Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2013. december 22., vasárnap

Nézőpontok


-         Sakk-matt én nyertem – csapkodta az asztalt elégedetten Armand.

-         Hogy az a! – Fabian felült a karosszékből és nagyra nyílt szemekkel bámulta a sakktáblát.

-         Nyitogasd csak a csipádat, mert  még mindig én vagyok a jobb – veregette a mellét elégedetten Armand.

-         Fiúk esik még?

-         Szakad, mintha csak Noé idejében lennénk – ásította Cody a sarokban.  Autumn és Richard társaságában kártyázgattak.

-         Úgy érzem magam mint amikor otthon szobafogságban voltam – sóhajtotta Fabian. – Megveszek, ha nem mehetek ki az erdőbe – nyújtózott Fabian, ahogy felállt, s elhaladt a kártyázók előtt. – Autumn te még mindig sapkában? – tolta fel a svájci sapkát kicsit Fabian.

-         Igen – húzta vissza sietve, ijedten a sapkát Autumn.

-         Mi van kopaszodsz öcskös? – vigyorgott rá vissza Fabian.

-         Ez nem vicces – dünnyögte Autumn az orra alatt.

-         Unalmas idebent! Be vagyok zárva a saját váramba – mérgelődött Fabian, s lenézett az udvarra.

-         Egy kocsi jött! – lepődött meg izgatottan Fabian. – Hiszen ez Kitty! – kiáltott fel. A hangjában vibráló vidámságra mind felkapták a fejüket. Autumn kényelmetlenül feszengett. Fabian nem is törődve a szanaszét heverő de Noirokkal átvágott az előcsarnokon és egyenest az eső elől beszaladó Kitty elé sietett.

-         Átutazóban Kitty? – kérdezte lelkesen Fabian.

-         Mostanában sokat hozza erre az útja, különösen mióta Anna nincs itthon – motyogta Autumn.

-         Nektek is feltűnt? – röhögtek össze a de Noirok.

-         Én már érzem a szerelem szelét – vinnyogott fel Cody.

-         Szerintem csak már hetek óta nem szexelt. Kittyt akarja megfektetni – vágta rá Armand unottan.

-         Pszt! Halkabban, még meghallják! S rájönnek hogy tudjuk – dörmögte Richard, ahogy feltápászkodott.

-         Fabian! Napról napra férfiasabb vagy! – tette karjait a férfi ölelő karjára Kitty.

-         Csak mert napról napra részegebb – húzta el a száját Autumn.

-         Te pedig csinosabb – Fabian egyszerűen lesmárolta a lányt az előcsarnokban. Kitty nevetve húzódott el.

-         Fabian!

-         Csak tudni akartam, milyen amikor ledugom a torkodon a nyelvem!

-         És?

-         Titok! – felelte Fabian.

-         Minden hölgyvendéged így üdvözlöd?

-         Persze, csak nem kivételesnek érzed magad? – vágta rá Fabian, ahogy beljebb húzta a lányt a lovagterembe.

-         Reménykedtem – sóhajtott fel Kitty, s levette fátylas kalapját.

-         Hol hagytad apádat, meg Jamest? – nézett utána Fabian.

-         Csak este jönnek, vadásznak egyet út közben, de engem nem érdekelt a vadászat, engem te érdekeltél! – Kitty mélyen beleszimatolt a levegőbe. – Mh ez a de Noir szag!

-         Hogy érted?

-         Állott bűzös alkohol és vizeletszag – felelte Kitty.

-         Nem – tiltakozott Fabian.

-         De bizony – bólogatott Kitty.

-         Ti is érzitek? – nézett a fiúk csoportja felé Fabian. A többség tiltakozón rázta a fejét, csak Autumn bólintott egy határozatlan igent.

-         Jól van Nathan, általános kövezetmosás! – kiáltotta Fabian a csengőjét rázva.

-         Elhanyagolod a váradat és magadat is. züllessz – paskolta meg Fabian borostás arcát Kitty. – Nincs egy asszony se aki rád nézzen?

-         Viccelsz? Magam űztem el őket – vihogta Fabian a nő szoknyája után sertepertélve.

-         Szánalmas példája vagy a legrosszabb házasságnak. Sosem kellett volna nősülnöd.

-         Magam is így érzem – bólintott Fabian. Visszarántotta magához a nőt a derekánál fogva, s ajkát Kitty fecsegő ajkaira tapasztotta. Kitty nevetve menekült.

-         Ne! Fabian! Részeg vagy és lökött!

-         Mint általában!

-         Elég – tette kesztyűs tenyerét Fabian arcára.

-         Tudod, hogy ingerel, ha egy nő tiltakozik? Azt hiszem ezért untam rá Annára, túl készséges most már! Sőt szinte ő akarja! Felkorbácsolja a vágyaimat, ha egy nő tiltakozik! – zihálta Fabian Kitty forgolódását nézve.

-         Most James-el vagyok – vetette oda mellékesen Kitty. – Meg kellene erősítened a kaput! Korhadnak a vaslemezek.

-         Tényleg? Majd megnézetem. James a barátom.

-         Tudom.

-         Sosem vesz feleségül!

-         Ahogy te sem – mosolygott rá vissza Kitty. – és én ezért imádlak mindkettőtöket!

-         De miért?

-         Miért? Mert nem akarok férjhez menni. Mi okom is lenne rá. Gazdag örökösnő leszek apám halála után is. Nekem nem kell férj, hogy eltartson. Élvezem a vagyonomat, James megigérte, hogy mint gyámom gondoskodik arról, hogy úgy költhessem majd a pénzem, ahogy én akarom.

-         Ezt én is megtettem volna – mérgelődött Fabian.

-         Fabian! Te kiforgattál volna a vagyonomból. Ne haragudj, de pénzügyekben benned nem bízom.

-         De Jamesben igen!

-         Pontosan. Ne vitatkozzunk, emlékszel, gyerekként összefutottunk itt a várfalon – nevetett Kitty.

-         Igen és megtéptelek, mert azt mondtad ez a vár a tiéd lesz – vihogta Fabian.

-         Azt hiszem ott azóta is hiányzik egy tincs a hajamból –vallotta be habozva Kitty.

-         Komolyan? Mutasd! – húzta magához a lányt Fabian. Beletúrt a lány hullámos tincsekbe rendezett hajába. – Jesszusom Kitty annyira kívánlak – zihálta a lány füle mögé Fabian.

-         Társaságunk van – köszörülte a torkát zavartan Kitty. – Mindenki minket bámul.

-         Igaz – Fabian kényszeredetten elhúzódott, s nevetve a klán felé fordult, elengedte Kittyt és összecsapta a tenyerét.

-         Egy kis vadászat?

-         Zuhog kint az eső – bökött az ablak felé morcosan Richard.

-         Lakoma? – vakarta a fejét Fabian.

-         Mit ünnepeljünk? – kérdezte ellenségesen Cody.

-         Hát…mondjuk Kitty megérkezését?

-         S Julien Montmarte-ét? – sziszegte Richard.

-         Fiúk! Ne veszekedjetek! Ha rosszkor jöttem és zavarok, már fordulok is vissza! – kopogott Kitty cipője a kapu felé.

-         Maradsz! – ragadta meg a karját Fabian.

-         Igaz is, Kitty te maradj, mi elmegyünk – állt fel Richard. – Fabian jobban élvezi a te társaságod mint a miénket!

-         Ez nem igaz – nyögte elég nyeglén Fabian, s kótyagos fejjel bámulta, hogy mind szedelőzködni kezdenek. Autumn ült még egyedül. Kittyt nézte.

-         Majd küldess értünk, ha kihancúroztad magad – szűrt a fogai közt Richard, ahogy elhaladt Fabian mellett. A klántagok sorba elhaladtak Fabian mellett kifelé haladva. Kitty várakozón állt a terem közepén. Finoman húzgálta le egymás után az ujjairól a kesztyűjét, s közben végigmérte a de Noirokat. Már csak Autumn maradt. Várakozón Fabianra nézett. Saras csizmája csikorgott a kövezeten, ahogy borospoharát letette  az asztalra és a férfihoz lépett. Nem kérdezett semmit, csak egyenesen farkasszemet nézett, Fabian zavaros részeg tekintetével. Fabian imbolyogva állapította meg, hogy a fiúnak aranyló pöttyök vannak meleg gesztenyebarna szemében. Egészen különleges szempár.

-         Menj velük te is Autumn!

-         Ahogy akarod… Fabian – nézett el Autumn és csendes léptekkel ő is távozott.

-         Gyors vagy – villant a szeme Kittyre ahogy kettesben maradtak. – Nekem ez legalább egy órába telt volna.

-         Vették a lapot, nem hülyék – felelte kacér pillantással Kitty.

-         S most mi legyen?

-         A kérdés az, hogy itt akarod, vagy a hálószobádban?

-         A hálószoba, olyan hétköznapi – lépett közelebb Fabian, s csípőjével Kitty derekához simulva hátrálásra késztette a lányt. Kitty értette, s araszolni kezdett Fabian nyomására az asztalig. Nekiütközött a feneke az asztal szélének. Apró táskájából egy tégelyt emelt ki, s az asztal sarkára tette.

-         Én nem akarok gyereket, se törvényesen, se törvénytelenül – csavarta le a kupakot Kitty nyugodtan.

-         Oké – bólintott Fabian, s ajkával birtokba vette Kitty fecsegő ajkait. Kitty nem tiltakozott, hevesen viszonozta a csókot, sürgetőn markolva Fabian karját. Fabian kutató keze Kitty szoknyáját markolta, s egyre feljebb húzta a szoknya anyagát.  Kioldozta a csipke alsónemű masnijait Kitty hátradőlve remegett. Ajkát és testét is felkínálva Fabiannak.  Fabian belemártotta két ujját a kenőcsbe és Kitty lábai közt a nedves forróságba siklottak ujjai. Könnyen csúsztak a kenőcstől is, Kitty hörögve vonaglott a kezei közt.

-         Még! – zihálta Kitty, lapos pillantással kábán Fabianra nézve újra és újra. Fabian még néhányszor megismételte a mozdulatot, a kenőcsbe mártotta az ujját, s finoman bedörzsölte Kitty érzékeny pontját, majd Kitty is vette a kenőcsből, s átkente Fabian tettre kész testrészét.

-         Jól van, elég lesz! Gyere már! – húzta fel térdeit Kitty és lábai közé rántotta Fabian csípőjét. Kitty felsikoltott, Fabian felnyögött az egyesülés pillanatában. Sietniük kellett, a sietségtől pedig még inkább felizgultak. Alig néhány pillanat volt az egész. Kitty hangosan sikongatott az élvezettől, s Fabian megfeszült. Zihálva döntötte a mellkasát Kitty kebleire. Mindkettejükön ruha volt. Kitty remegő lábbakkal aléltan rogyott a lovagterem hosszú asztalára. Fabian még mindig benne lüktetett. Találkozott a pillantásuk. Fabian futó csókot hintett Kitty ajkára, mielőtt kisiklott a lábai közül.

-         Ejha, sosem gondoltam, hogy ez a terem ilyen visszhangos és ez az asztal ilyen masszív – csapkodta meg a vaskos asztallapot Kitty. Ahogy Fabian ellépett és lesimította a szoknyáját. Fabian nedve az alsóneműire csorgott.

-         Nos? Milyen volt? – csavarta a kenőcsösüvegre a kupakot Fabian és a tenyerén visszanyújtotta a lánynak.

-         Mh… igazán izgalmas – felelte kacéran Kitty, s visszapottyantotta az üvegcsét a kis selyemtáskába.

-         Tényleg visszhangos a terem – nézett körbe Fabian a tarkóját vakarva. Már meggyújtották a fáklyákat és a gyertyákat, mire Julien és James is megérkezett a vadászatból.

-         Szerencsés volt a vadászat? – fogott velük kezet Fabian.

-         Levadásztad az összes vadat az erdőben te fiú? Mert egy sem akadt a puskánk elé – ingatta a fejét Julien.

-         A legnagyobb vadat merre őrzöd? – kérdezte James.

-         Anna Bath-ban van a kicsivel – felelte Fabian s itallal kínálta az érkezőket.

-         Kitty, jól érezted magad? – lépett a lányához Julien.

-         Persze papa – mosolygott ragyogó szemekkel az apjára Kitty.

-         Ez a lány folyton mindenre ráun. Hallod-e unja a vadászatot, nem akart velünk vadászni! – paskolta meg lánya karján nyugvó kezét Julien.

-         Kitty mindenbe beleun, új és új élmény kell, igaz? Csapongsz Kitty, fecsegsz, sosem fogy ki a lendületed – nevetett rá James.

-         De csakis azért, mert ilyen ellenállhatatlanul jóképű férfiak vesznek körül, akik mind imádnak – nevetett a férfiakra Kitty.

-         Kitty, téged lehetetlen nem imádni – mosolygott rá Fabian.

-         Hogy milyen igaza van – rázta a fejét Julien. – Az anyja volt ilyen. Na együnk, mert éhesek maradtunk a vadászat után – Kitty a három férfi társaságában a kis asztalhoz ült, s élvezte, hogy egyedüli nőként, mind az ő kedvében járnak. Kittyt lehetetlenség volt nem szeretni. Mert időt sem hagyott rá. Jött, s ment, csacsogott vidáman továbbállt, s csak a szépre emlékezett. Ezért imádta James is. Kitty nem komplikálta a dolgokat. Kitty élvezte, hogy körülrajongják a férfiak és mást nem is akart tőlük. Megtehette, az apja vagyona biztosította neki, hogy szeszélyes és hedonista maradhasson.

 

Megérkezett a de Noir várból a szennyes. A szekéren a zsákok mind tele voltak. Ilyenkor egy hétig is ezeket mossák. Ágyneműk, alsóruházat, elegáns előkelő ruhák, s mind  nehéz anyagúak. Apró női kezek nyomkodták a mosóteknőbe az anyagokat.  Csak egyetlen pamutinget hagyott kint még, amelyet az arca elé tartott s mélyen beszívta az illatát. A fenyvesek illatának keveréke a drága francia kölnivel és  a férfi saját illata. Mindhárom ott volt az anyagban és szerelmes lett ebbe a furcsa keverékbe, amióta csak az eszét tudta.  A falubeli asszonyok, ha nem a földeken dolgoztak, akkor a vár birtokosait szolgálták. Nem a várban laktak, talán még Couer idejében költöztek le. Azóta a környező faluk szolgálják a várat. Kevesebb a vábeli cselédség, s nagyobb a falu lélekszáma.  Először kilenc évesen került a mosóteknő mellé amikor Kitty kisasszony finom ruhácskáit moshatta. Sokat játszott a lány ruháival. Mert mindig nagyon finom és nagyon szép kis ruhái voltak.  Titokban némelyiket fel is próbálta és táncolt benne magában a mosókonyha előtt. Aztán kevesebbet jártak haza a ház urai, nem volt munka a mosóasszonyok is a földekre mentek. De két éve ismét gazda költözött a várba. Két éve fogta először ezeket a különös férfias illatú ingeket, amelyekbe beleszerelmesedett, mielőtt még igazán ismerte volna a férfit. Pedig találkozhattak, Többször is. Ezüstharmatra jártak templomba. A mólón vásároltak már halat is a családtól. De mindez jelentéktelen ismeretlenség volt egészen. Mostanáig. A környékbeliek tudták, hogy a de Noirok rabolják a gazdag utazókat. De a falubelieknek csak az állataikat kellett félteniük a rablóktól. Értékük nem volt más, amit elköthettek. De amióta a várba új tulajdonos költözött nem volt rablás. A falvakra béke költözött. Nem tűntek el a libák, a kacsák, a bárányok a környékről. Mindenki minden reggel ugyanannyi állatot számolhatott az akolban amennyi előző nap volt. Közszájon forgott, hogy milyen jó földesuruk lett, hogy mióta az ifjú de Noir érkezett a várba, azóta béke és nyugalom honol a környéken. Ráadásul minden ünnepekkor gazdagon megjutalmazza a falvakat, alacsony a kocsmáltatás ára, olcsó a sör a kocsmákban azóta a templom is nagy összeget kap. S a mosókonyhába is eljutott a név, hogy mindez: Fabian de Noir érdeme. Az új várúrnak köszönhető, s bőkezű adományainak.  Ha egy ház leégett, lehetett neki írni levelet, s az úr meghallgatta a falubeliek kérését, pénzt adott a tetők megjavítására, a kerítések helyrehozatalára. S olyan igazságos törvényt ült, hogy sem lopás, sem erőszak nem volt jellemző a falvakban. Évtizedek óta nem volt olyan nyugalom Holdföldén, mint amióta Fabian de Noir az úr a környéken.  Az erdőbe csak makkoltatni jártak a falubeliek, így egyetlen helyen találkozhattak a finom gazdag lorddal: a templomban. Fabian de Noir a de Noiroknak fenntartott szentélykörüljáró közvetlen közelében foglalt helyet az első sorban a családjával. Mert hogy feleséggel érkezett az új várúr. S mindenki elámult milyen szépek, a ruháik a szőke hosszú hajú felesége, aki szőkeségével kirítt a sötét hajú de Noirok közül. Mivel a környéken a Merryweatherek mellett a leggazdagabbak  de Noirok voltak akaratlanul is hozzájuk fűzödtek a környék mendemondái is. Szívesen költött minden család valami apró történetet a nemes családhoz. Rémmeséket, vagy romantikus történeteket. Nem számított.

 

Innen jött Autumn meséje is. Amit csak a templomban a hátsó sorban üldögélő Codynak mesélt el. Akkor már kész volt a terve. Közel akart jutni ehhez a férfihoz, akiről a környék lányai álmodtak, aki fiatal volt, és gazdag és szerette a helybelieket, megjutalmazta őket és végtelenül kegyes volt, azokhoz, akik megérdemelték. S Fabian de Noirhoz legkönnyebben a klánban lehet jutni. Látni akarta, beszélni vele, megismerni. Hogy valóban úgy van-e, valóban olyan mesés-e az ő legendás alakja, mint ahogy azt a faluban beszélték. Mert minden szép szó csak fokozta a lányok epekedését, hogy egyszer egy éjszakára is, de a nemes úr őket akarja az ágyába. Autumn még a helyi seriftől tanult lovagolni és célba lőni, aki fiút szeretett volna mindig is. De az anyja munkáját végezte, a mosókonyhán. A de Noirok lassan népesítették be a környéket, sok férfi volt köztük, sokan meghaltak, titkos párbajokban, orvlövészek, kártyaügyek miatt, nem volt nehéz kitalálni, hogy egy közülük, akár az ő apja is lehetett volna. Törvénytelen gyerek volt valóban. De vérségileg köze sem volt a de Noir családhoz nem is lehetett, mert az anyja nem is itt élt lánykorában.

 

Codynak megtetszett a vézna vékony fiú, aki csendes volt. Autumn is kedvelte a kis Codyt, aki mindig az utolsó maradt. Talán ezért is kedvelte Autumnt mert azt hitte, hogy mostantól ő lesz majd a legkisebb, a legvéknyabb és a legesendőbb a klánban. Ezért ragaszkodott hozzá, hogy szépen lassan a klán életébe vigye. Először csak a bátyjának mutatta be, aztán szépen lassan mindenkinek. S végül ott állt Fabian előtt, aki céllövésre buzdította. Hogy olyan volt-e mint amilyennek képzelte? Vagy az illata alapján gondolta? Fabian vonzó férfi volt.  Ellentmondásos férfi. Hol vidám, s hol szomorú, néha indulatos, máskor nyugodt. Egyszerre volt meg benne az erdő vad gyermeke, és az arisztokrata férfi távolságtartása. Fabian a két véglet közt lebegett, s sosem lehetett tudni, mikor melyik énjével találkoznak.

S Autumn csak így közelről jött rá, hogy más az, ahogy a falubeliek látják Fabiant, s más az, ahogyan a családtagok. Fabian földesúrnak született, messze jobban szerették őt a faluban, mint a családtagjai. Akik nem értették őt, akik nem értették a tetteit, akik nem látták át azt, hogy Fabian a földjének gondoskodó ura. A falubeliek pedig nem látták azt  a Fabiant aki érzéketlen a feleségével, akit nem érdekel a lánya, aki beleundorodott az életbe, s elérte, amit akart, de mégsem boldog. Autumn maga sem értette, miként csapódott Fabian egyre jobban mellé. Hacsak nem azért, mert Autumn aki nyereg nélkül is tudott lovon ülni, volt olyan jó lovas, hogy a féktelen őrült vágtázó Fabiant követni tudta. Sokszor elgondolkodott azon, a férfi talán szándékosan keresi a veszélyt, ami átbillenti a boldogtalanságon. S talán menekül a családja elől minden vadászat alatt. Szeretne átvágtatni egy másik világba, el a gondok elől, meseországba.

 

Ahova csak Autumn követte. Vajon sejtette a férfi, hogy ő nem családtag? Fabian sosem mutatta ki hogy kételkedne, de azt sem, hogy biztosan a család tagjának tekinti. Fabian alapvetően tartott már egy távolságot a klántól. Ez érződött. S a klán sem tudott mit kezdeni ezzel a Fabiannal. Aki nekik is a földesurukká vált. Fabian mindenki felett állt Holdföldén. S a családtagok nem tudtak megbarátkozni azzal, hogy Fabian első lett az egyenlők közt, de egyértelműen más társadalmi rangban vannak. Autumn, aki nem volt nemes, neki nem számított. Ő már csak attól boldog volt, hogy mellette lovagolhat. Egy főnemes szóba állt vele. S a mosólányoknak nem volt igazuk. Fabian de Noir nem áll le szolgákkal, hogy aztán néhány arannyal jutalmazza meg a szolgálataikat. Fabian de Noirt egyáltalán nem érdekli a cselédség. Sosem beszélt volna vele ez a férfi, h anem érzi őt is a saját neméhez tartozónak. De hogyan titkolhatja egy szerelmes a szerelmét? Vajon meddig nem fog feltűnni a férfinak, aki annyira el van foglalva a maga bajaival, hogy Autumn nem az aki? Ami még rosszabb? Hogy nő? Mi több, szerelmes őrült?  Corinne tudja hogy mosónő. Rájött. Nem is volt kérdés. Vele jobb lesz vigyázni.

 

Fabian de Noir. Aki a felesége távollétében Kitty Montmarte bájait élvezi. Kitty kisasszony most már fűzőt hord. Alsószoknyát és nem bugyogót. Autumn lecsapta az inget a többi tetejére és nekiállt dörzsölni két keze közt, hogy újra finom szappanillatú legyen. S ő annak a lánynak a ruháit mosta! Most meg majd a lepedőjét mossa, amin Fabiannal hancúroztak! – Autumn félreseperte a kósza hajtincseket, s  könyékig a mosóteknő fölé görnyedt. Miért is nem születtem férfinak?

Akkor nem kellene Fabian de Noir alsónadrágjait sem sikálgatnom! Egy olyan nemes mint Fabian ritkán kíván meg egy cselédlányt. Neki tökéletesen megfelelnek a köréből a facér, kacér nők. Mint Kitty. Habzott a víz a mosószappantól és Autumn fürge mozdulataitól, ahogy újra és újra nekiveselkedett a nehéz ruhadaraboknak. A mosólányok itt mind ostobák, ha azt hiszik valahol is megakad rajtuk Fabian tekintete. Autumn lecsapta a szappant a vízbe és  átlépett a másik teknőhöz, ahonnan kicsavart ruhákat kezdte a madzagra teregetni.

-         Mindjárt kezdődik az istentisztelet Autumn! Nem jössz? – nézett be rá Liza a mosólány, aki egyfolytában Fabianról áradozott neki, miközben suvickoltak.

-         Megyek már, csak kihalászom a szappant a teknő aljáról – kotort bele feltűrt ujjal a vízbe Autumn. Tapogatott Fabian fehérneműi közt a szappan után, s nagy nehezen megtalálta. Fabian annyi szennyest küldetett, hogy most egy hétig a klán közelében sem lehet. Remek! Autumn átcserélte szoknyája előtt a nedves kötényt, s megigazította a haját, a hajfonatot, sietve homloka felett körbetűzve egy kis koszorút formált a fején.  Fekete kendőjét maga köré tekerte, s a lányokkal megindult a templom felé. Fabian fekete hintója már ott volt, ahogy a de Noirok kocsijai és lovai is. Autumn belépett a templomba. A Későn jövők már csak az emelet fadeszkáira mehettek. Autumn topogva araszolt fel a deszkákon.

-         Szeretek késve jönni – liheget Liza. – Az emeletről mindig jobban rálátni a de Noirokra – suttogta izgatottan Liza. – Ó bár csak egynek is megakadna rajtam a szeme – tolta ki melleit izgatottan. – Elvihetne magával az erdőbe és aztán feleségül venne, mert úgy belém szeretne.

-         Liza, fárasztó vagy – sóhajtotta Autumn.

-         Álmodozni csak szabad! – csipkedte meg az arcát izgatottan Liza és a fakorlátra könyökölt. Autumn is lenézett a klánra. Alig néhányszor kockáztatta meg, hogy köztük üljön ott elöl. Nem volt szerencsés, mert sapkában nem ülhetett volna a sorok közt, nélküle viszont nem állhatott a klán elé. Fabian nyugodtan tartotta a kezében az istentiszteleti énekeskönyvet. Apja beszélt neki megállás nélkül, mindig azzal a csodáló lelkesedő tekintettel, ahogy a fiát nézte Maria a jobbján ülő lányával beszélgetett, s mellettük Dylan unatkozva rugdosta a templomi pad lábát. A klántagok csendben beszélgettek a sorok közt. Richard keresztbe tett karral méregette az egybegyülteket, mindig olyan tekintettel, mintha mindenki az ellensége lenne. Autumn már tudta, hogy Richard mindig mindenkire így néz, tőle ez a természetes. Amíg nem ismerte tényleg félt tőle. Fabian hányszor feltette már neki a kérdést: nem félsz? Egyetlen dologtól félt, hogy kiderül, hogy nő, és akkor Fabian kicsapja a klánból. Mert alapszabály: A klánba csak férfiak tartoznak.

-         Autumn, Autumn, úgy érzem most engem néz! – rángatta meg a kendője szegélyét Liza izgatottan és mellei szinte átbuktak a korláton, ahogy kidüllesztette.  Ha ennél jobban is kitolja olyan, lesz mint két hőlégballon itt a de Noirok feje felett.  A de Noirok rendszeresen kaptak ilyen felajánlkozásokat a falubeliektől, és általában éppen az ellenségesen viselkedő Richard volt az, aki leginkább elfogadta a felajánlkozást. Liza állítólag már tényleg feküdt Richard alatt. De Liza most Fabiant akarta.

 

Fabian kedvetlenül ült a templompadon. A párnázott székek csak a de Noirokat illették. Az első sorból mindig a szentélyre látott. Semmi kedve istentiszteletet hallgatni. De a falubelieknek ez az egyetlen örömük és lehetőségük, hogy érintkezzenek más társadalmi szinten élőkkel. Ezt jól tudta. A szülei megbotránkoznának, ha ő kihagyna merő unalomból egy istentiszteletet.  Anna ilyenkor már az énekeskönyvet lapozgatta mellette. Legalább azt nézegethette, ahogy az ujjai járnak a lapok közt. De neki magának nincs kedve még lapozgatni se. Fontenelle atya unalmasan és hosszan beszél mindig, ráadásul tele van mézes-mázos családot szentesítő szövegekkel, frászt lehet tőle kapni. Ugyan kinek ideális a családi élete? Richardnak biztos, hogy nem, már megint a falubelieken legelteti a szemét. Fabian a templompadon dobolva követte Richard szemhordozását. Laza erkölcsű falubeliek, akik nemesekre áhítoznak. Richard már percek óta a nagy melleit nézi annak a szélen ülőnek. De az a kis liba meg mindenáron idenéz! Fabian rosszallón megingatta a fejét, s tekintete találkozott a nagymellű mellett ülő lányéval. A lány az emeleti fakorláton pihentette alkarját, s kézfeje  lágyan  lógott a levegőbe. Nem is a főhajó felé volt fordulva. Hanem a templom apszisa felé ült törzsből, s csak futólag oldalt pillantott le, de egyenesen rá. Volt valami lesajnáló a tekintetében, ahogy így lenézett, s sietve el is kapta a tekintetét. A magas gótikus ablakban a fáklyafények különös fényt bocsátottak a lány köré. Látszólagosan ő volt az egyetlen fiatal hajadonkorban levő lány, akit nem érdekeltek a de Noirok. Csak a karja vékony fehérbőre látszott, minden más a korlát mélyében rejtőzött a félhomályban. Fabian elfordította a fejét és ő is az apszist nézte. Holdfölde túl unalmas, lehet Annának van igaza, ideje egy kicsit felruccanni Londonba.

 

2013. december 21., szombat

Autumn


Az emeleti kis oldalteremben vacsoráztak. Kettesben. Zuhogott az eső, az erdő járhatatlan. Fabian kedvére ez különösen rossz hatással volt. bezárva tölteni a napokat, ennek csak egyetlen haszna van, hogy Annával többet lehet az ágyban. De ma este sokat kell még innia ahhoz, hogy kedve legyen a nőre. Anna  a mártásban áztatgatta a húst. Halványszín szempillái le-fel rebbentek. Anna sokat csinálta ezt. Fabian pedig sosem tudta, hogy éppen a könnyeit szárítja-e így titokban, vagy mit művel. Anna sosem sírt előtte. De tudja, hogy sír. El kellene hívni James Prescottot, még ha Kittyt is meghívná, talán jobban lenne kedve vidékre jönni. De Jamest nehéz elrángatni Londonból ilyenkor. Anna felnézett rá.  Fabian a pohara fölött visszanézett.

-         Terhes vagyok – jelentette be Anna. Nem lehetett az arcáról semmit leolvasni, belekortyolt a forrásvízbe. Fabian leeresztette a kupát és biccentett.

-         Remek. Ez jó hír – bólintott Fabian, s bekapott egy falat húst. – Akkor visszaköltözöm a saját hálószobámba – rázta meg az ezüst csengettyűt Fabian. Az ajtó azonnal nyílt a csengetésre. – Nathan, fűtsenek be a  délnyugati hálóterembe – adta ki az utasítást Fabian.

-         Parancsára uram – hajolt meg Nathan és diszkréten vissza is vonult. Anna  hátradőlt a székén.

-         Ez mindkettőnknek jó lesz, nemigaz? – nézett a nőre mosolytalanul Fabian. Anna nem válaszolt a kérdésre. Az asztal szélét babrálta feszülten.

-         Ha átköltözöl, akkor én… szeretnék elutazni, Melanie-val – sütötte le a szemét az asszony.

-         Hova?

-         London, Bath talán Walesbe is a Montgomery várba.

-         Minden jó csak az én váram nem, igaz? – vigyorgott rá Fabian.

-         Ha külön hálószobában vagyunk akkor az már mindegy, hogy milyen távol van, nem igaz? – kérdezett vissza hűvös mélykék pillantással Anna.

-         Valóban – bólintott rá Fabian. – Előkészíttetem neked a hintót – felállt a vacsoraasztaltól, de végül még az asszonyhoz lépett, s megemelte a nő kezét az asztaltól, s a szájához emelte a kézfejét. – Bocsáss meg, elfelejtettem mondani, de természetesen nagyon boldoggá tettél a bejelentéssel – mosolygott a nőre.  Anna furcsa arckifejezéssel biccentett.

-         Fabian… - Anna fogva tartotta a férfi kezét.

-         Tudom mit akarsz mondani, én is ugyanezt gondolom, bárcsak fiunk születne – szorította meg az asszony kezét, mielőtt elengedte. Anna riadtan pattant fel ültéből, ahogy látta a férje távozni készül.

-         Én azt akartam, mondani, hogy szeretlek, és…

-         Persze Anna én is szeretlek – biccentett Fabian, de keze már a kilincsen volt.

-         Fabian! – szólt utána az asszony.

-         Tessék Anna! – Fabian hangjában alig észrevehető türelmetlenség csengett.

-         Nem, tölthetnénk még ezt az éjszakát együtt? -  állt az asztalnál megsemmisülten Anna.

-         Reggel pirkadat előtt vadászni indulok. Jó utat Anna! – nyitotta ki az ajtót Fabian.

-         Kérhetek, egy csókot búcsúzóul? – sietett hozzá Anna, s belekapaszkodott a férfi karjába.

-         Ha szeretnéd – köszörülte a torkát Fabian. Anna lehunyt szemmel tartotta az ajkát csókra, de Fabian oldalt fordítva a fejét csak a nő puha bársonyos arcára nyomta a száját. – Isten veled! – súgta Anna fülébe Fabian. – Egyébként, mióta tudod?

-         Már egy ideje – súgta remegő ajkakkal megsemmisülten Anna.

-         Sejtettem – jegyezte meg fanyar grimasszal Fabian. – Többet nem versz át Anna! – nézett a nőre keményen Fabian, s otthagyta az ajtóban. Anna reménytelenül ejtette maga elé a kezét. Fabiant csakis addig érdekelte mindig is, amíg meg nem fogant. Anna reménykedett benne, hogy ezúttal másként lesz. Tévedett. Fabian ahogy megtudta, hogy próbálkozásaik sikerrel jártak, azonnal kiköltözött a közös hálószobából. Már másodjára. Anna bármennyire is akart fiút adni a férjének, tudta, hogy azzal Fabiant örökre száműzné az ágyából. S ezt nem akarta. Lánynak kell lennie! Különben Fabian soha többet nem ér hozzá!

 

Fabian végtelenül élvezte az egyedüllétet. A várban, az erdőben. Nem kellett éjszakára a várba igyekeznie. Akkor és addig volt távol ameddig jólesett. Ez pedig jótékony hatással volt a klánközösségre is. Fabian nem fújt visszavonulót ahogy szürkülni kezdett. Ha rájuk esteledett, akkor az erdőben is aludhattak, nem zavarta őket. Ismét falkavadászatot indítottak. Autumn szorosan Fabian nyomában vágtázott. Őrült módon vágtattak. Autumn kisebb puskát kapott, amivel sokkal jobban bánt.  Fabian kifulladva fogta lépésre a lovát.

-         A többiek? – nézett hátra. Autumn is visszafogta a lovat.

-         Lemaradtak – járatta körbe a tekintetét a fenyveseken Autumn.

-         Mint mindig. Túl óvatosak és túl lassúak. Féltik a nyakukat.

-         Nem ok nélkül – jegyezte meg Autumn.

-         Te nem félsz? – sandított rá Fabian.

-         Tudod hányszor feltetted már ezt  a kérdést nekem, amióta ismersz? – kérdezett vissza Autumn.

-         Tényleg? Arra menjünk! – mutatta az utat Fabian. Autumn csendes beleegyezéssel követte. Némán léptették lovaikat egymás mellett. Egy idő után Autumn megrántotta a lova kantárát. – Mi van?

-         Ez az út kivezet az erdőből – szólalt meg Autumn komoran.

-         Valóban – biccentett Fabian.

-         Hova megyünk? – kérdezte óvatosan Autumn.

-         Ahol még nem jártál – felelte Fabian kedélyesen.

-         Sok helyen nem jártam még – felelte rá a maga természetességében Autumn.

-         Mindig ilyen ijedős vagy? – nevetett halkan Fabian.

-         Nem, csak ha idegen férfiak ismeretlen helyekre vezetnek – felelte Autumn. A kijelentés furcsa volt. Fabian fülének is. Ő is megállította a lovát és végigmérte a fiút újra és újra. Autumn állta a tekintetét, a szürkületben nem látszott, hogy minden pásztázó tekintetre megremeg. Csak a ló érezte lovasa nyugtalanságát, s patás lábával dobbantott néhányat az avarban.

-         A kisfiúk is nagyfiúkká válnak egyszer – vigyorgott rá Fabian. A célzást Autumn elértette.

-         Nem járok kurvákhoz – felelte hidegen Autumn.

-         Ahogy én sem – rázta meg a fejét Fabian. – a húgomhoz megyünk. – Autumn meghökkenten nézett az előtte meginduló lovasra. Fabian az erdő szélén intett, hogy kössék ki a lovakat és gyalog folytassák az utat a tengerparton. Fabian előrement, csizmája alatt recsegtek a törött kagylóhéjak és a kavicsok. Fellépett a halászház lépcsőin, s könnyed koppanással zörgött a ház ajtaján. Kötényébe törölgetve a kezét nyitott ajtót Corinne.

-         Fabian! – sugárzott szét a mosoly Corinne arcán. – De jó hogy látlak! Nem hoztad magaddal a tüneményes kisbabádat? Hol a lányod? – Corinne meglepődve látta, hogy Fabian mellett egy ismeretlen suhanc áll.

-         Ő Autumn, klántag – magyarázta Fabian.

-         Klántag? – hökkent meg Corinne, s kontyba rendezett hajába igazgatta elszabadult vörös fürtjeit. – Hát örülök, hogy megismerhetlek Autumn – szorította magához a fiút Corinne. – Csupa kosz ez a fiú, van kerámiamosdótálunk, megmosakodhatsz, amíg szedek nektek egy kis levest – invitálta beljebb őket Corinne.

-         Dylan? – nézett körbe a faházban Fabian.

-         Dylan apánknál van, anya mindig átcsábítja valami bolondsággal, most kakukkosórát készítenek – rázta a fejét Corinne.

-         Micsoda őrültség! – nyomta a kezét a mosdótálba Fabian, s  a konyhába lépett. Corinne várakozón tartotta a tálat Autumn elé is.

-         Én nem szeretném – nyüszögte a fiú.

-         Jobb ha magadtól csinálod, mert Corinne nagyon érzékeny az ilyesmire, főleg, amióta gyereke van – nevetett Fabian a konyhából, miközben a fedőket emelgette. Corinne a fiút noszogatta a mosdótálhoz. – Emlékszel a gombalevesekre Corinne.

-         Soha az életben nem felejtem el, tudod hogy azóta is rosszul leszek tőle? – nevetett vissza Corinne.

-         Nem főztél gombalevest azóta se ugye? – kiáltotta át Fabian nevetve.

-         De nem ám! Na Autumn! Igyekezz! Megmossam én a kezed? A fiamnak is megszoktam – nyomta a fiú kezét a vízbe Corinne gyengéd erőszakossággal. Autumn kétségbeesetten nézte, ahogy leázik a kezéről a föld és a korom. Corinne egy körömkefét tartott neki, s amikor Autumn tiltakozón rázta a fejét Corinne maga kezdte a fiú ujjait megsuvickolni. – Ti férfiak! Nektek a tisztaság semmit sem jelent – dorgálta kedvesen Corinne, de egy idő után félbehagyta a sikálást. Kikerekedett szemmel nézte a kezében tartott kezet. – ahh, de hiszen… - a fiú riadtan kapta az ujját corinne szájára, hogy ne folytassa. Autumn tudta, hogy mit vett észre Corinne. Corinne aki maga is háziasszony volt. Autumn kezén a mosószappan jól ismert jelei voltak. Ráadásul nem olyan mértékben, mint egy háztartási mosásnál. A dörzsöléstőla hüvelykujjak teljes hosszát kicsípte a mosószappan. De már nem hólyagzott fel, ez a kéz már megedződött a rendszeres vízben ázástól és mosástól. A körmök kifehéredett színe is piros volt a csípéstől, a mosóvíz maró hatásától. Nem volt kérdés a fiú keze úgy nézett ki mint bármelyik mosóasszonyé a faluban. Akik a nemesek ruháit mosták. Hát ezért volt olyan koszos ennek a fiúnak a keze, mint egy klántagé sem. Corinne értetlenül állt, s Autumn csak lesütött szemmel húzta el a kezét Corinne kezéből.

 

Corinne fejében ezernyi kérdés cikázott át. De valamiért mégsem akarta elárulni Autumn-t. Fabiannak semmi sem tűnt fel az intermezzóból, az asztalon lévő süteményből ropogtatott egyet a foga alatt. Corinne visszalépett a konyhába és három tálat tett az asztalra. Corinne futólag újra és újra a bátyjára nézett.

-         Mi van? – rágcsált ráérősen Fabian.

-         Semmi – felelte Corinne. – Anna?

-         Elutazott, fürdőkúrázik, pihenteti az idegeit, meg szépül, meg mit tudom én még mit csinál – legyintett Fabian unottan, s újabb süteményt tüntetett el a szájában.

-         Miért nem mentél vele? – nézett rá furcsa tekintettel Corinne. – Gyere Autumn ülj csak ide a lócára Fabian mellé – irányította Corinne az esetlen Autumn bizonytalanságát látva. Szeme követte Autumn mozgását, ahogy becsusszan Fabian mellé a padra, s lesütve a szemét kezét  elrejti az asztal alatt.

-         Minek mentem volna vele? Bath-ban van fél London, unalmas és nem lehetek elég távol a feleségemtől – grimaszolt Fabian.

-         Azt hittem szereted – ráncolta a homlokát Corinne, ahogy szedett mindhármuknak.

-         Én is azt hittem – rántotta meg a vállát nem törődöm mozdulattal Fabian.

-         Házasember vagy Fabian! Ha elfelejtetted volna – nyomatékosította Corinne, s ideges pillantást vetett Autumnra, aki csak elvörösödött a korom alatt, s még beljebb húzta a nyakát.

-         Autumn fogd be a füled, mert ez nem neked való! – bökte meg könyövékel a fiút Fabian, s áthajolt az asztalon Corinne felé.

-         Nem tudom mit kell magyaráznom azon, hogy érdekből házasodtam. Anna azért a feleségem, mert szükségem volt a pénzére. Az egyetlen amiért az ágyába fekszem, hogy törvényes fiút nemzzek neki. Elég világos voltam?

-         Hogy lehetsz ennyire érzéketlen? – csipogta Corinne. – Mintha nem is egy házban nőttünk volna fel.

-         Hagyjuk ezt Corinne! – rogyott vissza a lócára Fabian.

-         Anna szeret téged és gyereket szült neked – békítette Corinne.

-         S addig fog szülni, amig fiam nem lesz – bólintott rá Fabian, majd mellékesen megjegyezte: - Ja, amúgy megint terhes – Corinne nagyot nézett, Autumn eltorzult arccal fura hangot hallatott. – Nem válthatnánk témát? – húzta el a száját Fabian.

-         De hát még csak nemrég szült – lehelte Corinne.

-         És, azt hiszed nem tudok teherbe ejteni egy nőt, ha akarok? – dobolt az asztalon türelmetlenül Fabian.

-         Nem ezt mondtam – sértődött meg Corinne. – Csak…

-         Jézusom Corinne nőjj már fel! Anna azért jött hozzám, mert nem akart szégyenben maradni egy bukott esküvői terv után, nekem kellett a pénze, ha érdekházasságra akarsz példát, hát a miénk az! Anna azért van mellettem, hogy fiam foganjon tőle, egyébként nem érdekel, hogy mit csinál! Hazajön, megszüli a gyereket, ha nem lesz fiú, akkor megint felcsinálom ennyi!

-         Azt hiszem, tényleg nem akarom ezt hallani – mártotta a levesbe a kanalát Corinne, s zavartan Autumn felé pislantott. Autumn viszonozta a tekintetét, s nem kevésbé volt megkínzott. – Hogy lettél klántag?

-         Autumn fattyú! – felelte rá komoran Fabian, s kanalazni kezdte maga is a levest.

-         Hogy beszélsz! De Noir fiú?

-         Hát persze – biccentett Fabian. – Hol tartja Armand a cigarettáit? – fújtatott idegesen Fabian.

-         Minek az neked? – nézett a bátyjára Corinne, ahogy az Autumnt is fellökve kimászott a sarokból.

-         El akarok szívni egyet, jézusom, hogy fel tudsz idegesíteni Corinne – Fabian keresgélt a konyhaszerkény fiókjaiban.

-         Armand leszokott!

-         Egy szart szokott le! – csattant rá Fabian, s az alsó fiókból előkotorta a cigarettásdobozt, s sietve rágyújtott.

-         Légy szíves ne füstöld tele a konyhát, hajolj ki az ablakon ha ezt a bűzt szívod – mérgelődött Corinne.

-         Azt hittem tíz év házasság után talán felfogsz valamit a férfigondolkodásból corinne. Még mindig az erődben babázol? – mérte végig a húgát Fabian.

-         Miért?

-         Mert naív vagy!

-         Azért mert hiszek a szerelemben és a házasságban?

-         Ezek lányos dolgok, egy nő beszél így! Gondolom az örök hűségben is hiszel! – nevetett Fabian s kifújta a füstöt.

-         Persze hogy igen. Apánk is hű volt anyánkhoz, Armand is hű hozzám! – felelte feldúltan és rendre intőn Corinne.

-         Ezt hiszed? Vagy tudod? – kérdezte Fabian gúnyosan a szája közé emelve a cigarettát.

-         Persze, hogy így van, sosem kételkednék benne.

-         Szemellenzős vagy Corinne. Ha leszállnál a felhőről, amin utazgatsz az életedben, rájönnél, hogy a földön teljesen más dolgok történnek, mint amit te gondolsz ott a kis buborékfelhődön. Vigyázz szét ne pukkanjon a buborék, mert nagyon fájdalmasan érnél talajt – grimaszolt Fabian, s kikönyökölt az ablakba.

-         Hol marad a klán? A többiek? – terelte a témát Corinne.

-         Az erdőben maradtak – felelte rá csendesen Autumn.

-         Csak ketten jöttetek? – rebbent Corinne szeme egyikükről a másikra.

-         Persze. Autumn nem szekál és nem pofázik annyi baromságot mint ti mind -  fújta ki a tenger felé a füstöt Fabian. – Armand?

-         Elvitték a halat a halpiacra – felelte Corinne.

-         Gondolom ebben sem kételkednél soha – dünnyögte Fabian a cigaretta végét pöccintgetve.

-         Mi bújt beléd Fabian? Hol az a kedves aranyos bátyám, aki mindig mellettem állt? – kérdezte Corinne aggódva.

-         Én melletted állok hugi! – Fabian kipöccintette a cigarettát az ablakon túlra, s a húgához lépett.

-         Megváltoztál – bújt a bátyjához Corinne.

-         Butaság, csak belefásultam ebbe a szar életbe, ennyi – nyomott puszit a húga fejére Fabian.

-         Teljesítetted a küldetésed, s elvesztetted a célt magad elől – nézett fel rá a mellkasa felől Corinne.

-         Még mindig van cél. Fiam kell hogy szülessen Annától – sóhajtotta Fabian. – Utána már tényleg nem tudom miért élek – rázta a fejét Fabian.

-         Micsoda butaságokat beszélsz Fabian! – szorította magához a bátyját Corinne. – Szeretlek, én is, Anna is, apa büszke rád, mind szeretünk, igaz Autumn? – fordult az asztalnál ülőhöz Corinne.

-         Igen, igaz – felelte elrekedő hangon Autumn.

-         Menjünk Autumn, későre jár – nézett a srácra komoran Fabian, s kibontakozva húga öleléséből megindult az ajtó felé.

 

Autumn csöndben követte az éjszakában. El-elnyomott egy-egy ásítást. Feljött a hold, telihold volt. A két lovas egymás mellett poroszkált az éjszakai holdvilágnál. Fabian a vár felé vette az irányt, aztán habozott. Fogalma sem volt Autumn merre lakhat, lehet az ő útja nem is erre visz. A fiú sosem beszélt magáról. Mindig csak annyit beszélt, amennyit feltétlenül kellett. Meghúzta magát, mintha megtűrt személy lett volna a klánban. Talán azért mert törvénytelen gyerek? Fabian megnyugvásért ment Corinne-hoz. De amióta megházasodott Corinne más lett. Nem áll olyan támogatóan mellette mint eddig. Mert Corinne olyan családszerető, Corinne hinni akar az ő házasságában is. Nem látja át az egyszerű dolgokat. De hát hogy magyarázhatná el egy nőnek, hogy nem szerelmes a feleségébe, és a gyerekeinek csak a neme érdekli, s amíg nincs fia, addig nem is számít, hogy van-e gyereke vagy nincs. Corinne egyszerre Anna pártját kezdte fogni. Corinne állandóan Annáról kérdezget, meg a gyerekről. Holott Fabian éppen, hogy el akarja felejteni őket. Autumn senkiről se kérdez. Most látta életében először Corinne-t s még róla sem kérdez. Szegény Corinne, áldott jó a szíve, érzékeny, szerető, meleg szív. Csak ne sérüljön soha. Corinne így szép.

-         Te Autumn, merre laksz? – nézett a fiúra Fabian.

-         Ezüstharmat után a második faluban – felelte Autumn csendesen.

-         Szerinted kerestek minket?

-         Nem tudom.

-         Egy idő után úgyis elunták. Hazamentek – rántotta meg a vállát Fabian. – Hogy tetszett a húgom?

-         Kedves. Mert? Össze akarsz házasítani vele?

-         Ő már házas.

-         Tudom, csak viccelni próbáltam.

-         Ma nincs hangulatom. Megyek leiszom magam. Akarsz feljönni a várba? – kérdezte Fabian megrántva a lova kantárát. Autumn levegő után kapott. Fabian italozni hívta. Csak őt, a klán nélkül. Végre közelebb kerülhet a klánvezérhez. Legalább addig, míg részegre nem isszák magukat. Nagy lehetőség az újonnan bekerültnek.

-         Sajnos nem lehet, bár csábító az ajánlat – vigyorgott furcsán a srác. – Nem lenne tanácsos.

-         Vár egy asszony ott a faluban? – ugratta Fabian a fiút.

-         Valahogy úgy – biccentette felé a fejét Autumn.

-         Na jól van, akkor majd…Puska van nálad?

-         Igen. Jó részegedést! – ösztökélte mozgásra a lovát Autumn, s eltűnt az éjszakában. Már a kocsma is bezárt, mire Autumn hazaért.  Legalább ma este nem kell még a körme alól is kivakarni a földdarabokat, Corinne kézmosásra kényszerítette, s ezzel a lány előtt lebukott. Vajon miért nem árulta el azonnal? Megtehette volna, de mégis hallgatott. Talán a kíváncsiság. Tudni akarta, mi lesz a történet vége. S ezt Autumn is szerette volna tudni, belemártotta tenyerét a mosdóvízbe és lemosta a kormot az arcáról, levette a svájci sapkát , s hosszú hajfonata a hátára omlott.