De legalább most nem mélabús. Tele van élettel. Csupa szeplő az arca, hiszen aludt. Nincs rajta smink. Vörös az ajka, szürke a szeme, szeplős és dühösen fújtat. Olyan mint egy felfújt macska.
• Ó, hogy bassza meg! - káromkodom el magam és hátrarántom Vanessa ülését, majd a kart megrántva ledöntöm a legalsó szintig s birtokba veszem az ajkait. Nem vacakolok, hogy mindent lerántsak magunkról. A zsebemből kirángatom a pénztárcám és kiveszem a csomagot, miközben Vanessa zihálva tolja feljebb magát és széttárja előttem a lábait. Belerobbanok az ölébe, és Vanessa felsikít. Istenem csak ne legyen köztéri kamera! Tudom, hogy a Mokka kívülről baromira furán nézhet ki most, tekintve hogy a motor felé taposva  próbálom adni a lökést. Vanessa annyira szorít. Én a combját markolom, miközben próbálok nem teljesen ránehezedni. Ringatja rá a csípőjét és nyöszörögve élvez el. Megkönnyebbülve engedem el én is magam. A bokám baromira fáj. És a térdem is. A csípőmbe beleállt a kézifék és a sebváltó. Garantáltan lesz pár lila foltom ezután. A milka tehén piskóta hozzám képest. Alig van erőm áttornászni magam a volán mögé. A pohártartóba csomagolok minden szemetet és rendbeszedem a ruhám. Letörlöm az ablakokról a keletkezett párát.  Vanessa kábán tolja vissza a támláját ülésbe.

Vanessa

Voltam néhány férfival életemben. De  Liammal. Őrületes minden együttlét. Nagyon érti a dolgát. Nagyon tudja, hogy mit csinál. És nagyon kellemes vele. Lehet, hogy ezt most itt én erőszakoltam ki. Nem tudom. Vágytam rá. Próbálom elhitetni magammal, hogy nincs hatással rám. Hogy egy nap reggeltől estig nem rá gondolok. Hogy nem sírtam hazafelé a kocsimban minden egyes nap. De rettegek ettől a kapcsolattól. mert nem tudom mi lesz a kimenetele. Engem hagytak már ott. Csak úgy. Egy stabil kapcsolatból. Legalábbis azt hittem. Hogy minden oké. Aztán kiderül. hogy tévedésbe ringattam magam ki tudja mióta. Valaki már a kilépést tervezte a kapcsolatból.

Az egyetemen minden olyan volt mint egy álom. A gólyabálon a nyitótáncban együtt táncoltunk az exemmel. A táncpróbák alatt jöttünk össze.. Aztán jártunk, állandóan náluk lógtam. Ismertem a testvéreit, a családját. Haladtunk a vizsgákkal. Ő jobb volt nálam. Sokkal. De azért én is elvegetáltam a jogon. Aztán egy nap, csak úgy a semmiből odaállt összeszedve a cuccaimmal, hogy bocs ennyi volt. Én meg csak sírtam és könyörögtem, hogy gondolja át. Hogy miért? Hogy mit tettem? Hogy beszéljük meg. De ő csak elköszönt és lelépett. Néhányszor összefutottam még vele az egyetemen. De aztán nem bírtam tovább. Otthagytam a sulit. Nem ment a jog. Az exem nélkül hirtelen nehéznek tűnt minden vizsga. Minden megmérettetés. És már minden könnyem elsírtam.

Nem akarok újra megszeretni valakit. Hogy aztán kidobjon. Liam ráadásul nem csak egy csoporttárs az egyetemről. A munkaadóm. Tulajdonképpen a megélhetésem függ tőle. Nincs kedvem visszamenni anyámékhoz. El akarom felejteni azt az életemet. És nekem ez okés volt. De aztán… lefeküdtem vele. S bevallom azért, mert azt hittem Liam ezen is átlép, mint a Beckyken, Ellákon és a többin. Mert ezek is jöttek-mentek. Nem sokan, de néha-néha akadt ez az.

Most csak azért másabb mert ott az elején, az elsőnél nem védekeztünk? Vagy mi okozza ezt? Nem értem Liam felhívását, hogy az ágyában és csakis ott és minden nap, minden reggel legyek ott…. ezt mondta a Beckyknek meg az Elláknak is? Vagy ez a kivételezés nekem szól? S ha igen akkor miért?

Nem a szerelemtől félek, hanem a kapcsolattól. Legalábbis, hogy vége lesz. Attól nagyon. Liam már visszafelé vezet. Kicsit komótos lett a szex után. Leeresztett. Most már látszik rajta, hogy majd bealszik.

• Mi legyen? Kitegyelek Ezüstharmaton, vagy jössz velem tovább? - kérdezi Liam, de az utat nézi.
• Tegyél ki.
• Miért?
• Csak.
• Csak? Mint ahogy csak arra kellek neked? - fakad ki Liam.
• Én nem….
• Nem? Egyáltalán minek húztál bugyit, hiszen csak szexelni akartál nem? - nekem esik és totál egyértelmű, hogy igaza van.  - Bocs, ezt nem kellett volna - néz ki az oldalsó ablakon Liam. Felkönyököl az ablakba és beletúr a hajába.
• Én… én azt hittem, te is csak ezt akarod - hebegem és érzem, hogy lesápadok.
• Hát képzeld nem, nem csak ezt akarom veled. Hogyan adjam már tudtodra az istenért? Amióta beillegtél az irodámba a fekete kosztümödben azzal a kacsás kitűződdel.
• Az egy emu.
• Tök mindegy.
• Ausztrália címerállata.
• Vanessa!
• Jó bocs. Folytasd tessék!
• Azóta téged akarlak. Nem nem szexre, nem annyira, hogy felfektesselek az íróasztalomra. Mit gondolsz hány építésztechnikusit végzett jelentkezett arra az állásra?
• Nem tudom. És nem értem, hogyha volt más alkalmasabb az állásra miért nem töltötted be azzal?
• Mert nem akartalak elengedni. Mert nem tudtam, hogy hogyan kerülhetnék hozzád közel. Aztán… az asszisztensem lettél. Dupla csavar. Mert csak a főnököt láttad bennem és én is megzavarodtam, hogy ezzel jól pofán csaptam magam.
• Tehát hagytad, hogy abba a hitbe ringassam magam, hogy valóban engem akartál felvenni, mert megfelelő voltam a feltételeknek?
• Nem volt feltétel az építésztechnikusi végzettség.  Úgy teszel, mintha nem te jelentkeztél volna arra az álláshirdetésre.
• Voltak mások is.
• Előtted senki sem vállalta, hogy kiköltözik az isten háta mögé, a többi jelentkezőt meg már nem hívtam be utánad.
• Szeretnék most már felmenni.
• Rendben. Önszántadból jöttél Vanessa.
• Remélem, éjszakai pótlékot is számítasz ezért, nem csak normál órabért!
• Figyelj Vanessa, ha mindenáron ki akarod fizettetni oké. Minden férfi bakancslistáján ott kell, hogy legyen: egyszer fizetni a szexért. Legalább most kipipálhatom.
• Mekkora egy pöcs vagy! - fakadok ki és kipattanok az autóból, rácsapom az ajtót és felrohanok.