Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2017. december 9., szombat

Adósság törlesztve

Vanessa
Kimerülten mászom le Liam hálószobájából. Teljesen kifacsart vagyok. A helyzetemet az sem javítja, hogy Alex Liam nappalijának kanapéjáról nézi végig, ahogy kócosan, álmosan és nem igazán túlöltözötten levonulok a lépcsőn. Bukta!
  • Szia Cicamica! Felkeltetek? - kérdezi érdeklődéssel Alex.
  • Jó reggelt Poéngyár! - vágom vissza. Beletúrok a hajamba és bevonulok a földszinti mosdóba. Mák, hogy Liamnak két fürdőszobája van. Megmosakszom és átöltözöm.  Ahogy kilépek az íróasztalomról elveszem a hajcsattomat és feltűzöm a hajam. Oké! Nem most hagyok ott életemben először munkahelyet. Az alap, hogy szereznem kell egy dobozt. Akármennyi időt is töltök egy munkahelyen, mindig akadnak személyes holmik amiket be kell zsúfolni egy kis papírdobozba. Liam irodájába megyek dobozt keresni. Alex utánam jön.
  • Bocs nem akarok zavarni, de szabadnapot vettetek ki? Már mindjárt tíz óra.
  • Én felmondtam - nyitom ki az iratszekrényt. Az aljában mintha lett volna egy fehér doboz, amiben az A4-es papírok csomagjai  voltak. Á itt is van! Lehajolok és kihúzom. A két csomag A4-es papírt kiveszem  belőle és visszateszem az iratszekrény alsó polcára.
  • Elvesztettem a fonalat Cicus. Énnekem úgy tűnt, hogy eléggé jó itt a viszony. Miért mondanál fel?
  • Szerinted miért? - nézek vissza Alexra.
  • Figyu engem nem zavar. Persze rosszul esik, hogy végülis nem énrám esett a választásod, tekintve, hogy igazán tepertem érted, de hát nem erőltetek én semmit - Alex jópofa dumával követ és a sarkamban van.
  • Jaj Alex fogd már be! - fordulok vissza hozzá. - Nem kell a képembe vágnod, hogy tudod mi a szitu.
  • Jó, csak gondoltam ne érezd zavartatva magad, nyugodtan vissza is mehetsz az emeletre, tényleg. Csak akkor én is lépek, nem akarok itt zavarni, kivéve ha csak nem akarjátok, hogy csatlakozzak - vigyorodik el. Jézusom képen tudnám törölni néha tényleg. Miért találja magát annyira viccesnek? Jó persze biztos van akinek ez bejön, de nekem nem. Liam csatlakozik hozzánk.
  • Vanessa, beszéljük meg. Fent nem tudtunk értelmesen beszélni.
  • Valóban nem éreztem tárgyalóképesnek magam melletted az ágyban! - csattanok rá és  kihúzom az íróasztalom fiókját. Kipakolom a maradék elemózsia túlélőcsomagokat.
  • Vanessa, mit… mit művelsz? - nézi Liam értetlenül ahogy pakolok a dobozomba.
  • Pakolok, tudod felmondtam.
  • Egy hónap a felmondási idő, legalább munkajogból ennyit tudhatnál - szól rám hűvösen Liam. - A próbaidőd régen lejárt, szóval jársz nekem még egy hónappal - emlékeztet. Fejbe vág, ahogy ezt közli. Leülök a székemre és nézek rá. Liam mindig olyan higgadt! Hogy csinálja! Tessék elém állt a racionális érvvel. Még csak bele sem tudok kötni. Tényleg igaza van. Én vagyok a joghallgató és még ennyit sem tanultam két év alatt az egyetemen. Mondtam, hogy nem nekem való az a jog. Megcsörren a telefon és ez megtöri a szempárbajunkat, amit folytattunk.
  • A felmondási időmben fel kell vennem a telefonokat? - kérdezem enyhe éllel. Liam átnyúl felettem az íróasztali telefonomhoz és beleszól.
  • Liam de Noir. Tessék - Liam komolyan néz rám. Hallgat, merőn néz. - Igen hölgyem, itt ül velem szemben. Máris adom. - Liam felém tartja a kagylót. - Az anyád az.
  • Mi van? - kitépem a kezéből a telefont. S belehallgatok. - Anya?
  • Szia Kincsem, szeretnénk meglátogatni! Már olyan régen láttunk. - hátat fordítok a két férfinak akik engem bámulnak merőn. -
  • Anya miért ezen a számon hívsz. Mondtam, hogy csak vészhelyzetben hívj a munkahelyemen. Miért nem csörgettél a mobilon?
  • Azt sosem veszed fel. Ő az ügyvédi iroda vezetője? Kellemes hangú fiatalember. - Istenem miért ver így a sors! Ez nem az én napom! Hamarosan rám omlik az egész életem, ami a hazugságaimból épült fel. Liam, az anyám. - Már úton vagyunk.
  • Mikor értek ide? - rémülök meg.
  • Másfél óra! Alig várom!
  • Jó, találkozzunk bent a városban a A Hét Tölgy Pubban.
  • Rendben kincsem. Hozd azt a híres ügyvédedet is úgy szeretnénk már megismerni. Puszi! - kinyomom a telefont és a fenyvesekbe nézek magam elé.
  • EZ életem legsötétebb napja - mondom ki hangosan, amit gondolok. - Liam ki tudsz segíteni?
  • A Seven Oaks Pub Manchesterben? Oda nekünk is majdnem egy óra az út - jegyzi meg Liam. Annyira gyorsan tud reagálni. Kombinálni. Logikailag verhetetlen. Azonnal beazonosította a helyet. Mit mondhatnék. A két tervezőmérnök merőn néz rám. Színt kell vallanom:
  • Tudom. Indulnunk kell még ebben az órában. Anyáméknak azt hazudtam, hogy Manchesterben dolgozom egy kis ügyvédi irodánál. Kérlek - egyszerre félretesszük a személyes konfliktusunkat. S hálás vagyok Liamnak, hogy azonnal partnerként tud közreműködni az egészben. Liam mindig ilyen.
  • Aha, akkor most felmondási időben?
  • Hagyjuk. Csak öltözz fel úgy mint egy ügyvéd. El tudnád játszani?
  • Paragrafusokkal kelek és fekszem.


Liam
Voltam már a Seven Oaksban. Ott történetesen minden fából van, a székek az asztalok, a pult a padló. Én nem vagyok egy Manchester drukker, de az unokatesóm az, szóval Drew-al már ültem be meccsek alatt a Seven Oaksba, néhány évvel ezelőtt, amikor még nem volt a cég. Rejtély, hogy mi olyan jó a focicsapat sáljával a nyakunkban egy kocsmában közösen nézni a meccset, de Drew például szereti az ilyesmit. Én meg pont ráértem. Nem volt nőm. Kitelt az időmből. Szinte lépésben haladunk Manchesterben.
  • Kurva nagy a forgalom ebben a városban! - bosszankodom, ahogy újra fékeznem kell. Vanessa idegesen tördeli a kezét mellettem.
  • Le fogok bukni. Be kell vallanom, hogy otthagytam a sulit.
  • Nyugi. Nem lesz gond. Itt vagyok - nézek rá futólag. Nincs kedvem a Manchesteri csúcsban összetörni a Vauxhallomat. Vanessa idegessége kicsit ragadós. Én is érzem, hogy összerándul a gyomrom. Egyrészt Vanessa miatt.  Végre leparkolhatok és kiszállnuk. Vanessa sápadtan áll a szélben. Haját csapkodja a kellemetlen légáram.
  • Menjünk - teszem a tenyerem a derekára és a Hét Tölgy kocsma felé irányítom. A külső homlokzatra egy fa csupasz ágai vannak festve, de szerintem kicsit sem hasonlít tölgyre. Belépünk és az egyik asztaltól fel is emelkedik egy középkorú házaspár. Rövid ismerkedés után leülünk. Barna sört rendelek. Az ilyen helyeken jobban szeretek ott a pultnál rendelni egy sört, röviden elbeszélgetni és menni tovább. Nem szeretem a hosszú italozós asztalokat, de most kivételes alkalom van.
  • Pontosan milyen területen is dolgozik?
  • Én? Fuh hát főleg ingatlanokban utazom - szólalok meg az alátétre tévea söröspoharamat.
  • Ingatlan?
  • Igen. Adás-vételi szerződések. Tudják elég sok lehetőség van ebben. Építési engedélyek, Működési engedélyek. Sokféle papírmunka jár ezzel. Irodaházak, társasházak, egyéb építmények, rengeteg féle ingatlan létezik, nem is gondolnánk. És elég magas az ügyvédi díj az ilyesmin. Messze eredményesebb és kényelmesbb munka mint mondjuk a büntetőjog, vagy a munkajog. Én a cégjogászságot jobban szeretem. Tudják, nagyobbat lehet akasztani - mosolygok. Vanessa olyan ámulattal néz rám, hogy csoda a szülei nem kérdezik meg, hogy tudja-e hogy tényleg nálam dolgozik.
  • Valóban… tényleg. Mi nem is gondoltunk erre - hebegik Vanessa szülei. - Tudja, mi nem igazán értünk a joghoz. De most magát hallgatva, már kár, hogy nem tanultunk mi is jogot. Jut eszembe Vanessa, mikor fejezed végre be a tanulmányaidat?
  • Jaj anya, nem sürgős és végülis van munkám ez fontosabb nem?
  • De persze. Csak mégis másabb ha végzett jogászként működsz, saját pecséttel, az több pénz és talán te is nyithatnál egy irodát. Önállóan, vagy betársulhatnál.
  • Az ügyvédi kamara eléggé  szűklátókörű. Sokan védik a territóriumukat. Értik. A fiatalokat nem nagyon engedik érvényesülni. Ezért javasoltam Vanessának, hogy jogi asszisztensként is lehet eredményes, tisztességes fizetéssel, és ehhez nem indokolt megszerezni a diplomát.
  • Hát ha maga mondja.
  • A jogi pálya nem nőknek való. Kemény hivatás az. De egy jogi asszisztens az igazán korrekt és stabil dolog. Vanessának például nagyon illik, mintha csak rá öntötték volna.
  • Igen, mintha csak rám öntötték volna - nevet kényszeredetten Vanessa.
Vanessa
Liam leveszi a lábáról a szüleimet. Szó szerint lekenyerezte őket. Úgy dobálja a szakzsargont mintha profi jogász lenne. Persze vezet egy céget. Nyilván van rálátása azért felületesen, hogy neki például milyen jogi formákat kell végigvinnie mire egy követ arrébb rak, nem hogy egy egész épületkomplexumot felhúz a semmiből az égig. Tehát Liam előad mindent amit csak tud a saját szakterületén a jogról és láthatóan anyámékat teljesen beeteti. Bámulatos. Liamban van érzék az ilyesmihez. Tulajdonképpen tárgyal a szüleimmel. Láttam már Liamnál ezt a félig hátra dőlök és laza vagyok ülést, közben pedig olyan összegek röpködtek a levegőben egy-egy megrendeléskor, hogy én majdnem lefordultam a székemről.
Tehát ismét ráébredek, hogy a főnököm egy zseni én meg...hozzá képest egy nulla vagyok. Liam beszél, minden jogi témát ő dumál le  a szüleimmel. Szemrebbenés nélkül beszél. Végülis valahol a munkájáról. Csak annak egy másik megközelítéséről.

  • Átutazóban vannak a környéken? - érdeklődik udvariasan Liam.
  • Igen. Lancasterben töltünk pár napot - mosolyog rá az anyám. Olyan elégedett és úgy néz rám, mintha legalábbis az Isten lábát fogtam volna meg. Villog a szemeivel, rebesgeti a pilláit, szinte kacsintgat rám. Ó rosszul vagyok a szüleimtől. Felszínesek és felületesek. Annyira hétköznapiak és kispolgáriak, hogy hányni támad tőlük kedvem. De megnyugszom, hogy úgy tűnik Liammal elégedettek.
  • Nagyon szép történelmi kisváros - biccent Liam. - Nos kellemes pihenést. Nekünk sajnos mennünk kell, egy fontos tárgyalás vár ránk, igaz Vanessa? - fordul felém hűvösen Liam.
  • Ó igen, sajnos vár a munka. Érezzétek jól magatokat. Puszi! - sietve letudom az elköszönési rituálét és Liammal már kint is vagyunk a kocsmából. Fellélegzem. - Ó köszönöm Istenem.
  • Nekem köszönd - morogja Liam.
  • Akkor mehetünk haza?
  • Viccelsz? Anyádéknak feltűnne ha elhagyjuk Manchestert. Ugyanazon az úton haladnánk észak felé Nem. Megvárjuk amíg ők elmennek. Gyere addig sétálunk.
  • Hideg van. Fúj a szél! - panaszkodom.
  • Akkor benézünk néhány helyre.
  • Hova?
  • Könyvesbolt? Kávézó? Vagy ide! - Liam megragad a könyökömnél fogva és berángat egy szuterén üzletbe. Majdnem orra bukom, mert három lépcső vezet lefelé. Először a bársonyszőnyeget veszem észre, aztán a sötét keretes üveges vitrineket. Végül az ékszereket.
  • Egy ékszerboltban vagyunk. Mit keresünk mi itt? - suttogom idegesen.
  • Válassz! - szól rám Liam és tekintetével körbekémlel a boltban. Ahogy megtalálja, amit keres odahúz a vitrinhez és megáll.
  • ezek… karikagyűrűk.
  • Pontosan! válassz - ismétli meg Liam.
  • Mi? - komolyan sokkot kaptam. - Nem, ezt nem Liam - pánikszerűen keresem a kijáratot. - Csak ezért fogadtad el, hogy velem jössz és kimentesz? Ez rossz ötlet! Egyáltalán nem kérheted meg a kezem egy ékszerbolt közepén! Manchasterben - sziszegem levegő után kapkodva. Kezd légszomjam lenni. Hülye szuterének. Olyan mint egy borospince kevés az oxigén.
  • Akkor hol?
  • Nem… nem kérheted meg a kezem! - hátrálok.
  • Miért házas vagy?
  • Nem, persze hogy nem - torpanok meg felháborodottan.
  • Akkor nincs akadálya! - jelenti ki makacsul Liam.
  • Honnan  jött ez neked most?
  • Nem akarom, hogy felmondj, nem akarlak elveszíteni. Ha feleségül veszlek akkor végülis maradhatsz nem?
  • Jaj Liam! - nyüszítek - Ezt ne itt beszéljük meg kérlek!
  • Jó. Még mindig felmondassz? - ismétli Liam.
  • Nem. Mehetünk most már? - nézek rá nyomatékosan.
  • Segíthetek önöknek? - ér oda hozzánk az ékszerész. Liam gyorsabban reagál nálam.
  • Igen, gyűrűt néznénk - biccent Liam.
  • Máris nyitom - lép a vitrinhez és a bársonytokkal kiemel egy rakás karikagyűrűt.
  • Liam! - sziszegem s remélem kellően érződik, hogy kiakadtam.
  • Máris megtetszett valamelyik drágám? - Liam lekenyerezi az ékszerésznőt is. Olyan nyugodt a modora.  - Ehhez mit szólsz? - észhez sem térek és máris a gyűrűsujjamra tol egy szikrázó ékszert.
  • Nagyon jó választás az úrtól. Magukhoz nem illene a klasszikus karikagyűrű. Ez a fehér-vörösarany  gyűrű tényleg szép, tudok hozzá mutatni vörösarany eljegyzési gyűrűt is. Egyébként a hölgynek egy számmal kisebb gyűrű kell, ez egy kicsit lötyög az ujján. Na persze lehet így is hagyni, mert  a terhességgel nő az ujjméret, sok menyasszony hagyja rajta azt a kis pluszt a gyűrűméreten. De persze utánaigaztjuk minden esetben.
  • Köszönjük mi most megyünk -  lehúzom a gyűrűt és faképnél hagyom Liamot.


4 megjegyzés:

  1. Ne már, Vanessa :D Én a helyében rávetettem volna magam Liamre, ha ilyen Liames stílusban megkéri a kezemet :D

    VálaszTörlés
  2. Nem szokványos lánykérés de Liamhez eléggé passzol. :) kár hogy Vanessa nem értékelte...

    VálaszTörlés
  3. Szia Callie!
    Már írtam tegnap, csak ezekszerint nem küldte el... :/
    Kedves volt Vanessa szüleitől, hogy előre bejelentetten érkeztek. *irónia* :/ De legalább bírják Liamet. :)
    Liam engem is lenyűgözött, sokszínű személyiség. :)
    Hűha, na a "lánykérésre" én sem számítottam, de nagyon De Noirosra sikeredett. :)
    Nem értem Vanessát. De majdcsak meggondolja magát.
    Várom a folytatást! :)
    By Bius

    VálaszTörlés
  4. Szia Bius.
    Igen már hiányoltalak itt a hétvégén. Remélhetőleg Vanessa is rájön milyen kedvező lenne ez mindenkinek ;) örülök hogy tetszik az új lánykérés ez igazán Liamos lett.szerintem.
    Folyt köv
    Üdv callie

    VálaszTörlés