Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2012. augusztus 25., szombat

Callie

Liebster Award - Amelié kérésére, én is csatlakozom a tudjunk meg többet  a bloggerekről mozgalomhoz, hogy néhány kérdés erejéig válaszoljak ;) Igazándiból Draco Malfoy-Tom Felton szép két szemének nem tudtam nemet mondani, mh még mindig hatással van rám, ez van. Köszönöm az ajánlást Ameliének! Következzék tehát a kérdőív:

1. Miért kezdtél el írni?


Mert vannak történetek, amelyeknek azt szeretném, ha sosem lenne vége.



2. Mi az életcélod?

Harmóniában élni.



3. Mit csinálsz hobbi gyanánt?

Biztos meglepő, de írok.



4. Mi leszel, ha nagy leszel?

Már nagy vagyok. Más az, ami a lehetősége az embernek és más az, amit szeretne.



5. Ha kívánhatnál valami egészen különlegeset az élettől, mi lenne az?

Az időutazás.



6. Hova utaznál el a legszívesebben?

Késmárkra



7. Mi az, ami nélkül nem tudnál élni?

Levegő (plusz egyéb függéseim)



8. Hogyan definiálnád a barátság szó igazi jelentését?

Az igazi barátságnak van kezdete, de nincs vége.



9. Mondj egy könyvet, vagy filmet, ami számodra tanulságos volt.

Szilvási Lajos: Ördög a falon



10. Legemlékezetesebb olvasmányod?

Bronte: Üvöltő szelek

2012. augusztus 22., szerda

Csillagos éjszaka

Már csaknem teljes körútját bejárta a Hold a horizonton, mikor a klán végre nyugovóra tért. A tüzet felélesztették, hogy kellő meleget adjon a tűz körül ülőknek, és a dob halk pergése és a gitárszóló kísérte halkan, csendben az álomvilágba tartókat. Robinékhoz a legközelebb a két de Noir testvér Lucien és Lionel készített fekvőhelyet. Maria befészkelődött a két vastag szőrmetakaró közé és hallgatta a tűz ropogását, élvezte a melegét, a puha szőrme fekhelyet és azt, hogy Robin mellett feküdhet és aludhat ma éjszaka. Robin a kalapját a felettük terebélyesedő fa egyik gyökerére dobta. Maria még mielőtt lehunyta a szemét látta, amint Lucien Solange mögé fekszik, és ahogy betakarja mindkettejüket a szőrmével karját átveti a nő hatalmas hasán és tenyerével a formás nagy pocakját simogatja. A másik oldalon Lionel vigyorogva kacsintgatott át Robinékhoz, Robin csak az állával bökdösve jelezte: Na mi van? – Lionel rádobta Charlotte-ra a szőrmét és közben Robin mellett fekvő Mariára mutatott. Robin megforgatta a szemét és Lionel felé legyintve hanyatt feküdt a szőrmén. Tenyerével támasztotta a tarkóját és behajtott könyöke Maria felé nyúlt ék alakban. Maria feljebb csúszott és fejét Robin könyökhajlatának háromszögére helyezte. Mindketten a felettük kifeszített fekete éj tükrébe néztek.


- Elfáradtam – suttogta az ég felé Maria.

- Azt hiszem én is – felelte rá halk rekedt hangján Robin. Szemei a csillagok fényét keresték, kereste azt a csillagot, amit Maria nézhet, Szerette volna ha ugyanazt a csillagot nézik az égen. Már nagyon későre járt, annyira későre, hogy szinte már korán volt.

- Hogyhogy Solange itt volt? – kérdezett rá Maria.

- Úgy érted az ő állapotában? A héten nyárbúcsúztató van. Közeledik az ősz. Ez afféle ünnepségsorozat a klánban. Ilyenkor nők is jöhetnek – felelte Robin.

- Mert egyébként nem?

- Nem nőknek való az éjszakai élet. Egy nő legyen otthon éjszaka…

- Mondod ezt te, aki elcsábítottál erre az estére – nevetett Maria.

- Csakis azért mert velem voltál – felelte rá keményen Robin. – Hogy érezted magad?

- Amikor azt hittem egyes egyedül leszek lányként jelen…bevallom kissé megijedtem – suttogta Maria. – Miért nem mondtad, hogy Charlotte is itt lesz?

- Mert fogalmam se volt, hogy Lionel elhozza-e a héten bármikor Charlotte-ot, vagy Lucien Solange-t nem akartam, hogy olyasmibe ringasd magad, ami aztán mégsem valósul meg.

- Csak ők ketten házasodnak?

- Mint megállapítottad a völgyben kevés a nő, a többiek sincsenek könnyű helyzetben, ha partnert keresnének, de fogalmam sincs, hogy keresnek-e. Az ilyesmibe nem látok bele. Hacsak valaki nem jelenti, be, hogy feleséget kellene vadásznunk neki – mosolygott Robin.

- Ti olyasmit is szoktatok? – hökkent meg Maria.

- Ezt csak úgy mondtam, nem kell komolyan venned… - nevetett fel hasból csendesen Robin.

- Jól éreztem magam, meglepően jól – vallotta be Maria. – Köszönöm, hogy elhoztál Robin.

- Tartottam tőle, hogyan fogod viselni – hunyta le egy percre a szemét Robin.

- Sohasem aludtam még a szabad ég alatt. De nagyon tetszik. Olyan mintha megérinthetném a csillagokat – nyújtotta ki a kezét Maria. Robin követte Maria égnek meredő kezét, majd ő is megemelte szabad karját és Maria kézfejére simuló tenyérrel ujjait rákulcsolta a lány ujjaira. Így irányítva Maria ujjait finoman vezette a feléjük boruló horizont felé.

- Nézd, ott a Kis Medve és a Nagy Medve – mutatott enyhén lefelé Robin. – És ott a fák koronáinál ott bukik fel az Orion.

- Milyen érdekes! Most olyan halványkék az ég alja – csodálkozott Maria.

- Mert már kel a nap – szorította meg a lány ujjait Robin, s visszahúzta a kilátásból.

- Kel a nap? – sikkantott halkan Maria.

- Még sokáig nem lesz világos, de amikor már ilyen kékes fényben derengenek a csillagok az azt jelenti, hogy néhány óra és napkelte. S te még nem is aludtál Hercegnőm! Itt az ideje, hogy a kalandok után pihenj egy kicsit!

- Nem, nem akarom, hogy véget érjen ez a nap – sóhajtotta álmodozón Maria. - Ma itt lehettem veled, a klánoddal, holnap már minden más lesz. Holnap vissza kell mennem Holdszállásra, ismét bújkálunk, titkolódzunk, lopott óráink lesznek csak és minden egyes alkalommal csak veszekedés vár otthon. Sokkal szívesebben élnék az erdőben egy fában, veled – halkult el Maria hangja.

- Majd beszélünk még erről Maria! - húzta ki elzsibbadó karját Maria feje alól Robin. – Most aludj! – Maria még hevesen tiltakozott volna, még nézni akarta a csillagokat Robinnal, hallgatni a lágy éjszakai szellőt, a halk gitárdallamot, a tűz lobogó fényét akarta nézni, még magához akarta ölelni a világot, de legfőképpen benne Robint. De mindez már túl sok mindennek bizonyult. Elnehezült a szemhéja és lecsukódott.

- Olyan jó, hogy most az egyszer már nincs energiád szembeszállni velem Maria – mosolygott Robin és hagyta hogy néhány órára elnyomja az álom. Még sosem aludtak együtt. Maria Robin oldalához gömbölyödött mint egy kiscica. Robin feljebb húzta a takarót Maria hátán. Bár tudta, hogy nem fázhatnak meg, enyhe az éjszaka a szőrme pedig jó melegen tartja őket.



Tücsökciripelések hallatszottak csak a csendben. Már nem szólt a dob és a gitár sem. Már nem ropogott békésen a tűz sem. Csend volt. De az erdő már ébredezett, a hajnali rózsaszín derengés megjelent már a fák közt a szürkeséget lassan halvány pírrá változtatta. A fenyvesek felett lassan kinyújtotta vékony karjait a Nap vastag dunyhái alól. Robin áthajolva Marián nézte, ahogy a lány lehunyt szemhéjai mögött békésen szuszog.

- Még alszik – súgta Robin a tűz helyét locsolgató Lionelnek, ahogy Maria felett találkozott a pillantása unokatestvérével.

- Szóval ő az a lány, aki az ujjai köré csavart – bökött a fejével Maria felé a fiú. A hangjából nem lehetett megállapítani, hogy gúny, kritika vagy értetlenség sugárzik belőle, de talán mindezek keveréke volt.

- Ő nem Charlotte – vágta rá Robin. – Lehet, hogy szebben mutatna festett körmökkel és kihúzott szemhéjjal, de…az érzéseknek semmi közük az arcfestékekhez – felelte hidegen Robin. Végignézte az alvó Mariát. Próbálta más szemével nézni. De képtelen volt. Maria hamvas bőre lángoló vörös haja és komoly szürke szeme tetszett neki. A többiek ezt nem érthetik. Nem is kell, hiszen nem ők szerelmesek Mariába. Robin áttúrta a haját és a fejébe nyomta a kalapját. Szerelem? Ugyan már!

- Gondolkodtál már azon, hogy hogyan tovább? – nézett fel rá Lionel.

- Mire célzol? – kapta fel a fejét Robin.

- Megfektetsz egy tizenéves lányt, és most mi lesz? Bemutattad a klánnak! Értsük, úgy, hogy most már mindig vele jössz? Apádnak is van merszed bemutatni? Vagy elég ha mi szentesítjük az áldatlan kapcsolatotokat?

- Fogalmam sincs – felelte rá Robin.

- Azt mindjárt gondoltam. Ez az első eset, hogy úgy érzem minden terv és cél nélkül csak tengeted a napjaidat – felelte rá Lionel.

- Talán nem alaptalanul.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy Maria egy…Merryweather! Pontosan tudod, hogy az apám mit gondol erről!

- Nehéz ügy. De Robin te kezdted! Te kezdtél viszonyt vele! Hogyan tovább? Élitek ezt a kusza életet?

- Nem tudom Lionel! Csak azt tudom, hogy ha nincs velem, akkor rá gondolok! Hogy minden másnál fontosabb lett az hogy vele legyek. Mindent megtettem, hogy megvédjem magam és Mariát ettől, de képtelen vagyok már rá. Nem győzhetek saját magam felett és kettőnket főleg nem tudom legyőzni. A sors akarta így Lionel és a sorsunk elől nem menekülhetünk.

- Akkor eredj a templomba és imádkozzál! Mert szükséged lesz rá! – csapkodta ki a maradék vizet a locsolóból Lionel. – De ébreszd fel most már! Mert ideje, hogy hazavidd!



Robin átsimította a vörös hullámos hajzuhatagot. Maria fészkelődött egy kicsit és arcát a tenyeréhez nyomta. Tényleg olyan volt mint egy elkényeztetett macska. Elégedetten fordult meg és bújt Robin térdéhez, aki előtte guggolt.

- Ébresztő Hercegnőm! Mennünk kell – búgta Robin ujjaival Maria állát cirógatva.

- Máris? – nézett fel rá álmos fátyolos szemekkel Maria. – Melletted aludtam – nézett fel rá nagy ártatlan szemeivel Maria.

- Igen, valóban – mosolygott le rá Robin. – De új nap virradt és ki fogják otthon porolni a fenekedet, hogy hol jártál eddig. Pláne, ahogy kinézel – húzta fel a lányt az ideiglenes fekhelyről Robin. Maria haja csupa füstszagú volt, ruhája gyűrött, avar és fűfoltos, rászáradt fenyőtobozkivonat cseppes, még mindig fel volt hajtva a szoknyája. – Gyere Hercegnőm! Sietnünk kell! – húzta maga után a lányt kezénél fogva Robin. Maria álmatagon követte a fiút az erdőben, félig még aludt, csak erőtlen lábai engedelmeskedtek a vonszolásnak.

- Korán van még!

- Egy csudát van korán! A nagybátyád már a reggelijét fogyasztja Holdszálláson! Most már menthetetlenül tudják, hogy nem töltötted otthon az éjszakát! Szóval szedd a lábad, minél később érsz haza, annál kínosabb lesz! – ragadta meg Maria vállát Robin. – Vagy ezt akarod? Kínos helyzetbe hozni mindkettőnket? Előbb utóbb tudni fogja az egész völgy, hogy velem voltál! Ezt akarod? Itt gyorsan terjednek a pletykák Maria! – Robin és Maria másodpercekig farkasszemet néztek, ahogy Robin megállt és szembefordult Mariával. Maria álmos szemekkel bágyadtan pislogott rá. Istenem milyen kijózanító a reggel! Milyen kiábrándító! Most már nincs tűz melege, sem sötétség. Most világos, hűvös reggel van, és Robin szavai szinte fejbe csapták Mariát. Való igaz. Vidéken élnek. Itt hamar kitudódik minden. S Robin okkal tart attól, hogy róluk fognak pletykálni, ezt pedig tényleg egyikük sem akarta. Hogy Robin hozza hírbe Mariát. - Szóval szedd a lábad! – ráncigálta Robin. Maria felszisszenve eresztette el Robin karját. Robin értetlenül nézett rá. Maria fájósan ugrált fél lábon és közben maga köré nézett. Bordó szoknyája eltakarta a lábát, de Robin a növényzetet vizsgálva rájött hogy mi a baj. A klántagok tegnap is megállapították az erdőben nem ajánlatos csupasz lábszárral rohangálni. Na persze Maria fejében meg sem fordult, hogy errefelé kell majd hazamenniük. Robin körbenézett és megállapította körbe mindenütt ugyanaz az aljnövényzet. Egy csalános kellős közepén állt.

- Ez fáj! – nyüszítette Maria. Robin hatalmasat sóhajtott, majd a lányhoz lépett és egy lendülettel ölbe kapta.

- Sosem érünk vissza Holdszállásra – morogta Robin. Úgy kapta ölbe mint egy tollpihét. A lány valószerűtlenül könnyű volt. S Robin karjaiba belesimulva még szendergett egy keveset Robin vállán, miközben a fiú rendületlenül törte az utat előre, vissza Holdszállásra, a teherrel a karjában. Robin minden lépéssel egyre sötétebben meredt előre, szidta magát azért, hogy Mariát kitette mindannak, ami Holdszálláson fog a lányra várni. Szívesen vele tartott volna, de ezzel a lányt véglegesen kompromittálta volna. Ha egy férfival tér haza, az sokkal végzetesebb, mint ha egyedül. Ráadásul mivel védhetné meg. Maria nem a húga és nem… a felesége.

2012. augusztus 11., szombat

Tűzugrás

- Jöhet a tűzugrás? –intézték a kérdést Robinnak. Robin a húst rágva a fogai közt csak a tekintetével jelezte, hogy részéről mehet a dolog. Maria tágra nyílt szemekkel pislogott a de Noirokra, akik most egymás után felálltak a tűz mellől és rendezkedni kezdtek. Florian megpörgette tenyerével a dob hártyáját. Robin is befejezte a vacsorát és csatlakozott a férfiakhoz. Maria épp, hogy kiitta a kulacsból az utolsó csepp vizet is, amikor utolsóként ő is felemelkedett. Maria értetlenül figyelte a mozgolódást, elképzelni sem tudta, hogy mi fog következni. Solange fogta meg gyengéden Maria karját és elhúzta a tábortűz mellől a bámészkodó lányt. Maria már épp rá akart kérdezni a nőtől, hogy vajon mire készülnek, amikor Lionel és Charlotte kettőse elsőként kezdte meg a tűzugrást. Tisztes távolból nekiiramodtak és kéz a kézben egyszerre elrugaszkodva és dobbantva ellökték magukat a földről, hogy a tűzrakás másik oldalán földet érjenek. A fiúk nagy része egyedül ugrott és némelyikük örömtáncot lejtett utána a tűz körül. Maria tátott szájjal nézte az egymás után suhanó de Noir fiúkat akik mind mind éles kurjantásokkal és rikkantásokkal kísérve rugaszkodtak el a talajról. A bőr csizmák és nadrágok természetesen nem kaptak lángra, és a fiúk minden erőlködés nélkül ugrották át a tüzet.




- Szeretnéd te is kipróbálni – szólalt meg mellette váratlanul és csendesen Robin, aki mosolyogva figyelte a klántagokat. Maria felnézett a fiúra.

- És ha lángra kap a ruhám? – kérdezte bizonytalanul Maria, s végignézett hosszú szoknyáján, ami a fiúk bőröltözéke mellett egyértelműen gyúlékonynak volt nevezhető.

- Nos igen, ehhez egy kicsit fel kell húznod a szoknyád, de ne aggódj, úgyis mindenki tudja már, hogy gyantázod a lábad – vigyorgott rá Robin.

- Ilyesmit nem illik, hogy idegenek lássák a lábam – hebegte riadtan Maria és hátrált Robintól egy lépést.

- Ne légy már ennyire prűd! Akarod vagy sem? – kérdezte türelmetlenül Robin. Maria vágyakozva pillantott a tűz felett ugrálókra. Igen, szerette volna kipróbálni. Még sosem csinált ilyesmit, olyan izgalmasnak és vadnak tűnt, olyan merésznek az egész. És nagyon tetszett neki. Kíváncsi volt, hogy milyen lehet a tűz felett átugrani. Maria visszanézett Robinra.

- Hát jól van – adta be a derekát Maria. Robin futó mosollyal a lányhoz lépett és megragadta Maria dús szoknyaanyagát, segített Mariának felcsavarni a szoknyáját, s még néhányszor átlendítve az anyagot Maria karjára csavarta.

- Hogy érzed, biztosan tartod? – nézegette a vörösbársony anyagot Robin és még meg-megrántotta, hogy stabilan tartja e a sűrű szoknyát Maria. Vékony lábszára világított a sötétben, fekete kis bőrcipője kecsesen simult a lábfejére.

- Ühüm, igen. Mi lesz a feladat? – nézte a tűzugrásnak újra és újra nekilendülőket Maria. Ahogy Robin még mindig Maria körül járkált, hogy tűzbiztosra igazgassa a szoknyát, Maria már a nagy tűzpróba izgalmaival figyelte a farakást.

- Innen kellő távolságból nekifutunk és amilyen magasra csak tudsz felugrassz, felhúzod a lábad és a lendület át is visz a tűz felett. De ne aggódj, én is veled ugrom, ha máshogy nem sikerül, átlendítelek felette – nyugtatta Robin. Maria hevesen bólogatott, miközben a tűz felett lendülőket nézte. Egyszerre olyan izgalom lett úrrá rajta, mint még soha. A tűz olyan veszélyes és izgalmas volt és még sosem ugrott át tűz felett. Milyen lehet? Robin nem hagyott gondolkodási időt. – Ugrás közben kívánni is szokás valamit! – jegyezte meg mellékesen Robin, majd megragadta Maria kezét és magával rántva nekiiramodott. Maria sokára ért egy szintbe vele, hogy lépést tartsanak. Amikor Mariának úgy tűnt, hogy karnyújtásnyira vannak a tűztől Robin elkiáltotta magát.

- Most! Ugorj! – rikkantotta, s felugorva elrugaszkodtak a talajtól. Maria érezte a fiú erős rántását, meleg tenyere szorosan tartotta a kezét, nehogy kicsússzon belőle Maria apró kis tenyere. Néhány csodás másodpercig szinte repültek mindketten a levegőben. Maria érezte, hogy a lábszárát melegíti alulról a tűz, és szinte a fenekéig átforrósította ez a meleg, megvilágítva bearanyozta vékony, fehér kis lábszárát a fény, s tenyere úgy izzadt, hogy attól félt kicsúszik a keze Robinéből, de Robin határozottan markolta és egyszerre értek talajt s a lendülettől még néhány lépést futottak. Maria kipirulva, szanaszét hullámzó csapzott hajjal Robinra nézett, szürke szemei csillogva tágultak.

- Robin! Ez eszméletlen…jó volt! – kapaszkodott kifulladva Robin két karjára Maria és közben fel-felugrált izgatott örömében. Magával ragadta a tűzugrás szokatlan élménye, a meleg a fény, az izgalom, a hangulat. Robin nevetve tartotta a lányt alkarjánál fogva.

- Jobb mint a szex? – hajolt le Robin Maria fülébe duruzsolva. Maria pihegve pofon akarta csapni a fiút, de most az izgalomtól még ahhoz is gyenge volt, hogy felemelje a kezét.

- Újra, újra akarom! – ugrált Maria lelkesen. Robin a fejét ingatva derekánál fogva ölbe kapta a lányt és a magasba emelte.

- Hihetetlen vagy ugye tudod? – rázta meg könnyedén a levegőben, s Maria nevetve rúgkapált a fiú karjaiban. Robin visszaengedte és megkerülve a tüzet újra nekiszaladtak a tűznek. Maria visított, ahogy Robinnal a tűz felett röppentek át. S semmi mással nem foglalkoztak. Mindenki izgatottan újabb és újabb ugrást sürgetett, csak Lucien dobálta a fahasábokat a tűzre.

- Még egyszer! – rángatta meg Robin karját Maria. Robin aki számtalanszor ugrált már át a tűzön csak bazsalyogva figyelte, hogy Maria mennyire fellelkesült a lehetőségtől. Maria kipirulva, pirospozsgás arccal, élénken csillogó szemekkel, és begöndörödő vörös fürtjeivel olyan volt akár egy izgatott kis erdei tündér, Robin szebbnek látta ma, mint valaha. Florian mellé Lucien gitárakkordjai is felcsendültek és a három hölgyet megforgatták a tűz körül. Maria alig tudott lépést tartani, Robin olyan lendületesen forgatta valami ősi ritmusos, körbeugrálós táncra, páros lábbal, szökkenve a tűz körül és Maria csak Robin karjába kapaszkodva igyekezett lépést tartani a fiúval. Kifulladva és kimelegedve szökdécseltek. Maria újra a tűzugráshoz unszolta Robint, de a fiú már nemet intett.

- Nem, már új játék következik! – tiltakozott Robin. Maria kapkodva nézett körbe és a fiúnak igaza volt. A klántagok pillanatok alatt átrendezték a terepet, a tüzet ketté bontották és a közepébe a tűz eloltásához előkészített hatalmas dézsa vizet húzták.

- Ez mi célt szolgál? – simítgatta a homlokából csapzott tincseit Maria, miközben a fiúkat figyelte.

- Figyeld csak! – guggolt le Robin kimelegedve. Az egyik klántag nekifutott a tűznek, és párducos könnyedséggel fellendült, a dézsa fölé hajló faágra csimpaszkodva új lendületet kapott és átlendült a másik tűz felett is.

- Jesszus! Ez kivitelezhetetlen! – pislogott Maria.

- Hát egy lány sem tudta eddig még megcsinálni – bólintott Robin gunyorosan.

- Nem?! – Maria a megjegyzést kihívásnak tekintette és ügyet sem vetve Robinra ott hagyta és a tűz másik oldala felé indult.

- Ne Maria! – kiáltott utána Robin. De a lány ügyet sem vetett rá. Robin feladva, hogy megállítsa a lányt intett Lionelnek, hogy menjen vele. Lionel azonnal értette a célzást és lassan haladva megindult a dézsa másik oldala felé Robinnal párhuzamosan. Maria futásba kezdett, kicsit távolabbról, hogy nagyobb lendületet vegyen és teljes erőből futni kezdett, majd dobbantó lábával elrugaszkodott, már az ugrásból érezte, hogy valóban tévedett. A tűz másik vége még rettenetesen messze volt és az ugrási magasságával nem érte el azt a faágat, amit a de Noir fiú könnyedén csimpaszkodásra használt. Már megint Robinnak volt igaza! Persze erre későn eszmélt rá.



A fellendülő lányért egyszerre nyúlt Robin és Lionel és két oldalról mindketten a feléjük eső karját megragadták, majd mindketten egy határozott mozdulattal a fenekénél fogva átlendítették a dézsa felett. Maria még magához sem tért, már a második tűz után ért talajt a lendülettől. S fogalma sem volt háborodjon fel, köszönje meg a segítséget, vagy csak élvezze, hogy sikeresen égés és alapos vízben mosdás nélkül megúszta a dolgot. Végül az utóbbinál maradt és lelkesen pihegve mosolygott vissza a két fiúra. A fenekén még mindig érezte Robin és Lionel erős tenyerének érintését és most úgy érezte, szinte perzseli a bőrét a két fiú érintése. Elpirult, hogy Robinon kívül egy másik férfi is ilyen intim érintéssel ért hozzá, ami nem lett volna illendő. De Lionel csak kamaszos vigyort küldött felé és finoman kacsintott hozzá. Maria zavartan simogatva a szoknyába bugyolált fenekét lehajtotta a fejét. Úgy tűnik a de Noiroknál nem érvényesek a városi illemszabályok és törvények. Senki sem botránkozott meg azon, hogy csupasz lábszárral áll közöttük és a szoknyája nem takarja a lábát, és egyikük sem bámulta meg ezért, az ő felfogásukban ezen nincs semmi, hogy segítségként megérintik egy nő fenekét.

- Én is! – viharzott el Maria mellett Charlotte és már el is rugaszkodott. A két fiú sietve kapott a lány után, mielőtt még a dézsának esik.

- Ööö! Basszus Charlotte azért máskor rúgd el magad rendesen! – roggyant meg Robin, ahogy szinte át kellett vonszolniuk a jóval magasabb, erősebb csontozatú és ezért jóval nehezebb lányt a dézsa felett. A két lány a dézsa mögött egymásba karolva mosolygott a fiúkra. A két városi lány, akik az erdő fiainak egyikébe szerettek bele, s most Maria is megérezhette, hogy ezekben a fiúkban tényleg megbízhat. Robin, aki az erdeje területén figyelemmel kíséri a lépéseit, hogy biztonságban legyen.

- Mi is! Mi is! – röhögcséltek a de Noir fiúk és besorakoztak a tűz mindkét oldalára. Lionel Robinra kacsintott és Robin bólogatva jelezte hogy vette a célzást. A fekete bőrszerelésben megérkezett az első de Noir, aki természetesen a faág segítségével akart átlendülni, de Robin hamarabb ugrott, s lerántotta a faágat a fiú elől, aki így hoppon maradva zuhant lefelé, és Lionel belenyomta a vízbe az érkezőt. Egy pillanatig elnyelte a dézsa hideg vize a fiút ahogy Lionel lenyomta a fejét a víz alá, majd prüszkölve állt meg és kapaszkodott a dézsa falába. A de Noirok harsány hahotába kezdtek.

- Ti rohadékok! – sziszegte nekik és előbb Lionelt rántotta be a dézsába. Lionel haja szétbomlott a lófarokból és csapzottan nedvesen hullott az arcába, miközben hasát fogva röhögött még mindig. Robin hiába hátrált a két fiú kiugrott érte és felkapva behajították a dézsába. Robin prüszkölve jött ki a vízből és a három fiú nevetve csapta egymásra a vizet. Maria levegő után kapkodva meredt a fiúkra.

- Ne aggódj, csak bolondoznak! – hallotta meg a háta mögött Solange megnyugtató hangját Maria. Maria tétlenül bámulta a fiúkat, ahogy röhögve hancúroznak és pancsolnak. Hamarosan a klán összes tagjáért hajtóvadászatot indítottak, hogy mindenkit legalább egyszer megfürdessenek a dézsában. Solange meleg mosollyal figyelte a férfiakat, ahogy víztől csöpögve, kimelegedve, nevetve rohangálnak.

- A mende-monda szerint, ha egy de Noir tüzet ugrott át egy lánnyal, azt utána feleségül kérte – jegyezte meg sokatmondó tekintettel Charlotte, aki Lionel és Robin kettősét figyelte.

- Mindketten Charlotte –al így voltunk ezzel – bólintott Solange megerősítőleg.

- Maria kezdhetünk kebelbarátnővé válni, ugyanis Robin és Lionel elválaszthatatlanok, ezt tapasztalatból tudom – sandított a mellette bámészkodó lányra Charlotte.

- Mert igaz kívántál valamit ahogy átugrottad a tüzet? – kukucskált ki Charlotte mögött Solange. Maria nem válaszolt, csak kicsit elvörösödött a két nő tekintetének tüzében. A tűz felett tényleg azt kívánta, hogy bár örökre Robinnal maradhatna, s ehhez kétségtelenül a legbiztosabb módszer a házasság. – S hidd el, mi is ugyanazt kívántuk – bökte oldalba Charlotte-ot Solange.

- Csak a magad nevében beszélj! – húzta fel az orrát Charlotte.

- Nincs mit tagadnod, tudom, amit tudok – tette karba a kezét pocakja felett Solange. – Sosem vallaná be, ti városiak mind ilyenek vagytok – legyintett Maria felé Solange. Maria lehajtotta a fejét, ami egy beismerésnek is elfért volna. A két nőt és itt a de Noirokat úgysem lehet megtéveszteni, túl mindenen, azt hogy ma este Robinnal megjelent a klán előtt, egyértelmű jelzésnek vette mindenki.



Úti élmények Cseszneken-Látogatás a de Noir várban

Úti élmények Cseszneken – Látogatás a de Noir várnál




Már az úton közeledve fel-felbukkan a fák közt a cseszneki vár látképe. Egy kicsit szaporábban ver a szívem a látványra. Csesznek békés kis hegyvidéki település, meredek utcája csendes, a kevés kereszteződések mindegyikében térkép igazít el a várhoz. A házak teraszai a cseszneki vár panorámájára néznek. Sehol egy teremtett lélek. Az előttünk haladó helyi lakosra az autóba szálló szomszéd ráköszön és beszédbe elegyednek. Itt mindenki ismer mindenkit. Zircre, a legközelebbi városba tartanak.



A várhoz meredek aszfaltos út vezet, egészen a várkapuig, az út mentén egy középkorú nő mézet árul. Az utolsó kanyarban már kavicsos az út, ez már a vár előszele. Magaslatról tekint le a vár romja a falura. A jegyhez képeslapot is veszünk a vár rekonstrukciós rajzáról. Ahogy a meredek úton áthaladunk a várkapu vonalán erősödik a szél is. Fent a várnál zászlólobogtató erős, csapkodó a szél, hosszan lengeti a háromsávos magyar lobogót (nem de Noirt)



A vár területe meglepően kicsi, és mindhárom irányban zsákutcába vezet. A várat nem lehet körbejárni, egy út sem vezet körbe, mindegyiket rácsos kapu zárja le, melyen a vár kő és téglahalmainak belső „kertjére” látunk.



Még a cseszneki várnapok maradványai bukkannak fel: íjászverseny céltáblája, zászlórudak, szalmabálák. Szemet pihentető a várból a környező dombok látványa, a kis mezei tisztások és a dombok.



Természetesen mindenütt a forgatási beállításokat, és a filmből jól ismert képeket kerestem. Bevallom elég nehezen lehetett megállapítani, hogy honnan és hova, maga a hely a várban valójában túl kicsi, ügyes a vágás, szépek a képek, egyszóval Csupó Gábor érdeme ismét, hogy a helyből kihozta azt, amit annyira szeretünk: a de Noir várat.




A valóságban a cseszneki vár sokkal puritánabb, szűkösebb, romosabb és üresebb. A legnagyobb sokkhatás akkor ért, amikor Mariához hasonlóan a „koponyaszegélyes” járaton beléptem a vár „belsejébe”.



Ugye a filmben itt egy lovagtermet láthatunk, ahol éppen vacsoráznak a de Noirok. Nos szinte mellbe vágott a kapu mögött elém táruló látvány. Valójában csak a főhomlokzaton tátongó jól ismert cseszneki beomlás és a főfal jellegzetes ablaküreges képe látható belülről. Néhány derékig érő várfalmaradvánnyal és a várban már megszokott ráccsal, ami jelzi, hogy az apró belső kis romudvaron túl már sehova sem vezet az út.



Egyszóval a lovagterem nem a cseszneki várban van az már egészen biztos. Két tippünk is volt, hogy melyik másik várban vehették fel a vacsorajelenetet, majd ha meggyőződtünk róla, hogy az, akkor jelzem, hogy megtaláltam. A várbörtön jelenetek sem a cseszneki várban készültek, tulajdonképpen a nappali világos jelenetek játszódtak a cseszneki várban, a hídon átfutás, a Maria érkezési és menekülési jelenete a várból.



Fél óránál tovább nem igazán lehetett a várban időzni, nagyon gyorsan bejárható az egész vár annyira picike, ráadásul bántó és zavaró volt az erős szél, inkább a biztonságos szélcsendesebb faluba húzódtunk, a várfogadó étteremnél még leültünk egy üdítőre, a kilátása nem a várra esik, hanem a szemközti dombokra, de így is nagyon idilli és kellemes.



Elmondható, hogy maga a vár nagyon szép, tényleg olyan mint a képeken, de semmiképpen sem a film illúziójára kell számítanunk, a vár sem méreteiben sem jelenlegi állapotában nem tükrözi azt, amit az ügyes vágás, a szép felvételek és a filmesek remek munkája eredményezett.



(Azért az élményt nem lehet leírni, hogy milyen érzés a tudat, hogy néhány évvel előttem Augustus és Dakota garantáltan ezeket a köveket és fűcsomókat tapodta, mint én, Holdhercegnő-rajongók, legalább egyszer meg kell nézni a cseszneki várat nektek is! )