Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2015. október 20., kedd

Válaszok másodjára is Laurának :)

Bocsesz, most látom, hogy nem, nem azokra a kérdésekre kellett volna válaszolnom, hanem ezekre. Na mindegy.
Korrigáltam és ezekre is válaszoltam. C*

10 kérdésem:
1.       Melyik dal írja le a legjobban az érzelmeidet?
szerintem ilyen dal még nem létezik.

2.       Van állatod? Ha van, micsoda, és hogy hívják? Ha nincs, szeretnél? Ha szeretnél, milyet, és hogy hívnád?
nincs, egy bohóchal, amit Némónak neveznék ( persze, hogy a Némó rajzfilm után)

3.       Ha 24 óráig megállíthatnád az időt, és körülötted mindenki más megfagyna, mivel töltenéd az időd? Magyarul mi az a tevékenység, amit tennél, ha épp rengeteg időd lenne?
na ez beugratós egy kérdés volt. Egy ha körülöttem mindenki más megfagyna, kevés 24 óra, hogy mindenkin megbosszuljam a sérelmeimet. ( Mi másra jó a lefagyasztás? Mint hogy visszalépjek annak a lábára, aki az előbb az enyémre lépett.)
kettő ha meg éppen mindenki fagyott lenne és rengeteg időm lenne, nem másokkal foglalkoznék

4.       Mi a legrosszabb, legidegesítőbb szokásod?
mindenkinek beszólok, durván

5.       Milyen az ideális családod (hány testvér, hány unokatestvér, hány nagynéni/nagybácsi, stb.)
miféle ideális család?

6.       Ha egyetlen dolgot változtathatnál a testeden, mi lenne az?
lecserélném a fejemet

7.       Melyik a kedvenc évszakod, és miért?
minden évszakot szeretek, ha süt a nap és 25 °C van.

8.       Melyik tantárgyat szereted a legkevésbé?
Az élet tantárgyat az élet iskolában.

9.       Játszol valamilyen hangszeren? Ha igen, milyenen? Ha nem, szeretnél? Ha szeretnél, min?

Most? Nem. És egyhamar nem is szeretnék játszani. De egyébként tudok zongorázni., +blockflöte, citera, de remekül triangulumozom ha akarok, plusz volt már gitár is a kezemben.

10.   Találj ki egy kérdést magadnak, és válaszolj rá.

Ennyi? Igen.

Néhány válasz - Liebster Award 2.0. Callieről

Liebster Award - vagyis ismerjük meg a blogírókat mozgalom, újabb kérdései Laurától.

Remélem tényleg ezek voltak a kérdések, amikre válaszolnom kellett. Lau?

10 kérdésem:
1.      Kedvenc könyved és íród?
Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre és A hetedik hullám

2. Kedvenc filmed és sorozatod?
Most hátrafordultam és nézegettem a DVD-ket, nem is tudom nem tudok egyet kiemelni a sok közül ( Holdhercegnő, Sztárom a párom, Sorozatban: Csillagközi romboló-Battlestar Galactica)

3. Miben hiszel? (Világvége, túlvilági élet, ateizmus, ilyesmik.)
Hiszek Magyarország feltámadásában;)

4. Ha egyetlen egy dologban életed végéig iszonyatosan tehetségessé válhatnál, milyen tehetség lenne az?
De hiszen tehetséges vagyok, remekül írok nem?

5. Ha valahova el kéne költöznöd véglegesen, nem számít, mibe kerül, akkor hova költöznél?
A Felvidékre

6. Mit tennél, ha valaki azt mondaná, hogy őrült vagy?
elhinném neki/+ egyetértenék vele/

7. Mi a kedvenc időtöltésed?
hát az elsős tanítónőm biztos büszke lenne magára, mert írni és olvasni szeretek a legjobban. :)

8. Ha ez lenne életed utolsó napja, és azzal töltenéd el, amivel csak szeretnéd, akkor mivel töltenéd?
olvasnék és szeretkeznék felváltva

9. Kóla vagy fanta?
egyik sem

10. Voltál/vagy szerelmes? Ha igen, milyen volt?
persze, van egy örök szerelmem, és folyamatosan jó



2015. október 17., szombat

Spirituális élmény

-          Azt hiszem kísértetet láttam – jelentette be Maria, ahogy Robin belépett a vadászház szalonjába.
-          Igazán? És mit akart? – dobta le a csizmáját a szalon bejáratánál Robin.
-          Gondolom megkísérteni – nézett Maria aggodalmasan Robinra.
-          Na és sikerült neki? – érdeklődött Robin. – Vagy vigyelek én kísértésbe? – kacsintott Mariára pajkosan Robin.
-          Robin! – toppantotta Maria szemét forgatva. – TE nem veszel engem komolyan?
-          Dehogyisnem.
-          Én égető problémával állok szemben és téged ez meg sem hat.
-          Maria, egyszerűen nem tudom komolyan venni, az ilyen kijelentéseidet, szerintem túl sokat olvasol és élénk a fantáziád – figyelmeztette Robin nyugtatgatva Mariát.
-          Robin, én lerágom a tíz körmöm az idegességtől, te pedig egyszerűen a fantáziámra hivatkozol?
-          Miért? Szerintem elég vad a fantáziád Maria – vigyorgott rá Robin.
-          Robin!
-          Jól van – emelte fel védekezőn a kezét Robin. – Hallgatlak. Ki akart megkísérteni? Tán egy fiatal srác? Van egy riválisom?
-          Nem -  nézett durcásan Robinra Maria.
-          De férfiszellem volt? – faggatódzott tovább Robin.
-          Ha annyira tudni akarod az illető nőnemű szellemalak volt – tette karba a kezét Maria.
-          Tehát egy nő – nézett Mariára komolykodva Robin. - És mond csak Maria, afféle fiatal, szemrevaló nő volt? Mert akkor engem is megkísérthetne idehaza néhanapján – vihogta Robin.
-          Robin! Az isten szerelmére vegyél már komolyan! – suhintotta meg Maria, látva, hogy Robin csak kineveti.
-          Jól van na, hát táncsak szabad nekem is fantáziálnom! – húzódott el a macskapofonszerű ütések elől Robin.
-          De mondom, hogy ez nem fantáziakép volt! – csattant rá Maria.
-          Tehát egy igazi szellem, aki ráadásul nő. Fiatal?
-          Robin!
-          Jól van na, nem mindegy, hogy egy öreganyám kóvályog itt vagy mi – morcolódott Robin.
-          Fiatal volt – adta meg magát Maria.
-          Na, ez… már kezd érdekelni – ült le Robin a karosszékbe érdeklődőn. – Egy fiatal nő kísért a vadászházamban. Várj ez idebent történt? Hol kísértett?
-          Nem a házban.
-          Ó, micsoda pech – sopánkodott Robin.
-          Robin!
-          Tehát valahol az ablakon keresztül láttad.
-          Igen, így van – pislantott riadtan az ablak felé Maria.
-          A tisztáson? – nézett az ablak felé Robin.
-          Igen, a fák közül lépett ki – biccentett Maria. Robin felállt és az ablakhoz lépett, elhúzta a sötételőfüggönyt és kinézett.
-          Mutasd meg! – szólította fel Robin Mariát.
-          Ott a között a két terebélyes fa között – mutatott előre Maria, s körmével megkocogtatta az ablaküveget. Robin nézte a csendes erdőt a tisztás szélén, ezüstös fényben fürödtek a fák. A Hold fénye tompán sütött rájuk.
-          Ühüm – meredt mélyen az ablaküvegre Robin, s közelebb hajolt az ablaküveghez. – Mondcsak Maria, mégis mennyire közel hajoltál az ablakhoz?
-          Hát, hogy jobban lássam elég közel – bólintott Maria.
-          Nem lehet, hogy csak a leheleted csapódott le az ablaküvegen és te a leheleted páráját  találtad kísértetnek látni? – nézett kételkedve Mariára Robin.  Maria Robin vállára csapott.
-          Hogy lehetsz ilyen utálatos? – bosszankodott Maria.
-          Ez is megeshet nem?
-          Táncsak meg tudok különböztetni egy kísértetet a saját leheletemtől – tiltakozott Maria.
-          Nem tudom, különböztettél már meg te élőt a halottól Maria? – kérdezett rá kétkedőn Robin.
-          Hát nem még nem – vallotta be vonakodva Maria.
-          Akkor honnan tudod, hogy az a kísértetnek látszó nő, nem-e egy igazi, élő, hús-vér nőszemély volt? – emelte meg a szemöldökét Robin.
-          Ezen még nem gondolkodtam – vallotta be Maria megszeppenve.
-          Mi volt azon a nőn?
-          Lássuk csak, mivel telihold van, minden olyan ezüstös volt, de talán olyan ezüstkékes ruha lehetett – vallotta be ajakbiggyesztve Maria.
-          Kék ruhában egy nő, aki a sötétben ezüstös fényű ruhában ragyogott? Nem lehetséges… hogy az illető nem kísértett hanem élő személy volt?
-          Miért?
-          Solange is szokott kék ruhát hordani, és Loveday is meg Charlotte is,  a kék nagy divat a fenyvesekbeli nők körében, bármelyikük lehetett – érvelt Robin.
-          Miért mászkálna éjszaka az erdőben bármelyikük is – vetette ellen Maria.
-          mit tudom én? Sétálni támadt kedvük – rántotta meg a vállát Robin.
-          ez azért neked sem tűnik reális érvnek – nézett ellenkezőn Robinra Maria.
-          Akkor szívem csak egyetlen mód van rá, hogy megtudjuk.
-          Micsoda? – kapott a szón Maria.
-          Meg kell várnunk, amíg a titokzatos hölgyemény újra kísért – ingatta a fejét kedélyesen Robin.
-          Igen, ez logikusnak tűnik – bólintott rá lassan Maria.
-          Akkor legközelebb ne rémüldözz, hanem menj ki hozzá és beszélgess el vele – mondta Robin.
-          Szerinted beszélni akar velem? – rémült meg Maria.
-          Miért szerinted miért kísértene itt téged, ha nem azért, hogy kapcsolatba lépjen veled – biccentett Robin, még mindig a függönyt fogva.
-          Nem tudom.
-          Figyelj, ha szellem lennék és valahol megjelennék, tutira azért, hogy beverjem valakinek a képét, tehát személyesen akarnék találkozni vele – bólintott határozottan Robin.
-          Robin, tulajdonképpen egész este, míg rád vártam ezen gondolkodtam. Egy kérdést akartam feltenni neked.
-          Te is felcsaptál kísértetnek? – grimaszolt Robin.
-          Válaszolsz őszintén? – tette karba a kezét harciasan Maria.
-          Attól függ milyen kérdés – nézett az asszonyra bizonytalanul Robin.
-          Mond, előfordult, hogy tudod… akiktől raboltatok, akit megtámadtatok… véletlenül megöltétek? – suttogta az utolsó mondatot olyan halkan Maria.
-          Vagy úgy, tehát a női kis kísértetszellemed valójában csak rám akar frászt hozni, nem is rád? – fintorgott Robin.
-          Volt vagy nem?
-          Maria, olyan nincs, hogy valakit véletlenül ölsz meg – jegyezte meg sértetten Robin.
-          Akkor volt, hogy szántszándékkal megöltél valakit? – kérdezte ajkába harapva Maria.
-          Még nem öltem nőt, bár tény, hogy Te néha kihozod belőlem ezt a vágyat – sandított rá Robin.
-          Hogy te milyen egy szemét vagy ma éjszaka! – fakadt ki Maria, s elfordulva faképnél hagyta Robint.  Robin nevetve indult utána az emeletre. Maria dühösen rontott a hálószobába, s kezdte kioldani a köntöse megkötőjét. – Hihetetlen, hogy nem lehet veled komolyan beszélni. Hogy te mindent nevetség tárgyává teszel, hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Hogy lehet valaki így klánvezér? – ostorozta Maria.
-          Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a hirtelen feltámadt spirituális éneddel – forgatta a szemét Robin.
-          Ha elfelejtenéd én Holdhercegnő vagyok…
-          Elég nehéz elfelejteni, ha folyton az orrom alá dörgölöd – csatolta ki a nadrágja övét rosszkedvűen Robin.
-          voltak már korábban is ilyen spirituális élményeim – emlékeztette Maria.
-          Az, hogy unikornisokat látsz az ablakodból inkább kislányos álmodozás, mint spirituális élmény Maria – rángatta le magáról az ingjét Robin komor tekintettel.
-          Mekkora egy görény vagy! – hajtotta fel a takarót a maga oldalán Maria, s az ágyra ült.
-          Mert kamura veszem az unikornisos álmaidat? – nézett rá széttárt karokkal értetlenül Robin.
-          Igen. Ebből is látszik, hogy nem tudsz komolyan venni, pedig a feleséged vagyok – ült sértődötten az ágyban Maria.
-          Maria, azt még elnézem, hogy tizenhárom évesen unikornisokat láttál az ablakodból. De azóta eltelt pár év.
-          Pontosan, most meg szellemeket látok – biccentett határozottan Maria.
-          És ez mégis mit akarna jelenteni? – nézett rá rosszalló tekintettel Robin.
-          Talán ez a spirituális fejlődésem eredménye – vélte Maria.
-          Szerintem csak a bekattanásod eredménye – vallotta Robin a takaró alá bújva.
-          Régen sokkal megértőbb voltál, és lelkesebb az ötleteim iránt.
-          Régen meg akartalak fektetni Maria – tette a két kezét a tarkójára Robin, ahogy végignyúlt az ágyon.
-          Most is megteszed – hajtotta a  fejét a párnára Maria.
-          Persze, de  most a feleségem vagy, nem különleges, ha megteszem – nézett rá a párnáról Robin.
-          Ah, férfiak! – fújtatott Maria.
-          Ezt azért megértheted miért hittem neked látszólag akkoriban, és miért nem tudok ténylegesen hinni neked most.
-          Veled ellentétben én tökéletesen megértelek téged – fújtatott sértetten Maria. Robin felkönyökölt az ágyban, és Maria felé fordult.
-          Maria, szívem! – simogatta meg Maria csípőjét engesztelőn Robin.
-          Hagyjál! – nézett rá sötéten Maria.
-          Figyelj, ha neked annyira fontos ez a szellemtörténet…
-          a spirituális énem jelzése – vágott közbe eltökélten Maria.
-          Jó, akkor ez az egész mizéria akármid – mondta békítően Robin. – Akkor tényleg azt javaslom, várjuk meg a következő… hümmm…. jelenést és akkor szólj nekem – mondta Robin. – Megnézzük mivel van dolgunk – magyarázta Robin.
-          Jól van – bólintott rá Maria. – De ahhoz talán itthon kellene lenned – nézett sötéten a férfira Maria.
-          Itthon leszek, ne aggódj – verte fel a párnáját Robin és visszahanyatlott rá.



2015. október 16., péntek

Őszünnep virága

Az erdőben nagy volt a készülődés. Mindenki sürgött-forgott. A tölgyelegyes fenyvesen is érződik az ősz. A falevelek színkavalkádja köszöntötte a klán táborhelye felé közeledő de Noirokat. A meggyújtott mécsesek és fáklyák meleg fénye meghitté varázsolta az őszi erdőt. Töklámpások és rögtönzött almamécsesek fogadták a fák közt aranyló avarszőnyegen siető izgatott alakokat. A tábortűz felett alma, tök és vadhús sült.  Valóban ünnep van a klánban. Charlotte ünnepe. A társaságból többen dzsigget jártak. A ritmust a száradó, ropogó avarban verték a sarkukkal a táncolók. Charlotte nevetve dobta félre a vállkendőjét, mert rájött nincs rá szükség a tábortűz melege mellett. A dob hirtelen ütemes ritmust kezdett verni. Charlotte arra figyelt fel, hogy a táncolók szélre húzódnak. Ismerte ezt a rendületlenül ismétlődő dobritmust. Általában akkor hangzott fel, amikor egy klántag új tollat kapott. Charlotte körbenézett, hogy kinek lesz a tollavatási szertartása. Sokáig fel sem fogta, hogy a klántagok közt szétnyíló út végén ő maga áll. A klánvezető pedig dobritmus szerinti nyugodt léptekkel közeledik hozzá. Robin csípőjére és combjára feszülő sötét nadrágban és fekete ingben lépett hozzá. a nyakában a vörös kendőn kívül a sűrű tolldíszek jelezték, hogy ő a klánvezér. Charlotte megbabonázva figyelte, ahogy hozzá lép és egy apró selyemborítású hengerből egy bőrcsíkra erősített tollat húz elő. Igényesen nyakláncként volt elrendezve. A sötét bőrön egyetlen pihés, fekete-fehér vegyes toll illegett. Robin félrebiccentett fejjel lassan átemelte Charlotte nyakába az ékszert. Charlotte füle szinte bedugult a de Noirok üdvrivalgásától. Megérintette a mellkasára hulló madártollat.
-          Az én tisztem Charlotte de Noir, hogy a de Noir klán nevében visszafogadjalak közénk – mondta hangosan Robin, hogy a körülöttük állók is jól hallják.
-          Ez mit jelent? Nem ismerem  a madártollakat – lehelte zavartan Charlotte.
-          Madarat tolláról kedves Charlotte – jegyezte meg kacsintva Robin. – Ez egy fekete-fehér fecsketoll. A fecsketoll a visszatérést szimbolizálja, a fekete-fehér vegyes szín jelentése, pedig az egyesülést. Újra a de Noir klánnal Charlotte. – Robin megérintette a tollat Charlotte keblei közt és finoman a felfüggesztés pontjától húzni kezdte. A tollon át egy kis fémkört emelt le róla.
-          Az Őszünnep virága – emelte meg Charlotte jobbját Robin és a nő gyűrűsujjára a jegygyűrűje fölé egy tűzzománc gyűrűt húzott, melynek vörös közepét négy kék szirom vette körbe. – Köszöntelek újra a klánban kedvesem – súgta Charlotte ajkaira Robin, ahogy futólag összeérintette a homlokát Charlotte-éval, majd sietve két arccsókot hintett a sógornője kipirult arcára.
-          Ó Robin! – hunyta le a szemét Charlotte, s megszorította a férfi meleg tenyerét, s egy pillanatra  a férfinak dőlt.
-          Nézőközönségünk van kedves – nyomott futó csókot Charlotte homlokára Robin, s elhúzódott az asszonytól. A klán örvendezve rohanta meg őket a tollavatást követően.
-          Visszatértél közénk Charlotte! – lépett a nőhöz Solange a karonülő fiával és melegen átölelte másik karjával.
-          Köszönöm nektek! – nézett a klántagokra körbe Charlotte.
-          Csak Lionelnek – tárta a karját Lionel felé Robin.
-          Nem, más család nem fogadna így, egy olyan asszonyt, aki elhagyta a férjét – rázta a fejét Charlotte.
-          Ránk nem vonatkoznak azok a törvények, mert nekünk saját törvényeink vannak – emlékeztette Robin. A klán több tagja is őszi termésekből készített láncokat, csokrokat és egyéb jókívánságokat szórtak Charlotte-ra. Charlotte könnyes szemekkel rázta a fejét a de Noirok családszerető fogadtatásán. Lionel félrevonultan csak csendesen figyelte a felesége felé forduló figyelmet és szeretetet.
-          Nem érdemlem meg egyiket sem – ingatta a fejét Charlotte egyik ölelésből a másikba gabalyodva. Robin és Lionel egymás mellett állva figyelték ahogy a klán egyik tagja a másiknak adja Charlotte hűvös ujjait, ahogy kipirult arcáról a könnyeket csókolják le. Ahogy a klánsereglet végre csendesedett Robin a zenészeknek jelezte, hogy új dallamra kezdhetnek, s Robin utat tört magának  Charlotte felé.
-          A klánba visszatérő asszony az első táncot a klánvezérrel köteles táncolni – nyújtotta a kezét Charlotte felé. Charlotte kérdőn a férje felé pillantott, s Lionel csak a ritmust tapsolva biccentett a feleségének, hogy fogadja el a táncfelkérést. Robin ütemesen forgatta Charlotte-ot a dzsigg jól ismert ütemére, Charlotte nevetve követte le a lépéseit. A szám vége felé mindketten pihegtek és levegő után kapkodtak. A záró sípszóra Robin az őszünnep gyűrűjét megcsókolva kézcsókra emelte Charlotte kezét, s meghajolva a tűz közelében hagyta Charlotte-ot, akit már a következő de Noir kapott derékon, hogy megforgassa.
-          Szép ünnepség Charlotte fogadására – jegyezte meg Maria, egy sült almát majszolva a mécsesekkel kirakott asztalnál ülve. Robin a lócára ereszkedett mellé.
-          Lionel kívánsága
-          És a tiéd – figyelte komoly szürke szemekkel Maria.
-          Nem.
-          Máshogy viselkedsz, amióta Charlotte visszatért – vett el egy újabb almacikket Maria és ajkai közt eltüntette.
-          Tulajdonképpen… - Robin is egy almadarabot a magasba dobott és a szájába kapta. – Tetszik, hogy féltékeny vagy rá.
-          Egyáltalán nem vagyok féltékeny Charlotte-ra. Lionel elárulta, hogy Charlotte-nak nincs már vagyona.
-          S úgy gondolod, csak a vagyonára kellett féltékenynek lenned? – emelte fel a szemöldökét közönyösen Robin.
-          Mi másra? – rántotta meg a vállát  Maria.
-          Sokat kell még tanulnod az élet dolgairól kis hercegnőm – nyúlt felé Robin és Maria ujját az ajkai közé vette, s lenyalogatta róla az édes fahéjas almaízt. majd éleset füttyentett, s felállt. A füttyentésre Shadow a lábához csatlakozott, Robin pedig a sötét erdőbe vetette magát a kutyával az oldalán.
Charlotte kifulladva perdült a lócára Mariával szemközt.  A lábával még verte a ritmust. A tűz körül táncolókat nézte. Maria pedig őt nézte. Charlotte asztalon nyugvó kezét. A nő alapvetően sok gyűrűt hordott. Charlotte-nak sok ékszere volt.  És szívesen hordta őket. A díszes rokokkómintás zafírköves gyűrűje mellett a karikagyűrűje fénylett, s most felette egy tűzzománc rézgyűrű, virágmotívumot ábrázolt. Maria szeme megakadt az ékszeren. Mindkét gyűrű olyan kecses volt, Charlotte nőies hosszú ujján jól mutatott a két gyűrű egymás mögött.
-          Megnézhetem a gyűrűt? – kérdezte Maria hirtelen. Charlotte Maria felé fordult és kutatva nézte sógornőjét.
-          Persze – tartotta a kezét Maria elé.
-          Nem, nem így. Levennéd? – kérdezte Maria komolyan. Charlotte kiegyenesedett ültében. Maria sosem volt rosszindulatú. Komoly érdeklődés egy ékszer után, amit az ő férjétől kapott.
-          Természetesen – mondta Charlotte, s  lassan lecsúsztatta ujjáról a gyűrűt és az asztal felett átnyújtotta a fiatalabb nőnek. Maria elvette az ékszert. S megforgatta az ujjai közt.  – Gravírozást keresel benne?
-          Talán – felelte talányosan Maria. Charlotte nyugodt szívvel ült ott. Tudta, Robin sosem vésetne semmit egy gyűrűbe, amit az egész klán előtt adott át neki. A gyűrűnek olyan semlegesnek kell lennie, amennyire csak lehet. Értéke elenyésző. Jelentősége… felbecsülhetetlen. S a többiek fel sem fogják, hogy mit jelent ez kettejüknek, a karikagyűrűje felé húzott gyűrű. – Még egy nőnek sem láttam, hogy Robin gyűrűt adott volna.
-          Mert még nem régóta vagy klántag – simította meg a fecsketollat a nyakában Charlotte.
-          A férjem nekem egyáltalán nem ad ékszert – jegyezte meg ironikusan Maria.
-          Mert az egyetlen ékszer, amit neked adott, azt is eladtad a falu piacán – emlékeztette Charlotte.
-          Már csak más nőknek ad ékszert?
-          Ne tulajdoníts nagyobb jelentőséget ennek, annál, mint ami – mondta kimérten Charlotte.
-          Miért mennyi most a jelentősége? – kérdezett rá nyíltan Maria. S felhúzta a saját kezére, s nézegette az ujján az ékszert.
-          Miért nem kérdezed meg Robint? – kérdezett vissza hidegen Charlotte. A két nő farkasszemet nézett a mécsesek fényében. Maria arca sápadt volt, szeme szürke fénnyel vizesen és aggodalmasan kutatta a másik szobormerev arcát. Charlotte arcvonásai kemények voltak, a szeme hűvös, a haja gondosan kontyba rendezve. Charlotte mindig olyan volt, mint egy királynő. Hűvös, idegen asszony. A kék szemekből semmi érzelmet nem lehetett kiolvasni. Charlotte úgy ült ott, mint aki feddhetetlen. Bizonyára az is. Maria zavartan húzta le a kezéről a gyűrűt, s visszaadta Charlotte-nak.
-          Ne haragudj. Olyan erőtlennek érzem magam. Butaságokat beszélek. Nem akartalak megsérteni.
-          Maria, nem beszélsz butaságokat. Ha kételkedsz annak oka van. Mi a baj Maria? – kérdezett rá nyugodt hangon Charlotte. Maria megtörten ült az asztalra borulva. Évek óta nem érdeklődött így senki felőle. Charlotte tényleg csak rá figyelt, tényleg csak az ő gondolatai érdekelték. Hogyan is gondolhatta azokat a butaságokat erről a nőről! A sógornőjéről!
-          Ó Charlotte! Olyan rossz gondolataim voltak rólad. Robin miatt. Ő annyira furcsa. Azt hittem, talán… egy nő miatt. Egy másik nő… én teljesen félreértettem már mindent.
-          Maria, Robin szeret téged – nyugtatta Charlotte.
-          Tényleg? Mert én már nem érzem – csuklott el Maria hangja.
-          Maria, minden házasságban vannak válságok. Ezt te is tudod és tapasztaltad már. Ezeken a krízishelyzeteken túl kell lépni és felül kell emelkedni. Maria, erősnek kell lenned.
-          Attól tartok, hogy… megcsal – súgta Maria halkan maga elé.
-          Jaj, Maria! Ne butáskodj! A fenyvesekben csak rokonok vannak! – csitította Charlotte, s kezével átfogta Maria asztalon nyugvó apró kézfejét.
-          Hát éppen ez az! Robin nem a faluba megy, vagy hát nem is tudom. Sosem látom, egész órákra elkóborol. A hangulata ingadozó.
-          sok gondja van, klánvezér, az apjával sem felhőtlen a viszonya, sok teher nehezedik rá. Mielőtt gyanakszol, menj és beszélj vele! A reakciója mindent elárul neked – mosolygott rá melegen Charlotte, s megszorította a sógornője kezét.
-          Igazad van, Charlotte. Nem lenne szabad ilyen gondolatokkal mérgeznem a kapcsolatunkat. Veled szemben sem. Remélem nem sértettelek meg a feltételezéssel, hogy… érted Te és… Robin.
-          Maria… hízelgő, igazán… de ez most komoly? – kacagott fel Charlotte. – Mármint, hogy én és Robin! Hiszen… hány évvel fiatalabb nálam? – Charlotte nevetve rázta a fejét.
-          Igazad van, hogy is gondolhattam! – mosolygott rá megkönnyebbülten Maria. – Olyan jó, hogy beszéltünk, jaj Charlotte, úgy megkönnyebbültem! – Maria felpattant és izgatottan körbenézett. – Megyek beszélek Robinnal.
-          Bölcs döntés – kacsintott rá könnyedén Charlotte, de ahogy a távolodó alak után nézett mély sóhaj hagyta el az ajkát. Maria gyanút fogott.

Robin a kutya fültövét vakargatta. Shadow lihegve nézett fel gazdája szemébe. Izgatottan fészkelődött Robin lábához.  Morogva hasra fordult és megadóan lógatta a nyelvét rá. A tisztáson Maria közeledett a sötétben lobogó bársonyszoknyával. A bordó anyag az éjszaka fényében feketének tetszett. Maria fellépkedett a falépcsőkön és határozottan megvetette a lábát, harciasan csípőre tett kézzel.
-          Robin! Te megcsalsz engem? -  támadt a férfinak egyenesen Maria.
-          Mi van? – hördült rá guggolásból Mariára felnézve Robin.
-          Hallottad a kérdést! Válaszolj! – topogott türelmetlenül Maria.
-          Honnan veszel ekkora zöldségeket mond? – morogta Robin és otthagyva a kutyát felegyenesedett és Maria felé lépett.
-          Nem tudom, mondjuk, hogy gyűrűt húztál Charlotte ujjára.
-          Klánrítus!
-          Én meg láma vagyok.
-          Hogy jön ide Charlotte? – bosszankodott Robin.
-          Láttam ahogy ránéztél – csattant Maria.
-          Miért hogy néztem rá? – gúnyolódott Robin.
-          Hát úgy! – bökte meg Robin mellkasát Maria.
-          Mit úgy?
-          Tudod te azt!
-          Maria, össze-vissza beszélsz, sokat ittál.
-          Annyit biztos hogy nem mint te – vágott vissza Maria.
-          Biztos hogy nem ittam annyit, hogy ne tudjam megválaszolni, hogy egyáltalán sehogy sem néztem Charlotte de Noirra, aki az unokabátyám felesége, a sógornőm, ráadásul szőke, plusz, hideg mint egy jégcsap és mellesleg idősebb is nálam.
-          Mit számít neked az! – tépte fel az ajtót Maria.
-          Hát elég sokat elhiheted! – dobogott Maria után a vadászházba Robin.
-          Megcsaltál?
-          Maria! Könyörgöm ne fárassz ilyenekkel! természetesen nem! Nem és nem és ha nem hiszed, bebizonyítom, hogy mennyire nem csaltalak meg! – rántotta magához a nőt és mohón birtokba vette Maria ajkait. Addig akarta csókolni, amíg Maria elfelejt minden ilyen gondolatot. És az akció sikerrel járt. Feltolta Maria combján a bársonyszoknyát.
-          Ne itt! Menjünk fel az emeletre – pihegte Maria.
-          Nem, nem. Előbb itt a lépcsőn, aztán az emeleten – vigyorogta Robin, s ellentmondást nem tűrően lenyomta a lépcsőre Mariát, s széthúzta a combjait. Maria leeresztette szempillái mögül kábán nézte a falakon rájuk bámuló preparált állatokat. Megborzongott. mintha mind őket nézné, és nézik, hogy mit művelnek itt a szemük láttára.
-          Robin! Robin – ütögette meg Robin vállát, aki az övét lazítgatta. – Ezek néznek minket!
-          Csukd be a szemed! – zihálta Robin és Maria ölébe csapódott. Maria lehunyta a szemét, hogy ne lássa a preparált állatok szemrehányó fekete szembogarát a sötétben.

Az őszi bágyadt nap alig adott világosságot. Robin az ablaküveg koppanására ébredt. Maria borzas vörös haja szétterült a párnán, és Robin mellkasán. Robin ásítva laposakat pislogott, s lefejtette magáról Maria  karját, ahogy kicsúszott a takarók alól. Ingje ujját lustán feltűrve nyitotta ki az ablakot, és beletúrt saját kócos göndör fürtjeibe.
-          Jó reggelt álomszuszékok! – vigyorgott fel rá Lionel. Három lovas állt a tisztás szélén. Lucien, Charlotte és Lionel. Két lovat vezetéken tartottak maguk mellett. Charlotte hetyke lovaglókalapjából fehér muszlinfátyol lengett hosszan a szélben. Női nyeregben ült. Egyenes derékkal, sötétkék lovaglóruhában, fekete lovaglópálcával a kezében. Charlotte sötéten pillantott fel rá, majd elkapta a tekintetét és az erdőt fürkészte.
-          Jó volt az éjszaka öcskös?! heh? – vihogott össze a két de Noir fiú.
-          Mit akartok itt? Vadhajnalban? Nem tudtok aludni? – kiáltotta vissza Robin.
-          Már dél is elmúlt öcsi – vigyorgott rá Lionel. Robin az ablakkeretnek támasztotta az alkarját. Ennyire elaludtak? Robin felnézett a felhőborította égre.  Egyértelmű volt, hogy az ágyból kelt ki. A lovon ülők mind tökéletesen látták, a hiányos öltözetű Robinon, hogy az ágyból mászott ki Maria mellől.
-          Robin kik azok? – kérdezte az ágyból álmosan Maria.
-          Csak Lionelék. Biztos rókavadászatot akarnak apámékkal – csitította Robin.
-          Hé öcskös! Maria még az ágyadban van? Meztelenül? – vihogta Lionel és kíváncsian nyújtogatta a nyakát.
-          Fogd be! – szólt rá mérgesen Robin. Charlotte ostorával Lionel felé suhintott.
-          Hagyd már, majd jönnek ha akarnak – igazgatta a lovát a tisztás felé Charlotte induláshoz.
-          Akarsz jönni Maria? – ordította hangosabban Lionel.
-          Nem! – kiáltotta Maria, hogy a lent állók is hallják.
-          Hallottátok, nem akar vadászni – túrt a hajába Robin.
-          Na és te? Hoztunk lovat! – emelte a magasba a kantárszárat Lionel.
-          Menj csak Robin, nekem nincs most hangulatom – zuhant vissza a párnákra Maria.
-          Jól van – Robin a földről magára kapta a nadrágját. – Mindjárt lent vagyok! – kiáltott még ki az ablakon, majd bezárta, s lerobogott a lépcsőn.
-          Francios?!
-          Igen uram? – sietett ki a konyhából a férfi.
-          A lovaglócsizmám és az ostorom – lépett a tükörhöz Robin és ujjaival átfésülte a haját.
-          Parancsára uram – sietett el Francios. Két per múlva Robin lovagláshoz öltözve rontott ki a vadászkastélyból. Lionel átdobta neki a vezetőt és már megsarkantyúzta lovát, ahogy Lucien is tett. Charlotte fátylát lengette a szél előtte, ahogy Robin nyeregbe ugrott és követte a társaságot az erdőbe. Picar de Noir üdvözölte a fiait, Couer csak megrántotta a vállát fiát látva. A hajtóvadászat megindult. A vágtában többen szétváltak. Charlotte hátranézett Robinra, aki  csak két ujját mutatta fel, majd jobbra intett. Charlotte biccentett, s a következő erdei ösvénynél jobbra tért, bevágtatott a fenyvesek közé míg egy farönkökkel zárt ritkáshoz ért. Megállította a lovát, s leszökkent a nyeregből. Robin is átvetette a lábát, s lecsúszott a lóról. a két ló békés legelészésbe kezdett az avar közt keresgélve friss legelnivalót.
-          Mondtam, hogy fogd vissza magad! Maria gyanút fogott! – támadt Robinnak Charlotte.
-          Tudom. Szerinted mit csináltam egész éjszaka? – mordult rá Robin.
-          Erre nem vagyok kíváncsi – nézett el Charlotte.
-          Próbáltam elaltatni a gyanúját.
-          Rám gyanakszik! – csapott az avarra az ostorral Charlotte.
-          Ki másra? – fújtatott Robin.
-          Kétszeresen figyelned kell mindenre! Maria nem ostoba te is tudod!
-          Hidd el, az éjszaka jól teljesítettem – vigyorgott rá Robin. Charlotte az alsó fogsorára harapott, s összeszorította az ajkait. – Idegesít, hogy lefeküdtem a feleségemmel? De Charlotte!
-          elég! – sziszegte Charlotte.
-          tedd le az ostort Charlotte! – szólt rá keményen Robin. Charlotte erősebben markolta a pálcát.
-          Azt mondtam engedd el! – szűrte a fogai közt Robin, s egy hirtelen mozdulattal kirántotta a nő kezéből az ostort, s az avarba hajította távol kettejüktől. – Láttam, ahogy elsápadtál Charlotte. Még a te érzéketlen arcodon is színeváltozást okoz a tény, hogy egész éjszaka a feleségemmel voltam. Ennyire zavar? Te is részesülhetnél belőlem, ha nem tartóztatnád magad ennyire az elkerülhetetlentől.
-          Robin, ez nem tréfa. A tűzzel játszol most már. Maria megsejtette, tudja, érzi, hogy valami van a levegőben. Veszélyes játékot akarsz játszani, ha az orra előtt akarod ezt folytatni – sziszegte Charlotte hevesen.
-          S te Charlotte? Akarod ezt a játékot… velem? – kérdezte provokálón Robin.  Charlotte szárazon nyelt, s nézte Robin ijesztő sötét tekintetét.
-          Nem.
-          Haboztál Lotte – kacsintott Robin.
-          Ne becézz! Nincs hozzá jogod?
-          Hívott már valaki is Lotte-nak az ágyban?
-          senki, és te sem fogsz.
-          Pedig megtenném – nevetett gonoszul Robin.
-          Robin! Ne komédiázz.
-          Halálosan komolyan mondom Charlotte. Veled megismételném újra. És újra. Nem édes a tiltott gyümölcs, mond?
-          Mérgezett gyümölcs az – viszonozta a férfi pillantását Charlotte.
-          hümm – Robin a nő keze után nyúlt és megemelte a kesztyűs női kezet. – Rajtad van a gyűrű, amit adtam neked? – kérdezte bizalmasan, s lassan elkezdte Charlotte ujjairól egyesével lehúzni a kesztyűt. Meg-megszorította a nő ujjbegyeit. Charlotte nem szólt semmit, csak nézte sötétkék szemekkel a férfit, ahogy levetkőzteti az ujjait, lassan lehúzta a könyékig érő kesztyűt a karjáról. Charlotte felborult lélegzettel hagyta, hogy a kesztyű felfedje az ujjai hűvös bőrét. Robin hüvelykujjával tapintotta át a nő gyűrűsujját, s rajta a két gyűrűt. Az őszünnep virága, sima szirmaival hűvösen köszöntötték a férfi meleg ujjait. Robin egymásba kulcsolta az ujjaikat.
-          Nem vetted le – súgta elfúló hangon Robin.
-          Ez igazán nem azt jelenti – tiltakozott Charlotte.
-          Ugyan Lotte, nekem hazudhatsz, nem számít, de magadnak sose – lehelte a nő ajkaira Robin. Meleg lehelete felmelegítette Charlotte hűvös lila ajkait. Apró rebbenésnyi volt ajkaik találkozása. Robin szorítása erősebb lett összefont ujjaikon, másik karjával átkarolta az asszony derekát, s magához szorította. Robin elmélyítette a csókot, s közben Charlotte fátyláról édes parfümillat csapta meg az orrát. Levegőt sem mertek venni, a csók alatt. Kifulladva szakadtak el egymástól. Charlotte vörösre csókolt nedves ajkakkal, zihálva, sötétkék szemekkel nézett fel Robinra. – Várni foglak egy héten át, minden szürkületkor az erdei kápolnánál. Ha nem jössz, megértettem a döntésedet és elfogadom - súgta Charlotte zafírköves fülbevalójára, s ellépve felpattant a lovára, s elvágtatott. Charlotte összezavarodva állt az avarban. Sokáig fel sem fogta, hogy a kesztyűjét gyűrögeti az ujjai közt, amit Robin hámozott le róla.
Szürkület volt. Már a hatodik alkalommal. Charlotte a lován ülve nézte az erdei kápolnában világító mécsesek fényét. Az ablakpárkányon égtek a mécsesek.  A korhadt korlátnak volt kikötve Robin lova. Tényleg igazat mondott. A férfi rá várt. Charlotte homlokráncolva nézte az erdei kápolna sötét sziluettjét a szürke égbolton. Minden nap ellovagolt idáig. De mégsem jött be. Beszélni kellene Robinnal. Hogy az ajánlata őrültség. Hogy nem vezet sehová. Hogy nőjön végre fel. Hogy a hibát nem ismételhetik meg.  A bűnt nem tetézhetik újabb bűnnel. Robin a templomban imádkozza le magáról mindezt? Charlotte nagyot sóhajtott, s lecsúszott a ló oldalán. Könnyedén ért talajt a puha avarban. Szoknyája nehézkesen suhogott a magasra nőtt erdei aljnövényzet közt. Benyitott a kápolna rozoga kis ajtaján, s sietve betolta maga mögött. Nekitámaszkodott az ajtónak, s csak nézte a férfit a kápolna szűk terében, ahogy meglepve felnézett rá. Szinte nyomasztó volt a csend a kápolna apró terében. Csak kettejük akadozó légvétele hallatszott. Nem tudtak mit szólni egymáshoz, csak nézték egymást. Charlotte pedig azzal a határozott szándékkal lépett be, hogy most alapos fejmosásban részesíti Robint. De ahogy belépett, minden gondolat kiszállt a fejéből. A kályha előtt egy szőrme volt szétterítve, olyan mint Robin hálószobájában jónéhány, a földön, az ágyon takaró gyanánt. Charlotte látta már elégszer Robin hálószobáját ehhez. Hogy felismerje, ugyanolyan, vagy tényleg onnan van. Az erdei kápolnába betört a természet. Charlotte levegőt vett, s szóra nyitotta a száját, de Robin sietve hozzálépett, s ujját a nő ajkára tette.
-          Sss! Most ne beszélj Lotte! Ma ne! – lehelte Robin, s ujját lágyan végighúzta Charlotte alsó ajkának buja ívén.  Meleg férfias ujjai körberajzolták az ajkait, megcirógatták az álla vonalát, a nyaka ívére simult tenyere, majd onnan le a mellkasán, s marokra fogta Charlotte szép ívű mellét.  Másik kezével határozottan ragadta csípőn az asszonyt, s ajkaival sólyomként csapott le áldozatára.  Charlotte karjai önkéntelenül karolták át Robin nyakát, Robin a szőrmére húzta, s szoknyáját feltűrve tapadt hozzá. A szőrme csiklandozta Charlotte nyakát, dörzsölte fedetlen vállait, s Robin súlya a szőrmének szegezte a csípőjét. Keményen szorította a combját, Charlotte zihálva sóhajtozott, s torokban fojtotta el a feltörni készülő hangokat. Minden olyan sürgető, gyors és kemény volt. Robin reszketve borult rá. S pihegve döntötte a homlokát Charlotte nyirkos homlokához. Robin legördült róla, s egymás mellett ziháltak.
Elnyomta őket az álom. Charlotte távoli hívó gyermekhangra neszelt.
-          Anya, hol vagy? -  pufók gyerekkezek nyúltak felé, s Charlotte hiába nyújtotta a kezét az álom ködfátyolán át nem érte el. Riadtan ébredt, és felült a szőrmén. A szíve dübörgött a mellkasában. Lenézett a mellette lassan ébredező Robinra. Soha nem volt rémálma a gyerekükről. Egészen eddig a napig.
-          Ez hiba volt, Robin – seperte le a szoknyáját Charlotte, s felpattant az erdei kápolna recsegő gerendájáról.
-          Tudom -  ült fel Robin, s a térdére hajtotta a fejét.
-          Ha most nem lépünk ki ebből az ördögi körből, akkor soha. Úgyhogy most kell abbahagynunk, örökre! – nézett a férfira hidegen Charlotte. – Ígérd meg!
-          Mit? – nézett fel rá zavartan Robin.
-          Ígérd meg, hogy soha többet nem gondolsz erre. Semmire, velem kapcsolatban, se a múltban, se most. Hogy többet nem gondolsz rám így! Nem akarok botrányt a klánban, itt akarok élni a férjem oldalán a fenyvesekben. És a nyugodt együttélésünkhöz az kell, hogy te is elfelejts mindent, ami hozzám kapcsolt. Gyerünk, ígérd meg, hogy elfelejtesz!
-          Jól van! – mordult rá Robin ingerülten a hajába túrva. – Ígérem! Most boldog vagy?
-          Igen. S elvárom, hogy tartsd is magad ehhez. Soha többet se szóban, se tettekben, semmilyen formában nem akarom, hogy kitegyél bármi kísértésnek, megértetted?
-          Megértettem! – csattant idegesen Robin.
-          Akkor Isten áldjon! – biccentett keményen Charlotte, s kilépett az erdei kápolnából, könnyedén szökkent fel a lovára, s elvágtatott az éjszakába.